A vörös ruhás nő és egy családregény vége

Gréczi Emőke

Ma már világos, hogy a művészetpártoló Andrássy Tivadar és a Párizsból hazatérő Rippl-Rónai József együttműködésének eredményeként a magyar iparművészet egyik legnagyszerűbb tárgyegyüttese jött létre, az úgynevezett Andrássy-ebédlő. Sajnos a magyar szecesszió rövid történetének emblematikus bútoraiból és edényeiből már csak nyomokban lelhetünk fel eredeti példányt. De ha a megrendelők felől közelítjük a témát, vagyis hogy kik ültek az ólomüveg ablakokon beszűrődő színes fényben, kik ettek a virágmintás tányérokból, kik ittak a tulipánkelyhet formázó poharakból, akkor egy szinte hihetetlen, de a 20. századi magyar történelmet pontosan modellező családregény bontakozik ki előttünk.

 
Rippl-Rónai József: Vörös ruhás nő, 1898, hímzett, lapos öltés, vászonszövés, gyapjú, gyapjúszál, vászon, 230 × 125 cm, Iparművészeti Múzeum, Budapest
 
„Nem volt telefonja, sem rádiója, nem működött nála a villanyvilágítás, az iratait szétszórták és összetaposták, bútorait részben elfűtötték. Mindez borzasztóan megviselhette anyámat, hiszen olyan nagyon szerette a lakását, bútorait” – írta Andrássy Katinka, a „vörös grófnő” anyja utolsó napjairól, 1945 októberének végéről. Akiről szó van: a világraszóló szépség, Zichy Eleonóra, egy lágy pasztell, de mindenekelőtt a Vörös ruhás nő modellje Rippl-Rónai falikárpitján. Tekintsük őt a családregény kiindulópontjának – az Andrássy-ebédlő terveit ismerve joggal feltételezhetjük, hogy a friss, tavaszi virágoskertet idéző berendezés sokkal inkább az ő ízlését tükrözte, mint a megrendelő Andrássy Tivadarét.
 
Rippl-Rónai József: Gróf Andrássy Tivadarné portréja, 1896, pasztell, vászon, 54,5 × 38 cm, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
 
   Zichy Eleonóra apósa, idősebb Andrássy Gyula, vagy ahogy régen emlegették, a „szép akasztott” korának férfiideálja volt. A szabadságharc idején folytatott tevékenységéért a király – távollétében – halálra ítélte, majd már miniszterként úgy állt bosszút (idézzük Andrássy Katinkát) a császáron, hogy felszedte a feleségét. A regényes háromszög csúcspontjaként az akkor már külügyminiszter Andrássy Gyula személyesen helyezte fel a magyar koronát Ferenc József fejére. (Rudolf trónörökös gyermekkori játszópajtása a két Andrássy fiú volt, Tivadar és ifjabb Gyula, később mindkettő Zichy Eleonóra férje lett, de ez még arrébb van néhány évvel.) Hogy kapcsolódjunk e lap profiljához is: idősebb Gyula megalapította az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot 1861-ben, melynek közfelkiáltással első elnökévé is választották, valamint felépíttette az eredeti Műcsarnokot (természetesen az Andrássy úton, ma a Képzőművészeti Egyetem működik benne), hogy azután a következő Műcsarnok felépítését a sugárút végében már nagyobbik fia, Tivadar, a Társulat új elnökeként megrendelhesse. Az idősebb Gyulát tekintik Munkácsy felfedezőjének, az Itatónál című festménye megvásárlása jelentős tett volt a művész karrierjének elindításához, Andrássy támogatta kezdetben Munkácsy párizsi tartózkodását, de vendégül látta terebesi kastélyában is. (A család gyűjteményében több művet is őriztek Munkácsytól, ezek közül néhány a közelmúltban, 2000-ben egy restitúciós ügy kapcsán is szerepelt a sajtóban, illetve a Mű-Terem Galéria aukcióján.) A családi legendáriumban fennmaradt egy jelenet: Andrássy egy fogadáson a magas rangú vendégekről megfeledkezve hosszan beszélgetett Munkácsyval. Amikor az egyik barátja kérdőre vonta, azt felelte, hogy senki sem tudja, ki volt Rembrandt korában a külügyminiszter, róla is megfeledkeznek majd, de Munkácsyt mindig ismerni fogják. Idősebbik fia, Tivadar sem a gyűjtésben, sem ízlésben nem folytatta apja pályáját, ellenben maga is tanult festeni, leginkább tájképekkel bajlódott, és műpártolóként a modernebbek felé fordult, ami akkoriban a barbizoniakat és Mészöly Gézát jelentette. 1895-ben meghirdetett egy iparművészeti pályázatot, ami totális kudarccal végződött, ám ez irányú tevékenységét nem adta fel, és az akkor még teljesen ismeretlen Rippl-Rónait felkérte Fő utcai palotája ebédlőjének berendezésére. A házigazda 1893-ban örökölte meg a Fő utcára és a Margit rakpartra is néző épületet, amelynek első emeletén kapott helyet a legendás ebédlő. Ám előtte még, 1885-ben Tivadar feleségül vette az alig 18 éves Zichy Eleonórát, akit teljesen váratlanul ért a házasság, pláne ami vele járt, a szülést egyenesen megalázónak érezte, pedig négyszer is volt benne része. A fennmaradt fotók alapján inkább kacérnak, önnön szépségével teljesen tisztában lévőnek tekinthető asszony valójában szélsőségesen prűd volt és került mindenfajta testi érintkezést, még a lányaival is.
 
Gróf Andrássy Tivadarné Benjamin Constant: Theodora bizánci császárné című festményét megjelenítve. (Élőképek a Műbarátok körének Park-klub estélyéből. Strelisky fényképei után.)
 
„Anyánkat egyébként ritkán láttuk, csak jó reggelt és jó éjszakát kívánhattunk neki. Szenvedéllyel szerettem anyámat; szeretetembe csodálat és félelem vegyült. Egyik legrégibb gyerekkori emlékem egy jelmezes felvonulásra vonatkozik, amelyet anyám rendezett néhány más hölggyel együtt Budapesten a Nemzeti Lovardában, a téli báli idényben. Anyám nehéz aranybrokátból készült középkori ruhát viselt és hófehér lovon ült. Gyönyörű volt. […] Úgy vártam, hogy a felvonulás után odajöjjön hozzánk, és megcsókolhassam a kezét. Nagyon ritkán csókoltuk meg anyánk arcát, csak gyűrűkkel megrakott, vékony ujjú kezét. Ezt is úgy, hogy legtöbbször mintha észre sem vette volna, szórakozottan folytatta, amit éppen csinált. Még ennél is ritkábban fordult elő, hogy ő csókolt meg bennünket […] ezért aztán különös kegynek számított, ha mégis megtette” – írja Andrássy Katinka önéletrajzában. Noha testvéreivel együtt ő is kora legendás szépségének számított, saját bevallása szerint egyikük sem érhetett anyjuk nyomába, akinek kékesszürke szeme világított kreol bőrű arcán, magas volt és karcsú, alakját kiemelték a Párizsból hozatott, a legújabb divat szerint készült ruhái. Fennmaradt egy fotó, mely Eleonórát Theodora császárnőnek öltözve, egy aranytrónuson ülve ábrázolja – tényleg nincs miért kételkedni Katinka szavaiban. Andrássyné rendszerint 11 óra körül kelt fel, majd hosszan készülődött a napra jegesmedvebőrrel díszített öltözködőszobájában, ahol a sarokban egy óriási, Watteau stílusában madarakkal, virágokkal telepingált szánkó állt, virágtartó gyanánt. Lányait, akik jobbára csak az idegen nyelvű nevelőnőkkel találkozhattak, betegesen féltette minden „ártalomtól”: a klasszikusok köteteiben áthúzta azokat a sorokat, amiket a nevelőnők nem olvashattak fel, később összevarrta a könyvekben azokat a lapokat, ahol bármilyen érzelmekről írt a szerző. Arról viszont rendelkezett, hogy a lányokat alul kell öltöztetni, kesztyűt és harisnyát sosem láttak, hogy erősödjön az immunrendszerük (egyfolytában fáztak), és a Kneipp-kúra jegyében jéghideg patakban futtatta őket. (Ez később jól jött nekik, a börtön és a kitelepítés idején.) A lányok egyáltalán nem vették zokon ezt a szigort, továbbra is rajongva szerették anyjukat, akit, ha néha leült a zongorához játszani, elbűvölve hallgattak. „Nyaka és válla körül könnyedén lebegett egy lila fátyol. Ujjai alig látszottak érinteni a billentyűket, sokkal lágyabbnak tűntek, mint amikor a nádpálcát fogták, vékony csuklójú keze a szikrázó, tarka drágaköves gyűrűkkel úgy lebegett a billentyű felett,  mint valami egzotikus madár” – írja Katinka, és persze arról az egyébként ismert tényről is szót ejt, hogy anyja a szerzője a később irredenta himnuszként legendássá vált Krasznahorka büszke vára című dalnak, melyet II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala ihletett.
    1905-ben Zichy Eleonóra más arisztokrata asszonyokkal megalapította a magyar ipart támogató országos „Tulipán Mozgalmat”, amely a magyar áru vásárlására szólított fel. Katinkától tudható, hogy a tulipánmánia egészen eluralkodott a társaságon, ruhájukat, kalapjukat teleaggatták tulipános jelvényekkel, némelyiket a legdrágább Váci utcai ékszerész készítette gazdagon díszítve drágakövekkel. 
 
Rippl-Rónai József: Nagy tálalószekrény a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjében, 1898, Thék Endre Bútorgyára, Iparművészeti Múzeum, Adattár és Fényképgyűjtemény
 
   Visszatérve az ebédlőre, a legalább tervek szintjén fennmaradt darabok némelyike személyes, de ez nem véletlen, hiszen Tivadar, a „disztingvált ízlésű nagyúr” (R. R. J.), a megismerkedés után rögtön vendégül látta a művészt tőketerebesi kastélyában. Itt készítette el Rippl-Rónai Eleonóra portréját, később ifjabb Gyula arcképét és nyilván vázlatokat a kastélyról, hiszen egy szőnyegterv és egy 1900-as pasztellkép (A tőketerebesi kastély éjjel) is fennmaradt az épületről és a parkról. A ház úrnőjét ábrázoló Vörös ruhás nő című falikárpit az ebédlő kandallója fölött kapott helyet, a tavaszi égboltot idéző ólomüveg tető alatt. A berendezés ebben a formában, eredeti helyén talán egy évtizedig sem állt. Az biztos, hogy a rakparti Rippl-ebédlőben a lányok a legritkább esetben ehettek, 14 éves korukig csak a tálalóig mehettek, és odáig is csak akkor, ha vendégek voltak a háznál. A legidősebb, Ilona 1886-ban született, ő teljes gyerekkorát ebben a házban töltötte (vagy vidéken, a Zemplén megyei Terebesen, Tiszadobon vagy a dubrini vadászkastélyban). Őt követte Borbála (Boji) 1890-ben, Katinka 1892-ben és Klára (Kája) 1898-ban. A legkisebb lány mindössze hétéves volt, amikor apjuk elhunyt, anyjuk hamarosan hozzáment sógorához, ifjabb Gyulához, vagy ahogy mindenki hívta, Duci bácsihoz. A palotát a lányok örökölték, de 1910-ben Károlyi Imre (később rokon Károlyi Mihály révén) megvásárolta, így a család átköltözött néhány házzal odébb, Gyula palotájába, az ebédlő pedig leköltözött a tiszadobi kastélyba. Itt a télikertet alakították át, hogy a berendezés, ha zsúfoltan is, de elférjen, az úgynevezett „fekete ebédlő” mellett, amit rendszerint használt a család. (Terebes Tivadaré volt, Tiszadob ifjabb Gyuláé, az erdélyi Dubrin, miként a Szlovákiához került Terebes is, Trianon után elveszett.) Gyula gyűjteményében keveredett apja klasszikus és Tivadar modern ízlése, a budai és a tiszadobi otthon zsúfolásig volt reneszánsz és barokk alkotásokkal, de éppúgy magyar és francia impresszionistákkal és posztimpresszionistákkal is. Lehetetlen itt akár egy hevenyészett áttekintést is adni a gyűjteményről, legyen elég annyi, hogy volt benne Rembrandt, Rubens, Canaletto, Courbet, Szinyei, Ferenczy és persze Rippl-Rónai. Először a tiszadobi anyagot érték károk, a forradalmárok (1918-ban és 1919-ben) feldúlták a kastélyt, a berendezést szétverték, ekkor semmisült meg Rippl-Rónai ebédlőjének berendezése. (Csoda, hogy a család soha nem tudott megbocsátani az egyébként ott is sokszor vendégül látott és beházasodó Károlyi Mihálynak?) A világháború következményei is súlyosak voltak.
 
Enteriőrfotó, a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjének üvegmennyezete, 1899, (felvétel, 1912), kivitelező: Friedrich Zitzmann, Wiesbaden | Iparművészeti Múzeum, Adattár és Fényképgyűjtemény
 
A három nagyobb lány már előtte férjhez ment: Ilona Esterházy Pálhoz (és meg is özvegyült 1915-ben), majd 1917-ben Cziráky Józsefhez, Boji Pallavicini György őrgrófhoz, Katalin 1914-ben Károlyi Mihályhoz. Ilona ápolónőként teljesített szolgálatot, közben többnyire az Egyetem utcai Károlyi-palotában (ma Petőfi Irodalmi Múzeum) lakott Katinkával. Borbála két kicsi gyermekével várta vissza férjét a frontról Remete utcai házukban. Zichy Eleonóra az Edelsheim Kórházat vezette önkéntesként, Andrássy Gyula diplomáciai tárgyalásokat folytatott a Monarchia nevében. A folyamatosan balra tolódó Károlyi magával húzta feleségét, ez végzetes szakadáshoz vezetett a családon belül, emellett a birtokokat és a vagyontárgyakat érintő anyagi kár is tetemes lett. Az Andrássyak a Monarchia bukása után is teljes mellszélességgel Károly királyt támogaták, a legkisebb lány, Kája (rövid ideig Odescalchi Károlyné) egyenesen a legitimista nőmozgalom élére állt. A dénesfai Cziráky-birtokról (Ilona otthonától) indult el IV. Károly második puccskísérlete, amely budaörsi csataként vonult be a történelembe: a Győrhöz közeli Dénesfán szállt le IV. Károly és Zita királyné repülője, ahol „véletlenül” éppen az egyik Cziráky gyerek keresztelőjére gyűlt össze a királypárti arisztokrácia, Andrássy Gyulával, Zichy Eleonórával, a Pallaviciniekkel, és innen indult a menet vonaton a főváros felé, hogy aztán a Budaörsnél kitört lövöldözés visszakergesse a királyt Tihanyig, majd el az országból, végleg.
 
Rippl-Rónai József: Üvegfestmény-terv az Andrássy-ebédlő festett ablakához, 1899, szén, akvarell, papír, 54 × 72 cm, Magyar Nemzeti Galéria
 
Enteriőrfotó, a tiszadobi Andrássy-kastély ebédlőjének üvegablaka, 1900 (felvétel, 1912) | Iparművészeti Múzeum, Adattár és Fényképgyűjtemény
 
   Andrássy Gyula 1926-ban hunyt el, a tiszadobi és a terebesi birtokok értéktárgyaiból 1930-ban árverést rendezett a Postatakarékpénztár. Zichy Eleonóra élete hátralévő részét az iratok rendezésével és saját naplója sajtó alá rendezésével töltötte. 1945. november 1-jén hunyt el nyomorúságos körülmények között, számos betegségtől (köztük combnyaktöréstől) sújtva, ápolás nélkül. Otthonából, férjei gyűjteményéből csak nyomokban maradt valami: a banki letéteket a szovjet csapatok szállították el, és amit nem vittek el a fosztogatók a lakásokból, azt a MOK (Múzeumok Országos Központja) beleltározta és elszállította. Naplóját és a család levelezését Boji lánya leadta az Országos Levéltárnak (ma is ott van, sosem publikálták), a többit elégette a kitelepítés előtti utolsó percekben, mielőtt érte jött a teherautó, hogy Besenyszögpusztára vigye. Ekkor már Andrássy Katinkáék második emigrációs időszakukat élték, éppen Londonban, Kája pedig már nem élt. A legkisebb lány elvakult királypártiságát Katinkáék hatására baloldali nézetekre váltotta. Egyes források partizánként, mások kémként jegyzik, mindenesetre angol titkosszolgálati megbízásból szállított híreket, amikor 1941-ben Dubrovnikban egy bomba letépte a lábait, és a sérülésbe belehalt. Ilonáékat nemcsak hogy megfosztották a dénesfai kastélytól, de ő és férje, Cziráky József az egykori uralkodó osztályt ért szokásos indokokkal börtönben is ült az ötvenes években.
 
Rippl-Rónai József: Tányérterv az Andrássy-ebédlőhöz, 1898, pasztell, papír, 27,9 × 33,5 cm | Magyar Nemzeti Galéria, Adattár
 
   Zichy Eleonóra – aki az utókor szerencséjére lányai számára kötelezővé tette a naplóírást – saját naplója tehát kiadásra vár, immár hetven éve. Andrássy Katinka kétkötetes emlékiratának (Együtt a forradalomban, Együtt a száműzetésben) kiadása a kádári konszolidáció egyik jellegzetes lépése volt – kap is benne Kádár szép szavakat az 1956-os forradalmat követő „béke” megteremtéséért. Pallavicini- Andrássy Borbálának a rendszerváltás után megjelent kitelepítési és 1956-os naplója egyike a magyar arisztokrácia végnapjait megörökítő időszak legmeghatóbb dokumentumainak. Andrássy Ilona első világháborús naplója, amelyet az elmegyógyintézetté átépített dénesfai kastély tatarozása során egy falba rejtve találtak meg 1971-ben és helyeztek el a győri múzeum gyűjteményében, tavaly novemberben jelent meg, újabb adalékokkal szolgálva az Andrássy–Zichy-család életéről.
 
Rippl-Rónai József: Lapostányér gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, 1989, porcelánfajansz, színes és színtelen magas tüzű máz, átmérő: 23,6 cm, Zsolnay-gyár, Iparművészeti Múzeum, Budapest
 
Rippl-Rónai József: Lapostányér gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, 1989, korongozott, mázas porcelánfajansz, átmérő: 23,8 cm, Zsolnay-gyár, Iparművészeti Múzeum, Budapest
 
Rippl-Rónai József: Lapostányér gróf Andrássy Tivadar budai házának ebédlőjéhez, 1989, porcelánfajansz, mázas, vonalkázott, átmérő: 24 cm, Zsolnaygyár, Iparművészeti Múzeum, Budapest
 
   Nem feledkezhetünk meg Tivadar és ifjabb Gyula testvéréről, Andrássy Ilonáról sem, aki Polgárdiban élt férje, Batthyány Lajos oldalán, gyermekük az a Batthyány Gyula volt, aki később az úri társaság népszerű figurája és számos arisztokrata úr és hölgy portréjának alkotója volt. Unokatestvérként sok időt töltött az Andrássy lányokkal, Ilona világháborús naplójában igen sokat foglalkozik vele, később pedig talán Borbála állhatott hozzá a legközelebb, aki az ötvenes években a legtöbbet próbált segíteni a mindenétől megfosztott, tehetetlen fiával magára maradt és bebörtönzött Gyulán. Mivel – a közelmúltig – a művészettörténeti kutatás hanyagolta Batthyány Gyula életművét, több évtized távlatából nehéz rekonstruálni az életrajzot – ebben sokat segítenek az Andrássy lányok fennmaradt naplói. A sors furcsa játéka, hogy a Polgárdiban található Batthyány- kriptában nyugszik a festőművész Gyula mellett (noha hamvaikat valamikor csak ideiglenesen helyezték el, ám mára úgy tűnik, véglegesen maradnak) ifjabb Andrássy Gyula és a Rippl-Rónai-féle ebédlőből utolsóként megmaradt csodálatos falikárpit modellje, a világszép Zichy Eleonóra. A leszármazottak (a négy lánytól összesen tizenegy unoka született) közül többen tragikusan fiatalon haltak meg, háborúban vagy a Gulágon, a többiek pedig szétszéledtek a világban.
   Az Andrássy-ebédlő eredeti otthona helyén ma a Francia Intézet modern épülete áll, a másik rakparti Andrássy-palota ma művelődési ház. A korábban évtizedekig gyermekotthonként működő, mára felújított tiszadobi kastély jelenleg zárva van, nem kapott működési engedélyt, holott a rekonstrukció során sikerült néhány eredeti berendezési tárgyat megvásárolni a leszármazottoktól. Az ebédlőt nemrégiben a kaposvári Róma-villában rekonstruálták.
 
A tiszadobi kastély ma
 
Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története
2015. április 6-ig
Magyar Nemzeti Galéria
Rippl-Rónai Emlékmúzeum (Róma-villa), Kaposvár