A betonhoz mint anyaghoz fűződő általános viszonyt itthon leginkább az előző rendszer mementóiként kezelt panelházakhoz és a városi infrastruktúrához kapcsolódó esztétikai élmények határozzák meg. A szürke betondzsungel mint a városlakók alapélménye nehezen engedi az anyaghoz rögzült vélemények felülírását, pedig a beton a házgyári korszak óta folyamatosan fejlődik. Ma már számtalan változata hozzáférhető, a gipszhez hasonlóan sokféleképp képezhető, színében és textúrájában is szabadon alakítható. A zsalutechnológiai újításoknak, a különleges adalékszereknek, színezőanyagoknak és a kifinomult csiszolási eljárásoknak köszönhetően a beton már rég nemcsak építészeti anyag: készülhet belőle konyhapult, csillár, táska és ékszer is.

   A magyarországi betonfejlesztés kortárs eredményei és a felhasználás új lehetőségei legutóbb az üvegbeton-szabadalom körüli sikerek és kellemetlenségek apropóján kaptak nagyobb nyilvánosságot. A Losonczi Áron fejlesztette LiTraCon mellett azonban még számos egyéb újítás elismertsége várat magára.

 

 

   A betontéma iránti figyelem és érzékenység felkeltése nehéz feladat, mert a minket körülvevő épített környezet történetéről – főként az elmúlt hatvan év örökségéről – kevés szó esik a közoktatásban és a mindennapi közbeszédben. A beton rehabilitálására törekvő kezdeményezések szerencsére mégsem tankönyvek gyártásával, hanem az anyag saját eszközeivel érvelnek annak értékei mellett. Egy-egy formabontó tárgy felmutatása vagy egy különleges helyszínen tett séta a legsikeresebb módja az előítéletek felülírásának.

   Budapest belvárosában járva több ilyen szemléletváltoztató betontárggyal találkozhat a figyelmes sétáló. Az aszfalt szürkeségében és az évtizedes habarcsrétegek bugyraiban jól kivehető betontoldalékok lapulnak. A szlömösödő Király utca hézagos díszburkolatába simuló betontócsa, a lyukacsos cementlépcsőkben végződő ereszcsatorna, a Klauzál téri macskakőről ránk mosolygó pixelállat és a többi rendhagyó darab például a Szövetség’39 Művészeti Bázis, a BLOKK Építész Műhely és a Budapesti Aszfaltprojekt (BUPAP) közös betonworkshopján készültek. A kéthetes műhelymunka a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen meghirdetett BETON (korábban DEPÓ) kurzus gyakorlati részét képezte. A formakísérletekként létrehozott betonművek a járókelők figyelmét a reflektálatlanul használt közterek részleteire irányítják és egyszersmind a betonhoz rögzült általános képzettársítások ellenében hatnak.

   Egy köztéri betonbútor, amennyiben jól funkcionál, szintén öregbítheti saját anyagának hírnevét. A játszótér-felújítások ellenére a rendszerváltás előtt kihelyezett pingpongasztalok, virágágyások és padok egy része még ma is masszívan áll. Piros, sárga és kék ülőkék százai korhadoznak szomorúan rendületlenül feszítő betonlábaikon. Az anyag tartóssága tehát nem újdonság. Az efféle betontárgyak térrendező erejével viszont jócskán lehet újat mutatni. Az Országbíró lakótelepen felállított Zigza padrendszer épp a közterületre helyezett bútorok közösségteremtő képességével operál. A VPI betonmanufaktúra az ülőalkalmatosságokat nemcsak szerelmespárokra kalibrálta: a bútorok összeforgathatók, akár nagy létszámú beszélgetés helyszínét is képezhetik. A minden ízében beton tárgyakat olyan finombetonból öntötték, amely a gyártás során részletgazdag grafikák kialakítását is lehetővé tette. A padon megpihenők így a lakótömbök árnyékában üldögélve, szitakötők és levélmotívumok betonsziluettjeit tapogatva ismerhetik meg az anyagban rejlő új lehetőségeket.

 

 

   Ma már azonban nemcsak az épített környezet kialakításánál, korrigálásánál vagy épp kritizálásánál alkalmaznak betont. Az IVANKA Factory csiszolt betonlappal záródó lakk borítéktáskái és finom betonhéjba csúsztatott bőrretiküljei szépek és meglepően könnyűek. A 2013-as kollekció táskái a saját városi létformáját büszkén vállaló és élvező nő szimbólumainak is tekinthetők. Szokatlan anyagpárosításuknak és a beton rendhagyó megjelenésének köszönhetően igen erős szemléletformáló faktorral bírnak, mivel az építészeti ihletésű kiegészítők a hamvasszürke selyemfényű anyag és az elegáns, letisztult forma kombinálásával a beton legjobb tulajdonságait hangsúlyozzák.

   A beton újfajta használata az alkalmazott iparművészetben persze nem előzmény nélküli. Az anyag innovatív felhasználásával már jó ideje kísérleteznek a tervezők itthon és külföldön is. Faludi Gabriella 2011-ben készítette el az első, üvegbeton kockát befoglaló ezüstgyűrűjét, amely rögtön az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került. Az elismerés további lendületet adott Faludinak az Urban kollekció elkészítéséhez. A betongyűrűk megalkotásakor a tervező a két anyag fizikai ötvözése mellett az üvegbeton és az ezüst egyéb tulajdonságainak összeillesztésére is törekedett. Az építészeti anyag és az ékszer közti logikai kapcsot az építőelemeket idéző geometrikus formák jelzik. Faludi azzal, hogy az ékkövek előkelő helyére illesztette a betont, nem feledtetni kívánta a városiakat ölelő betondzsungelt, hanem elfogadtatni, sőt divatba hozni. A beton ezzel az anyagminőségek legfelsőbb tartományába került.