FotoRio

Joaõ Carioca

A FotoRio fesztivál Rio de Janeiro egyetlen nemzetközi fotófesztiváljaként startolt 2003-ban, majd rövidesen biennálévá dagadva a kontinens egyik legjelentősebb és Brazília második (a másik a FotoArte) fotós/videós találkozójává vált.
Rio egyébként az egyetlen olyan egykori gyarmatváros, amely egy gyarmattartó birodalom fővárosa volt, egyben az egyetlen olyan Európán kívüli helyszín, mely egy európai birodalom fővárosa is lehetett.

 

Talán éppen ez a sajátos viszony, a centrum és a periféria helyváltoztatása az ok, amiért a helyiek nem adták fel ambícióikat egy nem csak nevében világváros felépítésére. A Rio de Janeiróban kétévente megrendezésre kerülő FotoRio eseménysorozat igazán nagy ívű: a teljes portfólió 193 tárlatot ölel fel és több mint száz múzeum, kulturális központ és alternatív kiállítóhely vesz benne részt.

Tulajdonképpen a karnevál és a Divathét mellett, mondhatjuk, a város legjelentősebb fesztiválja. Feltehetően a São Pauló-i biennále közelsége adta az ötletet, egy hasonló volumenű, ám inkább a sokszorosítható technikai médiumokra összpontosító képzőművészeti bemutató indításához, és ez hatékony eszköznek tűnik abban a folyamatban, amely a fejlődő országok nagyvárosait hivatott kiemelni a turista paradicsom kliséjéből.
http://www.fotorio.fot.br/2007/

A rendezvény keretében nemcsak szerzői tárlatokkal, de történeti-áttekintő jellegű kiállításokkal, valamint gyűjteményekkel is megismerkedhetünk.
Ezek közül is kiemelkedik a talán legbájosabb válogatás, a párizsi Maison Européenne de la Photographie gyűjteményéből Jean-Luc Monterosso és Milton Guran által szemezett ötven kocka, mely a fotográfia egyetemes történetét hivatott bemutatni, a boldogság tettenérése mint téma köré csoportosítva azokat. Itt különös hangsúlyt kap a Cartier-Bresson-féle „döntő pillanat” jelentősége, azaz a boldogság pillanatnyiságának és pillanatok boldogságának megörökítésére tett kísérlet.

A végeredmény egy évtizedeken át ívelő anyag, amely a boldogság toposzát időtlenné tágítja, és amely azt a kegyelmi állapotot tételezi, miszerint a boldogság mint olyan, egybefüggő folyamat, mely sosem áll meg (legfeljebb kikerül a látóterünkből).
(Centro Cultural Banco do Brasil, R. Primeiro de Março, 66)
A FotoRión idén Magyarország a Bán Zsófia által kurált és a budapesti IMPEX művészeti szolgáltató nevével fémjelzett Képzeletbeli Éden című kiállítással debütált a Parque das Ruinas kultúrközpontban.

Már maga a helyszín is varázslatos: a belvároshoz közeli, bohém negyed, a Santa Teresa-hegy legtetején álló, egykor sikkes, részben újjáépített épület egy bőkezű mecénás, Laurinda Santos Lobo rezidenciája volt, amely fénykorában virágzó szalonnak adott otthont, és ahol olyan nevek fordultak meg, mint pl. Anatole France.

„A Képzeletbeli Éden projekt egy fotó-, illetve videóinstallációkat bemutató kiállítás, amelyben a művek egy olyan szimbolikus helyre, illetve gondolatra reflektálnak, amelynek képi reprezentációja az Édenkert, mint az utópia egy formája, mint a vágyott, de elérhetetlen Másik megtestesülése.”
Résztvevők: Eperjesi Ágnes, Fabricius Anna, Fodor János, Kerekes Gábor, Komoróczky Tamás, Koronczi Endre, Ravasz András, Szabó Benke Róbert és Szörényi Beatrix.
(R. Murtinho Nobre 169, Santa Teresa)
http://www.youtube.com/watch?v=B62WFFVZxuM

2007/4. 36-37.o.