A SIVATAGTÓL A HOLTAK VÁROSÁIG

Kairói művészeti körkép

Sághy Marianne

Mi fán terem a művészet Egyiptomban? Az élénken zajló kairói művészeti élet legizgalmasabb helyszínein jártunk, fáraókhoz illő gigaprojektek, lengyel örökségvédők, magyar szobrásznők nyomában, múzeumoktól építészstúdiókig, egyetemektől temetőkig.



A Kába-szentély bűnbánati ajtaját takaró téglalap alakú fekete lepel (kiszva), amelyet 1940-ben újíttatott fel Faruk király. Ezüsttel hímzett virágminták, Koránidézet és uralkodói felirat ékesíti: „Allah, a könyörületes és irgalmas nevében e szent lepel Hadzsi Ibrahim pasa fiának, Iszmail pasa fiának, I. Fuad fiának, I. Faruk egyiptomi királynak a parancsára újult meg a Hidzsra 1359. évében.” A kiszvát a Mohammed Ali pasa szabiljába (kútra épített alapítványi iskola) 2010-be költöztetett Egyiptomi Textilmúzeum gyűjteménye őrzi © Egyptian Textile Museum

Sivatagi legek, négyezer éves sajt A műgyűjtők által is szponzorált „arab tavasz”, az iszlám fundamentalizmus és a terrortámadások nem tettek jót a kultúrának: 2011-ben betörtek az Egyiptomi Múzeumba, több tárgyat elloptak, másokat összetörtek; a turizmus visszaesett, a kortárs művészeti galériák nagy része bezárt, az egyiptológusokat és egy maroknyi rettenthetetlen történészt leszámítva már csak a kínaiak jönnek. És milyen igazuk van. A helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint ami a médiából árad: az autóvezetést leszámítva Kairó és a Vörös-tenger menti kolostorok biztonságosak, az egyiptomi emberek kedvesek, becsületesek, kiteszik a szívüket az idegenért, az árak elképesztően kedvezőek, a múzeumok megújultak, sőt újakat építenek. Ez utóbbi az immár évtizedek óta múzeumtervekkel etetett budapestiek számára is tanulságos lehet. A világ legnagyobb (50 hektáros, 800 m homlokzathosszúságú – amihez képest a Kínai Nemzeti Múzeum egy törpe), legmodernebb (a legkorszerűbb technológiákkal felszerelt) és legdrágább (jelenleg 1 milliárd dollárnál tartanak) múzeumát, a Nagy Egyiptomi Múzeumot (Grand Egyptian Museum, röviden GEM) 2018 májusában tervezik megnyitni Gízában, mivel a Tahrir téri Egyiptomi Múzeumot kinőtték a tárgyak és a turisták. Az 1902-ben nyílt régi épületben 35 000 műtárgy és napi 500 látogató volt, ma 160 000 remekművet (a raktárban pedig további 100 000-et) és napi 7000 látogatót fogadnak. Páratlan kincseit – a harmincas évektől kezdve Tutanhamon sírját is – 19. századi muzeológiai elgondolások szerint mutatja be – nekem különben ez tetszett benne a legjobban! A 3D-vel, érintőképernyőkkel, fülhallgatókkal és okostelefonos appokkal lebutított és eljelentéktelenített mai kiállítások után (miért menjek múzeumba, ha a mobilomon is megnézhetem?) határozott szellemi felfrissülés írógépen írt cetliken hajszálpontosan tudományos és hajmeresztően érdekes információkat olvasni angolul és franciául a Deir el-Bahari királysírok detektívregénybe illő megtalálásáról, a négyezer éves sírokba helyezett pótfejekről, hamis ajtókról és mágikus téglákról vagy az 5. századi keresztény szerzetesek nagybani borvásárlásairól (1500 korsó!) papiruszos átvételi elismervényeken. Annak, aki nem tud olvasni, ez nemigen jön be, mindenki másnak viszont nagyon – főleg aki szereti Agatha Christie-t. Tény, hogy új múzeumra szükség van – ugyanakkor jó lenne, ha a régi megőrizné intellektuális jellegét és átugorná „a nyomkodás korát”.





Készül a svájci rezidens művész, Bettina Amman munkája A bevonás művészete című pályázatra. Az Életfa a megkérdezett kairói gyerekek álmaiból épül fel. © ARCHiNOS Architecture Fotó: Jarosław Dobrowolski

A Nagy Egyiptomi Múzeumra kiírt pályázatra rekordszámú, 1557 pályamunka érkezett 82 országból, nyertest 2002-ben hirdettek, a dublini Heneghan-Peng építésziroda kapta a megbízást, az építkezést a Régiségek Legfelsőbb Tanácsa (Supreme Council of Antiquities), magánalapítványok és japán bankok finanszírozzák. Az átlátszó alabástromszerű fényáteresztő kővel borított épületben a kiállítóterek mellett restauráló- és tanműhelyek, konferenciaközpont, gyerekbirodalom, éttermek és boltok is lesznek. A piramisok tövében láttatni a fáraók korának művészetét jó, bár némileg vitatott ötlet – Gíza messze van a központtól, de közel van az egyetemekhez. A gigaberuházást 2015-ben kellett volna befejezni: a múzeum már áll, májusban már az idén talált leletek és a raktári tárgyak átvitele is megkezdődött, de a hivatalos megnyitást jövőre tették át. Az új múzeum nem felváltja, hanem kiegészíti a régit – nem egyszerűen költöztetésről van tehát szó, hanem új típusú szemléltetésről, például az internet által létrehozott virtuális térben a világ nagy múzeumaiban őrzött óegyiptomi tárgyakat is láthatjuk majd. Tutanhamon is átkerül a GEM-be, most először állítják ki teljes egészében a sírban talált mind az ötezer tárgyat. Itt fogják bemutatni a második napbárkát is – az elsőt, Kheopsz fáraó 1954-ben feltárt pompás kozmikus közlekedőeszközét már a hetvenes évek óta egy remek kiállítóteremben nézhetjük meg a piramis mellett. A „múzeum a sivatagban” mára bevált brand Egyiptomban. Szakkarában, a lépcsős piramis tövében 2006-ban avatta fel Suzanne Mubarak és Bernadette Chirac az Imhotep Múzeumot. Dzsószer fáraó nagyvezíre és építésze, Imhotep találta fel, hogy kőből is lehet építkezni – ezért halála után félistenként tisztelték. Az Imhotepben külön van a moziterem és a kiállítótér, ez utóbbiban a szakkarai régészeti kutatások leletei láthatók, olyan csodák, mint a négyezer éves sajt és dió, valamint a skandináv formatervezést megszégyenítő liba alakú ételtartó dobozok. A kairói Kopt, illetve Iszlám Művészet Múzeum remekül kiállított, pompás anyagot mutat be, amelyről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ezek jól ismertek, a város régi iszlám negyedében, a Khan el-Khalili bazár mellett található Egyiptomi Textilmúzeum viszont, amelyet 2010-ben rendeztek be Mohammed Ali pasa szabiljában (kútra épített alapítványi iskola), különleges csemege. A kiemelkedő gyűjtemény átfogja a híres egyiptomi pamut- és lenszövés egész történetét. Dinasztiákra felfűzni a sztorit banálisnak tűnhet, pedig őrült izgalmas, hogy az Omajjádok vagy a Tulunidák, netán az Abbasszidák folytatták-e a kopt textiles hagyományt? Az egyiptomi lenvászon és pamut a világ legfinomabb szövete volt az ókorban és a középkorban, nemcsak értékes volt, hanem kifejezetten a pénz szerepét töltötte be. A múmiákat több száz méter vászonba pólyázták, a fáraósírokban rengeteg tiszta vásznat találtak, amelyek mindegyike jelzett: pontosan mutatja, hol, melyik műhelyben, ki szőtte. A termeléstől a szövésig, a varrástól a tisztításig, a fáraó több ezer éves pelenkájától és fürdőszobai kilépőjétől a mosodai cetlikig (pontosabban osztrakonokig), kopt és oszmán textilekig, középkori harisnyákig és nadrágokig és a Kába-kő aranypaszománnyal hímzett hosszú Korán-idézetes takarójáig rengeteg érdekességet láthatunk a legmodernebb eszközökkel (klímaberendezés, párátlanító) és kitűnő, szellemes angol szövegmagyarázatokkal felszerelt múzeumban. 





Kairó egyik legrégibb középkori utcáján az ottomán homlokzatot, ami a 2009-es tűzvészben rongálódott meg, az ARCHiNOS Architecture örökségvédelmi építészstúdió renoválta. Az egyik alapító, Agnieszka Dobrowolska vezetésével állították helyre 1996–98 között a háttérben látható Nafisa al-Bajda szabilját (balra). Ugyanők építették újjá Kait bej szultán mecsetjét és palotáját. A kortárs kiállítóhelyként is funkcionáló palotában (maqad) rendezték 2017 márciusában a D-CAF színházi és kortárstánc fesztivált, ahol többek között a brit és egyitomi művészeket tömörítő Stopgap Dance Company mozgáskorlátozott művészei is felléptek. © ARCHiNOS Architecture Fotó: Jarosław Dobrowolski


Művészet a Holtak Városában

Kairó leghipszterebb kiállítótere Kait bej szultán palotája (maqad) a Holtak Városában. A Citadella és a Muqattam-hegy nyomornegyedei között húzódó két hatalmas temetőben a 300 ezer halott fölött nagyjából kétmillió ember él. A 10. századtól temetkeztek ide, a legkorábbi kripták ebből az időből valók, a legszebbek a 14–15. századiak. A temető szakrális terében mindig is éltek emberek: a provincia (Miszr, Egyiptom arab neve) szultánjai kriptáik mellé mecseteket és iskolákat is építettek, hogy örökké imádkozzanak értük. Csak a 19. századra ürült ki valamelyest, de amikor az 1950-es években, a nasszeri államosítás következtében milliószámra özönlöttek Kairóba vidékről a parasztok, akiknek nem volt hol lakniuk, beköltöztek az elhagyott palotákba és iskolákba, és új épületeket is emeltek: négy-öt emeletes vakolatlan házak meredeznek a mameluk síremlékek fölött. Ma már van csatorna és vezetékes víz is. A zöld iszlám fejfák mellett tea- és kávéházak állnak, népszerű a „sírpiknik”. A Holtak Városa a szent hely, a szemétlerakó, a putri, a nyomornegyed és a rozsdaövezet erős keveréke, középkori mecsetekkel, kupolás épületcsodákkal, élőállat-piaccal, üzletekkel, iskolákkal, asztalosműhelyekkel, üvegfúvókkal, autószerelőkkel, guberálókkal. A legfurcsább az, hogy ez a szó szerint „másvilági hely” mennyire lélekemelő, élhető és biztonságos. Lakói földöntúlian kedvesek. Nem meglepő, hogy a lengyel Agnieszka és Jaroslaw Dobrowolski, az ARCHiNOS Architects örökségvédelmi építészcsoport alapítói beleszerettek a Holtak Városába. Jó húsz éve dolgoznak itt, és bár másutt van a lakásuk, igazából itt érzik jól magukat.





A szultán palotája tavaly óta számos művészeti projektnek ad helyet. Középen a magyar rezidens művész, Rostás Beáta Piros Átmeneti fal című műve látható, jobbra Esther Eldas performansza a Habitar una Palabra épülete előtt © ARCHiNOS Architecture Fotó: Mahmut Badawy, Jarosław Dobrowolski

Az ARCHiNOS a múlttal és a jövővel foglalkozik, műemlékvédelem mellett új épületeket is tervez, sétákat szervez a Holtak Városába és művészeket hív ide. Ők állították helyre a „legnemesebb király”, a 28 évig uralkodó cserkesz szultán, Kait bej (1468–1496) mecsetjét és palotáját. Tavaly lett kész, és a megnyitóra nemzetközi művészpályázatot hirdettek A bevonás művészete címmel, nyilvánvalóan az integrációra gondolva – hogyan lehet kétmillió temetőlakót integrálni a városba? A Holtak Városa egyébként kézműipari központ, az itt élők számtalan mesterséget űznek, amiből remekül élnek és valószínűleg eszükbe sem jut, hogy kiköltözzenek innen, az pedig, hogy integrálódjanak, még kevésbé – talán fordítva, nekünk kéne integrálódnunk hozzájuk... A pályázaton Rostás Beáta Piros szobrász is nyert és 2016 februárjában vörös téglákból egy Átmeneti falat épített (támogatók: Európai Unió, Balassi Intézet, Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium). A temető szakrális terében az élet és a halál, a világok közti átmenetet jelképezi. A piramis formákkal díszített falon nem lehet átmenni, de a középső bemélyedésbe be lehet állni, hogy mintegy egyesüljünk a fallal, elengedjük a testet és felszabadítsuk a lelket. A svájci Bettina Amman pedig az itt élő gyerekeket kérdezte meg, miről álmodnak, és álmaikat arabul felírta a falra: ebből lett az Életfa. Legutóbb a külvárosi autó- és cementgyárak közt működő Helwan Egyetem Művészeti Karának oktatóit invitálták a Kait bej szultán palotájában kialakított kiállítóterembe. Az egyetem alkalmazott művészeteket tanít – képző- és iparművészet, média, zene, testnevelés –, céljuk a művészetet bevinni, integrálni a társadalomba. A vernisszázsra eljöttek a Holtak Városának lakói és ők is kiállították műveiket az utcán, fúvott üvegeket és szőnyegeket árultak a balzsamos kairói estén.





A Gízai-fennsíkon Kairó és a piramisok között elhelyezett Nagy Egyiptomi Múzeum (Grand Egyptian Museum – GEM) a piramisokat részletformáiban is megidéző gigantikus épülete a dublini Heneghan-Peng építésziroda látványtervein. A A világ legnagyobb múzeuma 2018 tavaszára készül el © Heneghan-Peng Architects