Igen, 1993-ban nyitottam meg első galériámat a Haris közben, azzal a céllal, hogy a hazai középgenerációs, nívós, kortárs művészetet felkaroljam, bemutassam. Mondjuk, a megélhetésemet nem alapoztam erre, mert csak évek múlva sikerült elérni, hogy egyáltalán a galéria rezsijét kitermeljem.

 

 

 

Erről nem tudok, nincs semmilyen információm.

 

 

 

Az Index közlése abszolút korrekt volt. 2000-ben koncepciót váltottam, és a táj témaköréből kezdtem válogatni a művészeimet: ebből lett a Táj nincs kiállítás. A galéria tagjai közül Tolvaly Ernő a legidősebb, a fiatalabb generációt Baranyai Levente, Nemere Réka, Ötvös Zoltán és Horváth Krisztián képviseli. Hozzájuk kapcsolódik Huszár Andrea, Kovách Gergő, Kotormán Norbert és Varga Eszter szobrász. Új koncepcióm megerősítésére tavaly előtt beindítottam egy tájelméleti előadássorozatot a galériában. Az előadások és a kéthavonta megrendezett kiállítások azonban túl nagy terhet róttak rám. Ezért tavaly úgy döntöttem, hogy minden művészt egyszerre - csoportosan - mutatok be, így biztosítva számukra azt a lehetőséget, hogy időpont megkötés nélkül, az éppen elkészült új munkájukat kiállíthassák. Persze minden új mű a kiállítási anyag folyamatos átrendezését eredményezte.

 

 

 

Igen. Jó volt egymás mellett látni a művészeim munkáit. Így folyamatosan kiderült, hogy miért pont őket választottam, miért jók egymás mellett, mitől erős ez a közösség. Művészeimnek pedig azért volt kihívás, mert szembesültek azzal, hogy képesek-e az együttműködésre. Ennek ellenére Kovách Gergőnek tavaly önálló kiállítást rendeztem, mivel el kellett számolnom azzal az összeggel, amelyet az ő kiállításának megrendezésére nyertem a Kulturális Alap pályázatán. Gergő egyébként egy alkotói pályázaton nyert, és ennek segítségével tudta elkészíteni a képeit.

 

 

 

Az előadássorozat fővédnöke és támogatója Krasznahorkai László. Közösen választjuk ki az előadókat. Tavaly azonban több mint féléves külföldi tartózkodása miatt nem tudta elvállalni az előadások előtti bevezetőket, amikre azért van szükség, mert eddig mindenki saját érdeklődési körének megfelelően válogatott az előadások között és nem összefüggésében hallgatta őket, ahogy eredetileg terveztem. 

 

Véleményem szerint az éppen aktuális közönségnek nagyon fontos a fő, összekötő gondolat követése, és a tízperces összefoglalók, amelyeket Krasznahorkai László vállalt el, ezt a célt szolgálták. Most, hogy hazatért Budapestre, a szereplésével továbbfolytatjuk a sorozatot, esztétika témakörrel. Tervbe vettem még geográfia, fotó és divat témaköröket is, s úgy gondolom, ez több évre elegendő.

 

 

 

A megnyitók mellett maximum két-három előadást tervezek. Egyébként 2007-ig megvan a programom: ismét rendezek önálló kiállításokat is: Ötvös Zoltánnak, Szász Sándornak, akinek az anyagával már két éve foglalkozom. Egy új csoportos kiállítás gondolata is foglalkoztat: a Mintázó szobrászok. A kiállítást egy esttel kötnénk össze, amelyre a művészeken és az egyetemi tanárok kívül külföldi szobrászok is meghívást kapnának.

 

A Fiatal szobrászok Budapesten 2006 csoportos kiállítás 4. részét szeptember-októberben mutatjuk be. Mint említettem, négy szobrásszal foglalkozom. Az idei friss diplomások közül Varga Eszter lett új tagom, aki Jovánovics György tanítványa volt. Ő nagyszerűen illeszkedik táj-alkotásaival a koncepciómba. Baranyai Leventének év végén lesz kiállítása. Mindehhez kapcsolódik majd júniusban egy katalán kiállítás, amelyet már fél éve készítünk elő.

 

 

A Galéria 1999-ben és 2000-ben részt vett az ARCO MADRID-on, ahol második alkalommal jelentős sikereket értünk el. Ennek kapcsán kapcsolatba kerültünk a barcelonai Galéria Des Anges-szal, amelynek munkájába az idén EU-s ösztöndíjjal egy munkatársam is bekapcsolódott. A szakmai gyakorlat eredménye egy csereprogram-kiállítássorozat lett, amelyet most kezdünk el. Először egy katalán csoportos kiállítást hozunk Budapestre, majd ezt követi a Dovin barcelonai bemutatkozása.

 

 

 

2006-ban Baranyai Leventének lesz könyvbemutatója, akinek egyébként novembertől gyűjteményes kiállítást rendez a Kiscelli Múzeum, decembertől pedig a Dovin. A két kiállítás között tartjuk a Kurdy Fehér János által írt könyv bemutatóját.

 

 

 

Valóban, a galéria művészeit el kell tartani: tudatosítani kell bennük, hogy igenis meg tudnak élni a művészetükből, hogy műveiket megveszik a cégek és a gyűjtők. Szerencsére ez így is van. Negyedik éve nyereséges a galéria: a műkereskedelmi piacon megjelent egy új gyűjtőréteg, a harmincas éveikben járó jómódú fiatalok, akiknek eszükbe sem jut régi képeket venni. Sokan viszont bizonytalanok a választás terén, ezért alapvetően fontos hiteles, jó galériákba vonzani őket.

 

 

 

Baranyai Leventét 1998-ban vállaltam fel, mint fiatal festőt. Bevittem a piacra, ami Nyugaton mindennapos történet. 1998-ban 650 ezer forint volt a legnagyobb képe. Az első kiállításáról a Szombathelyi Képtár is vásárolt. Ma ez a kép 2,5 millió forintot ér. Egy ilyen méretű képet ennyiért vesz meg most a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum. A művészeim nagyon kevés alkotást készítenek. Nagyon komoly munka áll a képeik mögött, és ez az áraikban is megmutatkozik.

 

 

 

Nagy szükség van arra, hogy a média, a múzeumok, a kurátorok erősítsék a kortárs művészetet. Örülök, hogy az Antik Enteriőr is felvállalta ezt a feladatot, és egy komoly területet biztosított a kortárs szekció részére, ahol kilenc magyar és két külföldi galéria állított ki. A kétkedők itt nézelődhettek, barátkozhattak a galériák anyagával. És minden látogató egyúttal potenciális vevő is...