Festménytörténetek
Könyvkritika
A harcos esztétikai manifesztumok és a mindent felforgató művészetpolitikai elemzések között nem árt néha egy kis klasszikus. Márpedig az öt évvel ezelőtt elhunyt Daniel Arasse mindenféle szempontból klasszikusnak számít. A párizsi kutató az itáliai reneszánsz bolondja volt – hosszú munkásságának gazdag terméséből válogat a Typotex kiadó kiadványa. Az eredetileg rádió-előadásoknak készült szövegek bevezetnek egy felkészült és alapos tudós töprengéssel teli kutatóműhelyébe.
Arasse fő vesszőparipája a perspektíva felfedezése volt, az a csodálatos szellemi táptalaj, amely kitermelte magából a nyugati festészettörténet talán legnagyszerűbb találmányát. Szerzőnk a mértani perspektívát a 15. századi Firenze köztársaságpárti atmoszférájával kapcsolja össze (szemben Panofskyval), és persze a korban nagyon népszerű angyali üdvözletek teológiájával. Könyve egy percig sem unalmas, ráérősen, de könnyedén és olvasmányosan elemzi a reneszánsz festményeket a kor emberének fejével gondolkodva.
Ugyanis semmi sem idegenebb tőle, mint az anakronizmus, a középkori osztályharcról vizionáló Hauser Arnold, a múzeumi közeget megelőlegező Foucault vagy a Vermeert „meghamisító” 19. századi kritikusok. Hiszen az évszázados távolságok nem legyőzhetetlenek; legalábbis egy olyan felkészült kutató számára, mint Arasse, aki képes észrevenni minden apró részletet, a Szent Sebestyén köldökéből kinéző szemet, a kép keretén kúszó csigát, az autóstoppoló angyalkezet vagy a Szűz Mária redői közé rejtett gomblyukat. (Ez utóbbit a nagy természetű Filippo Lippi festette rá apáca modelljének hasára, titkos tanújelét adva férfiúi vágyainak.)
Arasse persze tisztában van az eleve anakronisztikus művészettörténészi nézőpont csapdájával, de kicsiny könyvével ékesen bizonyítja, hogy precíz kutatómunkával és nagyfokú érzékenységgel (saját bevallása szerint nemegyszer elsírta magát egy-egy festmény előtt) megszólíthatók a képtárak évszázados kincsei.
R. G.
Artmagazin 2008/6. 87. o.