A szerb származású szlovén művész, Vuc Cosic egy összekuszálódott elektronikus levélben talált rá 1995-ben az egymásra csúszott szavakból összeálló új kifejezésre: net.art. Ekkor született meg az internetes művészet közkeletű elnevezése – tudjuk meg a Taschen új kiadványából. A vékonyka kötet – ahogy a sorozattól megszoktuk – egy alapos tanulmány és jó pár műelemzés segítségével vezeti be a laikusokat a hálózati művészet különös birodalmába.

Mark Tribe – Reena Jana: Újmédia-művészet, Taschen–Vince, Bp., 2007, 96 oldal, 2275 Ft

Sőt a precízen adatolt, bonyolult bevezető esszé még ki is tágítja a tárgykört: nemcsak hálózati művekről van szó, hanem bármiféle, új típusú elektronikus készüléket használó műalkotásról. Például az átprogramozott Nintendóról, a világító esernyőkről és a szimfóniát előadó telefoncsörgésekről. (A két New York-i médiateoretikus szerző ezért erőlteti a vitatható „újmédia-művészet” elnevezést.) A középpontban persze az információs szupersztráda (Nam June Paik metaforája!) áll, annak is a hackerek által borzolt, zűrzavaros számsoroktól és antiglobalista akcióktól terhes árnyoldala. Elég, ha egy pillantást vetünk a címlapra, amin Mark Napier Aprító 1.0 programjának egyik végterméke díszeleg. A virtuális darálógép a szépen karbantartott weboldalakat tördeli össze karakterek és színfoltok absztrakt montázsává. Az „újmédia-művészet” ilyen: torzonborz, elvont, rombolva építő. Képviselői a globális kapitalizmus internetes kloákájánál gyülekeznek, mogorva cyberpunk angyalokként, hogy harcoljanak a tőkés társaságok komisz uralma ellen, egy szabad forráskódú, szebb új világért.

R. G.

Artmagazin 2007/6. 88. o.