Képek a „nevetőkabinet"-ből avagy a Nyolcak festészete a karikatúrák tükrében

Kovács Bernadett

Valószínűleg az egykor ultramodernnek titulált festők örültek volna a legjobban, ha tudják, hogy bírálóik, - akik tintát, papírt nem kímélve hosszas cikkekben magyarázták a közönségnek, miért nem szabad művészetüket komolyan venni - egyszer a feledés jótékony homályába merülnek. Ma, amikor a Párizst megjárt és onnan az új irányzatok ismeretével hazatért festők életművének taglalásából nem hiányozhatnak az elismerő szavak, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogyan vélekedett a társadalom nagy része műveikről. Nagy példányszámban megjelenő napilapok tárcacikkírói szolgálták ki az igényt, hogy megmagyarázzák a képek előtt értetlenül állóknak, hogy nem baj, ha nem értik mit akart a festő ezekkel a képekkel, hiszen azt nem is lehet értelmezni, ahogyan egy őrült beszéde is értelmezhetetlen elmeorvosa számára. Az akadémikus festészet bűvkörében élő közönség csak a polgári radikális beállítottságú lapok hasábjain találkozhatott értelmező, a megértést megkönnyítő kritikákkal. Ezeket a lapokat azonban csak az új irányzatokra eleve fogékony ember vette kezébe. Így az átlagos műveltségű tárlatlátogató számára maradt a megnyugtató érzés, nem ő vesztette el az eszét, hanem a kiállító művészek.1

 
Érdemes újra felfedezni a művészettörténet kutatás számára ezeket a kritikákat, hiszen sokszor egy méltató kritika sem képes a műveknek olyan részletes leírására, mint a negatív érzéseiket megfogalmazó újságírók. Cikkeikben amellett, hogy kifigurázzák, nevetségessé teszik az elemzés tárgyát, olyan információkat írnak le, melyeknek segítségével a művészettörténész sikeresen beazonosíthatja az adott tárlaton szereplő műveket. További segítséget jelentenek az élclapok, ahol gyakran jelentek meg a kiállításokról készített ironizáló rajzok. A fokozott érdeklődés az úgynevezett „neoimpresszionisták" tárlatai iránt érthető, hiszen Kézdi-Kovács László is - a Pesti Hírlap konzervatív szemléletű tárcacikkírója - többször nevetőkabinetként aposztrofálta kiállításaikat, utalva arra, hogy a fővárosi publikum ezekre nevetgélni járt.
 
 
A műcsarnoki egyeduralom megdöntésére és a modern festői irányzatokat képviselő kiállítások megrendezésére alakult Miénk második -1909 februárjában megnyitott - tárlata a résztvevő „ultra fiatalság" képei miatt jelentősen felzaklatta a közéletet. Már ekkor azt rebesgették, hogy Kernstok Károly vezetésével egy újabb szecesszió készülődik és a Miénk kebeléből „Keresők" néven új művésztársulat jön létre.2 A „lázadó piktúra képtelenségeinek kifigurázására úgy tűnik igény lehetett. Az Üstökös - amely gyakran az olvasók által megjelölt témákkal is foglalkozott3 - gyorsan reagálva, már a megnyitót követően több kép karikatúráját közölte, melyből három a későbbi Nyolcak képeiről készült. Czigány Dezső Női akt tükörrel című festményét „Friss virstli kapható" aláírással látta el a karikaturista, utalva ezzel a később is sokat hangoztatott hasonlatra, hogy a „nyolcasok" alakjaikat szalámikból, hurkákból rakták össze. Az eredeti mű előkerülése segíthetne megfejteni, milyen apropója volt annak, hogy Márffy Ödön női aktja a „Rejtett anyaszív" alcímet kapta. Az első helyen Kernstok Károly fiúaktja szerepelt, megörökítve egy olyan festményt, melyet azóta a művész átfestett.4 A karikatúra szinte tökéletes mása az eredeti képnek, ahogyan Czigány női aktjánál sincs több eltérés, minthogy hiányzik a modell kezéből a tükör, a gyümölcsöstál pedig a függöny helyett a fal elé került. A ragaszkodás az eredeti kompozíciókhoz érthető, hiszen biztosítani kellett, hogy a tárlatlátogató felismerje, mely művek kerültek górcső alá, ahogyan a feltüntetett tételszámok és a megfelelő helyen és stílusban alkalmazott aláírások is ezt a célt szolgálják. A karikatúrák készítője Wollemann Viktor, aki tehetséges festőként maga is részt vett a kiállításon. Ez lehet az oka, hogy a társai - és a saját(!) - képeiről készített karikatúrák nélkülözik a bántó élt. Élcelődést is csak a művek megmásított címeiből érezni ki. Ezek is inkább a korabeli rosszalló vélekedés tükrei, mintsem személyes támadások. „A vén zászlótartó csontváza" címadás utal arra, hogy a sajtó Kernstok vékonydongájú fiúaktjait „paralitikusnak" tartotta és mindenféle tüdőbaj és egyéb ronda kórok hordozójaként emlegette.
 
Wollemann készítette el Kernstok Ifjak címü képének karikatúráját is.5 A Könyves Kálmán Szalonjában 1909. dec. 31-én megnyitott Új képek című tárlaton bemutatott munkája hosszas lappangás után Horváth Béla művészettörténész hagyatékából került nemrég elő. (Elsőként Kieselbach Tamás Galériájában volt látható, jelenleg pedig Győrben.) A karikatúra megjeleníti azokat a sztereotípiákat, amelyeket a konzervatív sajtó kritikusai és a publikum fogalmazott meg Kernstok új munkáival kapcsolatban. A karikatúrán az alakok beesett mellkasa, mértani vonalakkal jelzett izomcsoportjai és elnyújtott koponyái tulajdonképpen a Kernstok képeiről alkotott kritikák kivonatai. A kompozíció nem teljesen illeszkedik az eredeti műhöz. Az alakok beállításán az itt alkalmazott vicc kedvéért változtatott rajzolója. A bal oldali fiú csúnyasága felett aggódik, míg társa vigasztalja, ne aggódjon, hiszen amennyiben a nyolcak a jövő művészei, ezután az emberek is mind ilyenek lesznek.
 
 
Kernstokot a vad támadásokkal szemben védte festői „előélete" és elért eredményei. Ezzel szemben az „ultra fiatalsághoz" tartozó Tihanyi Lajos műve, a Birkózók az 1909-es kiállítás egyik legvitatottabb munkája lett. A művet a „zöld mezőben hencsergő szafaládébarna színű duzzatag alakok„ miatt a hurka-kolbászos cégtáblájának nevezték.6 Wollemann Viktor rajza ezek mellett igen visszafogottnak mondható, amely csak a férfiúi meztelenség ilyen mértékű ábrázolása felett mond ítéletet. Majoros Valéria Tihanyi-monográfiájában ilyen címmel és évszámmal egy ma már csak fotóról ismert művet közölt, mely egykor Rippl-Rónai Ödön tulajdonában volt.7 A korabeli kritikák általános fogalmazása miatt és reprodukciók hiányában ez a karikatúra közelebb vihet minket a kiállított mű azonosításához. Mint Kernstok Károly Ifjak című művénél, a karikaturista itt sem ragaszkodott a minden részletre kiterjedő megjelenítéshez, így egyenlőre nyitva marad a kérdés, hogy valóban azonos-e fotón látható mű a Nyolcak 1909-es tárlatán bemutatott munkával.
 
     
 
1911 áprilisában már mindenki tudta, hogy a tárlat - amelyet a Nyolcak néven megalakult társulat a Nemzeti Szalonban rendez - nagy szenzációnak ígérkezik. A szalonban a szokásos álmos vernissage helyett sürgés forgás volt a jellemző. Nagycsoportok, hangos és elfojtott megjegyzések mindenfelé, mint egy színházi főpróbán. Előre „elterjedt az a hír, hogy [a kiállítás] inzultálni fogja a művészi tradíciókat, a teljes fölforgatás jegyében indul és már nem is nevetőkabinetje lesz, mint egynémely modern kiállításnak, hanem a maga egészében a legmulatságosabb látványnak ígérkezik. A hírre azután gyűltek a kíváncsiak és a komoly érdeklődők, egymást követték a rajongók és a rosszindulatú kacagást éppen nem leplezők, s együtt szokatlan képet kölcsönöztek a bemutatónak. A nagy terem kerek asztala mellett a kiállítók gyűltek össze és igyekeztek elfogni egy-egy őszintébb megjegyzést. Nem került nagy fáradtságukba. A meglepetés, a nem mindig kellemes meglepetés hangjai utat törtek a távoli sarokból is."8 Ezek után nem csoda, hogy a kiállításról a karikatúralapok is számtalanszor megemlékeztek. Az általánosnak mondható, a sikertelenségre utaló viccek mellett megjelentek - akárcsak a hírlapi kritikákban - a Nyolcak elnevezésből csúfot űző viccek. A földre lefektetett vászonra a tubusból festéket kenő alakoknál a képaláírás pikírten utalt művészetük gyengeségére.9 Az emberi alakokkal kiírt nyolcasok felirat hét betűje pedig azt a jóleső diadalt jelezte, amit a támadó kritikusok ültek afelett, hogy Czóbel Béla - a nyolcadik tag - nem vett részt a tárlaton. Ugyanakkor már „stíluskritika" is felfedezhető ezeken a kis karikatúrákon. A Fidibuszban a kiállító művészek nyolcast formáló lábaival a végtagok „érthetetlen elnyújtására és megnyomorítására" utalta rajzoló.
 
 
Ez utóbbi elem jelenik meg azon a szenzációs karikatúrán is, amelyet a Fidibusz a címlapon közölt az 1911-es Nyolcak kiállítással kapcsolatban. Itt a tárlatlátogatók nem pusztán staffage alakjai a karikatúrának. Az alakok a képeken látható pózokat imitálják és őrült táncuk azt sugallja, hogy a kiállítás megtekintése az elmeállapotra veszélyes. A karikatúra szenzációja mégsem ebben rejlik. Segítségünkre lehet egy olyan kiállítás rekonstrukciójában, amelynek katalógusa problematikus. Egyik legnagyobb hiányossága a katalógusnak, hogy Kernstok és Tihanyi műveinek kivételével nem közölték a képcímeket, csak a képek sorszámát, technikáját a keletkezési dátumot és eladási árát. Természetesen ezek is fontos adatok, de képcímek hiánya sok fejtörést okoz a művészettörténészeknek. Mindenesetre illik a meghirdetett új művészeti alapelvekhez az a magyarázat, miszerint a festményeknek azért nincsen címük, mert „a sujet nem kell nézni, (...) itt a litteraire elem mellékes, [a Nyolcak csoport tagjai] csak színeket, vonalakat, formákat akartak festeni".10
 
 
A rajzon egy terem két falának részlete látható, rajta számos művel. Sajnos ez esetben a kiállítási tételszámot nem tüntette fel a rajzoló, mégis eljátszhatunk a gondolattal, hogy az a Nemzeti Szalon egyik terméről készült. Ezt támasztaná alá, hogy a katalógus bevezetőjében és a kritikusok által kiemelt négy nagy kompozíció, - Kernstok Károly: Lovasok a vízpartján; Márffy Ödön; Hármas akt; Pór Bertalan: Hegyibeszéd és Berény Róbert: Sziluettes kompozíció - mindegyike felismerhető a rajzon. Elképzelhető, hogy a tárlat rendezésekor a kiállító művészek nagyobb igényű munkáit egy teremben helyezték el. Annak, hogy a karikatúra a kiállítótér pontos mása ugyanakkor ellentmondana ha a képeket a kiállítási sorszámok alapján akasztották volna, ez azonban azért sem valószínű mert így a látogató hosszas sétán keresztül csak a fiatal Berény 49 képével találkozhatott volna. Teljes bizonyossággal mégsem állítható, hogy a karikatúra két falán szereplő művek elrendezése megfelel az eredetinek, mivel ennek egyes kritikák ellentmondanak. Többek között egy újsághír Czigány Dezső egymás mellett szerepelő Önarcképéről és Kancsóhordó nőirőt szólt, míg ezekből a karikatúrán csak utóbbi szerepelt."
 
 
A karikaturista, Guncser Nándor a műfajhoz hűen tömörítette a jellegzetességeket, annyira, hogy egynémely képről elhagyott elemeket. Így járt Kernstok Károly nagyméretű kompozíciója. Ha azt feltételeznénk, hogy a karikatúra bal alsó sarkában lévő festmény addig tart ameddig azt a rajz mutatja, akkor egy eddig ismeretlen festményről szereznénk tudomást. A Magyar Nemzeti Galéria Magányos lovas (Hajnali lovas) című művén ugyan a ló és lovasának beállítása hasonló, a háttérben viszont ugrató lovas helyett csak egy fa és a távoli horizont látható.12 Mégis sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a rajzoló hely hiányában a Lovasok a víz partján című vászonnak bal oldali részletét emelte ki, ezzel egy önmagában is mutatós és jellemző kompozíciót mutatva. Csonkítást végzett, bár kisebb mértékűt Berény Labdázók című képén is, ahol a kompozíciós egyensúly vagy a jobb felismerhetőség kedvéért a kép két szélét összeillesztette és kivágta belőle a középső álló-, és a földön heverésző meztelen fiú sok helyet foglaló alakjait. Ezek után már érthető, hogy miért hagyta el az ilyen kicsiben nehezen megrajzolható és még nehezebben észlelhető, takarásban lévő alakokat a Pór Hegyibeszédének bal oldali részletéről is.
 
Jól felismerhető és az azonosításban használható azonban sok más kép is a karikatúrán. Rockenbauer Zoltán, Márffy Ödön monográfusa hívta fel a figyelmet annak az állításnak a tarthatatlanságára, hogy a tárlaton szereplő Hármas aktot a művész utólag felszabdalta volna és a bal szélső alakot önálló kompozícióként adta volna el Rippl-Rónai Ödönnek. A csonkítás azért is nehezen elképzelhető, mert a két kép együtt szerepelt az Auróra folyóiratban a Márffy Ödönnel foglalkozó tanulmányban.13 A karikatúra ez esetben is segítségünkre siet és igazolja a feltevést, a Hármas akt a maga teljességében volt kiállítva a tárlaton és keltett akkora érdeklődést, hogy a karikaturista is foglalkozzon vele.
 
 
Visszatérve a teremrekonstrukció kérdésére egyenlőre azt lehet biztosan kijelenteni, hogy a karikaturista jó érzékkel, zömében a tárlat érdeklődésre számot tartó képeit válogatta össze rajzán. Erre utal az is, hogy a falakon láttatott Berény képek a festő különböző -1906 és 1911 közötti - korszakaiból valók. Egy beszámoló szerint ugyanis Berény képei keletkezési sorrendben voltak felakasztva.14 Ez esetben viszont elképzelhetetlen, hogy a majdnem félszáz műből egymás mellett szerepeljen a Cilinderes önarckép (1907), az Olasz lány aktja (1907) és a Montparnasse akt (1907), a másik falon pedig a Sziluettes kompozíció (1911) mellette feltételezhetően a Fekvő akttal (1906). Ha mégis bebizonyosodna, hogy a karikaturista hű másolója volt a kiállítás két falának, akkor a rajz további fontos adalékokkal szolgálhat a Nyolcak e kiemelkedően fontos tárlatához.
 
Berény egyik legvitatottabb embere volt a kiállításnak. Ha figyelembe vesszük a kritikust, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a középterem középső falán a magasba - de még mindig nem elég magasra - felhúzott képe, (...) ijesztegetésül van szánva"15, érthetővé válik miért az ő műveiről született a legtöbb karikatúra. A Borsszem Jankó 1911. május 7-i számában a Nyolcak tárlata kapcsán is az ő öt művét karikírozták ki.16 A képek itt már többet szenvedtek a „görbe tükör" torzító hatásától. Dezső Alajos - aki a címadásnál is szabadjára engedte fantáziáját - a műveket új elemekkel „gazdagította". A Sziluettes kompozíció, amely már a Fidibuszban is élőkelő helyet kapott, itt elsőként szerepelt. A korszak egyik erős hatású hashajtó szerét, a Hunyadi Jánost a címben említve rosszízű vicc tárgyává tette a képet, amelyet tovább erősített az egyértelmű utalásokkal. Emellett szinte üdítően hat, amikor az Idill címadásával: „Oh természet, dicső természet, vajh ki merne versenyezni véled!" nyolcak újfajta természetlátását enyhe erotikus felhanggal tűzte pellengérre. Az ismert munkák mellett szerepel három, egyenlőre ismeretlen munkája is. A Tavaszként elkeresztelt 48-as számú művén a női alak rugóval rögzített feje utal a modernek munkáival kapcsolatban gyakran hangoztatott anatómiai hiányosságokra.
 
 
Egy sorozat része lehet az a kép, amely a felhők között labdával repülő alakot ábrázol. Bárki Gergely A Labdázok című mű kapcsán utalt arra, hogy Berény egy labdajátékot találhatott fel17, melynek újabb ábrázolásával lehet dolgunk. A Kéményseprő elnevezésü gúnyrajzon a háttérben elhelyezett sarkára állított négyzetes keret adhat eligazítást. Feltételezzük, hogy a Pesti Napló vicces kedvű tárcacikkírója erről a műről írta, hogy „Cretonios bácsit ábrázolja gyermekkorában, amint Lombroso műhelyéből menekülni igyekszik".18 Feltételezhető, hogy a cikk írója a véleménye szerint hülyének látszó alak mögé helyezett négyzetes keretet azonosította Lombroso műhelyajtajával, aki a XIX. század végének ismert pszichológusaként taglalta a bűnöző típusok fizikai ismertetőjegyeit.19 Az ismeretlen portrénak legközelebbi párhuzamát Berény Nő vörös fésülködő köpenyben című műve adja, melyen a háttérben ugyancsak megjelenik a teret szervező elemként a sarkára állított négyzetes forma.
 
 
Szerencsére elmondható, hogy a tárcacikkírók és a karikaturisták által kiválasztott, sokat kritizált képek alkotói azóta elnyerték méltó helyüket. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig című tárlatán láthatók az oly sokat kritizált festők művei. Érdemes megnézni a tárlatot és személyesen meggyőződni arról igaza volt-e annak a kritikusnak, aki Kernstok új műveivel kapcsolatban írta; „Ma már csak a munkát nézzük, nem a nevet. A talmi nevek rövid idő alatt el fognak tűnni, mint a klikkek." 20
 

APPENDIX

(1) Miénk II. tárlata. Nemzeti Szalon. 1909. febr. 14.-ápr. 12. 
(Üstökös, 1909. febr. 21.5. o. Impressziók a Miénk kiállításáról)
157. t. „Friss virstli kapható" Czigány Dezső: Női akt tükörrel, 1908-1909; (repr.: A Ház. 1909.)
97. t. „Rejtett anyaszív" Márffy Ödön: Női akt; 
55. t. „A vén zászlótartó csontváza" Kernstok Károly: Fiúakt, Pásztorfiú, 1908; (repr.: A Ház 1909.) 
(2) Új képek. Könyves Kálmán Szalon. 1909. dec. 31.-1910. jan. 10. (Üstökös, 1910. jan. 9. 6. o.)
Kernstok Károly: Ifjak 1909 (repr.: Auróra. 1911, Győri Városi Művészeti Múzeum) (Üstökös, 1910. jan. 9. 8. o.) 
Tihanyi Lajos: Birkózók 1909 (lappang) 
(3) Nyolcak. Nemzeti Szalon. 1911. ápr. 29.-máj. 25. (A 8-ak tárlata. Fidibusz. 1911. máj. 5.1. o.) Jobb oldali falon az alsó sorban balról jobbra: 
(60. t.) Márffy Ödön: Hármas akt, 1911 (repr.: Auróra. 1911., lappang) 
(50. t.) Czigány Dezső: Két kancsóhordó nő (repr.: Auróra 1911., lappang) 
(76. t.) Pór Bertalan: Hegyibeszéd, 1911 (repr.: Auróra. 1911, MNG) 
felső sorban: három azonosítatlan női akt
(42. t.) Berény Róbert: Sziluettes, 1911. (repr.:Auróra. 1911., lappang) 
ismeretlen női akt
Berény Róbert: Fekvő akt, 1906 (repr.: Auróra. 1911, mgt.)
bal oldali falon alsó sorban balról jobbra: 
Kernstok Károly: Lovasok a víz partján, 1910 (repr.: Auróra. 1911, MNG) 
Berény Róbert: Olasz lány aktja, 1907 (mgt.) 
felső sorban:
Berény: Labdázok, 1907-1908 (mgt.) 
azonosítatlan akt alsó része 
azonosítatlan csendélet 
Berény Róbert: Montparnasse akt, 1907 (mgt) 
Berény Róbert: Cilinderes önarckép, 1907 (repr.: Auróra. 1911, JPM Pécs) 
(4) Berény Róbert karikatúrák (Borsszem Jankó 1911. május 7.7. oldal.) 
(42.t.) Sziluettes kompozíció: „A Hunyadi János hatása" (repr.: Auróra. 1911., lappang) 
48.t. ismeretlen mű: „A tavasz" 
43.t. Idill, 1911; „Oh természet, dicső természet, vajh ki merne versenyezni véled" (repr.: Auróra. 1911., MNG) 
46.t. ismeretlen mű: „Gól" 
41.t. ismeretlen portré: „A kéményseprő"
 

JEGYZETEK
 
1 Náray Aurél: A mi neoimpresszionistáink. Pesti Hírlap. 1910. febr. 20.37.-38. o.
2 Kézdi: A Miénk új kiállítása. Pesti Hírlap. 1909. febr. 14. 9. o.
3 Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. század második felében. Corvina Kiadó. 1983. 9. o.
4 Első változata reprodukálva: A Ház. 1909. II. 3. 57. o. Részletesebben lásd erről a szerző tanulmányát a jelenleg is látható Magyar vadak Párizstól Nagybányáig című katalógusban. Bárki Gergelynek ezúton köszönöm, hogy felhívta figyelmemet az átfestésre és az ezt alátámasztó fotónegatívra.
5 Üstökös. 1910. jan. 9. 6. o.
6 K. F.: Neo-impresszionisták tárlata. Magyar Hírlap. 1909. dec. 31.14. o.
7 Majoros Valéria Vanília: Tihanyi Lajos. A művész és művészete. Monument-Art, 2004. 77. t.
8 L. G.: A nyolcak kiállítása. Bemutató a Nemzeti Szalonban. Pesti Napló. 1911. ápr. 29. 10. o.
9 Repr.: Borsszem Jankó 1911. máj. 7. A döngölt padlójú házaknál a kilyukasztott fazékból nyolcas alakzatokat leírva locsolták a vizet, hogy a por felverését megakadályozzák. A vizesnyolcas ugyanakkora hitvány, semmirekellő emberekre is használt kifejezés.
10 Dr. Sztrakoniczky Károly: A Nyolcak. Alkotmány. 1911. ápr. 29.1. o.
11 Feleky Géza: Séta a Nyolcak kiállításán. Nyugat. 1911.10. sz. 848. o.
12 A kiállításon Szegedi Lukács József vett egy képet Kernstoktól. (Világ 1911. máj. 9. 12.o.) Mivel az MNG-beli kép Lukács György szobájának falán volt látható egy archív fotó tanúsága szerint, bebizonyosodni látszik, hogy ez a kép és nem a témának egy másik változata volt kiállítva a tárlaton.
13 Rockenbauer Zoltán: Nyomozás egy állítólagosán felszabdalt aktkép tárgyában. Márffy Ödön két nagyméretű aktos kompozíciójáról. Európai Utas. 2002. 3. sz.
14 R.: Die Ausstellung der Acht. Pester Lloyd. 1911. ápr. 29.2. o.
15 Rózsaffy Dezső dr.: A „Nyolczak" kiállítása a Nemzeti Szalonban. 1911. ápr. 29. 15.o.
16 Egy kivételével sorszámmal is ellátta, így összevetve a kiállításkatalógus sorszámaival, egyértelműen Berény 1911-ben keletkezett képeiről van szó.
17 Kieselbach Galéria és Aukciósház 20. aukciója. 2002.12.06.195. t.
18 L L: A nyolcasok. Tárlati előbírálat. Pesti Napló. 1911. máj. 21. 8. o. A cikkre Tímár Árpád kéziratos gyűjtésében bukkantam, melynek kiadás előtti átengedését ezúton is szeretném megköszönni.
19 A Pesti Naplóban a leírás ugyan a 46-os tételszámra vonatkozik, de még ugyanazon a szövegen belül szintén leír egy 46-os tételszámú képet; „Der meschuggene Lucifer. Az ördög elveszti eszét és a síkok rendszerében macsics táncot jár.„ Ez utóbbi esetben a leírás és a karikatúra 46-os számú Gól című képe megegyezik, ezért a Cretonios bácsi leírása vonatkozhat tárgyalt képünkre.
20 Szalkay Gusztáv: MIÉNK. Szabad Művészet. 1908. jan. 15. 8. o.