NAGY GABRIELLA: KETTŐS SPIRÁL

Topor Tünde

Új sorozatunkban ki-ki elmondja, mi jut eszébe, amikor meglát például egy ilyen képet a kiállítóterem falán. Vagy bármilyen más művet bárhol. A lényeg, hogy arról az egyről legyen szó.

Nagy Gabriella: Kettős spirál 2015, olaj, vászon, 200x100 cm © Nagy Gabriella | Fotó: Barakonyi Szabolcs

Bárányok alakzatokba rendeződnek: már dübörög is fejben Saint-Saëns Orgonaszimfóniája a Babe című film végén (amikor a malac megnyeri gazdájának a bárányterelő versenyt, ha valaki nem látta volna).
   Ám itt a képen a bárányok a DNS szerkezetét adó kettős spirált hoznak létre, mindenképpen megidézve Dollyt, az első klónozott emlőst, akit egyébként Dolly Parton énekesnőről neveztek el, miután 1996-ban Edinburghban meglátta a napvilágot. Ma is Edinburghban van, a Skót Nemzeti Múzeumban látható kitömve, és 20. születésnapját azzal ünneplik, hogy minden kutatótól vagy bárkitől, aki kapcsolatban állt vele, begyűjtik a rá vonatkozó emlékeket.
   Ezt a képet is felfoghatjuk Dolly-emlékműként, bár ennyi bárány az ismeretlen génkezelt állatok vagy a kísérletekben elpusztult állatok mementója lehetne inkább. Csakhogy ez nem egy vidám kép! A szalmabálákból ítélve épp nyár van rajta, amikor a legszebb, legkövérebb bárányfelhőknek kellene gomolyogniuk az égen, vagy amikor Jancsi épp Iluskával csókolódzik a patakparton. Itt viszont mintha vihar készülődne, a fenti bárányokat elkapta a forgószél, vagy csak ugrálnak felfelé, mintha lenne egy láthatatlan létra, amin a szelíd, jámbor lelkek mehetnek fel az égbe. És itt is vagyunk már a művészettörténet-órákon, amikor kiderül, hogy a bárány sosem egyszerűen csak egy birka, hanem Agnus Dei, Isten báránya, áldozati állat, Megváltó-szimbólum, vagy egyszerűen csak korai keresztény lélek, mint Ravennában a Sant’Apollinare in Classe apszismozaikján azok a pónilószerű lények. Hát igen, mennyit változott kinézetre azóta is minden: nemcsak a bárányok, de a növények, emberek, lepkék, a gyümölcsök, és újra itt vagyunk a mutáció-klónozás kérdéskörnél, illetve annál, hogy bele lehet-e nyúlni a természetes folyamatokba, létezhet-e in vitro megtermékenyülés – mondhatjuk szeplőtelen fogantatásnak, de lombikbébi-programnak is –, vannak-e csodák, vagy az is épp elég csodálatos, ha valaki elképzel valamit, és utána az megjelenik a többi ember előtt – itt épp két dimenzióban.