Május utolsó napjaiban és ötven év óta először Moholy-Nagy-kiállítás nyílt Amerikában. A New York-i Guggenheim nagyvonalú gálavacsorájának nemzetközi vendégei között szerzőnk, Szántó András is elsőként láthatta a múzeumot betöltő anyagot. Az Art Basel mellett számos globális márka művészeti tanácsadójaként dolgozó Szántó nemcsak azt értékelte, milyen mainak hat Moholy életműve, és mennyire jól mutat a Frank Lloyd Wright épületben, hanem hogy a kiállítás milyen fontos lépés az egész magyar művészet számára.

Nehéz elhinni, hogy a most nyílt Moholy- Nagy-kiállítás fél évszázad óta az első komoly amerikai retrospektív. Életművét és őt magát is szenvedélyesen szeretik a fotósok, az építész- és designer-közeg, a tájékozott művészeti szakértők. De a nagyközönség egyelőre nem ismeri annyira a nevét és sorolja egyértelműen a modernizmus nagyjai közé, mint mondjuk Picassóét vagy Marcel Duchamp-ét. Moholy olyan, mint tehetségkutatók felfedezésre várakozó tehetsége, aki persze majd szupersztárnak járó tapsot kap, ha végre előjön a takarásból. Valahogy nincs benne a közgondolkodásban, még úgy sem, hogy fájón rövid életének utolsó pár évét Chicagóban töltötte. Csak találgathatunk, miért alakult így; egy francia vagy német művésznek könnyebb elérni a világhírt, mint egy magyarnak? De talán ez mégsem ennyire egyszerű.


   Több mint valószínű, hogy a megkésett elismertség inkább azzal a telhetetlen étvággyal függ össze, amivel Moholy mindenféle műfajra, mindenféle kifejezési formára vetette magát. A kizárólag hagyományosan művészetnek tartott ösvény helyett szélesebbet akart, olyan utat, ahol a tanítás, mindenféle tervezés, a design is elférnek. Útközben folyamatos érdeklődéssel fordult a technológia és kreativitás metszéspontjai felé, és őszinte meggyőződése volt, hogy a művészet szervesen kapcsolódik a mindennapi élethez, hogy megkérdőjelezhetetlenül közük van egymáshoz. Ez a Bauhaus egyik alaptézise, és Moholyt a világ leginkább az iskola egyik meghatározó tanáraként jegyzi. Kíváncsisága a vizualitás olyan területeire vezette, amiket a művészek csak mostanra laktak be úgy igazán. 

A Guggenheim tekintélyes, Future Present című kiállításán teljes pompájában látható az alkotói munka sokirányúsága – épp ez teszi abszolút időszerűvé.


Úgy fest tehát, hogy a világ mostanra vette fel Moholy tempóját. Ami eddig a fókusz hiányának tűnt, vagy hogy hol van itt a legnemesebb művészeti formák, a festészet és szobrászat iránti kellő tisztelet, az napjainkból nézve vadonatúj dolgok felé tett, saját korát jócskán megelőző lépés. És minderre egy olyan elképesztően szépen installált kiállításon jöhetünk rá, amihez fogható évek óta nem volt a Guggenheimben. Az életmű friss, sürgetően izgalmas – és sokkal nagyobb, mint gondoltuk: több mint háromszáz mű, fotóktól kezdve rajzokon és fotogramokon át filmekig, kinetikus szobroktól kezdve épületmaketteken át díszlettervekig, iparművészeti produktumokig. Az egyik legjobb szekció A jelen terme, egy minden elemében végiggondolt kiállítási tér, amit Moholy a 30-as években tervezett egy hannoveri múzeum kiállítássorozatához. Ott úgy mutatta volna be a korszak művészetét, hogy az installáció maga is komplex kortárs művé válik, éppúgy beszél az időszakról, mint a művek maguk; saját korának kultúráját úgy mutatja be, mint amit alapvetően áthat és alakít a technológia, lebontva az addig szigorú műfaji határokat és hierarchiát. Víziója multimédiás Gesamtkunstwerk, ami akkor nem épült meg, a kiállítás rendezői viszont most megvalósították, mintegy azzal a felkiáltással: Íme, az interdiszciplinaritás! Vagy a komplexitás kis kápolnája. Egy fiatal művésznek zavarba ejtő lehet végignézni ezt az anyagot, és rájönni arra, hogy Moholy generációja mennyi mindent elmondott már képekről, még a modern fogyasztói társadalom által kitermelt látványdömping előtt.


Moholy már bőven a mai, ipari léptékű, globális képáradat, bőven a mindent imádó és felfaló vizualitás előtt rájött, hogy a művészet a kreativitás összes létező formájához és felületéhez kapcsolódni fog, és éltető enegiákkal táplálja azokat. Moholy-Nagy valójában posztdigitális művész az analóg technika korából.

László Moholy-Nagy: A jelen terme (Raum der Gegenwart), 2009-es rekonstrukció, 1930-ból származó tervek és dokumentumok alapján, vegyes technika, 442 × 586,8 × 842,8 cm, Van Abbemuseum, Eindhoven. Előtérben Fényrekvizítum elektromos színpadhoz (Lichtrequisit einer elektrischen Bühne), 1930 (replika, 2006, Hattula Moholy-Nagy, Ann Arbor, Michigan hozzájárulásával), fém, műanyagok, üveg, festék, fa, elektromos motorral, 151 × 70 × 70 cm, Harvard Art Museums/Busch-Reisinger Museum, Hildegard von Gontard Bequest Fund


Az, hogy a kiállítás később a chicagói Art Institute-ba, majd a Los Angeles County Museum of Artba utazik, biztosan nagyot lendít Moholy népszerűségén, és pezsgést hoz a munkásságával foglalkozó tudományos kutatásba is. Érdekes lesz figyelni, hogy ez hol, milyen új ötleteket és kapcsolódásokat eredményez majd.

Jelen pillanatban a megnyitó est benyomásai alapján két fontos kijelentést tehetünk. Az egyik, hogy milyen jól működik ez az anyag a Guggenheim emelkedő spirálján és falain. Moholy és Frank Lloyd Wright személyesen is ismerték egymást. Sőt, az az érzésem, hogy az amerikai építész pont ilyen műveket képzelt ide, amikor a múzeumot tervezte – közepes méretű, absztrakt és leginkább ilyen módon szép képeket. Tényleg nem láttam itt még olyan kiállítást, ahol a művek és az épület ennyire jól illettek egymáshoz.

A másik pedig, és ez nyilván külön érdekes az Artmagazin olvasóinak, hogy a magyar kulturális diplomácia erőfeszítése révén a kiállítást kis részben ugyan, de támogatta a magyar állam Külgazdasági és Külügyminisztériuma. És ha létezik múzeumi anyag, amiben ott a lehetőség, hogy a legjobb képet fesse Magyarországról, hát ez az. New York és a nagyvilág befolyásos művészeti körének jól öltözött tagjai hosszan tapsoltak a megnyitó gálavacsoráján, amikor a Guggenheim igazgatója kiemelte a magyar szerepvállalást. Őszinte, valódi elismerést a tengerentúlon pont a nemzeti és kulturális örökség ilyesfajta átgondolt menedzselése tud hozni. Moholyt királlyá koronázták New Yorkban, és ez azt is jelenti, hogy a magyar művészetnek van mit hozzátennie a nagy közös történethez, és a világ figyelmesen hallgatja.

Moholy-Nagy: Future Present, Guggenheim Múzeum, New York, 2016. szeptember 7-ig.