„Már hatéves koromban elkezdtem természet után rajzolni... és ötvenéves korom körül kezdtek el felfigyelni rám. Azonban a hetvenéves korom előtt készült munkáim közül egyik sem méltó figyelemre. Csak hetvenhárom éves koromban voltam képes megragadni az állatok, madarak, rovarok, halak és növények szerkezetét és organikus felépítését... ha így haladok, akkor kilencvenéves koromra talán sikerül megértenem az élet lényegét.”

Mikor ilyeneket olvasunk a 19. századi Tokió ünnepelt festője, a hetvenöt esztendős Hokuszai tollából, akkor érezzük csak igazán, milyen messze van egymástól Európa és a felkelő nap országa. A Scolar kiadó művészeti könyvsorozatának új kötete a különbség áthidalására vállalkozik. A Nagy-Britanniában tanult Szató Tomoko húsz fontos műalkotás elemzésén keresztül próbálja bevezetni a nyugati olvasót az Edo-kori Japán történetébe. Játékos, kör alakú képkivágások (a sorozat jellegzetessége, nem japanizmus!) és rövid magyarázó szövegek segítségével mutatja be a sógunátus képzőművészetének számtalan arcát. A gazdagon illusztrált könyv még az alapfogalmak tisztázásához is rövid, inkább kedvcsináló, ráhangoló kiadvány. Épphogy kihüvelyezhető belőle az a furcsa, ellentétes mozgás, ahogy a zárkózott, feudális ázsiai ország művészeit egyre jobban inspirálják a nyugati alkotók, akik erről tudomást se véve, a 19. század végén éppen a japánok originalitását fedezik fel maguknak. Szató Tomoko a japán művészettörténet jól ismert sztárjainak és nemrég felfedezett új csillagainak alkotásait elemzi, a paravánra festett tusképektől kezdve a díszes kimonókon keresztül a színpompás ukijo-e nyomatokig. Teáscsésze, hófödte Fudzsi, évődő gésa és a vihardémon – még egy ilyen szűk válogatásból is kitetszik, hogy a japán művészet nem egy mozdulatlan hagyományfolyam volt, hanem különböző hatások és törekvések együttese. Amiben megfér egymás mellett a vigalmi negyedben lakó, színházi jeleneteket festő Csosun és a remete életet élő, keramikus Ninszei.

Szató Tomako: A japán művészet. Scolar, Budapest, 2009, 128 oldal, 2957 Ft