EGY ÉPÜLET, ÉS AMI MÖGÖTTE (BENNE) VAN

Ziegler Ágnes: A brassói Fekete templom – Reformáció és renováció

Martos Gábor

Ziegler Ágnes (korábbi publikációiban még Bálint Ágnes; házassága után vette fel a férje nevét) a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténet-diplomát, és már ottani szakdolgozata témájául is Brassó legendás és közismert, a városképet – sőt a város életét is alaposan – meghatározó és a turisták által is előszeretettel látogatott-csodált műemlékét, Erdély legnagyobb templomát, az európai gótikus építészet legkeletibb megnyilvánulását választotta.

 

Pontosabban az 1689-es nagy városi tűzvész utáni helyreállításának korát. Ezt követően 2012-ben Budapesten, az ELTE Művészettörténeti Intézetének doktori iskolájában, Marosi Ernő professzor témavezetése mellett szerezte meg a szakterület tudományos fokozatát; ez a mostani kötet oda írt disszertációjának továbbdolgozott, könyvformába öntött változata. A szerző a bevezetőben – mintegy mentegetőzésképpen – utal is rá, hogy „a műfajból adódóan a könyv is megőrzött számos olyan jellegzetességet, amely egy egyetemi dolgozattól függetlenül talán nem képezte volna a kötet részét, mint amilyen a részletes épületleírás vagy az elméleti bevezető részek”, ám nem vagyok biztos benne, hogy ezzel a disszertációból adódó kényszerűséggel az olvasó nem járt-e jobban. Ennek köszönhetően ugyanis olyan alapos, aprólékosan részletező leírást kap nemcsak az épületről, annak történetéről, az egyes átalakítások- renoválások által létrejött változásokról, elbontásokról és kiegészítésekről, valamint az egyes épületrészek sokszor akár a legapróbb, az egyszerű látogató által akár nem is látható jellegzetességeiről, sajátosságairól, valamint egyúttal magáról a szerző munkájának forrásairól és a teljes kutatástörténetről, amely információk akkor is imponálóan hatalmas háttéranyagot biztosítanak neki az írás további részének élvezetes befogadásához, ha korábban nem volt lényegi tudása az épületről vagy a korról, amelyben az létrejött-alakult.

A szerző, miközben végigveszi Brassó első számú épületének teljes történetét az elődtemplom első, 1336-os említésétől kezdve egészen az egykori városi Szűz Mária plébániatemplom, majd a Brassóban elsősorban a Luther személyes ajánlásával ideérkezett Johannes Honterus (1498–1549) lelkész és humanista tudós neve által fémjelzett reformáció utáni evangélikus főtemplom 20. századi, sőt egészen a 2013-ban befejezett legutóbbi restaurálási munkálatokig, vizsgálódásának középpontjába mégis az 1689. április 21-én kitört és szinte az egész várost – több száz házat, a városházát és benne a levéltárat, az iskolát, a híres humanista könyvtárat, a vásárcsarnokot és természetesen Brassó összes akkori templomát is – elpusztító tűzvész utáni helyreállításra, vagyis az újjáépítés időszakára fordítja. Mint alapos kárfelmérésében Ziegler Ágnes felsorolja, a közvélekedés szerint éppen a tűzvészben feketévé lett templomból a pusztítás után csupán a főfalak maradtak meg, a tető elégett, a boltozat beomlott, a berendezés teljesen a tűz martaléka lett. A pusztulásnak ellenálló gótikus építészeti elemek felhasználásával kezdődhetett el a templom újjáépítése, természetesen már a 18. század elejének stílusában, a barokk szellemében. Ugyanakkor – és erre, valamint ennek okaira a szerző külön is kitér elemzésében – az új templomot felépítő mesterek sok helyen, elsősorban a két újonnan beépített oldalkarzat esetében megtartották, pontosabban a megmaradt elemekhez „passzítva” újrateremtették az épület korábbi építészeti stílusának jellegzetességeit, számos gótizáló elemet alkotva munkájuk során.

Ez az építészet-, illetve restaurálástörténeti rész azonban csak az egyik vonulata Ziegler Ágnes már ebben is nagyszabású munkájának; a másik, az előbbivel szorosan összefüggő, ám azt nemcsak alaposan kiegészítő, de egyúttal más fénytörésbe is helyező, másféle nézőpontból is vizsgálat tárgyává tevő része a templom újjáépítésének belehelyezése a kor és a város történelmi eseményeinek aktuális sorába, a 18. század eleji, jórészt szász brassói társadalmába, annak viszonyrendszerébe. Ennek során nemcsak arra tér ki a szerző, hogy például az újjáépített templomban a stallumok és a padok elhelyezése hogyan tükrözte vissza a város aktuális társadalmi tagozódását, vagy hogy a felekezeti identitás hogyan jelenik meg a templom berendezésében (illetve hogy ez a berendezés azután hogyan hat vissza a felekezeti identitásra), de arra is kiterjed a figyelme, hogy a nem vallásos, szekularizált társadalom megléte, illetve annak városban elfoglalt helyzete és állapota hogyan befolyásolta a Fekete templom új arculatának, berendezésének és használatának alakulását. A már eddig is csaknem kétszáz oldalas (egy tizenkét oldalnyi irodalomjegyzék-lista tételeire hivatkozó több mint ezerkétszáz lábjegyzettel és több mint száznyolcvan illusztrációval „megtámogatott”) szöveg után a szerző még egy százhuszonöt tételes műtárgykatalógust is csatol a dolgozathoz, amelyben sorra veszi a templom berendezéséhez tartozó mindazon tárgyakat – az egyes stallumoktól, azok festett fatábláitól a szószéken, a faragott kapuszárnyakon, az oltárfaragványokon és -képeken át a török szőnyegekig (amelyekből a világ egyik legjelentősebb gyűjteményét őrzi a templom), egyházi textíliákon és miseruhákon át a szakrális ötvöstárgyakig és a faragott-festett sírkövekig, amelyek a tűzvész utáni újjáépítés idején, illetve attól kezdve kerültek be a templomba.

A kötet német és román nyelvű összefoglalót is tartalmaz, ami lehetővé teszi, hogy a Brassóban ma is együtt élő valamennyi fontos nemzetiség számára elérhetővé válhasson ez a valóban hiánypótló és reprezentatív kiadvány. 

Befejezésül pedig engedtessék meg egy személyes megjegyzés. Jelen sorok írója eddigi életében biztosan többször járt a brassói Fekete templomban, mint hogy azt a két kezén meg tudná számolni; hogy különböző fiókjaiban- szekrényeiben hány saját maga által készített fotót őriz az épület külsejéről és belsejéről, ahhoz pedig nemcsak itteni, de Erdélyben élő vagy onnan a világba szétszóródott összes rokonának keze-lába sem lenne talán elég. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – Ziegler Ágnes könyvét úgy olvasta végig, mint egy krimit: minden egyes lapozáskor várva az újabb és újabb felbukkanó izgalmakat: építészetieket, művészet-, város- és társadalomtörténetieket, városszociológiaikat. És az egész olvasás alatt arra gondolt: a legjobb lenne, ahogy leteszi a kötetet, felkerekedni, és újra elmenni Brassóba. Merthogy ezek után már egészen más szemmel tudná kívül-belül körbesétálni a Fekete templomot: a csodáló mellett most már sokkal jobban értővel is.