Giotto
Könykritika
Milyen volt Giotto? Magas vagy alacsony, ingerlékeny, nagyvonalú, kedélyes vagy éppen kiállhatatlan? Nem sok személyes információ maradt fenn róla (bár Boccaccio utal rá, hogy nem volt éppen egy férfiszépség), annál több a bizonytalan vagy éppen biztosan hamis eredetű legenda. Például hogy a vidéket járó Cimabue mester egész véletlenül figyelt fel az ügyesen rajzolgató pásztorfiúra és rögvest magához vette. Nos, ez – ahogy Norbert Wolf, a Taschen-féle kismonográfia szerzője ellentmondást nem tűrően leszögezi – mese.
Akkor hogy lett belőle Itália-szerte dicsért festőművész? Norbert Wolf töredelmesen bevallja, hogy nem tudjuk. A Giotto-kutatás nehéz kenyér, a légből kapott, de magabiztos legendákat kell összeegyeztetni a stíluskritika ingoványos eredményeivel. Minden kijelentés mellé kell csatolni egy kis megjegyzést: például „megkérdőjelezhető”, hogy ott volt-e az assisibeli San Francesco kezdő munkálatainál, vagy „gyanítható”, hogy pár esztendőt Avignonban is eltöltött.
A sok kérdőjel ellenére azért még egy ilyen kismonográfiából is plasztikusan kirajzolódik Giotto arcéle, az esztétikai forradalmáré, aki a bizáncias konvenciókat követő európai festészetet visszavezette a természetábrázolás tiszta forrásához. Aki az elbeszélést megtöltötte elevenséggel, aki elsőként festett csendéletet, arcképet, szembecsapó architektúrát és üstököst.
És hogy a portréját egy árnyalatnyival kézzelfoghatóbbá tegye, Norbert Wolf még azt is megjegyzi, hogy a gazdasági befektetésekkel se állt hadilábon, szövőszékeket adott bérbe, tetemes honoráriumokat zsebelt be, ráadásul az uzsorás Scrovegniknek festette ki az Arena-kápolnát. Sőt egy versében a szélsőséges szegénységet esztelenségnek nevezte. Persze a kis költemény – mondanunk se kell – nem biztos, hogy tényleg Giotto tollából származik...
R. G.
Artmagazin 2008/5. 93. o.