"Milliónyi ember – egy közös álom"
Red Star Line: A megvalósult álmok múzeumba Antwerpenben
2013. szeptember 27-én a belga királyi pár és több száz hazai és külföldi meghívott jelenlétében, látványos külsőségek között nyílt meg Antwerpen új múzeuma, a Museum Red Star Line, amely nem csupán egy amerikai és belga vállalkozók által (eredetileg olajszállítás céljából) alapított tengerhajózási társaság történetét mutatja be, hanem mindenekelőtt annak a több milliónyi embernek kíván örök emléket állítani, akik 1873 és 1934 között a Red Star Line valamelyik járatával annak reményében utaztak Antwerpenből New Yorkba, hogy az Újvilágban majd egy jobb és biztonságosabb élet vár rájuk.
Bár a múzeum állandó kiállításának középpontjában a különböző írásos dokumentumok, archív fotók és hanganyagok által megelevenített emberi sorsok, személyes emlékek, illetve történetek állnak, a nagyszabású tárlat egyes szekcióiban az adott témakörhöz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokkal is szép számmal találkozhatunk. Külön figyelmet érdemelnek ezek közül a belga reklámgrafikus, Henri Cassiers (1858–1944) és mások remek plakátjai, menükártyái és képeslapjai, vagy az antwerpeni kikötő krónikásaként emlegetett Eugeen van Mieghem (1875–1930) expresszív rajzai és pasztellképei a dokkok környékén várakozó vagy éppen hajóra szálló, többségében Kelet-Európából érkezett zsidó emigránsokról. (Artmagazin 2013/4.) Mint ahogy Louis Van Engelen (1856–1940) vagy Eugène Laermans (1864–1940) ugyanitt látható festményei is bizonyítják, az 1900 körüli évtizedekben nem csupán a szegényebb kelet-európai régióból, hanem Belgiumból is igen sokan vándoroltak ki Amerikába, hogy ott próbáljanak szerencsét.
A Red Star Line utasainak többsége ismeretlen kisember volt, akiknek az arca egyes archív fotókon feltűnik talán valahol a tömegben, nevüket azonban legfeljebb az amerikai archívumokban fellelhető, s jórészt feldolgozott egykori utaslisták őrzik. A hajótársaság járatait mindenesetre olykor közismert vagy később híressé váló személyiségek is igénybe vették. A múzeum legértékesebb relikviái közé tartozik például a Red Star Line-nal többször is utazó Albert Einstein egyik levele, vagy az orosz zsidó származású Izrael Izidor Balin zongorája, aki Amerikában Irving Berlin néven vált világhírű zeneszerzővé. A múzeum egyik fő attrakciója egyébként maga a Red Star Line egykori fogadócsarnokait magában foglaló, műemléknek nyilvánított épületegyüttes, ahol annak idején az utazással kapcsolatos adminisztrációt, illetve az utasok előzetes orvosi, illetve higiéniai vizsgálatait végezték. Az 1920-as évekből származó, három épületből álló komplexumot a Beyer Blinder Belle Architects & Planners LLP építésziroda tervei alapján újították fel és tették alkalmassá az új múzeumi funkciók ellátására.
A Red Star Line múzeum megnyitása alkalmából egyébként Over komen en gaan címmel az antwerpeni Museum Plantin-Moretus/Prentenkabinet is rendezett egy figyelemre méltó kamarakiállítást. Ezen a 2014. január 5-ig nyitva tartó tárlaton mintegy ötven, a migráció témakörébe illeszkedő rajzot és metszetet tekinthetnek meg a látogatók, többek között olyan ismert művészek alkotásait, mint James Ensor, Frans Masereel, Eugeen van Mieghem, Félicien Rops vagy éppen a szintén a flamand grafika megújítói közé tartozó Henri Van Straten.
Henri Cassiers egyik Red Star Line megrendelésre készült plakátja
Mivel a Red Star Line utasai jelentős részben külföldiekből álltak, nem csoda, hogy a jobb és gyorsabb utazásszervezés céljából a hajózási részvénytársaság több országban, így Magyarországon is önálló irodát nyitott. Budapesti irodájuk a VIII. ker., Köztemető út 12/A szám alatt volt.