Sissi-arcú Szent Erzsébet és lelki mámor – avagy Bohyne a svätice

Kovács Ágnes

Hogyan változott az idők során a szentek népszerűségi indexe, különös tekintettel a női szentekre? Milyen ókori mitológiai nőalak képében szerettek tündökölni főúri hölgyek a 19. században? Egy teljesen új szempontú kiállítás Pozsonyban, rengeteg magyar vonatkozással.

Az ottfelejtettség érzetét keltő szlovák Nemzeti Múzeum termeiben látható Istennők és női szentek (Bohyne a svätice v umení 19. storocˇia na Slovensku) című kiállítás tulajdonképpen csak sommás kivonata egy hatalmas gyűjtőmunkának, amelyet Marta Herucová és Mária Novotná végzett el, és amelynek eredménye egy reprezentatív katalógus, amely a mai Szlovákia területén fellelhető templomok, középületek és múzeumok azon műtárgyainak gyűjteményét és tudományos leírását tartalmazza, amelyek kizárólag a görög– római mitológia istennőit, illetve katolikus női szenteket ábrázolnak, különböző műfajokban és ikonográfiai változatokban.

A vállalkozás első pillantásra meglepő, de mint Herucová írja, munkájukat egyáltalán nem befolyásolták az elmúlt évtizedek feminista művészetteóriái, sokkal inkább a vallási kultuszokban bekövetkezett változások érdekelték őket. Vagyis hogy a mitológia, illetve a kereszténység hősnőinek egyéni történetei és az ezekben manifesztálódó erények, mint a szépség, szeretet, okosság, hit, vagy például a görög istennőknél pont fordítva, a rossz tulajdonságok (Aphrodité hűtlensége vagy Artemisz/Diana hidegsége) mikor és milyen formában ke- rültek előtérbe vagy halványultak el. Például a korai női szentek történeteiben fontos szerepet játszott a szépség és a szűziesség. Ők, mint például Szent Ágnes is, hitük miatt utasították vissza a földi jegyességet (értsd: a gazdag kérőket). A reneszánsz idején viszont az okosság került előtérbe, így azok a szentek voltak népszerűek, akik elsősorban spirituális értelemben járultak hozzá az egyház, illetve a hitélet megújulásához. A 19. század főként a szegények iránt szolidaritást vállaló „szociális szentek” évszázada volt, ekkor inkább Szent Barbara és magyarországi Szent Erzsébet alakja állt az első helyen. Szlovákia északi részén különösen Szent Barbara, aki a hegyvidéki emberek, a bányászok patrónusa is volt.

A szerzők a katalógusban a műtárgyak fotói és fontos adatai mellett minden esetben közlik az adott „téma”, vagyis az istennők és szentek mítoszát, legendáját, kultuszát, attribútumait és legfontosabb ábrázolási típusait is. Ezzel a jól kezelhető apparátussal a maga nemében olyan kivételes vallástörténeti áttekintést nyújtanak az érdeklődők számára, amelyre eddig nemigen volt példa. Ugyanakkor számos, soha nem látott, illetve tévesen datált vagy félreértett műalkotás is a szakma látókörébe került, gazdagítva és árnyalva a letagadhatatlan történelmi összekapcsolódás miatt nemcsak a szlovák, hanem a magyar művészet történetét is.

A kiállításon szereplő művek, mint azt a cím is sugallja két különálló egységet alkotnak, és nem a kronológia, hanem sokkal inkább a tematika határozza meg elhe- lyezésüket. Kezdjük talán a női szentekkel, akiknek ábrázolásai olyan lélegzetelállító gazdagságban és változatosságban jelennek meg, amely a 19. század hitéletéről és e régió vallási életéről merőben új és izgalmas képet tár fel előttünk: a pozitivizmus és a technikai haladásba vetett hit mellett megmutatkozik a század egy másik, mélyen vallásos arca is, amelyben a szentek, még a nem kanonizált szentek kultusza is, elevenen élt az emberek lelkében. A mintegy harminc női szent különféle ábrázolásai közül (amelyek magyar, német, szlovák vagy ismeretlen művészektől származnak) csak néhányat emelnék ki, többnyire azokat, amelyek „szépségük” vagy magyar vonatkozásaik miatt érdekesek, vagy mert nemcsak a katalógusban, hanem a kiállításon is szerepelnek.

A hlohoveci (Galgóc) ferences kolostor vagy a rimaszombati templom 1781-es oltárképén Avilai Szent Teréz látható, saját kifejezésével élve, a lelki mámor állapotában. Hasonló elragadtatottságot fejez ki Szoldatics Ferenc jóval későbbi Mária Magdolnája egy kisméretű, temperával és olajjal festett képen, amin Magdolna az ég felé tekint, kezében olajmécses. Szoldatics valószínűleg bécsi mesterei, Führich és Kupelwieser vallásos festészetének hatására ment Rómába, ahol 1853-ban csatlakozott a még ott élő nazarénusokhoz – e kis kép az ő bensőséges vallásosságukat, a rájuk jellemző finom rajzosságot és színhasználatot tükrözi vissza, és arra a korabeli felfogásra is jó példa, amely szerint a művészet főként arra szolgál, hogy terjessze a keresztény hitet. Ez a mű is „publikálatlan” volt eddig, mint Kovács Mihály 1857-ből származó nagyméretű oltárképe Hodejovból (Várgede). Kovács (aki sok megrendelést teljesített ebben a műfajban, általában reneszánsz és barokk előképeket használt) oltárképén Alexandriai Szent Katalin látható, aki szépséges, okos és kissé hiú királylányból lett keresztény mártírrá. Ezen a képen nem számos látomása és eksztázisa közben látjuk, hanem megdicsőülésének pillanatában, masszív felhőkön állva, angyaloktól körülvéve, dicsfénybe vonva, pálmaággal és karddal kezében, mellette a mártírium módjára utaló elmaradhatatlan, vasszögekkel kivert kerékkel.

Magyarországi Szent Erzsébet majd negyven ábrázolása közül a legérdekesebbek a plasztikák, a gótikus madonnákat idéző fa- és kőszobrok és Dominik Demetz színes, dúsan aranyozott Erzsébet-szobra Gelnicából (Gölnicbánya). Érdekessége, hogy egy Sissit ábrázoló fénykép után készült, vagyis az ő arcvonásait viseli, összevonva a két népszerű alakot. A másik nagy témakör, az istennő-ábrázolás is végtelen gazdagságot mutat. Ezek közül nézzük most a magyar vonatkozású műveket: Carl Caspar 1809-es festményeit, amelyek Eszterházy Amáliát és Annát ábrázolják Hébé, illetve Terpsichoré alakjában (Trnava/Nagyszombat), valamint a kiállítás két legbájosabb festményét, Rombauer János Flóráját (1848) és egy ismeretlen mester művét, amelyen a lőcsei (Levocˇa) Édeskúthy Eugénia Diana- ként ábrázoltatta magát (1840). Erdődy Ilona grófnő is megörökíttette magát Diana alakjában – ez nagy divat volt a vadászó fő- úri hölgyek körében... 1884-ben is rendeztek olyan ünnepséget a galgóci lovardában, amelyen a grófnő Dianának öltözve jelent meg solymászok, szolgák és kutyák hada kíséretében.

Természetesen jelen vannak még a historizmus olyan képviselői is, mint a bécsi Hans Makart, akinek hatalmas méretű festmé- nye a Diana vadászata, amely egy Budapestről származó heliogravűr formájában tekinthető meg – ez egykor Madách Imre tulajdona volt. A késő historizmust a müncheni Ferdinand Wagner erotikusan robusztus Dianája (1900) képviseli, valamint egy ismeretlen festő munkája, amelyet a berlini festő, Franz Iffland (1862–1935) Diana vadászata inspirálhatott. Ez a mű azonban nem is az istennőről vagy a vadászatról szól, hanem sokkal inkább a habokban ficánkoló mezítelen nimfákról.

Az összegyűjtött anyag külön értéke még, hogy számos olyan nagyszerű szobor is szerepel benne, amelyek a híres fürdőhely, Pöstyén (Pieštany) és más városok (Pozsony, Kassa, Bajmóc, Trencsén) parkjait és épületeit díszítették. A katalógus így akár művészeti kalauzként is használható – legalábbis azok számára, akik tudnak szlovákul. A kiállításhoz viszont nem kell nyelvtudás, és március végéig még megtekinthető.

Bohyne a svätice
Slovenské národné múzeum,
Vajanského nábrežie 2, Bratislava 2012. március 31-ig


A Szlovák Nemzeti Múzeum olyan „monstrum”, amely 18 különböző múzeumot foglal magában. Ezek gyűjtési köre az archeológiától az irodalmon és a zenén át a természettudományokig terjed. Ehhez adódnak még a vármúzeumok, mint például a bajmóci Pálffy-vár vagy a krasznahorkai Andrássy-vár, így ezek az intézmények együttesen mintegy 450 főt foglalkoztatnak. A pénzhiány náluk is állandó probléma, nincs forrásuk nagyszabású kiállításokra, programokra, vagy mint a Bohyne a svätice-katalógus esetében is, fordításra. Ez sajnos visszahat a múzeum látogatottságára, amely az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat. A várak látogatottsága épp ellenkezőleg, növekszik, tehát a múzeum az így szerzett bevételből tudja kiegészíteni a 6,5 millió eurós állami támogatást. (Ez az összes bevétel mintegy 20%-a.) A harmadik forrást a szponzori pénzek, főként európai (norvég) alapítványok adományai jelentik, de ezeket az összegeket rekonstrukcióra fordítják – most éppen a lőcsei műemlékek, illetve a pozsonyi Szent Márk-templom felújítására. Szlovákiában vannak megyei illetőségű múzeumok is, de fúzió sehol sincs napirenden – a szlovák politikusok egyszerűen nem tartják a területet elég attraktívnak ahhoz, hogy belevonják a kultúrpolitikai küzdelmekbe. A szlovák szakemberek ismerik a Magyar Nemzeti Galéria ügyét és közülük többen csatlakoztak a fúzió elleni tiltakozó akcióhoz.



A kép Brunszvik József gróf (1750–1827) gyűjteményéből származik. A budai rezidenciájában készült inventárium Leonardo da Vinci műveként írja le. (1) A kép régebbi keretén volt egy erre utaló jelzés, de a keret valamikor eltűnt. Brunszvik József halála után a kép Alsókorompára (Dolná Krupá) került, ahol özvegye, Majtényi Anna Mária és leánya, Henrietta Chotek éltek. A két háború között jelent meg róla az első tanulmány, amelyben Eduard Safarik (akkori oktatási miniszter) azt állította, hogy a 19. században festették. 1945 után államosították a kastélyt, így a kép a Szlovák Nemzeti Múzeumba került, ahol 16. századi mester alkotásaként vették leltárba. Később Bernardo Luini művének tartották. A múzeum mostani kurátora szerint (Zuzanna Ludiková) viszont a kép jóval korábbi. Herucová szerint is Leonardo köre, vagyis követői között kell keresni az alkotót az arcvonások, a viselet és az orgonát vigyázó angyalok leonardeszk jellege, és a gregorián korálokat mutató kotta miatt. Kémiai vizsgálatokat most végeznek a képen – ennek eredménye után lehet, hogy sikerül a pontosabb datálás.

(1) Schams, Franz: Vollstaendige Beschreibung der Königl freyen Hauptstadt Ofen in Ungarn. Ofen. Mit Königl. Universítaet Buchhandlung Schriften, 1822

 

Full 002979
Full 002980
Full 002981
Full 002982
Full 002983
Full 002984