Csörgő Attila - az arkhimédészi pont meg a formateremtés

Entz Sarolta Réka

Matematika és fizika, spirális mozgások, spirálisan tekeredő síkok, geometriai testek, gömb és félgömb – mind szereplői Csörgő Attila őszi retrospektív kiállításának a Ludwig Múzeumban. A legrangosabb németországi médiaművészeti elismeréssel, a Nam June Paik-díjjal tavaly kitüntetett művész eddigi, közel húszéves pályáját tekinti át a kiállítás az 1992-es Forgástesttől a 2006/9-es Möbius terekig.
 


Csörgő Attila: Félgömb I-V. 1996, fotópapír, cibakróm, egyenként 50,8x60,8 cm


Egészen egységes életművet látunk, ahol minden mindennel összefügg. Az pedig egyértelmű, hogy a művek alapja a matematikai gondolkodás, a matematikai és fizikai törvényszerűségekkel való kísérletezés, játék. Komoly játék. A művek időnként tudományos szemléltetőeszközökre vagy otthon, saját örömünkre barkácsolt szerkezetekre, kísérletekre emlékeztetnek. És valójában azok is; Csörgő Attila műtermében, barkácsszobájában számolja, kísérletezi, tervezi meg őket, hosszú munkával, hogy végül a folyamat elején kipattant gondolatot tökéletes formába öntse. Művei tehát a formába öntött gondolkodás szemléltetőeszközei.

„Szerkezeti egység, amely a világot imitálja. A művészeti gyakorlat része egy »tartós« forma létrehozása, ami képes koherens egésszé kovácsolni heterogén elemeket, azzal a céllal, hogy kapcsolatot létesítsen a világgal” – határozza meg a formát Nicolas Bourriault.1  A gondolatnak formát teremteni tehát a reláció esztétika idejében is a művész egyik fő feladatának számít. Persze ez nagyon általánosan hangzik, de Csörgő esetében mégis fontos kimondani, mert munkáinak domináns része a gondolkodás, mint egy fizikusnak, hivatása a gondolkodás, és ezt még formába is önti; megtalálja a módját, hogy a világgal foglalkozó gondolkodásának olyan formát adjon, amely aztán képes kommunikálni a világgal.
Formateremtés. Mi van a forma mint alak mögött? Csörgő persze megpróbál mögé nézni, a felszínt levakarni, lehámozni. Ilyenek a különböző hámozott testek. A dolog lényege, hogy mint gyerekkorunkban játékból almát, úgy kell hámozni, hogy egy kezdőpontból (pl. a tetejéről) spirálisan, egy el nem szakadó héjsávval lehámozzuk az egészet. A hámozott testeknél – amikkel Csörgő 1995 óta foglalkozik – a két végpont közötti fázisok is a munka, s így a kiállítás részei. A megépített makett lebontását/hámozását fotón dokumentálja a művész, kvázi performance-szá változtatja. Ugyanígy a bonyolult tervezést szemléltető tervrajzok is megnézhetők a kiállításon.

Performance az is, ahogy mozgó, a platóni ideális testekkel (tetraéder, hexaéder/kocka, oktaéder, dodekaéder, ikozaéder) foglalkozó „szobrain” az egyik végpontból átmozdul a szobor a másik végpontba. A Plátói szerelem c. műnél, ahogy a két tetraéder nem plátói szerelemben egyesül egy kockává. Platón éteri, szabályos testeit pálcikák jelenítik meg, amiket zsinegek, biztosítótűk és anyacsavarok bonyolult rendje mozgat – „örök-mozgat” egyik ideális állapotból a másikba. Időben az átmozgás hosszú, az elért ideális állapot pedig rövid, mert a kötelek már húzzák is szét és viszik a másik végpont felé az éleket. Mit látunk tehát? Például metaforikusan azt a folyamatot, ami a művészben minden egyes mű megszületése előtt/közben lezajlik. Ez így egyfajta önarckép, a Csörgő Attila-féle művészé, akinek az egyes műhöz vezető út legalább olyan fontos, mint a létrejött mű maga; illetve aki szinte rögtön továbblép és keresi a következő tökéletes művet az alkotófolyamatban. (Nem gondolom, hogy a művész tekintetében ez ide-oda vergődés lenne, ahogy a mű sem ezt mondja, hiszen nem egyszerű végpontokról van szó, hanem az ideális testekről, amik az ideát testesítik meg, ez pedig, vagyis a tökéletesség, minden egyes mű létrehozásának nyilvánvaló célja.)

Formateremtés, új forma teremtése történik a mozgás látványával foglalkozó műveknél is. Két szög megforgatva, megfelelő megvilágításban éteri pohárrá változik a szemünk előtt (Forgástest). A Maelström projektben a centrifugaszerű edényben megforgatott koromfekete olaj örvénye tükörképünket először felnagyítja, majd feje tetejére állítva elnyeli, aztán ahogy az edény megint lelassul, újra kiköpi. Rövid- (horror) film rólunk a kiállítótérben. A statikus és a mozgó pillanat. Ugyanerről szól egészen tömören és megdöbbentően a Ferde víz c. mű. Ez egy fénykép, a fényképező szem számára egy statikus pillanat, de a valóságban csak mozgás közben jöhet létre.

Formateremtés, a gömb. Gyerekkorunk másik játéka a fényírás, amikor szalonnasütés közben a parázsló végű nyársunkkal az éjszaka egére szövegeket, formákat írunk. Részben ennek az elvnek az alkalmazásával hoz létre Csörgő félgömböt és gömböt: két, illetve három megfelelő szögben elhelyezett pálcika spirális mozgatásával, amelyeknek a végén izzó ég. A kiállításban látjuk magukat a mozgó modelleket, illetve azokat a fotókat, amik szabad szemmel nem láthatók, de a kellően hosszú záridőre beállított fényképezőgép megörökíti nekünk. Éteri látvány születik a pálcikák spirális mozgásából.

Formateremtés, fotográfia. A 2000-es évektől Csörgő már nemcsak dokumentálásra használta a fotográfiát, hanem az témává vált. Ami azt jelentette, hogy kamerát tervezett, a gépnek speciális mozgást írt elő, és exponált. Félgömb felületre. Az amúgy is legegyszerűbben buraként elképzelhető ránk boruló világot tényleg ráképezte egy burára. A kiállításban ezt a belső teret a transzparens burának köszönhetően kívülről szemléljük. Abszurd kép, de nem illúzió, valódi. A forma létrejött. Még eggyel bonyolultabb a Möbius tér c. mű. A Möbius-szalag egy csak térben elképzelhető szalag, amelynek csupán egy éle és egy oldala van. Csörgő pedig erre a geometriai létezőre akart értelmezhető fotót készíteni. Ehhez réskamerát épített, és most nemcsak a kamerának tervezett mozgást, hanem a szerkezeten belül a filmet is megmozgatta, a fény útját tehát a gépbe beérkezéstől a filmfelületig megtervezte. A létrejövő panorámakép kiterített filmszalag (kétdimenziós) formájában torz, furcsa, ahol az egyik végén látható figura a másik végén fejjel lefelé áll. Ha azonban a filmet 180 fokos fordulattal összeragasztjuk, térbe emeljük, a transzparens filmen értelmes panorámaképet kapunk.

Milyen művek ezek akkor? Szobrok-e vagy egyszerű modellek? Nem hiszem, hogy ezek lényeges kérdések lennének. Csörgő Attila művei, ahogy Várkonyi György írja „a műszaki praktikum és a legmagasabb rendű gondolati absztrakció”-t kapcsolják össze2 ; ehhez az összekapcsoláshoz Csörgő az arkhimédészi pontot választja nézőpontjául, onnan szemléli, elemzi a világot, majd önti önmagából kifordított formákba, hogy mi is részesüljünk külső nézőpontjának szokatlan képeiből.


2009. október 30 - 2010. január 24.: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2010: Mudam Luxembourg, Musée d' Art Moderne Grand-Duc Jean
2011: Hamburger Kunsthalle - Galerie der Gegenwart

1 Nicolas Bourriault: Relational Aesthetics. Les presses du réel, 2002. 111. o.

2 Várkonyi György: Paragone. Mozgó Világ, 2005. október

Artmagazin 2009/ 6. 60-62.o.