Külsőre egy drága karácsonyi díszalbumnak tűnik, megfelelően áhítatosra hangolt tematikával. Pedig a súlyos korpuszba foglalt anyag egyáltalán nem könnyed, a német művészettörténésznő, Kristina Krüger kegyetlen pontossággal veszi sorra a keresztény szerzetesrendek 2000 éves történetét. Nincs esszéhangulat és mellébeszélés, Krüger szigorúan tartja magát a kronológiához, a rendek (ki)alakulásához és a kolostorok építési periódusaihoz.

Kristina Krüger: Szerzetesrendek, kolostorok. Taschen–Vince, Budapest, 2008, 432 oldal, 12 000 Ft

Az alapritmust a régi teológiai bölcsesség adja: Ecclesia semper reformanda – az egyháznak mindig meg kell újulnia. Krüger végigköveti a szerzetesi közösségek megújulásának állandó hullámverését, a sivatagi remetéktől kezdve Nursiai Szent Benedek regulájának első követőiig, majd még tovább, a Karoling-kori virágkorig, az arra következő clunyi reformmozgalomig (ami ipari méretűvé növelte az elhunytakért való bérimádkozást), a 13. századi koldulórendekig, a templomos lovagokig, az új gótikus áhítatig, a reformációig, az ellenreformációig és a modern szekularizációig.

Krüger megfelel a könyv alcímében vállalt feladatnak („A keresztény művészet és kultúra 2000 éve”), de nehezen tudná letagadni, hogy megrögzött középkorkutató. Tisztességére legyen mondva, beleszerkesztette Loyolai Szent Ignácot és Teréz anyát is, de a vaskos kötet háromnegyedén a középkor uralkodik. (Plusz van még egy külön fejezet – egy másik szerző tollából – az ortodox kolostorok sajátos világáról és egy személyes hangú befejezés a mai szerzetesek életéről.)

Furcsa az ellentét az apostoli életvitel és a cirádás kolostorok esztétikai környezete között: mikor egy középkori rend művészetileg a csúcsra ért, már erősen megkopott az alapítók aszketikus szellemisége. De a fantasztikus képanyag miatt ezen nincs idő gondolkodni. A kora középkori művészet összes ikonikus darabjáról van egy-egy óriásreprodukció, a Kellsi Kódextől a Tasziló-kehelyig. Aztán pedig rövid összefoglalóval következnek a hatalmas és szépséges kolostorok – kedvcsináló ízelítőként: a magasságos Cluny, a varázslatos Moissac, a másik román kori favorit, Vézelay, a pazarul gótikus Westminster-apátság, Hildesheim, Köln, Sankt Gallen, az assisi San Francesco és a firenzei Santa Croce. A részletgazdag fotók és az elemző képaláírások kárpótolnak minket a főszöveg tudósi merevségéért.
 
R. G.

Artmagazin 2008/6. 86. o.