Restaurátor-műhelytitkok – Férfiakt Fürdőben

Mózer Erzsébet

Czóbel díjnyertes párizsi rajzának megtisztítása

A Nyolcak-kiállítás egyik kurátora, Lost and found sorozatunk elindítója, Barki Gergely megint talált valamit. Legutóbb – filmen is meg van örökítve – a párizsi Julian Akadémia poros mappájából bukkant elő egy akkoriban díjat is nyert tanulmányrajz, Czóbel Béla kicsit még iskolás szignójával. És hatalmas ázásfolttal a tetején. Mi történik a restaurátorműhelyben? Mi lép reakcióba mivel? Egy kis természettudomány a művészet berkeiben.

Az árulkodó vízjel
Czóbel Béla a nagybányai művésztelepi iskolában, Iványi Grünwald Bélánál kezdte tanulmányait 1902-ben. Ezután, 1903-ban rövid ideig a müncheni akadémiát látogatta, majd Párizsba ment, és beiratkozott a Julian Akadémiára, ahol rajztanulmányokat folytatott Jean Paul Laurens vezetésével. A Rodolphe Julian által 1867-ben alapított Academie Julian a 20. század első éveitől kezdődően közkedveltté vált a fiatal magyar művészek körében.

A párizsi festészeti magániskola az elszakadást jelentette a müncheni és a hazai akadémikus festészet merevségétől. Falai között – másokkal egyetemben – Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Orbán Dezső és Pór Bertalan is megfordult. Czóbel első arcképét 1904-ben állította ki a magániskolában, ugyanebben az évben férfiakt-tanulmányrajzával megnyerte az Ex equo-díjat. „A párizsi Julian művészakadémián egy fiatal magyar festő, Czóbel Béla rendkívüli sikert aratott. Az akadémia 200 versenyző közül neki ítélte oda a pályadíjat, kiemelvén művének rendkívüli eredetiségét.” (Budapesti Napló, 1904. április 12.)

1906-ban pedig már a Fauves csoport termében szerepelt a Salon d’Automne-on. A „fauve” elnevezés kitalálója, a műkritikus Louis Vauxcelles egyenesen a „faragatlan fauve”-nak nevezte (ami vadak közt nyilván dicséretszámba megy). Czóbel később alapító tagja lesz a MIÉNK-nek és a Nyolcak csoportnak. (1)

A vöröskréta tanulmányrajz 1904-ben készült, érdekessége, hogy egy olyan Ingres rajzpapírra rajzolta a művész, amin egy „kalligrafikus” „1871 Ingres” vízjel látható. A vízjel megjelöli a rajzpapír készítésének idejét és a papírgyárat. A Czóbel-rajz papírját átvilágítva az ún. eguttőrös vízjel (árnyalt vízjel) tűnik elő. Ez a vízjel úgy készült, hogy a finompapírt előállító gépeken a papír felületét egyenletessé simító (illetve az átnézet javítására használt) eguttőrhenger palástját alkotó szitaszövetbe domborműszerűen belesajtolták a kívánt vízjel-mintát, majd ezt nyomták bele a nedves papírba. (2)

A belenyomott minta kiálló részeinek helyén a papír az eredeti vastagságánál vékonyabbá válik, az innen kinyomott anyag pedig a minta mélyített részeibe nyomódik, ahol az eredeti papír vastagságánál tömörebb lesz. A papír a későbbi sajtolás után megint egyenletessé simult, de a végterméket a fény felé fordítva a vízjel-minta – a kialakításától függően – világosabbnak vagy sötétebbnek látszik. Ezzel a módszerrel a kézi merítésű papírokhoz hasonló szitamintát is elő lehet állítani, olyat, mint amilyenre a restaurálandó rajz is készült. (3)

Ingres-papír, rőtli
A papír úgynevezett pasztellpapír, ami pasztell-, szén- és krétarajzok készítéséhez ideális. Gyártásához gyapotbázisú rongy-cellulózt és lágy nyárfa cellulózt használtak. A hosszú szálú rostokat alacsony foszlatási fokra őrölték. Nagyon kevés enyvező anyagot tartalmazott, töltőanyag nem került bele. Különféle „pasztell” színárnyalatokban készült, olyan színtartó festékek alkalmazásával, amelyek sem a fény, sem a levegő hatására nem változtatják meg a színüket. Felülete a posztószerűtől a simítatlan, kissé érdes felületig számos variációban megtalálható. Az egészen finom papírokat még ma is kézzel merítik, de van közöttük a már említett eguttőrrel nyomott bordamintázatú papiros is. Ezt a papírfajtát külföldön a nagy francia festő, Ingres után ingres-papírnak is nevezik. (4)

Czóbel tanulmányrajza ingres-papírra vöröskrétával (rőtli) készült. A vöröskrétát már az ősidők barlanglakó embere is használta rajzolásra, hiszen alapanyaga a természetben található vörös vas-oxiddal szennyezett agyagföld (a bólusz is ez). Attól függően, hogy mennyire szennyezett, lehet sárgás, sötétpiros vagy lilás is. (5) Amikor a finom agyagföldet a vörös vas-oxid már a természetben átjárja, „rőtlinek” vagy „bólusznak” nevezzük. Régen ezt az anyagot, ha az agyagtartalomtól függő keménységi foka megfelelt, rúd alakúra fűrészelték. (6)

Művészi felhasználásáról csak az 1500 körüli időkből van elsőként adat. Talán Leonardo da Vinci volt az, aki nemcsak vázlatos tervekhez, hanem egy egész lap kidolgozására is használta a rőtlit (pl. Francesco Sforza lovas szobrának tervei). Mivel nagyon puha, ez elősegítette, hogy ne váljon el élesen a papírtól. A fekete krétához hasonlítva sokkal lágyabban lehetett árnyalni vele és a fénye is tompább. Franciaországban a világos vörös és barnás színű kréta volt a legnépszerűbb. A színárnyalat váltakozásával, a kenhetőségével, a színfelvitel sűrűségének változtatásával (pl. a kréta megnedvesítésével) rendkívül gazdag kolorisztikus hatásokat lehetett elérni.

Legnagyobb népszerűségét a 18. századi rokokó Franciaországban érte el, például Watteau is szívesen használt, de ő előszeretettel kombinálta a rőtlit fekete krétával. Sok esetben szerepelt a metszetekhez készült előrajzolásnál is, mert könnyű a megnedvesített papírra átnyomni. A 19. században egyre inkább háttérbe szorult, bár a század második felétől már mesterséges úton is elő tudták állítani. (7)

Az újjászületés
A Czóbel-rajz igen rossz állapotban került a Szépművészeti Múzeum grafikai restauráló műhelyébe. Az eredeti papírt egy vékony kartonra kasírozták fel; bár a rajz egész felülete ép volt, a helytelen tárolás miatt a műtárgyat komoly beázás érte, ami sajnos a száradás után úgynevezett vízfoltot eredményezett. Ez a jellegzetes sárgás-barnás elszíneződés szabálytalan, elmosódott vonalban jelentkezett. Az elszíneződés okozója a papírból kioldott és továbbszállított savak, ragasztó (ez esetben enyv), cellulóztörmelék és különféle szennyeződések keveréke lehetett. Mivel a papír az átnedvesedés után valószínűleg nem tudott gyorsan kiszáradni, a magas hőmérséklet (22–25 °C fölött) és a magas páratartalom (70–80%-nál nagyobb) eredményeként penészgombák jelentek meg a lap felső szélénél. (8) Ráadásul a lap igen poros, szennyezett is volt.

Az első lépés a portalanítás volt, előbb ecsettel, majd radírporral. A radírpor alkalmazása kíméletes, alkalmazható a rajz egész felületén úgy, hogy nem károsodik a vöröskréta rajz, a por és a különféle felületi szennyeződések azonban jól eltávolíthatók. Mivel a száraz tisztítással csak a felületen lévő szennyezések szüntethetők meg, a papír rostjai közötti nem, szükség volt a nedves tisztításra is. A nedves kezelés előtt a vöröskréta rajzot le kellett védeni, mivel az újkori, mesterségesen készített kréta – esetleges gyenge kötése – miatt az áztatás során „levérzés” keletkezhet.

Az áztatás során a hátoldali kasírozás leemelése is megtörtént. Mivel enyvvel ragasztották föl, a nedvesség és a mosószer hatására a műtárgy könnyen „leúszott” a hátoldali kartonról. (9) A makacs barnás-sárgás vízfoltok eltüntetéséhez porrá tört citromsav került a foltra, hatására a foltok halványodtak, majd eltűntek. Ezután egy alapos áztatás, majd a feketés, rózsaszínes penészfoltok eltávolítása következett. (10) Ez a művelet tulajdonképpen egy fehérítési eljárás, a penészgombák okozta elszíneződések elhalványítására és a fertőtlenítésre leginkább alkalmas kálium-permanganát (KMnO4) oldat segítségével.

A kálium-permanganát oxigén leadása közben elhalványítja a színes anyagokat a papírban. Azonban ezek az anyagok nem elég erős redukáló szerek, ezért a papíron mangán-dioxid (barnakő; MnO ) képződik, ami sötétbarna színű. Ennek redukálásához kálium-metabiszulfitra (borkén; K2S2O5) van szükség. Ezután a kezelés után már a kifehérített lap öblítése következett, hogy a papírban lévő összes savas oldat eltávozzon. Legutolsó lépés a „pufferolás”, ami nem más, mint merítés kalcium-hidroxid oldatba. Utána jöhetett a szárítás levegőn, majd a szívópapírok és filcek közötti simítás, préselés. Befejező műveletként a rajz savmentes paszpartuba került, majd a kiállítás rendezői – szépen bekeretezve – felakasztották a Szépművészeti Múzeum Nyolcak-tárlatán a falra.


Jegyzetek:
(1) Vö.: Lyka Károly: Festészeti életünk a millenniumtól az első világháborúig. 1935, 140. A legfrissebb Czóbel-szakirodalom: Barki Gergely: Czóbel Béla. In: A Nyolcak. Centenáriumi kiállítás. Szerk. Markója Csilla – Bardoly István. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága – Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézete, 2010, 236–253.

(2) Dr. Vámos György: Papíripari kézikönyv. Műszaki Kiadó, 1980, 531–533 (1262).

(3) Ferdinándy Gejza: A papírosgyártás. Szikra Irodalmi és Lapkiadó Vállalat, 1948, 393–396.

(4) Karczag Gábor – Dr. Upor Andor: Papíripari áruismeret. Műszaki Kiadó, 1957, 90–91.

(5) Kéziratok, nyomtatványok és grafikák író- és festékanyagai összetételük, készítésük, vizsgálatuk, károsodásuk, rögzítésük. A grafikai technikák felismerésének alapjai. A könyv- és papírrestaurátor tanfolyam jegyzetei. Szerk. Kastaly Beatrix. 1994, OSZK, 66.

(6) Kurt Wehlte: A festészet nyersanyagai és technikái. Balassi, 505–506.

(7) Heribert Hutter: A művészi rajz története és technikája. Corvina, 1968, 128–129.

(8) A papír nedves tisztítása, folttisztítás, ragasztók eltávolítása; Vízérzékeny tárgyak kezelése Goretexszel. Szerk. Kastaly Beatrix [et al.], OSZK, 1992, 6–12.

(9) Pankaszi István: Grafikák restaurálása. Techni- kák, anyagok, eljárások. In: A könyv- és papírrestaurátor tanfolyam jegyzetei. Szerk. Kastaly Bearix. OSZK, 1995, 43–49.

(10) A papír nedves tisztítása, folttisztítás, ragasztók eltávolítása... i. m. 6–12.


A képet Pankaszi István és Mózer Erzsébet restaurálta

Full 002561
Full 002562
Full 002563
Full 002564
Full 002565