Platinakoponya gyémántberakással

Szegény Yorick!

A brit kortárs művészet egyre öregedő fiatal generációjának, a Young British Artists-nemzedékének sztárművésze, Damien Hirst ismét a csúcsra tör. Júniusban nyílik a londoni White Cube Galériában legújabb kiállítása, ahol először válik láthatóvá az Isten szerelmére címet viselő morbid vanitas-szobra. Szakértők szerint az új műalkotás az 50 millió fontos vételárat is elérheti, ami a valaha fizetett legmagasabb érték élő kortárs művész munkájáért. Ma még a rekorder Jasper Johns (80 millió amerikai dollárral); a dobogó második fokán eddig is Hirst állt, akinek formaldehidben úszó tigriscápájáért két évvel ezelőtt 6,5 millió fontot adott az amerikai gyűjtő-milliárdos, Steven Cohen.

 

Damien Hirst: Isten szerelmére, 2007, platina, gyémántok, emberi fog

 

Hirst Hihetetlen címet viselő új kiállításán legfrissebb fotórealista munkáiból is bemutat egy sorozatot. A festményeken császármetszéssel világra segített fia születése látható, megrázóan naturális díszletek között. A tárlaton szerepel még mikroszkopikus fotó rákos sejtekről és egy tartósítóban ázó, félbevágott, tigriscápa is, 2007-ből.

A tárlat szenzációja, az Isten szerelmére, egy 18. századi férfi koponyája nyomán öntött platinaszobor, amit 8601 darab gyémánt díszít. „Csak az életet akarom ünnepelni – mondja bizarr alkotásáról a művész – a pokol és a halál emlegetésével. Hogy lehetne erről ügyesebben beszélni, mint hogy vesszük a halál fő jelképét és beborítjuk a fényűzés, a vágy és a dekadencia fő jelképével? Az eredeti koponyából mindössze a fogak maradnak. Szükség van erre a groteszk elemre, hogy műtárgyként működhessen. (...) Azt akarom, hogy az emberek lássák és lepődjenek meg. Akadjon el a lélegzetük!”


rg