Magyar porcelán a Fehér Házban
A First Lady ajándéka
Az amerikai kultúra képviselői most mind az új elnöktől várják a megoldást. Obama ugyanis azt ígérte kampánykörútján, hogy a fiatal művészeknek lehetőségük lesz értékesíteni a munkáikat, emelik a nagy művészeti alapítvány forrásait, segítik a művészek egészségbiztosítását és megkönnyítik a múzeumnak való műtárgy-adományozást. A Bush-adminisztráció nem kényeztette el a művészeket, de most (utolsó pillanatban) mégis letett valamit az asztalra. Két porcelán étkészletet – több mint százmillió forint értékben. Ráadásul (részben) Magyarországról.
Nem egy világrengető adomány, de hát a republikánus adminisztráció nem ápolt túl szívélyes viszonyt a liberális túlsúlyú amerikai művészvilággal. A készlet nem is egy formabontó dizájner kezét dicséri. Laura Bush (First Lady elődeihez hasonlóan) a nagy hagyományú amerikai porcelán céget, a Lenoxot kért fel az étkészletek elkészítésére. A több mint száz éves gyár látta el csészével és tányérral már Wilson és Reagan elnököt is. A 320 főt kiszolgáló új készlet díszítése nem sokat változott. Maradt a puritán klasszicizáló stílus: a vastag arany szegély, a peremet beterítő filigrán hálómotívum és a fehér tányérközépen terpeszkedő amerikai sas.
Laura Bush – virágdekoratőre segítségével – könnyedebbé varázsolta az étkészletet: a Wilson-féle brutális fekete sáv szóba se jöhetett, a Reagan-tányérok finom hálómotívuma viszont megmaradt (a vörös alátét nélkül), zöldre színezve. A Clinton-féle arany Fehér Ház helyett ismét a kövér amerikai sas került középre. A First Lady szerint a készlet így jól megy az őszi színekhez és a karácsonyi hangulathoz. (A porcelán étkészlet a First Ladyk fontos reszortja: James Madison felesége alapozta meg a hagyományt, aki az angolok által feldúlt Fehér Ház számára vásárolt új porcelánokat 1814-ben.)
A reprezentatív óriáskészletet készítő Lenox mellett a magyar származású Anna Weatherley kapta meg a 70 főre tervezett, szerényebb együttes kivitelezésének a lehetőségét. Az iparművésznő precíz, rajzos, természeti zsebkönyvekbe illő naturalista stílusa jól illett a bensőségesebb pillanatokra tartogatott étkészlethez. Nem kellett protokoll szimbólumokat festenie, bár a motívumokat így is a Fehér Ház ihlette: a magnólia leveleket a kertben álló hatalmas fa, a rovarokat pedig a pázsit felett repkedő bogarak és pillangók.
Anna Weatherley a kommunizmus idején disszidált nyugatra. Bár az Egyesült Államokban sikeres iparművésznek számít (tányérjai még a népszerű Szex és New York tévésorozatban is felbukkantak), a rendszerváltás után Budapestre tette át műhelyét. Az amerikai Pickardnál készült elnöki porcelánokat is budapesti műhelyében festette ki.
A Bush-család nem sokáig élvezheti az új étkészletet, hiszen két héten belül Obamáék költöznek a helyükre.
Szerző: Rieder Gábor