Artmagazin 2010/1.
A címlapon Vuillard Puskin Múzeumból való örökbecsűjét vizsgáljuk meg mikroszkopikus alapossággal, belül a Puskin Múzeumot kényszerűségből gründoló orosz textilmilliárdosok gyűjtési praktikáiról rántjuk le a leplet, összevetve a Nemzeti Galériában vendégeskedő Kasser-család szorgalmas ténykedésével. Munkatársunk szóra bírta az esztergomi – feltételezett – Botticelli-freskók restaurátorát, hogy mi is az igazság a falképpel kapcsolatban. Wierdl Zsuzsanna válaszol a művészettörténeti keresztkérdésekre és egy vadonatúj hipotézissel áll elő – mégiscsak van egy Botticellink? Foglalkozunk még a Monarchia Japánba szakadt kincseivel (Vécsey Axel), szóra bírjuk a mindig néma brit kortárs szupersztárt, Glenn Brownt (Winkler Nóra), mérlegre tesszük a közép-európai barokk bizarr nagymesterének, Maulbertschnek a művészettörténeti esélyeit (Serfőző Szabolcs) és kikutatjuk, hogy a korai Bauhaus-házak milyen tarkák voltak a később belénk ivódott fekete-fehér képpel szemben (Ferkai András). Wanted-rovatunkban – az egyik kurátor segítségével – megpróbáljuk kinyomozni a még mindig csak fényképről ismert, lappangó műalkotások hollétét, a nagy pécsi Nyolcak kiállításhoz.
Tartalom:
REFLEX – Pados Gábor levele
REFLEX – Molnos Péter: CSAK EGY VÉLEMÉNY
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
Markója Csilla: „AKKORÁT KAPSZ, HOGY A FAL ADJA A MÁSIKAT…” – A Nádas-élmény reanimációja
Dékei Kriszta: RENDSZERHIBA, AZAZ ERROR – Gerhes Gábor: Bolond világ / Silly World 2009
ARTANZIX (Megasztárok, Caravaggio hullája, Munch Múzeum?, A rabszolgaság vége, Kereskedőből igazgató)
Entz Sarolta Réka: A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ÉS AZ IDŐ
Topor Tünde: AZ ARANYKOR NEM MÚLT EL? MÉG CSAK MOST JÖN
KIÁLLTÁSAJÁNLÓ (A Festőművészeti titkai)
Vécsey Axel: EURÓPA MŰVÉSZETE OSZTÁK-MAGYAR PERPSEKTVÁBÓL
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ (Van Gogh levelei)
Serfőző Szabolcs: A MAULBERTSCH-JELENSÉG
Rieder Gábor: A PANNON BOTTICELLI – Interjú az esztergomi studiolo restaurátorával, Wierdl Zsuzsannával
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
Ferkai András: MOLNÁR FARKAS CSALÁDIHÁZ-TERVEI A BERLINI BAUHAUS-ARCHÍVUMBAN
Barki Gergely: WANTED – A Nyolcak lappangó művei
Jósvai Péter: GLENN BROWN – Mutáns szépség (vagy szépség és mutáció)
Winkler Nóra: EZ A KISFIÚ MÁR ÉRTELEMSZERŰEN HALOTT, DE MOST MÉGIS ITT KERING VELÜNK – interjú Glenn Brownnal
Keserű Luca: A TRANSITLAND-PROJEKT
Aknai Katalin: HÚSZÉVES A KNOLL
Rieder Gábor: KRITIKUSI ÖNVIZSGÁLAT
Szobrászélet Magyarországon 1. – NAGÁMIVAL BESZÉLGET HERNÁDI MIKLÓS
GUTENBERG-GALAXIS
Artmagazin 2010/1. |
„Mindenkinek vannak meghatározó olvasmányélményei és mindenki látott olyan képeket, amelyek fontossá váltak a számára. Kitűztük ezeket a falvédőre, felragasztottuk a falra. Képeslapokat, posztereket. Én a saját könyveimbe pecsétet ütöttem. Erre azért volt szükség, mert apámnak fontos volt, hogy egy könyv szép legyen, ne legyen összetörve a gerince, meggyűrve a borítója. Én viszont mindet használatba vettem, összepiszkoltam, telijegyzeteltem. A családi könyvtárban az összes Nádas megvolt, ezekhez azonban én nem nyúlhattam. Idővel egy kulcsra zárható vitrinbe kerültek, mint afféle ereklyék. Apám sorban állt értük a könyvheti sátraknál, úgy kellett felhajtani, félretetetni őket: sokan vadásztak rájuk. Sokaknak volt létszükséglete, akár olvasták, akár nem. A saját Nádas-élmény az időponttal is gondosan ellátott pecsét tanúsága szerint 1986-ban, azaz 19 évesen esett meg velem, az Emlékiratok könyvével. És 1989-ben ért véget, az Évkönyv első és A Biblia és más történetek újabb kiadásaival. Az 1988/89-es év az én privát életemben is radikális fordulatot jelentett. Éppen a rendszerváltást megelőző szemeszterben, bármiféle ösztöndíj és támogatás nélkül beiratkoztam a hamburgi egyetemre. Eldőlt, hogy nem irodalmár, hanem művészettörténész leszek. Ezt a döntést egy személyes tragédia és több komoly, az irodalommal, illetve annak egyetemi oktatásával kapcsolatos csalódás előzte meg. Megcsapott az irodalom sznobéria- és árulásszaga. Az első, gimnáziumi szerelmem, akivel ugyanoda, magyar nyelv és irodalom szakra adtuk be felvételi kérelmünket, az érettségit követő nyáron a Dunába fulladt. Egyetlen fényképem maradt róla, azon sem látni. Csak a feje árnyéka maradt meg, ahogy egy kút fölé hajol, annak a vizében tükröződik. Mégis, a kontúr alig érzékelhető egyedisége révén most is a tenyeremben érzem a fejét. A Nádas-élmény egyidejű ezzel az első, még alig felfogható veszteséggel. Úgy hagytam el az irodalmat, ahogy az ember a pöttyös lányregényekben a titkos nagy szerelmét hagyja el egy tiszta, rendezett, jó (munka)körülményeket biztosító házasságért. Az életben persze minden másképpen van.”
(Markója Csilla: „Akkorát kapsz, hogy a fal adja a másikat…” A Nádas-élmény reanimációja)