Kettős beavatás

Winkler Nóra

A világ első számú modern és kortárs művészeti vására, Észak- és Latin-Amerika, Európa, Ázsia és Afrika vezető galériáival, 300 kiállítóval, több mint 2500 művész szerepeltetésével – a modern művészet klasszikusaitól a legfiatalabbakig –, tavaly 62 500 látogatóval, három szatellitvásárral, amiből a Listére idén is meghívást nyert a Kisterem, a Voltára pedig az acb és a Deák Erika Galéria. Itt kiállítani dicsőség, de lássuk, milyen érzés látogatóként belemerülni a műtárgyáradatba.

Volt egy szovjet mesekönyv gyerekkoromban, amiben a szülők kompletten kivonultak egy városból, otthagyva állandóan nyígó gyerekeiket, hogy akkor tessék, csináljanak, amit akarnak. Iskolába senki se ment persze, rendet se kellett rakni, bevetetlenül maradtak az ágyak, amikben délig is lehetett – nyilván utcai ruhában – feküdni. Szovjet a mese, ezért a közepe tájt elunták a gyerekek a rajcsúrozást, iskolába vágytak, rendre és szabályokra. Legjobban a szabadság egyik csúcsára emlékszem belőle. Egész tábla csokikat ettek, harapták a tömböket és tejszínhabbal még tele is fújták. Utána viszont – már a végkifejlet felé – fájt a hasuk, émelyegtek, hányingerük volt, rá se tudtak nézni a csokira, és öklendeztek a tejszínhabnak még a gondolatától is.


Az Art Baselen jutott eszembe, a harmadik napra. Addigra már láttam a vásárcsarnok háromszáz galériájából kétszázat, az art unlimited válogatást, egy hangárnyi, egyedi művésznek szentelt standot, kültéri installációkat, szobrokat, festményeket, videomunkákat, plakátokat, amik a szatellitkiállításokat hirdetik, szatellitkiállítások emeleteket megtöltő standjait, galériáit és egyedi művészek projektjeit, fontos svájci kortárs művészeti díjazottak kiállítását, installációt, rajzokat, videomunkát, festményt, politikus műveket, az emlékezés tárgyában született fotósorozatot, lakókocsikból épített installációkat, finom akvarelleket, mobiltelefonokból épült falat, hirdetéseket, újságban, villamoson, vonaton, falon, étteremben, kávézóban, melyek további kiállításokra hívják fel elkalandozó figyelmemet. Megnéztem a Voltát és a Listét, ahol festmények, rajzok, installációk, videomunkák fogadtak a standokon, politikus művek, akvarellsorozatok, photoshopolt óriásképek, egy önálló szekció kizárólag lightboxokból. Több mint hatvankétezer ember között jöttem-mentem, vártam a buszra, ami a vásár pontjai között járt, rendeltem kávét, ebédet, foglaltam asztalt, mostam kezet. A mozgólépcsőkről néztem a galériák nyüzsgő boxait – valaki folyton kérdez, amire válaszok érkeznek, mindenki beszél, több ezer standon egyszerre hangzanak fel meggyőző érvek, impozáns kiállítási múlt, magángyűjtemények, múzeumok mint referenciák, árak.


Pár nap alatt az egész olyanná alakult, mint egy többemeletes pokol, ahol gonosz ördögök szúrós tárgyakkal bántják, hergelik, ingerlik az oda bezártakat.
Meg lehet bolondulni a mennyiségtől: olyan igénybe vevő, hogy szinte semmi sem emelkedik ki belőle minőségként. Nem sokkal ezelőttig úgy gondoltam erre a vásárra, ami definíciószerűen igaz róla, hogy a világ legerősebb és legnagyobb választéka modern és kortárs művekből, a szakma piros betűs hete, a műkereskedelem központja, a krém krémje, flottul szervezett találkozója, szupergalériák, múzeumi színvonalú kínálat, fontos gyűjtők, intézményvezetők, vacsorák, fogadások, a legpompásabb belterj.


De azt, ami mindennek alapja, emberek, akik létrehozzák a műveket, emberek, akik személyes, szerethető vagy minimum izgalmas okokból vagyonokat költenek megszerzésükre, hogy ez egy mélyen a kultúrában gyökerező esemény és minden erős sztorija mögött egyedi víziók, emlékek, mozgatórugók vannak, na ezt mind bedarálja a méret maga. Hideg hiábavalóság marad belőle, amelyben nehéz szeretni, kötődni egy műhöz, és arra csak tippelni tudok, alkotóként hogyan érinthet valakit, hogy amit csinál, tervez, épít, megfest, azt kiborítóan nagy számban mások is csinálják, és nem is mindig annyival jobban, mint amennyivel sikeresebben.


Az alapélmény tehát a sok, sok, sok. Hogy itt mindenki megőrült, egy fikciót nyomunk közösen és ez majd mindjárt lelepleződik, mint a Truman Show-ban, amikor a hajóárboc átszakítja a papírmasé égboltot.


Amúgy van annak húzása, hogy egy művészeti vásár mind a négy napján több ezer négyzetméterén, a mozgólépcsőkön, ruhatárban, a bisztrókban megállás nélkül telt ház van, mintha karácsony előtt lennénk a Divatcsarnokban még ‘85-ben. A preview-n a nemzetközi gyűjtői jetset tekinti meg zárt körben a felhozatalt, a galériák sajtókommünikéi szerint már akkor komoly forgalmat bonyolítanak. És ez így marad a következő napokon is, hogy valahogy jönnek az emberek és vásárolnak. Ízléses hype veszi körül az eseményt. A VIP lounge-ben, ami egy kisebb terület kávézókkal, éttermekkel, pihenőhelyekkel és pár válogatott standdal – múzeumok, szabadkikötők, pezsgőmárkák. A private jeteket bérbe adó cég standjánál ötvennek tűnő megkímélt nagymamák beszélgetnek, csinos kis dizájner ruhácskákban, nem pakolják magukat, csak megállapodnak a célállomásban. Ezt a területet a Vitra cég bútoraival rendezték be, akik a Bázel közeli Weil am Rheinben egy nagy területen építtettek maguknak központot, ahol minden épületet, kávézót vagy buszmegállót a nemzetközi építészélvonal, Zaha Hadid, Frank Gehry, Tadao Ando vagy legutóbb a Herzog–De Meuron páros tervezett. Ezzel a névsorral egyenrangú a dizájnereké, akik az elmúlt évtizedekben a Vitra partnerei voltak – Ray és Charles Eames, Jasper Morrison vagy Antonio Citterio. A vásár hetében a Vitra múzeum is átszabja nyitva tartását és programok sorát kínálja. Az Art Basel alatt a város múzeumai igyekeznek még jobb arcukat mutatni és sztárkiállításokat rendezni, a szatellitvásárok – a Volta, a Liste vagy a RedDot – önmagukban többórás programok, ehhez jönnek az erre a hétre időzített művészeti díjátadók és díjazottak kiállításai. Az Art Basel kereskedelmi része mellett egy hangárt töltenek meg az óriásinstallációk, az önálló művészeket bemutató standok, a projektstandok, filmvetítések és az Art Basel Conversation, ahol naponta többször kerekasztalviták folynak befolyásos múzeumigazgatók, művészek és nagy hatalmú kurátorok között.


~~~~~~~~~


Az Art Basel másik beavatási élménye a repülőúton odafele történt. Mögöttünk ült két lány, akiket már a reptéren érdeklődve bámultam, kíváncsian, kik ők és miért utaznak strandpapucsban 16 fokból egy másik, ámde esős, tizenpár fokos európai városba. Mindenre választ kaptam a többi közelben ülő utassal együtt.


A két lány egymással is akkor ismerkedett meg, ugyanaz a férfi szervezte őket egy bázeli bárba, táncolni három hétre. A barna a tapasztalt, 16 éves kora óta csinálja, pasijai tudták, hagyták. Az utolsóval, Tomival azért szakítottak, mert Tomi nem bírta, hogy saját körei vannak, barátnőkkel kávézgat, nővérével iszogat egy-egy hosszú estén. A szőkébb erdélyi lány se kezdő, de romlatlanabb. Fölényesen egyetértenek, lúzerek azok a nők, akik gyereket szülnek és hagyják, hogy a pasijuk mindent megmondjon nekik, plusz csodálattal kelljen kérdezgetni őket, mi volt a munkában. Bár aki a stabilra teper, tegye, ők, köszi szépen, jobb szeretik az életet. Hangosan mesélték eddigi életük fordulatait, Tomit az új nővel, Emesével – köszönjük, Emese, visították –, hogy mit szól majd, ha ő kirakja a facebookra a fotót, amit az olasz tengerparton fog csinálni magáról, ahol süt a nap, kicsit bekoktélozik és mindenki bekaphatja, különösképpen Emese, aki még ott tart, hogy istenként néz erre a paraszt Tomira, ha elad egy lopott A4-est.

Az erdélyi lány anyjával él, aki csomagolt neki kaját is, persze nem tart ki hetekig, de jó egy trappista, mondjuk nem kér enni. Egy román lapot olvasott a parapszichológiáról, véletlenek nincsenek. A barnához a nővére küldött angyalokat nemrég, nyitva kell hagyni az ajtót nekik, égetni egy mécsest, borítékba tenni öt kívánságot, mellé egy almát. Három nap után elégetni a borítékot, megenni az almát, elfújni a gyertyát és teljesülnek a kérések. Mobilban küldik az angyalokat egymásnak. A barna majd küld a szőkének, ha leszáll a gép. Pénzt csak a legvégén, egyben kapnak, de jobb ez, mint hetente, és attól félni, hogy a szobatárs csaj kilopja a párna alól. Kétezer eurót illene hazahozni, abból már kijön egy felső fogsor.

 

Full 000927
Full 000928
Full 000929
Full 000930
Full 000931
Full 000932
Full 000933
Full 000934
Full 000935