NYÚL, PÓK, TULIPÁN, NAPELEM

Munkatársunk Düsseldorfban járt...

Mucsi Emese

Mezei nyulak
Forrás: Wikimedia Commons

Nyúl

Amikor a hatodik életunt nyúl ugrott a biciklim elé, miközben a Rajna partján tekertem a düsseldorfi Művészeti Akadémia irányába, valami nagyon kiábrándító jutott eszembe. Joseph Beuysra gondoltam, a repülőgép-szerencsétlenséget csodálatos módon túlélő katonára, az okkultizmus felé kacsingató képzőművészre, az úti célomként kijelölt intézmény egykori hírhedt, karizmatikus tanárára és a nyulakra. Mindig is úgy véltem, hogy ez a munkáiban meg-megjelenő állat valami nehezen felfejthető, titokzatos módon került Beuys gondolatkörébe. Például az olyan mitikus tulajdonságai miatt, mint hogy a nyúl a végbelén keresztül akár az egész testét képes kifordítani, vagy hogy lazán ki tudja cserélni testi mivoltát szellemire. Erre tessék, itt vagyok Düsseldorfban, és csak úgy profánul, ignorálhatatlanul ugrálnak mindenhol... Tényleg ennyire lapos lenne az ok? Nem mondom, hogy „az utcán hever a téma”, mert ezek a minden misztikumot nélkülöző állatok egyáltalán nem restek, hanem meglehetősen – irritálóan – aktívak, ezzel a hülye, túlzott jelenlétükkel pedig épp egy megértettnek vélt összefüggésrendszert rombolnak le bennem. Továbbtekerek, feldúltan, át a hídon az Eiskellerstraße 1 irányába, de mire elérek az akadémiához, már közömbös, sőt újra lelkes vagyok – még talán egy kicsit el is szégyellem magam –, mert arra jutok, hogy ennél hasznosabb „bevezetőt” nem is találhattam volna ehhez az úthoz. „Tanárnak lenni – ez a legnagyszerűbb alkotásom” – ezt mondta egyszer Beuys, utalva egyrészt a gondolatformálásra mint az alkotói tevékenység netovábbjára, másrészt – talán – arra az akciójára is, amely során egy döglött nyúlnak magyarázta el, hogy mi a művészet (Hogyan magyarázzunk el képeket egy halott nyúlnak, 1965, Schamela Galéria). Pironkodásom az utóbbival kapcsolatos, mert úgy érzem, a kezdeti felháborodásommal mintegy igazoltam Beuysot, aki szerint egy elhullott, a transzcendens szférába került nyúl inkább képes a művészet kultikus megértésére, mint egy erőszakos, akaratos, racionalizált ember. Persze Beuys ennek ellenére, vagy pont ezért sokáig próbálkozott az utóbbi szemléletformálásával részben éppen ebben a városban. 1961–1972 között egészen kirúgásáig volt a düsseldorfi Művészeti Akadémia professzora, illetve később, 1980 és 1985 között is visszatért ide mint óraadó. A nagy múltú akadémián ez idő tájt nem ő volt az egyetlen nagy tanáregyéniség: a hetvenes évektől kezdve olyan művészek tanítottak itt, mint Gerhard Richter, Nam June Paik, Tony Cragg vagy Bernd Becker. Nem egyszer fordult elő az sem, hogy ezeket a nagy neveket a saját diákjaik is követték a katedrán, így történt például a Becker-tanítvány Andreas Gursky esetében,1 akinek óráit 2009 óta látogathatják az akadémia hallgatói. Ha végigtekintünk a düsseldorfi művészeti színtéren, láthatóvá válik, hogy az intézmény mennyire meghatározó tényező. Egykori és jelenlegi oktatóinak, diákjainak munkái ott vannak a város legtöbb kiállítóterében, a köz- és a magángyűjteményekben, szóval itt szinte minden jelenség összefüggésbe hozható azzal, ami az akadémia falai között folyt és folyik.

Kunstakademie Düsseldorf
Eiskellerstrasse 1,
40213 Düsseldorf, Németország
 
1 Szikra Renáta: Andreas Gursky, In: Artmagazin, 2011/6. 6–7. o.
 
 
Andreas Gursky: Les Mees, 2016
© Andreas Gursky, VG Bild-Kunst, Bonn 2016 Sprüth Magers jóvoltából © Kunstsammlung NRW
 
Tulipán, napelem
 
Igazolásképpen elég csak áttolni a biciklit a szomszédba, a K20-ba, ahol egy fixen, a bejárat elé komponált Olafur Eliasson-installáció (Your natural yellow daylight, 2010) sárga ködéből kibújva rögtön egy nagyobb Gursky-kiállítás transzparense fogad. A címe Not abstract, azaz Nem absztrakt, de egy interjúból tudom,2 hogy a bemutató eredetileg Absztraktként futott volna, csak az alkotó végül épp az ellentétét gondolta találónak. Azzal érvelt, hogy bár az általa befogott látványokra könnyen ráaggatható az absztrakt jelző, fotóin azonban az ábrázolt jelenségek, azaz a téma mindig beazonosítható. Szerinte a fotó egyik alaptulajdonsága, hogy nem távolodik el a kép tárgyától, a fotóművészek nem redukálják a megalkotott látványt olyan mértékben, ahogy ez a művészetelméletben absztrakt ábrázolásként meghatározott munkákra jellemző. Gursky műveit illetően az igazság valahol a kettő között lehet, amit ez a tagadó cím is sejtet: legújabb, méteres képein a színmezőknek tűnő felületek hol tulipánmezővé, hol napelemfarmmá alakulnak, ahogy mi nézők zoomolunk, azaz közelebb sétálunk hozzájuk.
 
Andreas Gursky: Not abstract
2016. július 2. – november 6.
K20 Grabbeplatz (Kunstsammlung
Nordrhein-Westfalen) Grabbeplatz 5,
40213 Düsseldorf, Németország
 
2 Lásd: Marion Ackermann in Conversation with Andreas Gursky, In: Gursky. Stiftung Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, 2016, Düsseldorf, 5. o. 
 

A képfeliratokat nézve látható, hogy mennyi Gursky-mű van magángyűjteményben. A szupersikeres üzletemberek bázisaként is ismert Düsseldorfban több jelentős privát kollekció található, melyeknek esetenként a tulajdonosa saját kiállítóhelyiséget vagy akár egy egész épületet is építtet. Ilyen Julia Stoschek videomunkákat tömörítő gyűjteménye, amelynek düsseldorfi bázisa mellett júniusban nyílt meg egy ideiglenes berlini bemutatótere, illetve ilyen a kilencvenes évek közepe óta épülő Philara Sammlung is. Gil Bronner tulajdonos gyűjteményezési stratégiáját – Stoschekkel ellentétben – nem műfaji szempontok határozzák meg, hanem a már említett szoros kötődés a düsseldorfi Művészeti Akadémiához. Gyűjtés mellett egyfajta produceri és „műtárgy-előhívói” missziót is teljesít. 2006-ban műteremházat alapított az egykori düsseldorfi Leitz-gyárban, közel hetven művész számára, a gyűjteményt és a házban folyó munkát ugyanitt mutatták be viszonylag random módon, előre kigondolt kiállítási program nélkül. Idővel egyre tudatosabbá vált ez a folyamat, most pedig egészen odáig jutott, hogy Bronner is megcsináltatta a saját bemutatóterét. Jelenleg több mint ezer munka vár arra, hogy kiállítsák – köztük Andreas Gurskyé is – az erre hivatott egykori üveggyárban, ahova mióta nemrég megnyílt, kicsit komplikált bejutni, mert be kell jelentkezni, de már csak Tomás Saraceno Repülő kertje miatt is megéri betérni.

A Philara gyűjtemény állandó kiállítása
(bejelentkezést követően látogatható)
Birkenstrasse 47, 40233
Düsseldorf, Németország
 
 
Tomás Saraceno: In Orbit [Az egekben], 2013
Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, K21 Ständehaus, Düsseldorf
Fotó: Studio Tomás Saraceno, 2013 © Kunstsammlung NRW
 
Pók
 
Problémád van a gravitációval? – ezt kérdezte egy alkalommal Tomás Saracenótól Stefano Boeri építész és Hans Ulrich Obrist művészettörténész utalva a művész felfüggesztett, felhőszerű város-elképzelésére. Saraceno erre csak annyit válaszolt, hogy hát nem tudja, de végső soron a gravitáció egy pszichoszociális fizikai jelenség, mert alapvetően meghatározza azt a teret, amiben zajlik az élet, és mint minden alapvetés, szerinte ez is megkérdőjelezhető, túráztatható. A Philara gyűjteményben látható Repülő kert is a Felhővárosok című projekt része, amelyben az építész-képzőművész végzettségű Saraceno egy lehetséges, a Földtől elszakadt, lebegő, jövőbeli életmódot vázol fel. Ugyanezen a poétikus vonalon vannak – a K20-szal közös fenntartásban működő, fiatal nemzetközi alkotókat kiállító – a K21- ben bemutatott projektjei is: a jelenleg felújítás miatt az év végéig nem „látogatható” In Orbit – ami inkább egy kicsit komolytalan, játszótér-verziója ennek az összetett utópiának – és a Saracenónak fenntartott művészszoba is. A K21 művészszobái (22 db!) egyébként olyanok, mintha a Bibliothèque Pascal fétisszobáiban járnánk, csak hát egészen más a tartalom, de maradhatunk csak a könyvtárjellegnél is. Az ajtókkal külön mikrokozmoszok nyílnak, és ez a „világszerűség” Saraceno esetében a legszemléletesebb, mivel ő valóban egy lehetséges világmodellt ábrázol a szobában: az univerzum kialakulásának analógiájaként tételezett, asztrofizikai-építészeti-szociológiai- zoológiai összefüggésrendszerben értelmezett pókhálórendszert.
 
Artistʼs Room by Tomás Saraceno
(állandó kiállítás) K21 Ständehaus
(Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen)
3. emelet Ständehausstraße 1,
40217 Düsseldorf, Németország