A pusztulás esztétikája

Utolsó vacsora

Elkészült a világ talán legnagyobb digitális fotográfiája: egy 16 gigapixeles felbontású óriásfelvétel Leonardo Utolsó vacsorájáról. Az évente maximum 320 ezer látogatót befogadó milánói kolostor-refektórium falképét a HAL9000 informatikai cég jóvoltából most az egész világ megcsodálhatja. Ingyen, tetszőleges időpontban, az interneten. A nagy felbontás miatt akár pár centméteres közelségből is szemlélhetjük a repedéseket.

A falkép felületét ugyanis végtelen mennyiségű repedés hálózza be. Így közelről nem csak a Jézus előtt árválkodó almát, az asztalterítő kék mintáját, az ablaknyílásban feltűnő fák lombkoronáját vagy a kép tetejét szegélyező antik tojássort figyelhetjük meg, hanem a megviselt mű hiányos és fakó felületét is. A milánói Santa Maria delle Grazie-kolostor ebédlőjének dísze ugyanis közismerten rossz állapotnak örvend.

 

Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora, 1495-1498, tempera, olaj, ólomfehér, mész, 460×880 cm, Santa Maria delle Grazie, Milánó. (HAL9000)

 

A gondok forrása maga Leonardo, aki a nedves vakolatot és határozott gyorsaságot kívánó freskótechnika helyett a bizonytalan, száraz felületre felvitt temperafestékkel („tempera forte”) kísérletezett. Bár így lehetősége nyílt a lassú és elmélyült munkára, az új eljárás a festmény pusztulását okozta. A szerzetesi étkezőkben szokásos Utolsó vacsora jelenetet hiába ábrázolta Leonardo szokatlanul eleven realizmussal, a részletek már 1517-ben peregni kezdtek. Vasari pár évtizeddel később már a figurák azonosíthatóságát veszélyeztető romlásról beszélt. A félig megsemmisült freskón a 17. század közepén egy ajtót is nyitottak, majd egy falszemcséket ledörzsölő „óvó” függönyt húztak elé.

 

Judás, János és Jézus keze az asztalon (HAL9000)

 

A háborús viszontagságok sem kerülték el a remekművet: Napóleon katonái kövekkel dobálták, 1943-ban pedig bombatalálat érte a refektóriumot. Mindehhez járultak hozzá a bárdolatlan restaurátorok, akik már a 18. századtól kezdve átfestegették a hibás részleteket. Egy 19. századi kutató le akarta fejteni a képet a falról, de csak hosszas kapirgálás után jött rá, hogy a festmény nem valódi fresco technikával készült. A lefeszegetett darabokat ezután megpróbálta visszaragasztani.

 

A HAL9000 50%-os nagyítása Júdás füléről. A nagy felbontású képen már nem látszanak részletek, csak a festék töredékes felszíne.

 

A hányatott életű falkép történetében az igazi fordulatot az 1978-1999 közötti szakszerű restaurálás jelentette. A gondosan megtisztított felületen – az eredeti vázlatkartonok és a tudományos vizsgálatok segítségével – kiegészítették a hiányos részleteket. Ahol Leonardo vonalait nem tudták rekonstruálni, ott valamivel világosabb tónusú akvarellel töltötték ki az űrt. Az eredmény egy fakó, roncsolt felületű, homályos szellemkép, ami a rajzos alakokat, a színfoltokat és a kompozíciót hűen visszaadja, de a részleteket nem. Ha a HAL9000 programján ráközelítünk a falkép pár centiméteres területeire, akkor csak absztrakt hálómintát kapunk, ecsetvonások nélkül. A sérült felületet így csak a restaurátorok képesek élvezni.

 

A VRWAY virtuális képe a Santa Maria delle Grazie refektóriumáról

 

 

A vállalatnak van konkurenciája is. A neves svájci VRWAY cég már évek óta tölti fel az internetre a különböző műemléki épületek teljes belsejét. Az általuk kifejlesztett Arounder segítségével nemcsak a refektórium három dimenziós makettjét kalandozhatjuk be, de – még élvezhető közelségig – végigtanulmányozhatjuk az Utolsó vacsorát is. Persze a restaurálást segítő óriásfotókkal próbálkozó HAL9000-nek is van olyan felvétele, ami tényleg lenyűgöző, például a római San'Ignazio (másképp megközelíthetetlen) mennyezetfreskójáról, amin tényleg az ecsetvonásokat tanulmányozhatjuk közelről, nem a pusztulás esztétikáját.

Szerző: Rieder Gábor