Hungária a lidón

Boros Géza

„Mi, nem olaszok, leginkább azért zarándokolunk Itáliába, hogy megtaláljuk ott azt, ami nálunk nincs, a múltnak emlékeit” – írta Elek Artúr 1913-ban.1 Különösen izgalmas a találkozás, amikor nem egyszerűen csak egy szokásos helyi nevezetességre, hanem olyan helyre bukkanunk, amelyhez a múltban nekünk is közünk volt. Például, mert ott járt Ady Endre.


Homlokzati mozaik részlete 2015-ből (Fotó: Boros Géza)

Velencének a Biennálé nemzeti pavilonján kívül van egy másik, kevésbé ismert magyar vonatkozású szecessziós emléke is: a Hungária Hotel a Lidón.2 A magyar kapcsolat itt csupán áttételes, de a látvány a szemlélő számára hasonlóképp erős és megkapó, mint Maróti Géza magyar motívumokkal díszített velencei műcsarnoka esetében.
   A Lidó főutcáján, a Gran Viale Santa Maria Elisabettán található ötemeletes szállodát Luigi Fabrizio megrendelésére Nicolò Piamonte építész tervezte 1905- ben. A szálloda a harmadik nagyobb szállodaként épült meg a tengerparti Hotel des Bains és a vaporettókikötőnél azóta elbontott Lidó Hotel között, a fürdők felé vezető, fasorral szegélyezett bulváron. A névadás beleillett a századelő divatos kereskedelmi gyakorlatába, vagyis hogy a szállodákat különleges földrajzi helyekről nevezzék el. A választékos Hungária elnevezést (az olaszos Ungheria helyett – a szerk.) Annalisa Rossani „az első szótagra eső hangsúly és az olasz nyelvtől idegen »h« okán egzotikusnak és előkelőnek megítélt hangzásával” magyarázza.3 A névválasztás nem mindig járt stílusigazodással, például a szomszédos Villa Pannoniának a nevén kívül semmilyen magyar vonatkozása sincs.4 A Hungária esetében a szálloda arculata és ikonográfiai programja stílszerűen magyaros lett. „Még a kávéskanalakon is ott a magyar címer a Hungária Hotelben. Magyar színek, magyar freskók, magyar címer mindennemű. Még tulipán is, ha kell” – írta Ady Endre, aki 1906 szeptemberében maga is részt vett az elegáns szálloda avatásán.5 Az eseményről a Budapesti Napló 1906. október 7-i számában „A különös magyarok” címmel így számolt be:
   „A derék Fabricio, a Hungária-hotel gazdája, nagy ünnepet rendezett. A Lidó magyar hoteljének avatóünnepét. Elmélázott egy kicsit az ünnepen s a pezsgőnél, mely francia és jó volt, megkérdezte diszkréten tőlem, amit már megkérdezni okvetlenül régen készült:
– Ugye hogy szamárság volt Hungáriának keresztelni ezt a hotelt?
– Ha a magyar vendégekre számít, akkor bizony, bocsánat, szamárság volt.
Még jobban elmélázott az én Fabricióm. Nagyon sokára és csendesen mondogatta:
– Különös emberek, hajh be különös emberek a magyarok. Csak úgy lehet kedvükben járni, ha nem jár kedvükben az ember.
   Nem akartam megmondani Fabriciónak, hogy klasszikusat mondott. Mintha csakugyan ilyen különös természetünk volna nekünk.”6 A nemzetkarakterológiai pesszimizmus ellenére Ady jól érezte magát, s néhány hetet töltött Lédával a „pompás szállodában” megállapítva, hogy Velence ősszel „csupa fájdalom és szépség”7.
   Pedig a költő még nem is láthatta a Hungária fő attrakcióját, a pazar kerámiahomlokzatot. Luigi Fabris szobrász-keramikus terve alapján a neoreneszánsz homlokzat 1914–16-ban új külsőt kapott: színes, domború csempével burkolták, növényi frízekkel, gyümölcs- és virágfüzéreket tartó puttókkal és vázákkal, valamint allegorikus nőalakokkal díszítették. A dekoráció különböző méretű és színárnyalatú csempesávokból áll, melyek felfelé haladva egyre összetettebbek. A fő helyre a Magyarországot címeres pajzzsal, karddal és búzakalásszal megjelenítő Hungária és a Velencét szárnyas oroszlános attribútummal jelképező nőalakok párosa került. Fölöttük a magyar címer van koszorús medalionban, oldalt pedig az évszakokat megszemélyesítő négy nőalak látható.
   A Lidó hamar közkedveltté vált szállodájában kezdetben még magyar portás is volt és az étlapon is szerepeltek magyar fogások. A világháborús szembenállás miatt azonban a hotel nevét az új tulajdonos megváltoztatta. A nacionalista korszellem jegyében választott új név, az Ausonia (Dél-Itália ógörög neve) azonban nem igazán jött be, a szállodát továbbra is Hungária néven emlegették. Az olasz–magyar kapcsolatok rendeződése után visszatértek az eredeti névhez, később az Ausonia- Hungaria Palace Hotel, mára pedig a Grande Albergo Ausonia & Hungaria elnevezés vált hivatalossá. Rövid névként – például a szálloda webcímében – és a közbeszédben azonban továbbra is a Hungária nevet használják.8

Hotel Hungaria. Képeslap 1953-ból. (Forrás: internet)


   A szálloda eredeti berendezéséből meglepően sok minden maradt fenn. A neves milánói belsőépítész, Eugenio Quarti tervezte szecessziós (olaszoknál Liberty) stílusú bútorokból – melyek közül néhány az 1907-es Párizsi Szalonon is szerepelt – sokat ma is használnak.
   Az elmúlt száz évben Adyn és Lédán kívül számos celebritás megfordult a patinás szállóban: vendég volt például Richard Strauss, Claudia Cardinale vagy Edward herceg. 2001-ben ez volt a helyszíne Mike Figgis Hotel című erotikus, horrorisztikus filmjének (Salma Hayekkel, Burt Reynoldsszal és John Malkovichcsal), melyben a szállodába filmes csapat érkezik, hogy a Dogma-filmek stílusában forgassa le John Webster Amalfi hercegnőjének adaptációját.
   Arról nincs adatunk, hogy esetleg Maróti Géza is járt volna a szállodában (az ő törzshelye Velence egyik legrégebbi szállodája, a Szent Márk tér mögötti Cavaletto volt). Kérdés, hogy Fabris professzor ismerte-e a túlparti Giardiniban álló, olasz művészberkekben nagy sikert arató Zsolnay-majolikás, aranyeozinos magyar pavilont, s vajon a Maróti tervezte magyar ház dekorációja inspirálhatta-e őt vagy a tulajdonost, amikor a magyar történeti jelképeket is felvonultató szecessziós kerámiahomlokzatról döntöttek. A szálloda imidzsét erősíthette volna, ha az ekkortájt igen magas színvonalat képviselő magyar iparművészeket és műiparosokat is bevontak volna a munkába. Bizonyára a háborús viszonyokkal magyarázható, hogy erre nem került sor.
   A magas költségek miatt csak a főhomlokzat kapott kerámiadíszítést, ami azonban közel nyolcszáz négyzetméteres nagyságával így is rekordméretűnek számít Európában. A díszes homlokzat viszonylag épségben vészelte át a világháborút, pedig a németek, mielőtt 1945 áprilisában visszavonultak, a nőalakokra lövöldöztek célba. Kivonulásuk után az amerikaiak rendezték be itt főhadiszállásukat – ezt szintén megsínylette az épület.
   A szállodát többször is átalakították, régi fényét azonban a század második felében már nem tudta visszanyerni, s a fokozatos amortizáció következtében a nyolcvanas években háromcsillagos szállóvá minősítették vissza. Az újjászületésre 2007-ig kellett várni, amikor is az új tulajdonos, Teodoro Russo építési vállalkozó nagyszabású és példaértékű felújítást hajtott végre, melynek köszönhetően az épület a Lidó aranykorát idéző pompában éledt újjá.
   A felújítás legnagyobb kihívása a súlyos állagromlással fenyegetett majolikaburkolat megmentése és rendbehozatala volt, melyet a Padovai Egyetem művészettörténet tanszéke és más szakértők bevonásával végeztek. Az unikális feladat (Velencében ez az egyetlen üvegzománc bevonatú majolikahomlokzat) kapcsán a restaurátor-szakirodalom is jegyzi az épületet. A felújítás kiterjedt a belső terekre és a teljes környezetre is, így például visszaállították a Gran Viale felőli kovácsoltvas díszkerítést, amely az első világháborús „Vasat a Hazának” akció keretében pusztult el. A belle epoque atmoszféra újjáteremtését a történeti kertrekonstrukció tette teljessé. A program a felújításokkal nem zárult le, további esztétikai presztízsnövelő beruházásokat is terveznek. Az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé társult programjaként a brit pop-art művész, Joe Tilson projektjében esténként a művész tervezte ornamentikát vetítettek a díszítetlen oldalhomlokzatra, párbeszédet kezdve az eredeti és a virtuális dekoráció között.9 A projekt egyúttal előkészítése a 2016- ra tervezett munkának, melynek során a Biennálé ideje alatt a hotel parkjában mintaként kiállított muránói üvegcsempe- panelekkel fogják burkolni az oldalhomlokzatot. Tilson különböző kultúrák archetipikus szimbólumait variáló színes képi világa roppant dekoratív hatású, a radikális és innovatív terv megvalósítása azonban örökségvédelmi szempontból igen merész beavatkozásnak tűnik, még ha az oldalhomlokzat az összkép szempontjából nem is meghatározó. A tervezésben Tilson mellett várhatóan részt vesz Enzo Cucchi festőművész is.


Hotel Hungaria. Képeslap 1955-ből. (Forrás: internet)

   A felújítást és a további fejlesztést irányító Teodoro Russo fényes jövőt tervez a szállodának: célja, hogy a jelenlegi négycsillagos szálloda rövid időn belül a Lidó egyetlen hatcsillagos szállodájává váljon. Az exkluzív klubba világszerte csak olyan hotelek kerülhetnek be, amelyek a legkényesebb ízlésű vendégeknek is tökéletes szolgáltatást nyújtanak. A szigorú kritériumok között fontos szerepet játszanak a kulturális és érzelmi jellegű feltételek is, köztük a környék hangulatának tükröződése és az egyedi építészeti megoldások. A terv jól illeszkedik a Lidó fellendítését szolgáló önkormányzati stratégiába, melynek fontos részét képezi a sziget szecessziós építészeti örökségének ápolása.
   Az olasz, a magyar – és újabban a thai és a spanyol – kultúra elemei együtt különleges hangulatot kölcsönöznek a helynek. A magyar vonatkozás immáron egyre halványuló részét képezi a leendő luxusszálloda modern és történeti elemeket ügyesen ötvöző identitásának. A szálloda múltja feloldódik a multikulturális jelenben Velence kiapadhatatlan vonzerejét gazdagítva.

Joe Tilson üvegcsempe-terve, 2015 (Fotó: Boros Géza)

• • •

1 Elek Artúr: Ottocento. Nyugat, 1913/16. 221. o. A magyar írók itáliai utazásait bemutató nagy sikerű kiállítás katalógusában ez az idézet a „múltnak emlékei” helyett a „múltunk emlékei” formában jelent meg, az elírással mintegy önkéntelenül is azt sugallva, hogy történetileg az az élmény, amit egy jeles magyar művész vagy gondolkodó élt meg, az már a miénk is. Lásd: Itália. Délszaki kalandok. Magyar írók Itália-élménye (1890–1950). Szerk. Török Dalma. Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2013, 5. o.
2 A hotel Csorba László Magyar emlékek Itáliában című könyvében (Budapest, Benda Foto, 2003) nem szerepel. Egy másik összefoglaló munka már jegyzi az épületet, de az építész nevét és a felújítás dátumát pontatlanul közli. Lásd Florio Banfi – Horváth Zoltán György – Kovács Erzsébet – Sárközy Péter: Itáliai magyar emlékek. Budapest, Romanika Kiadó, 2007, 422. o.
3 Se i muri potessero parlare. Verona, I Libri di Damoli, 2008, 264. o. A szálloda történetét és részletes műemléki helyreállítását bemutató reprezentatív album a centenáriumi felújítás alkalmából jelent meg olasz, angol és magyar nyelven. Köszönöm Teodoro Russónak az írásomhoz nyújtott segítségét.
4 1906-ban Riminiben is megnyílt egy hasonló nevű szálloda, a Grand Hotel Hungária, melynek a tulajdonosa volt magyar.
5 Ady Endre összes prózai műve. Újságcikkek, tanulmányok VIII. kötet. Szerk. Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. 90. o. A magyar történeti kötődést erősíthetné a szálloda falán egy Ady-emléktábla elhelyezése.
6 Lásd az 5. jegyzetet, 96–97. o.
7 Uo. 91. o.
8 A hagyomány folytatása érdekében az új tulajdonos mindkét nevet megtartotta. Az új logóban a Hungária név mellett az Ausonia azonban fordítva, balról jobbra vetített tükörképpel szerepel „nem grafikusi szeszélyből, hanem mert a múltra visszatekintve, egy új, ragyogó jövő megvalósításának szándékát szeretnénk vele kifejezni” (Teodoro Russo). Lásd a 3. jegyzetet, 282. o.
9 A brit művész Velence nagy rajongója: 1956- ban az esküvőjét itt tartotta, és műterme is van a városban, mely több munkáját is ihlette.

Ady Velencéje
Ady Endre itáliai körutazásai során négyszer járt Velencében. Első útján, 1903 márciusában vonattal érkezett, a Bauer-Grünwaldban szállt meg és egyáltalán nem volt elragadtatva a várostól. „Őszintén bevallom azt, amit sokan nem mernek. Engem nem érdekel a múlt, elkerülnek az ellágyulások. Istenem, Venezia engem talán húszéves koromban sem gerjesztett volna dalra. Bűzt, dohot szagoltam, csalást, fals színeket láttam… Erős érzésem egyetlenegy volt a Lidón. Itt már a modern élet láza csapott felém s itt tenger a tenger, nem lagúna” – írta huszonhat évesen, először itt találkozva a tengerrel.1
   1906 őszén hajón érkeztek Lédával, s a Lidón, a frissen átadott Hungária Hotelben szálltak meg. A hajójegyet az Adriai Magyar Tengerhajózási Társaságtól kapta reklámcikk írásának fejében. Velük tartott barátja, Révész Béla is, aki a Nyugat olvasóival osztotta meg a hajnali megérkezés, aztán a Lidóra átkelés felejthetetlen képeit.2 Lédával 1908 szeptemberében jártak ismét a szigeten. A költő utoljára 1914 márciusában magányos adriai csavargásai során Fiuméből rándult át pár napra a városba, melynek hatása alól bármennyire is próbálta, végül mégsem tudta kivonni magát. Pesti visszaérkezése után így írt aktuális fiatal rajongójának, Duschnitz Alice-nak: „Ha arról van szó, hogy magát és éppen Velencében láthatom, bármikor, halálos betegen is rohanok, pláne az én drága Veneziámba.”3
   Ady számára Velence persze jóval többet jelentett alkalmi szerelmi találkahelynél. „Mi hajtja, húzza a magyarokat Velencébe?” – tette föl a máig időszerű kérdést 1906-os úti jegyzetében. És „mit visznek haza?” – firtatta tovább, a kérdés további részében mintegy summázatát adva Velence varázsának. – „Viszik-e a formák szerelmét? A szív megkönnyessülésének képességét? Az ellágyulás titkát? Az elmélyedés és álom szent orvosságát? Hitem szerint, aki Velencében élt, annak egy kicsit művésszé kell válnia, ha nagyon barbár volt is.”4

• • •

1 Ady Endre összes prózai műve. Újságcikkek, tanulmányok IV. kötet. Szerk. Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964. 53. o. A költő Itália-élményéről bővebben: Varga József: Ady olasz érdeklődése. Irodalomtörténeti Közlemények, 1970/5–6, 624–633. o. Első velencei útját egy elnyert nagyváradi újságírói pályadíjból finanszírozta.
2 Révész Béla: Ady Endre (Ötödik közlemény). Nyugat, 1921/21, 1497–1499. o.
3 Ady Endre levelei III (1914–1918). Szerk. Belia György. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 21. o.
4 Ady Endre összes prózai műve. Újságcikkek, tanulmányok VIII. kötet. Szerk. Vezér Erzsébet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. 90–91. o.