Elégett Caravaggio

A maffia bosszúja

Rieder Gábor

Caravaggio nehéz ember volt, életrajzírói feljegyezték róla, hogy mennyit kötekedett, hogy rendszeresen keveredett verekedésekbe, Rómából épp egy gyilkosság miatt menekült el, később pedig a máltai börtönök vendégszeretetét is megismerhette. Kevés olyan figurája van az itáliai művészettörténetnek, akihez jobban illene egy maffia-ügy, mint az zabolátlan Caravaggióhoz. De ettől még szomorú a napi sajtóban lábra kapott híresztelés, miszerint a 17. századi Itália legeredetibb festőjének legutolsó alkotása a szervezett bűnözés áldozata lett.

A bérgyilkos kitálal

Caravaggio elveszett festményét – aminek előkerülésében a művészetkedvelők régóta reménykednek – elégette a szicíliai maffia. A hírt egy volt bérgyilkos információi alapján írta meg a Times Online. A Szent Ferenc és Szent Lőrinc társaságában megörökített Jézus születése képet 1969-ben lopták el a palermói San Lorenzo templomból. Negyven éve keresik hiába a hatóságok és a művészettörténészek. A kilencvenes évek végén többszörös gyilkosság miatt elítélt Gaspare Spatuzzo – miután tavaly informátorrá avanzsált – most kitálalt a bíróságnak: egykori kenyéradója, Filippo Graviano maffiafőnök még a börtönben mondta el neki 1999-ben, hogy a festményt megsemmisítették a nyolcvanas években.
 

10jezus

Michelangelo Merisi da Caravaggio: Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel, 1609, olaj, vászon, 268×197 cm. A legkeresettebb lopott olasz műtárgy a maffia áldozata lett.


Filippo Graviano – aki az egyik leghatalmasabb Cosa Nostra klánfőnökként vált hírhedtté – személyesen mondta az ex-bérgyilkosnak, hogy a festmény akár 20 millió fontot is megér. (Az FBI műtárgynyilvántartásában csak 20 millió dollárra értékelik!) Annak idején egy másik palermói család védelme alá helyezték a jó pár méteres oltárképet, akik egy vidéki házban rejtették el. „Itt falták fel a patkányok és a disznók, végül pedig tűzre vetették” – mesélte a besúgó. 


A tolvaj vallomása

A később heroinkereskedelemért elítélt Francesco Marino Mannoia ott volt azon a viharos éjszakán, 1969 októberében, amikor ellopták a festményt a San Lorenzo oratóriumából. A kép már akkor megsérült, amikor társával kivágta a díszes keretből, de hollétéről a bűnöző semmit nem volt hajlandó elárulni, bárhogy könyörögtek neki a szicíliai kulturális örökségvédők. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a maffia a fél családját kivégezte!) Az 1996-ban bíróság elé állított Mannoia még egy olyan esetet is felidézett, mikor a látogatóba érkező magángyűjtő elsírta magát a barbár módon megcsonkított remekmű előtt.

A palermói Krisztus születését a naturalista barokk kompozícióiról ismert Caravaggio egy évvel a halála előtt festette 1609-ben. Sorsával kapcsolatban különböző híresztelések kaptak lábra. Az egyik szerint a festmény az 1980-as nápolyi földrengésnek esett áldozatul, egy másik szerint valamilyen titokzatos magángyűjtőnél kötött ki. A lopás indítékát a rendőrség eddig nem tudta kideríteni, mivel a szabad piacon a körözött festményt nem lehetett értékesíteni, azt hitték, talán valóban egy magángyűjtő áll rablás hátterében. Ma már tudjuk a szomorú igazságot: a festmény megsemmisült egy eldugott szicíliai tanyán a hozzá nem értő maffiózók keze között.