Óriáshangyák foglalták el a Földet! - avagy drMáriás bulvár-sorozata

Földes András

A bulvárt három módon lehet fogyasztani. A rendeltetésszerű használat mellett az ember örömmel merül el az izgalmas hírek közt, viselkedésmintának tekinti, hogy a hájfejű nótaénekes Tunéziába viszi új feleségét, elérzékenyül, amikor a nagy mellű színésznő kóbor kutyát fogad örökbe, és szörnyülködik, ha megtudja, gonosz óriáshangyák vették át az uralmat a Földön. Azaz népmesei hősökként tekint a neonfényes világ szereplőire. Aztán vannak azok, akik fensőbbséges hangnemben nyilatkoznak a plebejus műfajról.

drMáriás: Juszt László a vágóhídon, 2008, akril, farost, 120×80 cm

Kinevetik felszínességét, naivitását, felróják, hogy agresszív módon behatol az emberek magánszférájába, és demagóg, kispolgári sémák szerint kezeli az összetett kérdéseket is. Sőt a kollektív agymosás és elhülyülés termékének tartja, ha a vezércikk azt taglalja, a nagy mellű színésznő kutyája feldúlta a nótaénekes kertjét, miközben az Tunéziába menekült a házát elfoglaló óriáshangyák elől. A harmadik csoport túllép ezen a primer értelmiségi attitűdön, meglátva a végletekben tobzódó bulvár őszinte naivságát, szerethető idiotizmusát. Észreveszi a szépséget abban, hogy a bulvárműsorok olyan hevülettel taglalják az ismeretlen szőke és a jelentéktelen jóképű frigyre lépését, mintha a Holdra lépésről lenne szó.

Látja a helyzet groteszkségét, de ezen nem kiakad, nem kezd kényszeres moralizálásba, hanem nevet. Sőt bajuszt rajzol Kelemen Annának, melleket Győzikének és pálmafát Juszt László fülébe. Ez utóbbi kategóriába sorolható Dr. Máriás, aki vicces és harsány festményein mutatja be, hogyan csapódik le benne ez az émelygős, minden érzékszervbe becsatornázott hírfolyam.

Máriás festményei groteszkek és harsányak, mint maga a bulváruniverzum, a címek pedig már önmagukban is zseniálisak. A Gyermek Torgyán József egy szamárnak muzsikál vagy a Béres Alexandra és Schobert Norbi váratlan találkozásukkor elhányják magukat tulajdonképpen a képek nélkül is mindent elmondanak az örökké csillogó mesevilágról.

A festmények túlrajzoltsága, az ízléstelen színválasztás pedig úgy kritizálja a közeget, hogy közben nem esik az intellektualizálás bűnébe. A festmények túlterpeszkednek a vásznon, kimásznak a keretre is, pont úgy, ahogy a műfaji korlátokat figyelmen kívül hagyó, a magánszféra határait elmosó bulvár.

Máriás elmondása szerint napjait a Tescóban kezdi, ahol az újságospolcnál leragadva áttanulmányozza a teljes aznapi bulvártermést. A proletárok közt, karon kosárral, fél lábon álldogálva, mintegy jelezve, hogy mindjárt indulunk tovább a leértékelt energiaitalok tornyai felé, miközben mégis egy órát lapozgatjuk a színes újságokat: ez a legjobb attitűd a groteszkség utolsó cseppjeinek felnyalásához.

Hiányérzetünk csak amiatt van, mert a rajongás meg a bölcsészbüfés sznobizmus mellett ezt az attitűdöt is ismerjük már. Rámutatni arra, hogy Anettka és Delhusa Gjon titkos románca szürreális hír nem sokkal eredetibb, mint azt mondani, milyen hülyeség ezekkel a nímandokkal foglalkozni egyáltalán.
A bulvárnak ez a három megközelítés valójában mind ugyanaz az oldala. A befogadói. A lényeg szempontjából ezek közt nincs különbség. Mindhárom hozzáállás elfogadja a féleszű hülyéket a bulvárhírek főszereplőinek. Miközben az újszerű megközelítés az lenne, ha valaki végre bemutatná, hogy Anettka és Delhusa Gjon csak kellékei ezeknek a sztoriknak.

A bulvár ugyanis nem kedélyes, butácska világ, hanem kiszámított és kegyetlen biznisz, amiben a főszereplők a médiavállalkozások, a kommunikációs ügynökségek, a menedzserek, főszerkesztők, PR-osok és sales-esek.

A bulvárhősök pedig még csak a színész rangját sem kapják meg. Mert a színész az előadás után lemoshatja a sminket és hazamehet, a celebritik viszont nem mehetnek ki a műsorból, mert ők a saját életüket dobták be a bizniszbe, és nekik végig kell csinálni, a tragédiáig, a lezüllésig, az elhülyülésig, vagy amíg el nem felejtik őket. De akkor meg abba pusztulnak bele.

Artmagazin 2008/5. 60-63. o.