Köszönet a plakátokért!

Kapcsolódó életművek, építkező gyarapítás a Magyar Nemzeti Galéria plakátgyűjteményében I.

Bakos Katalin

Részletes bedekkerünk a Nemzeti Galéria új kiállításához: egy grafikus mindennapjai a szocializmusban. Mi a közös a Művelt Nép, Béke és Szabadság, Tavaszi Vásár, IBUSZ vagy A mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt című nyomtatványokban? A tervezőjük Gunda Antal, akinek hagyatékát a grafikai kabinetben lehet majd megtekinteni. Cikkünkben róla és a plakátgyűjtés műhelytitkairól olvashatnak. 

 
Gunda Antal: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt, 1960
 
A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében június 17-től szeptember 20-ig látható Gunda Antal tervezőgrafikus (1929–2013) kiállítása. Gunda plakátjai és egyéb alkalmazott grafikai munkái a magyar tervezőgrafika nívós és egyúttal az 1950-tól 1980-ig terjedő időszakot jól tükröző, jellegzetes példái. A kiállítás célja azonban nem pusztán egy életút bemutatása. Az ajándékozás útján a grafikai gyűjteménybe került tárgyegyüttes sokat elárul a múzeumról magáról is, betekintést enged a nézőknek egy, a közönség számára talán kevésbé ismert tevékenységbe, a gyűjteménygyarapításba. Az egykori Julius Paul-gyűjteményből vásárolt 20. század eleji plakátok kiállítása ugyanitt (Hazatérő remekművek, 2014. július 9. – október 5.) az állami támogatással történő nagy összegű vásárlás esetét mutatta be. Gunda Antal tárlata azt példázza, milyen fontos szerepet játszik a magánszemélyek, köztük maga a művész vagy a hagyatékával gondosan sáfárkodó örökösök önzetlen ajándékozása.
   A Magyar Nemzeti Galéria plakátgyűjteménye egyidős az intézménnyel, 1957-ben Bedő Rudolf gyűjteményének megvásárlása vetette meg az alapját.1 A plakátok szokásos beszerzési módja a vásárlás volt, de a bekerülő anyag túlnyomó többsége 1963-tól kezdve, az Országos Széchényi Könyvtárral való megegyezésnek megfelelően, a kötelespéldányokból kapott 1-1 darabból állt. Az 1980-as évek folyamán egyre csökkent ezek száma, majd ez a forrás teljesen meg is szűnt. Így még nagyobb szerepe lett a célzott gyarapításnak, amely az automatikus átvétel helyett tudatos megfontolásokon alapul. A plakátgyűjteményt gondozó művészettörténész napi munkája részeként felkereste a különböző generációkhoz tartozó kiemelkedő művészeket, akik az adatközlés során szívesen ajándékoztak műveikből. Szilvásy Nándor 1988-ban, Darvas Árpád 1989-ben, Révész Antal és Wigner Judit 1994-ben ajánlott fel nagy számban plakátot a Magyar Nemzeti Galériának. Valamennyien már korábban is szép számmal képviseltették magukat a gyűjteményben, de a hiánypótlás révén életművük megközelítő teljességgel hozzáférhető lett a kutatók számára. A kiállítások mindig ösztönzően hatottak újabb személyes kapcsolatok kialakítására, a gyűjtemény egyre inkább ismertté vált a szakmai köztudatban. Ennek köszönhetően mind gyakrabban fordult elő, hogy művészek vagy örököseik jelentkeztek ajándékozási szándékkal.2 Temesi lldikó 2001-ben kereste meg a Nemzeti Galériát, mert fontosnak tartotta, hogy férje, Ernyei Sándor (1924–2001) halála után munkái közgyűjteménybe kerüljenek.
 
Gunda Antal: Ellenségünk …, 1960
 
   Szánthó Ildikó hasonlóképpen gondolkodott férje, Gunda Antal hagyatékáról, s a grafikai osztály örömmel fogadta felajánlását. Nemcsak azért, mert ingyenes adományról van szó. Egy gondosan őrzött hagyaték révén ugyanis a művekkel együtt más olyan fontos tárgyak is látókörünkbe kerülnek, melyeknek osztályrésze gyakran a pusztulás. A tervek, fotók, dokumentumok3 segítségével rekonstruálható a művészpálya, nyomon követhető a művek születése, fény derül új összefüggésekre. A Gunda-hagyatékban fennmaradt négy terv segítette például négy eddig ismeretlenként nyilvántartott plakát azonosítását az ő műveként. A plakát- és nyomtatványterveket úgy őrizte meg a művész, ahogy azok a zsűriből visszakerültek. A terveket kemény hátlapra ragasztva vagy védőborítóval ellátva nyújtotta be, s a hátlapon látható zsűripecsétek (Képző- és Iparművészeti Lektorátus; Magyar Hirdető Grafikai Lektorátus) többnyire elárulják a készülés idejét, a bírálók kézírással írt megjegyzései pedig érdekes adalékokkal szolgálnak a mű korabeli megítéléséről, az elbírálás mindenkori szempontjairól.
   A tervezőgrafikusok munkáit a Nemzeti Galériában a grafikai osztályhoz tartozó plakátgyűjtemény foglalja magában, melynek elsődleges gyűjtőköre természetesen a plakát. Fölmerülhet a kérdés, hogy is beszélhetünk itt tervekről, hiszen a terv nem nyomtatvány, mint az utcára szánt plakát, hanem többnyire rajz, fotómontázs, kollázs. A Nemzeti Galéria plakátgyűjteményébe kezdettől fogva bekerültek plakáttervek, s az utóbbi 15 évben a plakátművészek egyéb alkalmazott grafikái is, ha azok fontos szerepet játszanak az életműben. Ezzel a muzeológus nem hagyományt tör meg, épp ellenkezőleg, folytat egy tradíciót. Ha ugyanis megvizsgáljuk a grafikai osztály rajzgyűjteményét, szép számmal találunk benne plakát-, reklám- és könyvterveket, ex libriseket, illusztrációkat már a 19. század végétől. Biró Mihály, a nemzetközileg legismertebb magyar plakátművész plakát- és számolócédula- tervei a rajzgyűjteményben találhatók, csakúgy, mint Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly és Vaszary János plakát-, könyv-, folyóirat-tervei, -illusztrációi. A plakátgyűjtemények általában a nemzeti könyvtárakban vagy az iparművészeti múzeumokban halmozódnak fel. Kivételnek számít a Nemzeti Galéria, amely a legjobbat hozza ki abból a speciális helyzetből, hogy a plakátkollekció itt a képzőművészeti múzeum része. Egészében válik láthatóvá a magyar festők és grafikusok pályája, a több műfaj, a különböző médiumok összevetése hozzájárul a 19–20. század vizuális kultúrájának megismeréséhez. (A Nemzeti Galéria grafika osztálya Gyűjtemény a gyűjteményben címmel szentelt kamarakiállítást ennek a témának, 2010. június 15. – 2011. február 13.)
 
Gunda Antal: Kenyér és rózsák, 1961
 
   Gunda Antal 1949-től 1952-ig végezte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Hagyatékában fennmaradt, s így a kiállításon látható, az 1952. május 3-án kelt 37 oldalas jegyzőkönyv,4 amely rögzíti diplomavédését három másik grafikuséval (Boromisza Zsolt, Csohány Kálmán és Töreky Ferenc5) együtt. Bortnyik Sándor, főigazgató, akinek a vezetésével 1949-ben lezajlott a főiskola reformja, azaz átalakítása a szovjet oktatási rendszer alapján, a szocialista realizmus programjával nyitotta meg a védést, a szocializmus építésének ábrázolását jelölve meg a művészet fő feladataként. Gunda Antal témaválasztása megfelelt a Bortnyik által megfogalmazott kritériumoknak. Az ötéves terv teljesítését az ipar öt ágazatának ábrázolásán keresztül szerette volna szemléltetni, kiállítási tertablók formájában. Tanára, Konecsni György az 1930-as évek kiemelkedő tervezőgrafikusa, aki változatlanul tekintélynek számított az 1950-es évek folyamán, a védés során komoly szakmai mentornak, megértő támogatónak bizonyult.6 A főiskolai évek dokumentuma a személyi lap, „káderlap” is, melyben a vezető tanár és a főiskola DISZ-szervezete7 fogalmaz véleményt a védés előtti időszakban Gunda szakmai, emberi tulajdonságairól és a közösséghez, a hivatalos ideológiához való viszonyáról.8 Kivételes szerencse, hogy a védés idejéből fennmaradt a négy fiatal művész közös fotója. Nem sokkal később készülhettek azok a csoportképek, amelyeken rajtuk kívül az idősebb Gál Mátyás és a hozzájuk hasonló korú Burger Ferenc és Szekeres István9 látható, valószínűleg egy nagyobb közös munka, egy kiállítási dekoráció készítése alkalmából, ami a korszak jellegzetes tervezőgrafikai feladata volt. A tapasztalt mesterek irányításával végzett munka a komplex, nagy kiállítási együttesekben vagy kereskedelmi vásárokon jó pénzkereseti lehetőség és tapasztalatszerzés is volt a kezdők számára. 10
 
Szilvásy Nándor: Díszítse otthonát, 1963 (XY 88.80)
 
A fiatal grafikusok munkásruhában, bakancsban, svájcisapkában láthatók. Nemcsak a műtermen kívüli fizikailag is megterhelő munka és a szerény öltözködési lehetőségek magyarázzák a megjelenésüket: a munkás külső társadalmi elvárásnak felelt meg, „a népről a népnek” alkotó művész imázsát teremtette meg. A hagyatékban olyan sajtótermékek képviselik a szocialista realizmus korszakát, mint a Művelt Nép és a Béke és Szabadság számai, 11 valószínűleg azért, mert Gunda részt vehetett e lapok grafikai megformálásában. Közülük a Béke és Szabadság 1951. május 1-jei számának fotómontázs címlapján látható szignatúra alapján erről a számról tudhatjuk bizonyosan, hogy a művész részt vett a grafikai kialakításában. Az 1950-es évek elején szintén fotómontázs használatával készült egy prospektus is, mely a Mezőszöv12 sátrait hirdeti. Az Országos Széchényi Könyvtár Plakáttárában található plakátból következtethetünk arra, hogy az 1953-as Tavaszi Vásárhoz készült.13 A plakátot a motívumok zsúfolása és kedélyes narrativitás jellemzi, de megfigyelhetjük a rajz könnyedségét. Szemben a politikai plakátban uralkodó fotószerű realizmussal, mely zárt festmény- formára törekszik, Gunda munkája inkább a papírfelületet érvényesülni engedő könyvillusztrációkra emlékeztet. A leporellónak a fotókat alányomásszerűen kísérő, sommázó, monokróm rajzai nem annyira a reprezentáció vagy a propaganda, mint inkább a praktikus tájékoztatás szolgálatában állnak, s még inkább jellemző ez az 1959-ben készült biztosítási prospektusokra, illetve szelvényekre, melyeken jelzésszerűen ábrázolt bányászlámpák, illetve fogaskerekek utalnak arra, kiket szólít meg a reklám. A fiatal grafikus napi rutinfeladatai közé tartoztak a papírfalvédők is, a korszak mára elfeledett tárgyai. Látványhű, ugyanakkor foltszerű, dekoratív előadásmódban készültek. A papírfalvédők a hímzett falvédőket voltak hivatva helyettesíteni, a kiadásukat a praktikus feladaton kívül ízlésnevelő szándék is motiválta: reprodukciókkal, vagy mint itt is, kortárs grafikusok saját rajzaival díszített nyomtatványt árusítottak a konyha díszítésére. A gyümölcscsendéletet ábrázoló papírfalvédő tervén fennmaradt pecsét tájékoztat arról, hogy 1957-ben készült. Az 1956 áprilisában rendezett korszakváltó plakátkiállítás14 művészi programja, a szocialista realizmus elvetése, 1958–60-ra érett be, s ez leglátványosabban a filmplakátban nyilvánult meg. Gunda Antal közérdekű témájú, egészségügyi és közlekedésvédelmi plakátjaiban is jól megfigyelhető azonban a változás, a modern képi eszközök, humoros ötletek megjelenése. Gunda 1960-ban merészen absztraháló megoldást választott Ellenségünk... című egészségvédelmi plakátjához. Most egymás mellett látható a plakát és terve is, melyet elfogadott a zsűri, egy korrekcióval, hogy a betegségek nevei magyarul szerepeljenek, ne tudományos nevükön, mint a rajzon. A Ludas Matyi cikke15 a közérthetőség jegyében gúnyos hangon támadta az Ellenségünk…-et, a hasonló művészi eszközökkel készült Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt feliratú plakáttal együtt. Az újságíró nem utcán vagy kiállításon szerzett élményét osztotta meg, hanem egy reklámpszichológiai felmérés nyomán írt. A Trefort utcai Rendelőintézetben látta a két plakátot (szöveg nélkül), és olvasta az Egészségügyi Felvilágosító Központ kérdőíveit. A közvélemény-kutatás ismertetése és elemzése gépirat másolatként a Ludas Matyi számmal együtt fennmaradt Gunda hagyatékában.16 A felmérés eredményeként a reklámpszichológus megállapította, hogy nem feltétlenül elvetendő a „sablontól eltérő ’modern forma’”, mert nagy a figyelemfelkeltő ereje, de szükség van a feliratokra és esetenként, a pozitív érzelem felkeltése és a mozgósító hatás elérése céljából, ajánlatos a könnyebben felismerhető ábrázolás alkalmazása. A Nemzeti Galériában megtalálható a Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt téma egy hagyományosabb, leíró jellegű feldolgozása, s most a hagyatékból bekerült a gyűjteménybe a tempera terv is, 1960-as dátummal. Felmerül a kérdés, ez a variáció vajon a felmérés nyomán készült? Vagy alternatív terv volt, amit egyidejűleg nyomtattak ki? További forrásokat kell majd felkutatnia annak, aki pontos választ szeretne. A korszak társadalmi témájú plakátjai közé tartoztak még a baleset-, munka- és közlekedésvédelmi plakátok, melyek között általában sok volt a sablonos megoldás. Gunda azonban mindig komolyan vette a feladatot, s talált egy-egy humoros ötletet, és ugyanazokat a látványt erősen átformáló technikákat alkalmazta, mint attraktívabb filmplakátjaiban: a papírtépést, a kollázst és a fotómontázst. Közlekedési plakátjaiban használta a fotó optikai torzítását, a korszak kedvelt technikáját, amely kulturális plakátjaiban nem fordul elő. Gunda Antal korai filmplakátjai igazolják Konecsni György, a vezető tanár megjegyzését a személyi lapon, miszerint tanítványa jó rajzoló. A Kenyér és rózsák (1961) és a Kisfiúk (1960. k.) őrzik lendületes kézvonását, a mesterien kezelt akvarell technikát. Finom pszichologizálás, de nem túlzott érzelmesség, látványhűség, de koncentráló képkivágat – a grafikus sikeresen egyensúlyoz a realizmus követelménye és a plakát figyelemfelkeltő szerepe között. Szintúgy az ecsetjárás hangsúlyozása, de síkszerűség, tömör színfoltok, festményszerű lezártság jellemzi más filmplakátjait, mint a Krisztina és a szerelem (1961) is. Egész sorozat tervet készített a Jöjj vissza Afrika című filmhez (1962), kis kompozíciós változtatásokkal, csak az intenzív koloritú színváltozatok kedvéért. Kompaktabb színfoltok, pozitív és negatív síkformák játéka határozza meg a Balti égbolt (1961), a Délután 5-kor Madridban (1965) és A titok (1966) feszültséggel teli képi világát. A sötét-világos kontraszt, a feketéből kivillanó éles, fehér vagy sárga síkformák vibrálása drámai hatást eredményez a Ki ártatlan (1964) és a Rab Ráby (1964) plakátján. Még merészebb, mikor a filmbe karcol kusza rajzot, s világítja le, majd fordítja át negatívba az Amerika éjjel plakátján (1965). Perneczky Géza oly találó meghatározása szerint ez az „ecset helyett olló,”17 azaz a fotómontázs és a kollázs korszaka, de rögtön hozzátehetnénk még a drasztikus papírtépést is, mely a Néma barikád (1965) és az Életre táncolt lány (1965) plakáttervében is erőteljes absztrahálást eredményez. A zsűri megjegyzése a Néma barikád tervén ezt már túlzottnak tartja – mégis ez lett a kinyomtatott plakát alapja.
 
Gunda Antal: Néma barikád. Terv, 1965
 
Fotót csak erős grafikai átírással, kalligrafikus megoldással kombinálva használt Gunda, mint a Mária és Napóleon (1967) vagy A felrobbant pokol (1968) esetében. Sosem mondott le azonban a míves ecsetrajzról, erről tanúskodik a Hoffmann meséi (1971) és a Cromwell is (1971). Gunda vonzódik a kalligrafikus íráshoz, de nem dekoratív vagy játékos oldalát, hanem drámai lehetőségeit aknázza ki. Már a korabeli kritika is üdvözölte a sokféle új eljárást a plakátban, s a felsorolásokban mindig szerepelt a tipografikus megoldások megjelenése. Gunda a filmplakátban bevállalta a pusztán betűs megoldást a kétszínnyomás szűkös feltételével is. A szabadon rajzolt betűkkel drámai és humoros hatást is el tudott érni. A Megszakított repülés (1965) és A férfi egészen más (1966) sokkal inkább a kalligrafikus feliratok és a rajzok rokonainak tűnnek, ha összevetjük őket a konstruktivista tipográfiai hagyományhoz és a kortárs képzőművészeti törekvésekhez kötődő folyóirat- és prospektustervekkel, az IBUSZ és a Külkereskedelmi Propaganda számára. Gunda kétféle grafikai rendszert dolgozott ki mindkét feladatra. Az első, egy többféle betűtípusból alkotott vibráló betűkompozíció, az utcai fényreklámok betűmontázsát idézi (amely a korszak sok plakátján is feltűnik, mint a modern nagyváros jelképe, így Gundánál is az Amerika éjjel-ben). A második, pozitív-negatív formákból szerkesztett tipografikus oldal a minimal art, a pop-art és az op-art vizuális hatásait integrálja. Megoldásra vár egy rejtély.
 
Gunda Antal: Külkereskedelmi Propaganda. Borítóterv, 1962
 
A Külkereskedelmi Propaganda18 kiadása 1958 és 1963 között szünetelt. Címlapjainak grafikája a színes mezőben lebegő szférikus formával 1963–1969-ig azonos, és gyökeresen eltér Gunda 1962-es és 1963-as évszámot viselő tipografikus ter veitől. Kérdés, milyen alkalomból készültek Gunda munkái? Pályázatra vagy saját kedvtelésre? Zsűripecsét nincs rajtuk. A temperával precízen megfestett tervek nem a funkcionalizmus fegyelme, ökonómiája szellemében készültek, sokkal inkább a képi fantázia és valamiféle modern életérzés megragadása jegyében. A Műanyagkiállítás szellemes tervsorozata19 hasonlóképpen nem a kortárs design tükröződése, sokkal inkább merít absztrakt képkompozíciók finom szín-, faktúra- és transzparencia-hatásaiból. Fordulatot jeleznek a tárgyilagos fekete-fehér fotós kereskedelmi plakátok. Keletkezésük hátterében, a külföldi szaklapok újdonságainak ismeretén kívül olyan kiállítások munkálhattak, mint az 1962. év legjobb svájci plakátjait bemutató kiállítás a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. A „svájci iskola” ugyanis következetesen vitte tovább a Bauhaus hagyományát, a funkcionalizmus szellemiségét. 1975-től 1983-ig Gunda Antal tervezte a plakátokat az Építésügyi Tájékoztató Központ Építettük… kiállításaihoz. A vonalzóval kiszerkesztett tipográfia és kép-váz, a tervezés folyamata mint téma már az építészeti tervrajzok és a design világába vezet. Maga a téma is sugalmazta a geometrizáló képi megoldást, de más tényezők is közrejátszottak. Az Iparművészeti Főiskolán 1967-ben megalakult a typo-grafikai tanszék, amely tudatosabb viszonyulást vezetett be az írásjelek használatába, és bizonyára közrejátszottak az új hang formálódásában a képzőművészet változásai, a concept art megjelenése is. Gunda Antal kiállítása az egyéni művészi teljesítményen túl felvillantja egy korszak képét, betekintést nyújt a 20. század második felének bő három évtizedébe, a gazdasági életet, a kultúrát, az életmódot és a reklámkultúrát dokumentáló plakátokon és nyomtatványokon keresztül. Kérdésekre válaszol, és egyben sok új kérdést vet fel. Miről és kiknek szólt a reklám és a propaganda 1950-től 1980-ig? Hogyan változtak az időben a tervezőművészek feladatai? Milyen tényezők – személyek, intézmények, törvények, szabályok, kritikák, szakpublikációk – alakították a szocialista korszak vizuális kultúráját? Mi határozta meg a művészek választásait? Hozzá tud-e adni valamit a múzeum a magyar reklámgrafika gyűjtése és feldolgozása révén a történészek, szociológusok, művelődéstörténészek korszakra vonatkozó kutatásaihoz? És a múzeumlátogató közönség, az egyén szintjén? Bele tud-e szólni egy plakátkiállítás az 1950-es, 60-as, 70-es évekről a sajtóban, a közbeszédben folyó diskurzusba?
 
Ernyei Sándor: Vörös pipacs. Plakátterv, 1950-es évek vége (XY 01.11)
 
Darvas Árpád: A nagy kék jelzés, 1970 (XY 89. 21)
 
Révész Antal – Wigner Judit: Három óra magánélet, 1969 (XY 94. 121)
 
Gunda Antal: Műanyagkiállítás. Plakátterv, 1966
 
 
Gunda Antal tervezőgrafikus (1929–2013)
Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinet
2015. június 17. – szeptember 20.
 
• • •
 
1 Bakos Katalin: Bedő Rudolf plakátgyűjteménye. In: Szenvedély és tudás. Bedő Rudolf műgyűjteménye. Szerk. Molnos Péter. Budapest, 2010. 244–263. o.
2 A cikk keretei határt szabnak a mondandómnak, sajnálom, hogy nem tudok mindenkinek köszönetet mondani, aki a Magyar Nemzeti Galériába helyezte bizalmát. Most elsősorban arról a generációról van szó, akiknek pályája közvetlenül 1945 után bontakozott ki. Talán álljon itt még Tamássi Zoltán, Muray Róbert, továbbá Bánki Lászlóné és Szilasné Remecz Gyöngyi neve. Egy következő írás foglalkozik majd az 1930-as évektől az 1950-es, 60-as évekig ívelő életművekről, melyeket művészek leszármazottai juttattak el a múzeumhoz.
3 A közvélemény előtt kevésbé ismert, hogy a múzeumi adattár is gyűjtemény. A Nemzeti Galériában mindig fontos volt a gyűjtemények közötti együttműködés, ennek jegyében a pálya dokumentumai, a diplomavédési jegyzőkönyv, a fotók, kéziratok, a grafikai gyűjtemény profiljába nem illő nyomtatványok a Nemzeti Galéria Adattárába kerülnek.
4 Jegyzőkönyv a Magyar Képzőművészeti Főiskola 1951–52. tanévben végző V. éves hallgatói diplomamunkáinak 1952. évi május hó 3-án d.u. 3 órakor megtartott bírálatáról. Gépirat.
5 Boromisza Zsolt (1928–2011), tervezőgrafikus, illusztrátor, festőművész; Csohány Kálmán (1925–1980) grafikus; Töreky Ferenc (1922) tervezőgrafikus. 
6 A védésen a főigazgatón, főtitkáron és a művésztanárokon kívül részt vett a marxista– leninista tanszék vezetője, a párttitkár, a Népművelési Minisztérium képviselője, az Iparművészeti Főiskola igazgatója, a Szabad Művészet főszerkesztője és a Képző- és Iparművészek Szövetségének képviselője is. A bíráló bizottság tagjai: Bortnyik Sándor főigazgató, Bernáth Aurél és Ék Sándor főtanszakvezetők, Kádár György, Konecsni György, Szabó Iván tanárok és Rozsnyai Zoltán párttitkár.
7 Dolgozó Ifjúság Szövetsége 1950–1956.
8 Jellemző kitételek: „Tanulja a marxizmust – becsületes, de passzív… Általában tárgyilagos, – a közösségbe jól bele tud illeszkedni. Lassan, de fejlődik, politikailag belső vívódással, de őszintén.”
9 Gál Mátyás (1909–1999) 1932–1938-ig végezte tanulmányait az Iparművészeti Iskolában, Burger Ferenc (1923) 1952-ben, Szekeres István (1927) 1953-ban szintén a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott.
10 Gunda Antal munkásságában fontos szerepet játszott a kiállításgrafika, az 1960-as években készült artisztikus makettjei a hagyatékból az Iparművészeti Múzeum Adattárába kerültek.
11 Művelt Nép. A kulturális tömegmozgalom folyóirata. III. évf. 11. sz. 1952. november; Béke és Szabadság. Az Országos Béketanács lapja, II. évf. 9. sz. 1951. május 1. és VII. évf. 35. sz. augusztus 29.
12 Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat
13 Gunda Antal: Tavaszi Vásár március 28–29, 1953 OSZK ltsz.: 208/1953
14 Frank János: 1955–56: A plakáté a hegemónia. In: 100+1 éves a magyar plakát. Kat. Műcsarnok, Budapest, 1986. 123. o.
15 Bernáth Ede: Ki az ellenségünk? Ludas Matyi, 1960. XVI. 42. sz. október 20. 14. o.
16 Dr. Székely Lajos: Egészségügyi felvilágosító plakátjaink hatásfokának értékelése. Gépirat, 24 lap.
17 Perneczky Géza: Magyar plakát ’66. Tükör, III. 51. sz. 1968. december 20. 12–13. o.
18 Külkereskedelmi Propaganda. A Magyar Kereskedelmi Kamara Propaganda Osztályának tájékoztatója, kéziratként. Az OSZK katalógusa szerint 1957–1958 és 1963–1969 között jelent meg. A címlapot kartonra, színnel nyomtatták, a belső oldalakat stencillel sokszorosították, idővel egyszerű nyomdai technikára tértek át.
19 A tervekhez nem tartozik évszám, a hátoldalon kézírással csupán a „Háztartási műanyag kiállítás” szöveg látható.