A történet a New York-i Salgo Trust for Education korai Moholy-Nagy László-képével kezdődött. Botár Olivér, a Kanadában élő, magyar származású művészettörténész az 1922-re datált, színes vonalakból és ívekből felépülő, sötétkék alapú konstruktivista festmény hátoldalán egy korábbi mű nyomait fedezte fel. Miután a Guggenheim Múzeum restaurátorai gondosan eltávolították a mészréteget a vászon hátáról, kibontakozott egy másfél évvel korábbi alkotás, amely még az átmeneti dadaista korszakban született.

Botár utánajárt Moholy-Nagy megtagadott korai alkotásának, s feltérképezte a világhírű képzőművész pályakezdését és fiatalkorát. Amit a tengerentúlon kevés figyelem övez, hiszen ott Moholy-Nagy attól kezdve létezik, hogy felbukkant a berlini művészet ezerarcú, nemzetközi porondján és beállt a Bauhaus kötelékébe. Botár a hazájuktól elszakadt kutatók szívósságával mutatja be, hogy a nemzetközi avantgárd híres képviselőjének és pedagógusának kultúrtörténeti gyökerei nagyon is a magyar valóságba nyúlnak vissza. Botár eddigi kutatásaiból nemcsak számos publikáció, hanem egy nagy anyagot megmozgató kiállítás is született, ami jelenleg Pécsen látható, de hamarosan a Magyar Nemzeti Galériában is megcsodálhatja a közönség.  A tárlatot egy részletgazdag apparátussal kiegészített, 200 oldalas katalógus kíséri, a kanadai magyar szerző tollából. Botár ebben a méretes korpuszban foglalja össze eddigi munkájának minden eredményét; s nem mondhatjuk rá, hogy irigy kutató lenne. A legapróbb információmorzsát is készséggel megosztja az olvasóval, sőt a gondos utánajárásokon alapuló feltételezéseit is. Mivel Moholy-Nagy előélete alig feldolgozott, Botár csak másodkézből kapott forrásokból merített, elsősorban hozzátartozók és ismerősök nagyon kései visszaemlékezéseiből. Ez a kényszerűségből választott modus operandi okozza a hiánypótló tanulmány mondatainak állandó feltételes módját. 

Az egymás után sorakozó rövidke esszékből kirajzolódik a Moholy-Nagy László által végiglátogatott közép-európai nagyvárosok sokszínű szellemi klímája az első világháború előtt és után. A bácsborsódi liberális polgári családban született Weisz László fiatalon magyarosítja nevét Nagyra, majd 1913-ban beiratkozik a pesti jogi karra. A boldog békeidők utolsó esztendejét kapta el, a modern esztétikák születésének aranykorát, mikor a Nyugat első csatáit vívta a progresszivitásért. Jogászhallgatóként látogatja Négyessy professzor híres szemináriumát és fojtott hangulatú, érzéki verseket ír Ady modorában. Művészeti gondolkodásmódját közben legjobb barátja, a későbbi neves műkritikus, Hevesy Iván befolyásolja. A második világháború alatt beleszeret a modern hírközlésbe és krokikat készít katonatársairól – ezekből jó párat be is mutat a könyv. A nyitott szellemű fiatalember ekkoriban kötelezi el magát a képzőművészet mellett. Bár kapcsolatba kerül radikális avantgárd művészekkel, csak lassan sikerül kivívnia elismerésüket. Pedig folyton bizonyít: a Tanácsköztársaság alatt aláírja az aktivista művészek kiáltványát és emigrál Bécsbe Kassákék után. Ekkor már kiforrott jellegzetes rajzstílusa, a kubofuturista stílusból táplálkozó, rengeteg segédvonalat használó, analizáló formavilág. A MA köre lassan befogadja, de mégis átteszi székhelyét Berlinbe, ahol a német expresszionizmus legendás galériása, Herwarth Walden hamarosan leszerződteti a Der Sturmhoz. 1922-ben vagyunk, Moholy-Nagy nemzetközi konstruktivista stílusban fest absztrakt kompozíciókat, miközben ipari plasztikákon és a fotogram technikáján töri a fejét. A kötet mikrofilológiai kutatásai ennek a pár évszámmal leírható villámgyors karriernek a hátterét elemzik. Kiderül, hogy egy-két esztendő alatt végtelen mennyiségű szellemi impulzus érte Moholy-Nagyot. Kezdve Berény Róbert pesti szabad iskolájával, a MA körül csoportosuló kommunista és anarchista gondolkodókkal, folytatva a különböző német szellemtörténeti irányzatokkal, a természetbarátokkal, a biocentristákkal, az ifjúsági mozgalommal, az energiaelméletekkel, a szovjet proletkulttal, a reformpedagógiával, az emancipációval és persze első feleségével, a kommunalakó Lucia Schultzcal. Botár a budapesti, bécsi és berlini eszmetörténeti háttér egzotikusan gazdag szőttesére irányítja a figyelmünket, arra a teoretikus alapra, amiből Moholy-Nagy későbbi kísérletező munkássága és nevelési elvei táplálkoztak a Bauhaustól egészen Chicagóig.