Nők a kult mögött

Winkler Nóra

Két jelentős nő kap kiemelt figyelmet jelenleg a művészet világában, egyikük nem meglepő módon, a másik ittléte elég nagy fordulat. Mindketten hazájukat elhagyva lettek világhírűek, egyikük történelmi kényszerből menekült, a másikat simán csak ambíciói mozgatták. Lehetőségeiket, családi hátterük adottságait jól használva tudtak látványos változásokat hozni – részben pop-kulturális területen. Közben mindketten házasodtak, majd váltak, és felneveltek két-két gyereket.
 
 

Andy Warhol: Ileana Sonnabend. 1973. akril és szitanyomáshoz használt festék, vászon, két tábla, 101,6 × 203,2 cm | The Sonnabend Collection
 
Ileana Sonnabend 1914-ben született Bukarestben, apja, Mihail Schapira nagy formátumú üzletember volt, a román király, II. Károly gazdasági tanácsadója, anyja bécsi család lánya. Ileana – akkor még Schapira – 1932-ben találkozott Leo – akkor még Krausz – Castellivel, aki Triesztből egy biztosítótársasági állás révén került Bukarestbe. Rá egy évre házasodtak össze, nászútjukon, Bécsben vásárolták meg közös gyűjteményük első darabját, egy Matisse-akvarellt. Jó életösztönnel a negyvenes évek elején hagyták el Európát, és New Yorkba költöztek. Ileana anyja közben újraházasodott, férje, az orosz származású amerikai festő, John D. Graham olyan fiatalok mentora volt, mint Jackson Pollock, Willem de Kooning, Arshile Gorky, így rajta keresztül a művészetre fogékony ifjú pár sokakat megismert. 1950-ben rendeztek első ízben közösen kiállítást, európai és amerikai festők képeiből, ezt a híd-szemléletet vitték tovább későbbi tevékenységeikben is. A Sonnabend Gallery ’62-ben nyílt Párizsban, és abban, hogy az amerikai festészet, kifejezetten a pop-art európai közönségre talált, fontos szerepe volt.
 
Ileana Sonnabend íróasztala mögött a párizsi Galerie Ileana Sonnabend terében, 1965 körül 
A Sonnabend Gallery, New York szíves engedélyével
 
1970-ben Ileana New Yorkban is elindította bázisát, arte poverát és európai konceptművészetet mutatott be amerikai gyűjtőknek. Ennek az ívnek nagyjából a felénél, Londonban ekkor éli késő tinédzseréveit Anna Wintour, a London Evening Standard-szerkesztő Charles Wintour legnagyobb lánya. Kifejezetten érdekli a divat, apja pedig gyakran konzultál vele, milyen tartalmakat érdemes kínálni, hogy fiatalok is olvassák a lapját. Ezen szívesen gondolkodik, e két kedvtelést ötvözve iskolái után divatújságíróként kezd dolgozni. Amerikába később magazinmunkák miatt költözött, majd Londonba visszatérve a Vogue-nál kapott állást. Nemcsak ezt, de a New York-i kiadást is becserkészte, és sikerült az akkoriban épp vegetáló lapot szisztematikusan telefújnia élettel. Wintour keze alatt a magazin, vele együtt, a divat óriási befolyású platformja lett. Ehhez nyilván döntések kellettek, határozottság és maximalizmus – ennek karikaturisztikus sűrítményét Az ördög Pradát visel című filmből ismerjük. De még akiket kiakasztott Wintour kemény karaktere, mindenkitől a legjobbnál is jobbat követelése is elismerik, nagyon jó szeme, ízlése és ráérzései vannak. Ugyanezt a jó szemet, bátorságot, ösztönös megérzéseket sorolják Sonnabend esetében művészei, vevői, évtizedek óta a szakmában dolgozó galeristák. És ha Wintourt rettegettnek írják le, Sonnabend közeli ismerősei szerint egy pillecukorka volt. Vasból. A MoMa tavaszig látható kiállítása – The Ambassador of the New – gyűjteményének javából válogat, ne feledjük, hogy a ma már atombiztos blockbuster névsor – Rauschenberg, Jasper Johns, Andy Warhol, Mario Merz, Vito Acconci, John Baldessari és Jeff Koons – megvásárlásuk idején még csak izgalmas, a jövőt tekintve rizikós választások voltak. Ileana a hetvenes években sok igazán csavaros konceptmű és a lehető legkevésbé gyűjtőbarát munka mellé is letette voksát, sőt az eladhatónak nem mondható performanszművészetnek is csinált kiállításokat. Amikor Vito Acconci ’72-ben megosztotta vele, hogy Mag-ágy című műve létrehozása érdekében mostantól két héten át maszturbálni fog a SoHo-beli galériában, Sonnabend annyit mondott; tegye, amit tennie kell. Közben elvált, de élethosszig tartó, mindennap telefonálós jó kapcsolatban maradt Castellivel, hozzáment egy Michelangelo-kutatóhoz, új negyedekbe költöztette galériáját, lánya mellé örökbe fogadott egy fiút, eladott és vett rengeteg képet. 92 éves koráig élt. Amikor örökösei egy Rauschenberg-kollázs – The Canyon – miatt elég bonyolult adózási-állatvédelmiértékbecslési ügybe kerültek, a képet elajándékozták, a Metropolitan helyett végül a MoMa-t választva, hogy a náluk lévő Rauschenbergek mellé kerüljön. 
 
Nancy James Charles James Hattyú ruhájában (Swan Gown), 1955
A The Metropolitan Museum of Art szíves engedélyével, fotó: Cecil Beaton
 
A Met divattal kapcsolatos gyűjteményét évente egy komoly adományszerző esemény is támogatja, melynek motorja a kultúrában is nagyon jó kapcsolatokkal bíró Anna Wintour, aki másfél évtized alatt 125 millió dollárnyi támogatást szerzett az intézménynek. Ami ezt stílusosan köszöni meg: a nyolcmilliárd forintos átépítés után májusban újranyíló divatgyűjtemény neve Anna Wintour Costume Center lesz. Ez példa nélküli. Eddig csak olyanok érték el, hogy nevük a világ egyik legfontosabb intézményével összeforrjon, akik saját vagyonukat adták érte, és ezek zömmel férfinevek. A minden reggel tenisszel kezdő, hatvannégy éves nőnek elég jó korszaka a mostani – nemcsak a Vogue, de a Condé Nast összes magazinjának művészeti vezetője lett. Úgyhogy aki girlpowerben szeretne kicsit fürdőzni, annak New Yorkba kell most mennie.
 
Bruce Nauman: Silver Livres. 1974. Fénycső, felfüggesztett üvegcső keretben,
30,2 × 49,7 × 7 cm | Collection Ealan and Melinda Wingate