Az expresszionizmustól a szürrealizmusig

Könykritika

A huszadik század első felének összefoglalása művészettörténeti jutalomjáték: évtizedek óta készen van az a történeti váz, az a kiérlelt mesternarratíva, amire az egészet fel lehet fűzni. A kronológia szerint egymást követik az esztétikai felfedezések, a művészeti mérföldkövekhez rendelt izmusnevekkel együtt. Picasso: Avignoni kisasszonyok (1907), Matisse: Tánc (1910), Malevics: Fekete négyzet fehér alapon (1913), Duchamp: Piszoár (1917) stb. Manifesztumok, legendás helyszínek és a stiláris leszármazás családfái. Szép, kerek és tanítható – de sajnos mára már teljesen túllépett rajta a tudomány.

Eliana Princi: Az expresszionizmustól a szürrealizmusig. Corvina, Budapest, 2009, 406 oldal, 7000 Ft

És szerencsére a Corvina nagy művészeti albumsorozatának új kötete is, hála a remek olasz szerzőnek. Eliana Princi ízes és olvasmányos stílusban kalauzolja végig az olvasókat az izmusok kavalkádján, nem hagy ki egy kulcsfontosságú művet és idézetet sem. De a vaskos kötet bővelkedik az anekdotikus részletben is: Kandinszkijné pocskondiázza a párizsi műkereskedőket, akik még a harmincas években is kubistákat adnak-vesznek az absztraktok helyett, a futuristák külön futurista konyhát állítanak fel, plasztikus hússal, légi ételekkel és FIAT-csirkével, Hilla von Rebay bárónő pedig nagy fáradságok árán beszéli rá Solomon Guggenheimet a nonfiguratívok gyűjtésére. A trendteremtő forradalmi művek bemutatása mellett Princi kitér az egyes irányzatok elterjedésére, kései virágzására és átalakulására is, így bekerültek például az orfikus kubizmus, a kubo-futurizmus vagy a dadaizmus más-más helyszínen működő csoportosulásai. Az avantgárd seregszemle mellett nem maradhat ki az első világháború utáni Európát ellepő klasszicizálódás elemzése sem. Különösen, hogy Princi az olasz művészettörténetnek szokatlanul nagy teret szentel, érzékletesen szétszálazva egymástól a futurizmust, a metafizikus festészetet, a Novecento Italianót és a hivatalos fasiszta művészetet. Bár nem ez volt az album eredeti célja, nem nagyon találni a hazai könyvpiacon olyan kiadványt, amiből jobban megismerhetnénk a 20. század eleji olasz festészetet. Az album a tizenhat kötetes sorozattól függetlenül is jól forgatható művészettörténeti kézikönyvként, precíz, informatív és egyáltalán nem iskolás. Bár azt fel lehet neki róni, hogy szinte kivétel nélkül csak a festészettel foglalkozik és kimaradt belőle a manapság igen divatos art deco.

Rieder Gábor

Artmagazin 2009/3. 97. o.