Csoda Milánóban

Mayer Marianna

Aranytorony, léptéket váltogató terek, babaszobák, a Grand Budapest Hotel látványvilágát idéző kávézó, plexitárlókból előugró antik bronzalakok – mégsem egy új elvarázsolt kastélyban vagyunk, hanem a Fondazione Prada kortárs művészeti központjában. Miuccia Pradának biztos volt gyerekszobája, mégis terveztetett magának
felnőtt korában is egyet. Egész épületnyit. Szerzőnk Csodaországban, avagy: Csoda Milánóban.

 
A Fondazione Prada új milánói kiállítóhelye, építészeti terv: OMA
 
Pár napos milánói városlátogatásomon az Expo megtekintése eszembe sem jutott. Míg ellenben végignéztem az ókeresztény San Ambrogio-bazilikától kezdve mindazt a művészeti látnivalót, ami a városban e nyáron fellelhető (volt): a Brera Képtár szenzációs Tintorettója, Mantegnája, Bramante monoklis rocker kinézetű Krisztusa, a korát megelőző, ritkán látott Medardo Rosso viasz-, bronz- és gipszportréi a Galleria d’Arte Modernában, futuristák minden mennyiségben, mindenfelé – és mindig a Boccionik voltak a legjobbak –, a Triennale Arts & Foods képző- és iparművészetet, filmet, zenét beemelő zseniális kiállítása (Artmagazin 78. szám) és persze Leonardo. Az Utolsó vacsora 15 perces vezetett túrái a Santa Maria della Grazie refektóriumában és a hét első felében este fél 8-ig látogatható, a Leonardo da Vinci- tárlat a Palazzo Realéban pedig csütörtöktől vasárnap éjfélig tart nyitva – ott van a mi Szépművészeti Múzeumunk lovas szobra is. A brit szobrászat világszerte elismert egyik legkiválóbb reprezentánsa, Tony Cragg lendületes, csavarodó formákból álló plasztikái a milánói dóm teraszán dialógust kezdeményeznek a katedrális gótikus építészeti elemeivel, fiatornyaival, csipkéivel, bizonyítva az igazi művészet időn és határokon túli egyenrangúságát. A HangarBicocca a város egyik legjobb kortárs művészetet prezentáló helyszíne Anselm Kiefer állandó óriási installációjával, Juan Munoz és Damián Ortega időszaki kiállításával – csak hétfő és szerda között senkinek se jusson eszébe kibumlizni a városszéli helyszínre! De a milánói művészeti színtér idei szenzációja mégis az egyik legjobb nevű divatmárka és egy holland sztárépítész évek óta tartó munkakapcsolatának gyümölcse, vagyis a Fondazione Prada Rem Koolhaas által tervezett hatalmas épületegyüttese és az ott kiállított látnivalók.
 
Futók, i. e. 1. század, bronz, Nápoly, Museo Archeologico Nazionale | Fondazione P A Fondazione Prada új milánói kiállítóhelye, építészeti terv: OMA rada Milánó, 2015
 
   A Prada név egyet jelent a világ luxusmárkáinak egyikével, a divatház üzletei a legexkluzívabb helyeken működnek Európában és New Yorktól Tokióig szerte a világban. A márkát világhírűvé tevő és mára hatalmas kortárs műgyűjteménnyel rendelkező Miuccia Prada Velencében pár éve már létrehozta az ottani testvérintézményt és hosszú ideje együttműködik a több üzletházukat is tervező Rem Koolhaasszal. 2008-ban fogtak bele ebbe a nagyszabású közös projektbe. Megvásárolták Milánó külvárosi ipari negyedében az egykori szeszfőzde közel 20 000 négyzetméteres területét. Nagy kihívás a Largo Isarco negyedben, a vasúti töltés mentén, távol a belvárostól egy ilyen hely rentábilis működtetése. A kortárs kultúra hívei már most eltölthetnek ott egy bő fél napot, pedig még nincs is kész minden. Ami van: a már korábban meglévő hét épület visszafogott, ipari designhoz hangolt helyreállítása a szürke betonfelületek és az ezüstös fém összhangzatában, bár az egyiket már az utca elejéről kiemeli 24 karátos arany burkolata. A puritán tagolású, ám vakítóan aranyszínű, ötszintes, toronyszerű épületben láthatók Robert Gober nehezen megfejthető, erotikát, humort és viszolygást kiváltó látványokat provokatívan keverő installációi és egy emeletén a szobrász nagyasszony, Louise Bourgeois két munkája. Az egyik egy bizarr, kitömött, transznemű, fekvő bábu két fejjel, melyek csókban forrnak össze, a másik egy ajtókkal, ablakokkal szabdalt, kukucskálásra ösztönző térben vállfára felaggatott ruhák cseppet sem esztétikus, inkább lepusztultsága miatt taszító együttese. Női budoár, divatjamúlt kacatok tára, színpadi szcenárió. Bizarr is a gazdag vásárlókat megcélzó, exkluzív butikokat működtető cég gyűjteményében egy ilyen antidivatot, deformált hurkás testeket bemutató installációval találkozni. Ugyan Miuccia Prada szándékai szerint bármennyire vonzó is az árukapcsolás lehetősége, sosem fogják összekeverni az üzlet, a divatipar világát a művészeti gyűjteménnyel. Ennek szellemében a Fondazione Prada területét még divatbemutatókra sem veszik igénybe. (Ez volt egyébként az egyik helyszín, ahol nehezményeztem a tolerancia hiányát, a csökkent mozgásképességűek ugyanis nem juthatnak fel az aranytoronyba – lift ugyan van, de nem használhattuk, és nem azért, mert éppen elromlott.
 
A Wes Anderson tervezte kávézó, a Bar Luce mosdó lejárata Fondazione Prada Milánó, 2015
 
Ugyanez a helyzet az építészetileg nagyon „cool” alagsori vécék, a ruhatár megközelíthetőségével is. Van például a fémrácsozatú falba süllyesztett, dög nehéz (csak két kézzel) lenyitható pelenkázólap háttérvilágítással, de a célhoz a babakocsit le-föl kell cipelniük a fiatal családosoknak.) Három új épület illeszkedik a régiekhez – ebből a tízemeletes tornyot még építik, de a látványtervbe már beillesztették, hogy mik lesznek az egyes szinteken. Egyik kedvencem például Carsten Höller teljes emeletet betöltő, impozáns, fejjel lefelé lógó óriásgombákkal teli terme – már csak emiatt is érdemes lesz visszamenni. A már megépült új terek a tömegarányok, formák tekintetében illeszkednek a régiekhez, és inkább csak a külső burkolatok által különülnek el markánsan. A fogadó tér új épülete messziről úgy néz ki, mintha apró köves felülete lenne, és csak közelről látjuk, hogy a nagyon speciális, szabálytalanul lyukacsos falfelületet „habosított” alumínium alkotja. Ez az ezüstös csillogású fém falsík látványos kontrasztot alkot a hatalmas üveglapokkal burkolt kiállítótérrel, a magas, sima arany burkolatú épülettömbbel, egy másik épület (az éppen Polanski-sorozatot vetítő mozihelyiség) hosszú tükörfalával, amelyben az ajtónyitó gombot külön kihívás megtalálni. Az üvegfalú, kétszintes térben szeptember közepéig klasszikus görög és római szoborsorozatok láthatók, egy-egy népszerű görög szobor különböző római kori másolatai, valamint olyan rekonstrukciók, amelyek megmutatják, hogyan lehettek kifestve eredetileg. A szobrokat több rétegből álló, változó magasságú plexitalapzatokra helyezték, amelyek nagyon elegánssá és vibrálóan izgalmassá teszik az egész enteriőrt.
 
Enteriőr a „Bevezetés” termében Luc Tuymans, Gastone Novelli, Salvatore Scarpitta, Enrico Castellani, Gerhard Richter, Günther Förg, Carla Accardi, Lucio Fontana, Llyn Foulkes, Alberto Burri, Emilio Vedova, William N. Copley, Antoni Tàpies, John Wesley, John Baldessari, Victor Vasarely, Giulio Turcato, Mario Schifano, Konrad Klapheck, Jan Schoonhoven műveivel, Fondazione Prada Milano, 2015
 
   A látogató a műtárgyözön mellett folyamatosan változó térélményekben részesül: a régi és az új, a fölfelé vagy lefelé vezető kiállítóterek hol – olykor akár nyomasztóan is – kicsi alapterületűek, hol csarnokszerűen kibővülnek, sötétek, világosak, a külső térre nyitottak vagy éppen kuckószerűen elzártak. Az architektúrában bár nem láthatók olyan gomolygó formai bravúrok, mint Frank O’Gehry szintén az „haute couture” Louis Vuitton-gyűjteménynek otthont adó, 2014 őszén átadott párizsi épületénél, a visszafogottan elegáns milánói Fondazione Prada-épület bizonyosan az egyik legköltségesebb beruházás, amelyet a magánszektor a kultúrában végrehajtott az elmúlt években. A gyűjtemény leghíresebb képzőművészei (Lucio Fontana, Walter de Maria, Damien Hirst, Anish Kapoor, Barnett Newman, Maurizio Cattelan) mellett kivételes vonzerő az amerikai filmrendező, Wes Anderson tervezte retró hangulatú kávézó is, amelyben csak akkor érezhetné magát még kellemesebben az ember, ha az asztala mellett elsétálna Bill Murray vagy Owen Wilson, és benyomná a csillogó zenegépbe Adriano Celentano vagy Gianni Morandi fülbemászó olasz slágereit.
 
Enteriőr Robert Gober állandó installációjával, Sarokajtó és ajtókeret
 
Enteriőr Robert Gober állandó installációjával, középen: Cím nélkül, 2014–15, háttérben: Cím nélkül, tapéta, 1995–2015
 
Damien Hirst: Elveszett szerelem, 2000, kurátor: Thought Council (Shumon Basar, Nicholas Cullinan, Cédric Libert), Fondazione Prada Milánó, 2015