Hogyé’ manapság a Tiziano?

Martos Gábor

A Magyar Nemzeti Bank 2015. július 16-án a honlapján közzétett egy sajtóközleményt. Az Értékes műtárgyakkal gyarapodott a hazai műkincsvagyon az MNB Értéktár Programja által címet viselő szöveg1 szerint „legutóbbi vásárlással a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-kép került az MNB tulajdonába (…), Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotása, amely művészi értékét tekintve a legjelentősebb az elmúlt fél évszázadban Magyarországon előkerült műkincsek között”.

 
Tiziano Vecellio: Madonna gyermekével és szent Pállal, 1510 k., olaj, vászon, 110 × 95 cm | Szépművészeti Múzeum
 
A közleményből azt is megtudtuk, hogy az MNB 4,5 milliárd forintot adott a festményért, ami nagyjából a háromszorosa az idehaza eddig valaha műtárgyért kifizetett legnagyobb összegnek (Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című képéért idén tavasszal ugyanennek a programnak a keretében ugyancsak a Nemzeti Bank fizetett 5,7 millió dollárt – azaz átszámítva 1,550 milliárd forintot – a kanadai Hamilton Galériának) és több mint tizennyolcszorosa a hazai aukciókon elkelt legdrágább műtárgynak (Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festményét 240 millió forintért ütötték le a Virág Judit Galériában 2012 decemberében).
   Most attól tekintsünk el, hogy az, hogy ez lenne „a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-kép”, nem igaz: viszonylag rövid keresgéléssel bárki megtalálhatja a neten is2 Tiziano Vecellio Marcantonio Trevisan dózse képmása (1553–54 körül, olaj, vászon, 100×86,5 cm, Szépművészeti Múzeum Régi Képtár, ltsz. 4223) című portréját. Az viszont már érdekesebb, hogy a most megvásárolt kép ahogyan nem „egyetlen”, úgy nem is „az elmúlt fél évszázadban” került elő. A Magyar Királyi Postatakarék 1932. évi első árverésén 84. tételként szerepelt „Vecelli Tiziano 1476–1576 után: Madonna a gyermekkel és Donátorral, 110×95 cm, vászon, olaj, 300 pengő”3 (utóbbi a mű kikiáltási ára volt, miközben ugyanezen az aukción például id. Markó Károly Olasz táját 3500 pengőről indították). A festmény az 1940-es években egy pécsi műkereskedő birtokába került. 1960-ban „ismeretlen 16. század közepi velencei mester” alkotásaként védetté nyilvánították, de 1962-ben Pigler Andor művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója és Harasztiné Takács Marianna művészettörténész, a Régi Képtár osztályvezetője a védési kartonon már megemlítették a kompozíció összefüggését egy az Ermitázsban, illetve egy New York-i magángyűjteményben őrzött Tiziano-képpel.
   „Az elmúlt fél évszázadban” a festmény 2005 májusában került az egykori pécsi műkereskedő örököseitől a Nagyházi Galéria árverésére, ahol a Mária gyermekével és egy Szent Pál képében megjelenő donátorral (1550–60, olaj, vászon, 108×96,5 cm, védett) címen szerepeltetett festményt „Tizianónak tulajdonítva” attribúcióval indították, és 65 millió forintos kikiáltás után 140 millió forintért ütötték le, ami a jutalékokkal együtt nagyjából 175 millió forint kifizetését jelentette a vevőnek, akiről később kiderült, hogy Pintér Gyula vállalkozó. Az árverés után Tátrai Vilmos és Lengyel László művészettörténészek, valamint Szentkirályi Miklós restaurátor – több nemzetközi szakértő által is megerősítve – végleg Tiziano saját kezű alkotásaként határozták meg a képet4.
   Most tehát a mai legjobb tudásunk szerint egy valódi Tiziano-képet vett meg 4,5 milliárd forintért a Nemzeti Bank, csakhogy az általuk kifizetett ár jelentős hullámokat vert a hazai kulturális életben. Persze a tíz év alatti kereken harminckétszeres áremelkedés valóban nem gyakori eset a műtárgypiacon – kivéve, ha a kép festőjének 2005-ben még csak „Tizianónak tulajdonított” keze 2015-re Tiziano valódi kezévé nemesedik. Csak hogy egy igen hasonló párhuzamot említsünk: a közép-angliai Market Harborough-ban működő Gilding’s Fine Art Auctionersben például a 2007 júliusában rendezett aukción egy 300–500 fontra becsült, a katalógusban „ismeretlen 16. századi velencei mester képéről készített 18. századi másolat”-ként feltüntetett férfiportréra két Londonból érkezett ismeretlen addig-addig licitált, hogy a kalapács végül 205 000 fontnál tudott lecsapni (ami a felső becsértékhez képest is 410-szeres értéknövekedés). Mint kiderült, a két egymással vetélkedőnek – vagyis nyilván inkább a megbízóiknak – az volt a meggyőződésük, hogy a 18. századi másolónak vélt festő a valóságban nem más, mint a Gildingék által még „ismeretlennek” vélt 16. századi velencei mesterek közül is maga Tiziano. A képet azóta művészettörténészek sora véleményezte, és közülük többen adtak annak a véleményüknek hangot, hogy a portré valóban Tiziano munkája. Márpedig ha ez bebizonyosodik, akkor a kép sokak szerint akár ötmillió fontos árat is elérhet egy újabb árverésen.
   A Nemzeti Bank vétele kapcsán is nyilván az az első kérdés: érhet-e 4,5 millió forintot ez a festmény, még ha Tiziano is? A 4,5 milliárd forint a sajtóközlemény megjelenésének napján érvényes árfolyam szerint kereken 15,812 millió dollár. A világ ma (dollárban számolva) legdrágább Tizianója, a Diána és Kalliszto (1556–59; olaj, vászon, 187×204,50 cm) 2012 februárjában Londonban – nem árverésen – 45 millió fontért (akkor 71,7 millió dollár; mai árfolyamon 19,975 milliárd forint) cserélt gazdát: a National Galleries of Scotland és a londoni National Gallery közösen vásárolta meg Sutherland hercegétől úgy, hogy a vételárat részben közadakozásból gyűjtötték össze. Fontban ugyan ennél többet, dollárban viszont (az árfolyamváltozások miatt) kevesebbet adtak három évvel korábban, 2009 februárjában – ugyancsak nem árverésen – Tiziano Diána és Actaeon (1556–59, olaj, vászon, 185×202 cm) című képéért: ez 50 millió fontért (70,6 millió dollár) került szintén Sutherland hercegétől ugyanennek a két múzeumnak a közös tulajdonába. (Természetesen a britek mind a két „eladósorba került” festményt azért vették meg, hogy ne kerüljön ki az országból; de jegyezzük meg, hogy a festő két kiemelkedő főművéről van szó, tehát semmiképpen nem érdemes ezeket az árakat összehasonlítani a miénkkel.) 2003 novemberében a J. Paul Getty Museum vásárolt meg egy Tiziano-portrét: a Ritratto di Alfonso d’Avalos, Marchese del Vasto (Alfonso d’Avalos, Vasto őrgrófjának képmása; 1533) című képért ők 70 millió dollárt adtak. Ami pedig az árveréseken elkelt (amúgy igencsak ritka) Tizianókat illeti, itt a legdrágább a 2011 januárjában a Sotheby’s New York-i aukcióján 15–20 millió dollárra becsült és végül jutalékkal együtt 16 882 500 millió dollárért (akkori árfolyamon 3,35, main 4,79 milliárd forint) eladott Sacra Conversazione (1560 körül, olaj, vászon, 128×170 cm), ami a mi képünkhöz hasonlóan egy Madonna gyermekével-ábrázolás, csak azon Pál helyett Szent Lukáccsal és Alexandriai Szent Katalinnal. Ezenkívül a világban az elmúlt években árverésen csak a magyar kép áránál kevesebbért keltek el Tiziano-képek: a Vénusz és Adonisz (olaj, vászon, 106,5×133,5 cm) 1991 decemberében a Christie’s londoni árverésén 7,48 millió fontért (11,8 millió dollár); a Portrait of an Admiral (olaj, vászon, 88,5×77 cm) 2009 januárjában New Yorkban a Sotheby’snél 1 762 500 dollárért; az Egy pap portréja kék kabátban és fekete kalapban (olaj, vászon, 43,5×33,5 cm) 2013 júliusában Londonban a Christie’snél 781 875 fontért (1 189 232 dollár). A fentiek alapján tehát ha ma azt hallanánk, hogy a „mi” Tizianónk bárhol a világban 15,812 millió dollárért kel el, olyan nagyon aligha kapnánk fel a fejünket (bár a magyarországi adásvételre azért a Wall Street Journal csak felfigyelt5); különösen azok után, hogy évek óta mondogatjuk: milyen jó lenne, ha a magyarországi műtárgypiac árai közelítenének a világpiacéhoz. Pintér Gyula az üzlet megkötése után azt nyilatkozta, hogy angliai viszonteladók, akik arab vevők számára értékesítették volna tovább a művet, a mostanihoz képest háromszoros árat is ígértek neki a festményért; csakhogy mivel a kép védett, tehát nem vihető ki az országból, ez nem releváns összeg, akár a tízszeresét is ajánlhatták volna. Ugyancsak
   Pintér Gyula szerint a Nemzeti Bank-os vétel előtt Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója egymilliárd forintot ajánlott a festményért, ezt azonban ő nem fogadta el. Más sajtóinformációk szerint a múzeum külföldi kiállítások alkalmával 15 millió euróra biztosította a képet – vagyis gyakorlatilag majdnem azonos értékre, mint amennyiért a Nemzeti Bank megvette.
   Alighanem igencsak más lett volna a helyzet, hogyha amikor Pintér úr bejelentette a kép eladására vonatkozó szándékát, a Nemzeti Bank nem lép, hanem hagyja, hogy a kép aukcióra kerüljön (az állami vétel híján ez lett volna az eladó egyetlen ésszerű lépése). Hogy ott mennyi lett volna a becsértéke és majd a leütési ára (ha elkel egyáltalán), természetesen nem tudjuk, az azonban mégiscsak egy nagyjából reális hazai piaci megmérettetés lehetett volna (nota bene: aminek a végén a – vélhetően a mostani vételárnál jóval alacsonyabb – leütési áron a magyar állam még mindig élhetett volna az elővételi jogával). Így viszont most a Nemzeti Bank (vagyis gyakorlatilag a magyar állam) alaposan „belenyúlt” a hazai műtárgypiacba. Tételezzük fel ugyanis, hogy a közeljövőben, ahogyan ez a kép 2005-ben Pécsről, előkerül valahonnan egy másik hazai lakás faláról egy ehhez hasonló Tiziano-festmény, vagy bármilyen hasonló kvalitású műtárgy, amit a tulajdonosa ugyanúgy bead egy hazai aukcióra. Hogyan fogják ezek után azt a képet felbecsülni? Mennyi lesz a kikiáltási ára? Merthogy ezt a mostani „állami” árat a mindennapi hazai műkereskedelmi piacon aligha lehet elérni, az szinte biztos… Vagy akinek ilyen műtárgy van a birtokában, forduljon egyenesen a Nemzeti Bankhoz?
   Amit mindenesetre jelen pillanatban állíthatunk, az az, hogy a magyarországi műkereskedelmi piac összforgalma 2015-ben minimum 4,5 milliárd forinttal meghaladja majd az előző évi eredményt (és akkor az Értéktár program további vásárlásairól még nem is beszéltünk)…
 
Tiziano Vecellio: Sacra conversatione. Madonna gyermekkel, Szent Lukáccsal és Alexandriai Szent Katalinnal, olaj, vászon, 127,8 × 169,7 cm | Sotheby’s New York, Important Old Master Painting & Sculpture, 2011.01.27. Lot. 156
 
• • •
 
1 mnb.hu/Sajtoszoba/mnbhu_pressreleases/mnbhu_pressreleases_2015/mnbhu_sajtokozlemeny_20150716_001
2 Mondjuk például: szepmuveszeti.hu/adatlap/portrait_of_marcantonio_trevisan_doge_9937
3 Lásd például: kieselbach.hu/gyujtoknek/tudastar/postatakarekpenztar-aukcioi
4 A kép történetéről és azonosításáról részletesen lásd többek között Tátrai Vilmos összefoglalóját: biralat.hu/tanulmanyok/egy_tizianoi_ujdonsag_magyarorszagon_.8.html?pageid=555 wsj.com/articles/hungarys-central-bank-buystitian-painting-for-15-8-million-1437125192