Miért és hogyan tűnhet el egy 8 méteres, hatalmas vászon a különböző intézmények közötti ide-oda küldözgetésben? Miért fontos a helyszínek bejárása és az iratanyagok vizsgálata? Mit csinál egy kép, mialatt állítólag lappang? És kik azok, akik nem szeretik Vaszaryt? Nyomozás a magyar modernista festészet talán legnagyobb darabja után. Avagy: amikor az anyag teljesen szellemivé lesz...

„A Vaszary kép borzalmas. A Vaszary kép elrontja az egész múzeumot. A Vaszary kép egy őrült fantázia, ezt akarják beadni nekünk!?”¹ Az ifjúmunkások és a látogatók indulatait Vaszary János nagy méretű pannója, a Víz alatti világ váltotta ki 1949. július első napjaiban, a keszthelyi Balatoni Múzeum újonnan megnyílt állandó kiállításán. ²

Mekkora szerencse, hogy dr. Csalog József, akkori megbízott múzeumvezető, aki, mint később látni fogjuk, maga is osztozott a felháborodásban, igyekezetében jónak látta megismerni a látogatók véleményét, és a beírásokkal teli kérdőíveket elküldte a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének és Bényi László miniszteri titkárnak.³ Levél- és táviratváltásaikat olvasva kiderül a rejtélyesen eltűnt pannó néhány titka, valamint az is, hogy ki látta utoljára a feltekercselt óriási festményt 1959-ben. Ráadásként a mostanáig állítólag ismeretlen helyen megbúvó és lappangónak vélt⁴ kétméteres Halászat a Balatonon című kép is hallat magáról.

1. NINCSEN PANNÓ TIHANY NÉLKÜL A BIOLÓGIAI INTÉZET

1925-ben Klebelsberg Kuno, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatási minisztere egy korszerű biológiai kutatóintézet létrehozásáról döntött, melynek helyszínét is kijelölte Tihanyban, közvetlenül a Balaton partján. A munkálatokkal Kotsis Iván építészt bízta meg, aki az épülő intézet közvetlen szomszédságában álló, József főhercegi nyaraló kastélyt is tervezte. 1926. augusztus 25-én, az ünnepélyes alapkőletételen a képviselők és a tudományos kutatók mellett részt vett maga a kormányzó és a miniszterelnök is. Klebelsberg többek között az élettani kutatások fontosságával érvelt a korszerű technikai eszközökkel felszerelt intézet létrehozása mellett, melynek célja a Balaton és környéke élővilágának megfigyelése és kutatása volt.⁵ 1927. szeptember 5-én, alig egy évvel később, a három részből álló épületegyüttes megnyitotta kapuit. Az intézet kikötőjében saját csónakokból és hajókból álló flotta horgonyzott, az épületek mögötti területen istállók, üvegházak, kísérleti medencék, akváriumok álltak, melyekbe az édesvizet a Balatonból pumpálták, a tengervizet pedig a Fekete-tengerből szállították uszályokkal. A nyilvános akvárium, mely a nagyközönséget volt hivatva megismertetni a Balaton állatvilágával, a parkban állt, a tó felőli oldalon. A laboratóriumi főépületet árkádos oszlopsor kötötte össze a kutatók számára épült vendégházzal és az igazgatósági épülettel. Ez utóbbiban helyezték el az altiszti lakást is, az intézet konyhája és étterme pedig a vendégházban működött. Az impozáns főépület négy laboratóriumában elismert hazai és külföldi kutatók fejlődésés öröklődéstani vizsgálatokat folytattak, valamint biológiai, fiziológiai és biokémiai kutatásokat végeztek. Az alagsorban haltenyésztő helyiség és fotóműhelyek voltak, az első és második emeleten a különböző laboratóriumok, sötétkamra, mérlegszoba, meteorológiai műszerek és az intézet 8000 kötetes könyvtára helyezkedett el.⁶ Az első emeleten volt a három oldalról ablakokkal tagolt nagy előadóterem (kurzusterem), melynek negyedik, hosszanti, a Balatonra néző falára szerelték fel Vaszary János óriási pannóját, a 2,5 x 8 méteres Víz alatti világot.

2. PONTY VAGY KORALL? A PANNÓ

A hatalmas falikép elkészítésére az építkezés megkezdése után, még 1926-ban kapott megbízást Vaszary, akinek ez volt az egyetlen állami megrendelése. Klebelsberg Kuno pragmatikus politikusként ekkor még síkra szállt a művészetek szabadságáért, és a modernizmus elkötelezett hívét, a polgári liberális Vaszary Jánost kérte fel a feladatra. Vajon sejtette, hogy két évvel később, az őt és a festőt érő támadások kereszttüzében kell majd megvédenie az elkészült művet?⁷ Mindenesetre Klebelsberg az alkotásban szabad kezet adott Vaszarynak. Annyi volt csak az elvárása, hogy a nagy kép a majdani minden igényt kielégítő, reprezentatív kutatóintézethez méltó módon mutassa be a víz alatti élővilágot, a balatoni halászok kemény munkáját. Vaszary két éven keresztül dolgozott a megrendelésen, ebből huszonkét hónap a tervezéssel, a vázlatok és előképek készítésével telt.⁸ A jelenleg ismert darabok által nyomon követhetőek a nagy mű születésének egyes fázisai.⁹ Ekkor festette meg többek között azt a két egyforma méretű, azonos témájú kétméteres ikerképet is, melyek közül az egyik hálót húzó, a másik pedig csónakot a vízre bocsátó halászokat ábrázol. Mindkettő Halászat a Balatonon címen vált ismertté, nem kevés félreértést okozva a későbbiekben. Az egyik, amelyen a hálót húzzák, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében van, a másikat, amelyen a ladikot teszik a vízre, a szakirodalom mindmáig lappangó műként tartja számon.¹⁰ Vaszary a nagy műre való felkészülésekor a nyarakat Itáliában töltötte. Nem meglepő, hogy a tengerparti forgatagtól, fényektől, színektől megrészegült művész hamar lemondott az eredeti elképzelésében szereplő édesvízi állatok, illetve a feszült izmokkal dolgozó halászok megfestéséről. Vélhetően a szerény külsővel megáldott balatoni halak, siklók és békák szomorkás egyhangúsága sem különösebben ragadta meg fantáziáját. Bezzeg a mediterrán élet, a fauna és flóra! Vaszaryt elcsábította a tenger világa, és a pannó utolsó előképét, a Mélytengeri világot már stilizált, felnagyított, színes halak, kagylók, korallok, pöttyös békák és csíkos polipok népesítik be. A végleges művel Vaszary két hónap alatt készült el. A frízszerű, falra applikálható vásznat a nagy mérete miatt Vaszary nem a saját, hanem egy Vörösmarty utcai kölcsönműteremben mutatta be Klebelsberg Kunónak és Kertész K. Róbert államtitkárnak. A sajtó is itt láthatta először. Annak ellenére, hogy az eltűnt pannóról csak fekete-fehér reprodukciót ismerünk, a korabeli újságok élethű beszámolói alapján mégis megelevenedik a grandiózus mű: „Mikor kinyílik előttem a műterem ajtaja, hirtelen valami kristálytiszta nagy fényesség vág a szemembe. Mintha nem is egy Vörösmarty utcai műterembe, hanem egyenesen a Balatonra nyitottam volna az ajtót egy napsugaras délelőtt. Vaszary János hét és félméternyi panneauja tündököl előttem, amelyet a tihanyi Halbiológiai intézet számára, Klebelsberg kultuszminiszter megbízásából készített. A frízszerű festmény a gyöngykagyló opalizáló színeiben játszik: az ecsetnek nyoma sincs rajta, egészében úgy hat, mintha vászonra lehelték volna. Az anyag itt teljesen szellemivé lett: az álló fényességbe úgyszólván belezuhant a horizont. A fríz alján ritmikus vonalnyalábok állati formák alakját írják körül: vonalértelmezésükkel csak sejtésünkig érnek, puha testeik, mint valami végtelen akváriumban, álmosan lebegnek a víz ólmos öblében. Polipok, kígyók, rákok, nagy hasú halak pálmaszerű ívelésben, kibontott korallok a röntgensugár átvilágításában, testiségüktől teljesen felszabadultan, csak halvány kontúrjaikkal éreztetik misztikus mivoltukat.”¹¹

A pannót 1928. augusztus első hetében szerelték fel a tihanyi Biológiai Intézet kurzustermének hosszanti falára. Bár Vaszary és Klebelsberg nagy megelégedéssel nyugtázta a látottakat, sem az épületet, sem a pannót nem kímélte a korabeli kritika. Az épület létrejöttét felesleges pénzpocsékolásnak ítélték, és a képnek nemcsak a konzervatív sajtó, hanem az intézet kutatói is nekirontottak. A tudósok azon szörnyülködtek, hogy a képen látható élőlényeket sehogy sem tudták tudományosan beazonosítani.¹² A pannó ennek ellenére, tizennégy éven át nem mozdult a helyéről. A Balatoni Kurir újságírója 1942. augusztus 20-án még látta a „csíborpatkoldának”, illetve „vakráknak pápaszemet készítő üzemnek” csúfolt intézet falán.¹³ Innentől azonban további sorsáról csak feltevések és találgatások láttak napvilágot mostanáig.

3. ÉS A PANNÓ HALAD… KESZTHELY, BALATONI MÚZEUM

A pannó sorsával kapcsolatban mindeddig a tihanyi Biológiai Kutatóintézet és a keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársainak szóbeli közléseire és visszaemlékezéseire hagyatkozott a Vaszaryval foglalkozó szakirodalom^.14 A megkérdezettek között voltak, akik tudni vélték, hogy a pannó a második világháborúban pusztult el, miután az intézetből a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították. A múzeum igazgatója, dr. Darnay-Dornyay Béla ugyanis, hogy mentse a gyűjteményt, mozdítható részét vasúti teherkocsival Zalaegerszegre utaztatta, de a műtárgyakkal megrakott vonatot bombatalálat érte.¹⁵ Többen úgy emlékeztek, hogy a pannó is ezen a vonaton volt. Mások azt feltételezték, hogy a pannó végig Tihanyban maradt, ahonnan a 60-as vagy 70-es években vitték fel Pestre.

Ezzel szemben a pannót nem szállították a háború utolsó időszakában Keszthelyre. Miért is mozdították volna el biztonságos helyéről? A Biológiai Kutatóintézet ugyanis a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, amelyet a főépület tetejére feszített hatalmas vöröskereszttel ellátott fehér ponyva jelzett. Az épület valóban sértetlenül vészelte át a háborút. Egy biztos, a pannót 1949 tavaszán már a keszthelyi Balatoni Múzeumban találjuk, ahol a muzeológusok lázasan szervezték a múzeum új kiállítását, amely „marxista szemlélettel” volt hivatva bemutatni a Balaton történetét, „sajátos kultúráját”¹⁶, a tavat ábrázoló festményeket és grafikákat. A Mészölytől Egryig címet viselő kiállítás képzőművészeti anyagát Bényi László válogatta és rendezte. (Egry személyesen is részt vett képei válogatásában.)

A pannót főhelyen állították ki. A látogatók az első emeletre vezető lépcső tetején azonnal beleütköztek az óriási, világító, rózsaszín korallba, a hatalmas, tekergő, zöld polipba és a nagy hasú, hosszú fejű stilizált halakba. A saját történelmét ismétlő pannó a megnyitó napján megint kiverte a biztosítékot. 1928-ban nemcsak a kutatóintézet munkatársai értetlenkedtek, hanem a konzervatívok sem tudták megemészteni a látottakat. 1949-ben pedig a kommunizmus rúgott bele.

Ez volt az a pillanat, amikor a hibázni nem akaró múzeumigazgató, Csalog József kihelyezte kérdőíveit a vendégkönyv mellé. „Mi tetszett, mi nem tetszett?” – tette fel a kérdést a kiállításra érkezőknek.¹⁷ A látogatók között sétálva ugyanis arra lett figyelmes, hogy sokan nemcsak Vaszary képe láttán méltatlankodnak – Csók és Egry képei is felszítják az indulatokat. „Kevés adat van a munkás fiatalság vezetőiről, a Vaszary kép borzalmas, Csók képei nem megfelelőek, az Egri(sic)-féle festmények sem ide valók, mert nem tükrözik a valóságot, egy fantázia az egész” – írták a mi nem tetszett rovatba. És egyébként is. „Tudomásom van arról, hogy e múzeumban van egy jól kitömött vidra. Miért nincs kiállítva?” – olvashatjuk az egyetlen szórakoztató beírást. Vagy inkább gúnyosnak szánták? Természetesen a nézők nemcsak füstölögtek, hanem kifejezték köszönetüket is, igaz, elsősorban a kormány kulturális politikájáért. Sokan dicsérték a muzeológusok munkáját is, kiemelve az ötletes rendezést, továbbá elismerően írtak a madárvilágot, a halászatot és a régi fegyvereket bemutató kiállításról, míg másoknak a munkásmozgalmi rész tetszett a legjobban. Özv. Kohut Béláné pedig egyenesen Rákosi elvtárs életétől volt a legjobban elragadtatva. A múzeum igazgatója azonnal tájékoztatta az illetékes hatóságokat a látottakról, hallottakról, írottakról.

Az első levelet Bényi Lászlónak írta. „Még több kifogás alá esnek Egry képei. Azt mondják, ezekből hiányzik minden realizmus, s hogy az Egry festészetéről szóló felirat a valóságtól való elszakadást és a természetfölötti kihangsúlyozásával olyan festészeti irányzatot propagál, aminek nincs létjogosultsága. Utólagos hozzájárulásodat kérve, az Egryről szóló feliratot levettem sürgős intézkedést kérek.”¹⁸ A Közgyűjtemények Országos Felügyeletének még aznap feladott egy másik, kevésbé barátságos levelet. Ebben csatlakozott az Egryt és Vaszaryt kritizálók táborához, és mindenki megnyugtatására tájékoztatta az illetékeseket, hogy az inkriminált, feltehetően Bényi által írt, Egryt ismertető feliratot már le is vette a falról, amely így szólt: „Egry József a Balaton leghűségesebb festője. Évtizedes bensőséges együttélése a tóval alakította ki páratlan művészetét. Balatoni tájai a valóság átköltései, látomások, melyek a természetábrázolás szokványos módjaitól igen sokszor egy természetfeletti világba mutatnak. A fentiekre való tekintettel jónak látnám, ha dr. Bényi László, a képtár megrendezője sürgősen új feliratot adna, a Főfelügyelőség pedig intézkedne abban az irányban, hogy a Vaszary képpel mi történjék, s hogy az Egry-féle képanyag, mely sehogy sem nevezhető reális szemlélet eredményének, maradhat-e, s meddig.”

A válaszok nem sokat várattak magukra. A Főfelügyelőség azonnal bekérte további ellenőrzésre a kérdőíveket, Bényi László pedig táviratban utasította az igazgatót: „VASZARI KÉPET LEVENNI EGRI KIAALLITAS MARAD PAAR NAP MULVA JOEVOEK BENYI”¹⁹ Csalog József azonnal leszereltette a képet, és arra kérte a Főfelügyelőséget, hogy oldja meg annak Pestre szállítását. Pest azonban nem kért a pannóból. Felszólította a múzeumot, hogy gondoskodjon a továbbiakban a kép biztonságos tárolásáról. Alig egy hónappal a megnyitó után a pannó már nem volt a kiállításon. Egy bátor látogató, aki valószínűleg már többször láthatta a kiállítást, ezt nehezményezte is. „Vaszary képének eltávolítása érthetetlen. Ha a természet, mint elképzelés hibásan is van esetleg a tudományok szerint megfestve, mint festmény, kompozíció értékét nem befolyásolhatja” – olvashatjuk a július végi bejegyzést. 

4. MIÉNK A PANNÓ! A PUHATESTŰEK KUTATÓJA ÉRTE MENT

Négy évig csend volt a pannó körül. Az újabb levelezés az immár sokadszorra feltekercselt műről 1953-ban kezdődött. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának arra a kérdésére, hogy a keszthelyi Balatoni Múzeumban milyen, más intézményektől kölcsönkapott tárgyak vannak, Pekáry Tamás segédmuzeológus válaszolt.²⁰ A felsorolt kölcsönművek között ott szerepelt többek között a pannó is, Akvárium címen, mint a tihanyi Biológiai Kutatóintézet tulajdona. A muzeológus a méretét is megadta a lajstromban, így az is kiderült végre az eddigi ellentmondásos adatok²¹ után, hogy valójában mekkora volt a kép. A jegyzék szerint 250 x 800 cm. Újabb öt év elteltével, 1958. augusztus 28-án, dr. Sági Károly múzeumvezető levélben érdeklődött²² a Biológiai Kutatóintézettől, hogy vajon övék-e a keszthelyi nyilvántartásban nem szereplő, leltári számmal nem rendelkező nagy méretű tekercs, s amennyiben igen, szíveskedjenek elvinni.

Az eddigiek ismeretében az intézet főkönyvelőjének, Forró Tibornak a válasza, mely szerint övék a pannó, persze nem meglepő. Az viszont annál inkább, ahogy a válaszlevélből kiderül, hogy annak idején nemcsak a pannót, hanem a nagy méretű, ugyancsak az intézet alapítására festett, Halászok című képet is átadták a múzeumnak. Igen, azt a bizonyos Halászat a Balatonon című képet, mely a feltételezések szerint mostanáig ismeretlen helyen lapult. Az intézet mindkét képet haladéktalanul visszakérte. Keszthelyről Péczely kartársnő nyugtatta meg a tihanyi főkönyvelőt, hogy a két mű, a pannó és a Halászok a múzeum raktárában van, azokat bármikor el lehet szállítani.

Ezek után már csak fél évet kellett várni. 1959. április 1-én a Biológiai Kutatóintézet igazgatója, Woynarovich Elek a két kép haladéktalan visszaszállításáról rendelkezett, és egyben tájékoztatta a múzeumot, hogy azokért Lukacsovics Ferenc, puhatestűeket kutató tudományos segédmunkatárs fog menni. Lukacsovics Ferenc a képeket 1959. április 2-án vette át a keszthelyi Balatoni Múzeumtól. Jelenleg ez az utolsó információ az azóta eltűnt pannóról.

5. A KÉTPETÉJŰ IKREK TALÁLKOZÁSA HALÁSZAT ÉS HALÁSZAT, AVAGY A HÁLÓS ÉS A LADIKOS

A két azonos méretű,²³ nyújtott téglalap alakú olajkép, ahogy már szó esett róla, a balatoni halászok munkáját ábrázolja. Az egyiken a halászok halakkal teli hálóval küszködnek. Az érthetőség kedvéért nevezzük Hálósnak. Ez az az ismert, többszörösen reprodukált darab, amely a Vaszary-hagyatékból került a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába 1951-ben,²⁴ és attól fogva rendre szerepelt különböző kiállításokon. A másikon a halászok egy nehéz ladikot taszítanak a vízre, és a háttérben nagyobb a rálátás a badacsonyi dombokra. Legyen a neve Ladikos. Ez volt az a kép, melyet keletkezése után vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum, majd letétként helyezett el a Biológiai Kutatóintézetben. A festmény néhány évvel később, 1933-ban a Műcsarnokban szerepelt a Klebelsberg Kuno halála után megrendezett emlékkiállításon. A Képzőművészet című folyóirat, mely szinte az egész számot Klebelsberg munkásságának és a kiállításnak szentelte, reprodukálta is.²⁵

1975-ben a keszthelyi Balatoni Múzeum kiállításán összetalálkoztak az ikrek, a Hálós és a Ladikos.²⁶ A katalógusban azonban csak a Hálós volt reprodukálva. Az ikerképek további sorsára ismét a Balatoni Múzeum irattárának anyaga világít rá.

1975 júliusában a Magyar Televízió, feltehetően épp a kiállítás kapcsán, filmet forgatott a Balatonról, melyhez a szerkesztők olyan festményeket kerestek, amelyeken nagy panoráma nyílik a tóra. A kölcsönkért képek listáján, melyet D. Fehér Zsuzsa szerkesztő küldött a keszthelyi múzeum igazgatójának, dr. Sági Károlynak, szerepel egy Vaszary-kép is, sajnos cím és méret nélkül. Azonban hogy a Hálósat vagy a Ladikosat kérték-kapták-e, nem egyértelmű. Csak feltételezni tudjuk, hogy a Ladikosat, amely inkább megfelelt az operatőr elképzelésének, mivel valóban jobb a rálátás a badacsonyi hegyekre és a vízre, sőt a dombság előtt még egy vitorlás is siklik. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ezt követően egy évvel, 1976-ban a Ladikos már nincs Keszthelyen. Erről tanúskodik az a jegyzék²⁸, melyet a Balatoni Múzeum készített az állandó kiállításán szereplő festményekről, melyek között már csak a Hálósat találjuk, számos más, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő képpel együtt. Ezek a festmények 1980-ban kerültek vissza a Magyar Nemzeti Galériába, így a Hálós is.²⁹ A Vaszaryval foglalkozó szakirodalom ezen a ponton tévesztette szem elől a Ladikost. Pedig nem tűnt el. Végig a legkézenfekvőbb helyen volt, ahova mindig is tartozott. A tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet (ma Balatoni Limnológiai Intézet) épületében!³⁰ 

6. DE HOL A PANNÓ?

Összefésülve a szétágazó szálakat, nyilvánvaló, hogy a Halászat a Balatonon (Ladikos) című kép nem lappangott, mindvégig igazolt helyen tartózkodott. Hol Tihanyban, hol Keszthelyen. 1949-ben a Biológiai Kutatóintézetből a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították a pannóval együtt. Feltételezhető, hogy szerepelt is az akkor újonnan megnyílt állandó kiállításon, azon, ahonnan a pannót a raktárba száműzték. 1959-ben Lukacsovics Ferenc, a puhatestűek kutatója visszaszállította Tihanyba. 1975-ben ismét kiállították, a Balatoni Múzeum és a Nemzeti Galéria közös tárlatán, ahonnan visszakerült eredeti helyére, Tihanyba. Azóta is a kutatóintézet falát díszíti. A legfontosabb kérdés azonban még mindig megválaszolatlan. Hol lehet a pannó? Az eddigi feltételezésekkel ellentétben, nem semmisült meg a második világháborúban. Az is bizonyos, hogy 1959-ben, amikor Lukacsovics Ferenc Keszthelyre utazott, hogy átvegye a pannót és a Ladikost, ez utóbbit valóban Tihanyba vitte. De mit csinált a pannóval? A 2,5 méteres henger esetleg nem fért az autójába, és ott hagyta a keszthelyi Balatoni Múzeumban, és csak a Ladikossal tért volna vissza Tihanyba? A tekercs mindössze fél méterrel volt hosszabb, mint a Ladikos. Ezen az ötven centin múlott volna? Azonban ha Woynarovich Elek, a kutatóintézet igazgatója teherautót küldött a képért, Lukacsovics Ferenc valószínűleg a pannót is Tihanyba vitte. Vagy mégsem Tihanyba? Őt már erről sajnos nem tudjuk megkérdezni. Az is elképzelhető, hogy egy számunkra még ismeretlen távirat vagy levél másképpen rendelkezett, és a kocsi Budapest felé vette az irányt. Ha nem 1959-ben, akkor a későbbiek folyamán. Egy bizonyos, a tihanyi kutatóintézetben nincs. G. Tóth László professzor, az intézet jelenlegi igazgatója elmondta, hogy az egész épületet tüzetesen átkutatta, de nem akadt a pannó nyomára.³¹
   Ne adjuk fel a reményt, a pannó létezhet még valahol!

<sup>1 Képkiállítással kapcsolatos megjegyzések, bizalmas. A múzeumlátogatók megjegyzései. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára, 192/1949

2 Köszönetet mondok Vörös Helénnek, aki felhívta a figyelmemet a Közgyűjtemények Országos Főfelügyeletének, a Balatoni Múzeumnak és a Biológiai Intézetnek a levelezésére, és akinek a kutatása nélkül ez az írás nem jöhetett volna létre.

3 Dr. Csalog József, dr. Radnóti Aladár, dr. Bényi László levelezése. Balatoni Múzeum irattár, 7/162/192/218/612/ 924/1949

4 Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 99. o. 103. lábj., 263. o., 267. o. 7. lábj.

5 Prof. G.Tóth László: Balatoni Limnológiai Intézet, www.bli.okologia.mta.hu/inteze...

6 Dr Kotsis Iván: A tihanyi magyar biológiai intézet. A Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönye, 1928. VI. 10

7 „ Felesleges dicsérnem a képet. Azt hiszem, ez a mester oeuvre-jének legsikerültebb munkája. Készséggel vállalom a felelősséget azon kritikák ellen, amelyeknek konzervatív szempontból kifogásuk lehetne ellene”. In: Pesti Napló. 1928. augusztus 1. 7. o.

8 Uo.

9 Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 267. o. 9. lábj.

10 Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 267. o. 7. lábj. Továbbá lásd 99. o. 103. lábj.

11 Bálint Jenő: A tihanyi biológiai intézet festménye. Látogatás Vaszary János műtermében. In: Pesti Napló, 1928. augusztus 5.

12 Prof. G.Tóth László: Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének 85 éve. Kotsis Iván: A Magyar Biológiai Kutatóintézet (Tihany) építészeti terve. www.bli.okologia.mta.hu

13 dr.Margittay Rikárd (sic): Látogatás a tihanyi Biológiai Intézetben, Balatoni Kurir, 1942. augusztus 20.

14 Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 265. o. Molnos Péter: Kallódó kedvencek. www.kieselbach.hu/magazin, Plesznivy Edit: Vaszary János lappangó képei, Artmagazin, 2006/4, Német Szilvi: Lélektelen állattáblázat, http://artmagazin.hu/artmagazi... allattablazat.3012.html?pageid=86

15 Dr. Sági Károly: A 70 éves Balatoni Múzeum, Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 1969/8.

16 Bényi László: Adatok a keszthelyi Balatoni Múzeum múltjából. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 1972/11

17 Képkiállítással kapcsolatos megjegyzések, bizalmas. A múzeumlátogatók megjegyzései. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára, 192/1949

18 Lásd 3. lábjegyzet.

19 Bényi László távirata Csalog Zsoltnak. Keszthelyi Balatoni Múzeum Irattára, 187/1949

20 Pekáry Tamás s.muzeológus jegyzéke a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára, 35/53

21 A pannó méretéről eltérő közlések láttak napvilágot: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 267. o. 15. lábj.

22 Dr. Sági Károly, Forró Tibor és Péczely kartársnő levelezése. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára, 45/1958, 94/58, 488/58

23 A két kép mérete: Halászat a Balatonon (Hálós), MNG, olaj, vászon,71,5 x 205 cm, jn., ltsz.: 51.741, Halászat a Balatonon (Ladikos), olaj, vászon, 71 x 204 cm, jelezve balra fent: Vaszary J, ltsz.: 6233

24 Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. 2007. október 18 – 2008. február 10. Szerk. Gergely Mariann, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 262. o.

25 Képzőművészet, VII./58. 1933. március, 64.

26 A Magyar Nemzeti Galéria és a keszthelyi Balatoni Múzeum kiállítása, Balatoni Képtár, 1975. A katalógust írta, a kiállítást rendezte: Dr. Bodnár Éva. A Hálós repr. 19. kép 28. o., a Ladikos adatai 119. o.

27 Woynarovich Elek, Forró Tibor, Lukacsovics Ferenc levelei, átvételi elismervénye. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára: 43/1959, 185/959

28 A Keszthelyi Balatoni Képtár állandó kiállításának jegyzéke. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára: 459-7-2/76

29 Átvételi elismervény a Keszthelyi Balatoni Képtár kiállításáról a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező képekről. Keszthelyi Balatoni Múzeum irattára: 1980. május 26.

30 Köszönetemet fejezem ki prof. Elekes Károlynak és prof. G. Tóth Lászlónak, hogy megmutatták a Halászat a Balatonon (Ladikos) című festményt a tihanyi kutatóintézetben.

31 G. Tóth László professzor arra is gondolt, hogy esetleg a pannót befalazták, ezért több helyen megbontatta az épületet.</sup>

Köszönet az Intézet munkatársainak és igazgatójának, G. Tóth Lászlónak a segítségért, az archív felvételekért és a Ladikos kép fotójáért!