Legendás szörnyek a vérfagyasztótól a viccesig

Sárkányfogvetemény

Sághy Marianne

Inkább vicces, mint hátborzongató a szörnyek keringője a nürnbergi Monster kiállítás sötét kabinetjeiben, ahol békésen megfér egymással a főúri ritkasággyűjteményekbe szánt, zsugorított tengeri rájából és egyéb állatmaradványokból összevarrt „sárkányfióka” és a hollywoodi filmipar tündöklő szépségű „vegetáriánus” vámpírja.

 
Repülő sárkányok, Wunderzeichenbuch, 1552 k., fol. 127r, akvarell, papír, 22,4 × 33 cm Hartford, Collection Mickey Cartin
 
Nürnberg már látott egypár szörnyeteget, de a Német Nemzeti Múzeumban kiállított szörnyekért érdemes elzarándokolni Dürer és a mesterdalnokok városába. A Szörny: fantasztikus képzeletvilág a hátborzongatótól a viccesig modellértékűen jól szervezett, informatív és izgalmas tárlat, mely a kígyóhajú Medúzától Klaus Kinski Nosferatu filmbeli vámpírruhájáig mutatja be a görög–római mitológia, a kereszténység és a hollywoodi filmipar legendás szörnyeit. A sárkányok, hárpiák, egyszarvúk, sellők, kentaurok, vámpírok esetében a posztmodern longue durée kifejezetten jól működik: a szörny kultúrtörténete elgondolkodtató tanmese az emberi lélek, fantázia és társadalom fejlődéséről. Peggy Große, G. Ulrich Großmann és Johannes Pommeranz kurátorok a helyi anyagot, a nürnbergi múzeum elképesztően gazdag középkori kézirat-, festmény- és szoborgyűjteményét remekül elegyítik nagy európai kollekciók tárgyaival, a katalógus harmincnyolc tanulmányából pedig azt is megtudhatjuk a szörnyekről, amiről nem is álmodtunk. A Szörnyek nem bombasztikus utazó monstrekiállítás, hanem intelligens utazás a képalkotás kultúrtörténetébe, mely jó érzékkel lovagolja meg a Jurassic Parkot néző, Harry Pottert olvasó nemzedék mágikus állatok iránti tudományos(kodó) érdeklődését is.
 
Per monstra ad astra
Kik vagy mik a szörnyek? Az emberen kívül vannak vagy belül? Milyen szabályok szerint működik az ember szörnyalkotó fantáziája? Mi a szörny társadalmi funkciója? Változik-e ez a szerep a századokon át? A tárlat érzékletes (ijesztő és/vagy mulatságos) válaszokat ad ezekre a kérdésekre. A „szörny” latin elnevezése (monstrum) a figyelmeztetést jelentő monere igéből számazik és Isten kiapadhatatlan teremtőerejére emlékezteti az embereket: e furcsa vagy félelmetes alakok is hozzájárulnak a világ szépségéhez és gazdagságához. A szörny a par excellence másság: rettentő, furcsa, torz, hátborzongató jelenség az emberi és isteni, emberi és állati között. Jellegzetes határlény, az emberi és a természetfeletti világ közti ismeretlen (többnyire sötét, ördögi) zóna lakója. A szörnyek megdöbbentően sokfélék és meglepően sokfelé élnek: vízben, erdőben, barlangban, sivatagban, föld alatt vagy az űrben. Lehetnek erőszakosak és barátságosak, ijesztőek és groteszkek, sőt e tulajdonságaik keveredhetnek is egymással. A mitológiában és a keresztény vallásban a différance, a testi másság szimbolikus, erkölcsi üzenetet is hordoz. A szörnyek a káoszt jelképezik: a sárkányok, behemótok, griffek és hárpiák a kozmosz, illetve az emberi lélek megzabolázhatatlan erőit. Legyőzésük hősi feladat: a sárkány hét fejének levágása, a disznófejű démonok elhessegetése beavató és civilizatorikus tett, az embernek a természet, illetve saját akarata fölötti uralmát demonstrálja. Az ókortól a kora újkorig az ember útja a szörnyek legyőzésén át vezet a csillagokba: a sárkányölő hős félisten vagy szent, aki rendet vág a rendetlenségben, struktúrává szervezi az ősi formátlanságot.
 
Szent György harca a sárkánnyal, 1510 k., olaj, tölgyfa, 89,1 × 33 cm, Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg
 
Draco rulez!
A sárkány neve (draco) az indoeurópai nyelvekben „őrzőt” jelent. A vízhez és a khtonikus, föld alatti szférához kötődő segítő, őrző vagy tanító, illetve ellenséges, pusztító, gátló lény, melyet kígyó, gyík vagy krokodil formában is ábrázoltak. A sárkány lehet a jó és a rossz jelképe is: míg a keleti kultúrában jóságos, bölcs segítő, Nyugaton a gonosz, emberevő, királylányrabló, tűzokádó, többfejű, repülő sárkányalak honosodott meg. A sárkány a kiállítás egyik főszereplője, hiszen a görög–római mitológiától – Iaszón, Perszeusz, Herkules – a germán hiedelemvilágig – Beowulf, Siegfried – és a keresztény szentkultuszig – Szent György, Antiochiai Szent Margit – ő a gonosz megtestesítője, akinek legyőzése avatja hőssé a hőst. Sárkánygyíkok – Püthón, Ladón, Kiméra – benépesítik a görög–római mondákat, de a Bibliában és a keresztény legendákban válnak szupersztárrá. Szent János evangelista Jelenései, Szent Mihály arkangyal és a kappadókiai vértanú, Szent György legendája óriási hatással volt a keresztény fantáziára, amit a kiállítás olyan nagyszerű festményekkel, szobrokkal és zoológiai ábrákkal mutat be, mint Christian Wilhelm Ernst Dietrich Jászón megöli a kolchisi sárkányt című képe, egy sor Szent György-szobor, Szent Margit bájos kis sárkánya vagy két szörnyű vicces 16. századi veronai baziliszkusz. A Nyugat „pozitív” sárkánya Melusina, a 12. századi európai expanzió emblematikus alakja. A titokzatos erdei tündér Raymund forezi gróf fiának felesége. Az asszony mesés gazdagságot teremt férjének, de minden szombaton sárkánnyá változik, és amikor titka lelepleződik, szárnyas kígyó alakjában örökre távozik. A folklórban gyökerező mese a 12. században a Lusignan-család eredetlegendájává alakult. A hősnő legfőbb tulajdonsága a termékenység: utódokkal, gazdagsággal, bőséggel ajándékozza meg férjét. A sárkánytündér termékenysége három fontos területen bontakozik ki: erdőt irt, a vadont legelővé alakítja, keze nyomán a terméketlen földek termővé válnak; saját kezűleg építi föl a virágzó városokat és erődöket; számos egészséges gyermeket szül. Melusina a középkori gazdasági és demográfiai növekedés tündére és a lovagi társadalom fejlődésének „totemje” is, hiszen méhéből nemesi ivadékok sokasága sarjad. A Melusina-legenda közönsége a lovagi réteg volt, amely számos elemet átvett a paraszti kultúrából, az egyházzal szembeni ellentétei miatt pedig szívesebben választott jelképül egy „termékenység istennőt”, mint egy keresztény szentet.
   A kora újkorban a sárkány figyelemre méltó jelentésváltozáson megy át és két új irányba indul tovább: a háziasítás felé – ezt jelzi Veit Stoss 1522-ben a nürnbergi városháza nagytermébe készített sárkánycsillárja, a sárkányokkal díszített kályhacsempék és kelengyeládák –, illetve az okkult tudományok felé: a draco occultus az asztrológia és az alkímia adu ásza, legerősebb eleme. A 20. századtól a sárkány inkább szeretni való, semmint rémisztő figura: bár a mi Süsünk nem szerepel a kiállításon, Kenneth Grahame 1938-as The Reluctant Dragon című meséje igen, a Micimackót is illusztráló Ernest H. Shepard rajzaival. A sárkányt azonban már a középkorban sem csak a túlvilág sötét erőivel azonosították: a kiállítás keveset mutat a barbár germán aranyművesség gyönyörű sárkánymotívumaiból, de örvendetesen sokat a középkori illuminált kéziratok vicces sárkányaiból, melyek oly ellenállhatatlanul kígyóznak végig a kódexek hatalmas kezdőbetűin vagy a margók groteszk ábrái között.
 
Vademberek ostromolják Minneburgot, 1420 k., falikárpit, len, gyapjú, selyem, 88,5 × 158 cm Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg
 
Tengeri herkentyűk, erdei vademberek
A tenger tengernyi szörnyet teremtett: a kígyóhajú Medúza, a szirének, a Leviatán, a sellők, a Jónást felfaló cethal történetét antik görög vázákon, középkori és kora újkori „csodák könyveiben”, Dürer-rajzokon, zoológiai ábrákon és festményeken csodálhatjuk meg, hogy megértsük: többről van itt szó, mint a fantázia parttalan csapongásáról. A világ megértésének, tudományos megragadásának, leírásának igénye jelenik meg ezeken a képeken. A 19. században a szimbolikus és erotikus tartalom kerül előtérbe, például Franz von Stuck 1892-es Medúza-képén.
   Az erdő is termékeny táptalajt nyújtott az emberi képzeletnek: itt laknak a vademberek, a fej nélküliek, a kentaurok, kutyafejűek, állatbőrevők, óriások és törpék. A kiállítás a természet romlatlan gyermekét jelképező vadember moralizáló beállításaira fókuszál kitűnő középkori anyaggal és egy újkori csavarral, amikor is a megszelídített vademberből fogadó lesz „Zum Wilden Mann”.
 
Meluzina fürdője, Thüring von Ringoltingen: Melusine, 1468, színes tollrajz, a könyv mérete: 30 × 44 × 12 cm, Germanisches Nationalmuseum könyvtára, Nürnberg
 
Szörnyek és szex
A szirének, sellők, vademberek, kentaurok erotikus kisugárzása és kétértelmű szexualitása nyilvánvaló. A leginkább fallikus szörny, az egyszarvú azonban a tisztaságot jelképezi. A ló alakú, őzlábú, oroszlánfarkú unikornis homloka közepén egyenes, hegyes szarv van, mely hatalmas fegyverül szolgál. Fejéke dacára – vagy éppen azért – az egyszarvú a szüzesség szimbóluma, akit kizárólag fiatal leányok ölében látunk heverészni, mert csak szüzek képesek befogni a csodálatos állatot. A szörnyeknek átvitt, szublimált értelemben is közük van a tisztasághoz. Remete Szent Antalnak ijesztő démonokkal, fenyegető állatokkal kell megbirkóznia, mint ezt Salvatore Rosa nápolyi festő nagyszerű képén látjuk. Nem kozmikus, hanem lelki-erkölcsi harcról van itt szó. Antal nem „tudatalatti” tartalmakat vetít ki e szörnyek alakjában. A fantáziaképek nem belülről, Antal lelke mélyéből törnek fel, hiszen a lelket jónak teremtette Isten, hanem kívülről, a lélek fölötti szférából, a „hatalmasságok és fejedelemségek” világából törnek be a remete szemlélődő magányába. A „hatalmasságok” egyben lelki képességek is. A látomások, fantáziaképek, álmok bizonyítják, hogy az értelmes emberi lélek képes behatolni a felsőbb régiókba és megismerni a felette álló dolgokat. A fantazmák a lélek értelmes természetéről tanúskodnak: a lélek „sötétben” lát a legvilágosabban. Szent Antal alászállása a sírbolt sötétjébe jelképes erejű: látomásai nem az irracionalitás elharapózásáról tudósítanak a kései antikvitásban, hanem a felfelé terjeszkedő emberi ráció, az önismeret és a megismerés diadalát hirdetik. Az emberi természetet olyan hatalmas erővel és méltósággal ruházta fel Isten, amikor képmására megalkotta, hogy ha eredeti tisztaságát isteni segítséggel, böjttel és imádságok által visszanyeri, akkor az ember képes úrrá lenni e sötét tartomány fölött is, és Antalhoz hasonlóan képes hihetetlennek tűnő csodákat is véghezvinni. Antal csodái azt tanúsítják, hogy a démonok nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel. Emberfeletti képességei az embernek vannak.
 
Baziliszkusz, 16. század, mumifikált rája, 23 × 22,5 × 17 cm, Verona, Museo di Storia Naturale
 
Ördögök és angyalok
Pokol és mennyország témáját a kiállítás a csúfság és szépség őstípusainak szempontjából vizsgálja. A középkori ember a világot eredendően jónak és szépnek tartotta, mert Isten teremtette. A koncentrikus körökből álló kozmoszt két nagy részre osztották: a Hold feletti és a Hold alatti világra. A csillagok fényes birodalma örökkévaló, tökéletes és változatlan, közepén az angyalok működtette mennyország: az emberek világa ezzel szemben mulandó, tökéletlen és változékony, középpontjában a pokollal, melyet a Sátán igazgat. Az üdvözülni vágyó ember túlvilági utazása, a mennybe való eljutás izgatta leginkább a középkori fantáziát. De arra is kíváncsiak voltak, milyen a pokol és kik vannak ott? A menny- és pokoljárás dantei fantáziáit a különc manierista Federico Zuccari (1542–1609) illusztrációi mutatják be a kiállításon, a római Palazzo Zuccari pokol torkát ábrázoló főkapujával és a bomarzói Orsini-palota kertjének építészeti fantáziáival (mascherone) párosítva.
 
Szent Margit, 1450 körül, olaj, fenyő, 41 × 32 cm, Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg
 
Szamár a pápa: politikai karikatúrák
Dante jó átvezetés a szörnyteremtő fantázia politikai felhasználásához: egyház és pápaság középkori küzdelme és a reformáció kiváltotta vallásháborúk rengeteg mulatságos szörnyet szültek, a legnépszerűbb a császár és a pápa apokaliptikus sárkányként vagy buta szamárként való ábrázolása volt. De a reformerek is megkapták a magukét, ahogyan azt Martin Heemskerck Luther a pokolban című képe bizonyítja.
 
Egbert II. van Heemskerck: Luther belép a Pokolba, 1700/1710 között, olaj, vászon, 46 × 85 cm , Genf, Musée international de la Réforme
 
Drakula és a gazdasági válság
A kiállítás legelgondolkodtatóbb része a moziszörnyek társadalmi funkciójának elemzése. A modern filmes fantázia nyilvánvalóan nem kozmikus vagy vallási célokat szolgál – de hát akkor mit? Ritkán foglalkozunk ezzel, ezért döbbenetes felfedezni az összefüggést Drakula és a Great Depression között! Az erdélyi vámpír és King Kong a nagy gazdasági válság idején válik világsztárrá, vérfagyasztó látvánnyá szublimálva a rettenetes valóságot, hogy a társadalom kiveti, sőt elpusztítja gyermekeit. A szörnyek funkcióváltozása a nürnbergi kiállításon az archaikus kozmikus harctól a keresztény erkölcsi küzdelmen át egészen a 20. századi társadalmi és gazdasági konfliktusokig ível. Miért rajongunk vegyes identitású, szuperképességű varázslényekért, halhatatlan csodaszörnyekért, vegetáriánus vámpírokért? Társadalmi okok – perspektívahiány, létbizonytalanság – magyarázza-e az emberfelettien szépre retusált Robert Pattinson alakította vámpír, az adamantium pengékkel harcoló farkasember mai népszerűségét, vagy a transzcendens iránti kiapadhatatlan és kiolthatatlan vágy? A kiállítás továbbgondolásra ébresztő válaszokat ad erre a kérdésre.
 
Franz von Stuck: Medúza, 1892, olaj, vászon, 37 × 37 cm (kerettel együtt 67,8 × 67,8 cm), Museen der Stadt Aschaffenburg
 
Szörny: fantasztikus képzeletvilág a hátborzongatótól a viccesig, 
Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum, 
2015.szeptember 6-ig.