Látogatóban Hiva Oán
Gauguin fogai
Míg Zichy Mihály Szentpétervárról hazahozott hamvait szinte fejedelmi pompával temették el Pesten, az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobbjának, Paul Gauguinnek csak egy egyszerű kőlap jutott, valahol Francia Polinéziában. Gyászbeszéde sem volt, helyette Martin püspök írt levelet franciaországi felettesének: „Itt az egyetlen említésre méltó esemény, hogy hirtelen meghalt egy Gauguin nevezetű, megvetésre méltó egyén, aki neves művész volt, de ellensége Istennek és mindennek, ami erkölcsös.”
A The Artnewspaper hírei szerint 2000-ben egy sikeres ásatás folyt a posztimpresszionizmus és a naiv festészet úttörőjének otthona mellett Hiva Oa-szigeten. Gauguin 1901-ben költözött át a Marquises-szigetekhez tartozó Hiva Oára, ahol fölépítette bennszülött kunyhókra emlékeztető utolsó hajlékát. Az „Örömök házának” nevezett két szintes kunyhó mellett brit régészek tárták fel Gauguin kútját a közelmúltban. Mivel a bennszülöttek kizárólag forrásokból jutottak tiszta vízhez, a festő kútjával nem sokat törődtek: belehajigálták a művész után maradt felesleges ingóságokat. A lelet nem egy világszenzáció, de Atuona falu múzeuma még profitálhat belőle: brit tartósított marhakonzervek üres dobozai, új-zélandi sörösüveg, kézzel festett, törött porcelántányérok Angliából, a polinéz nők elcsábításához szükséges parfümös üvegcsék, a szifilisz és a súlyos ekcéma fájdalmainak enyhítésére használt morfiumos ampullák, még mindig lenolaj szagú festékpigmentek és egy palettaként használt kókuszdióhéj-darab. Valamint négy szuvas fog, amiket valószínűleg Gauguin saját kezűleg húzott ki a szájából. (A Marquises-szigetek őslakósai nem ismerték a cukrot, így a lyukas fogak nem tartozhattak hozzájuk.)
Gauguin a mesés Paradicsomot keresve költözött Hiva Oára három évvel a halála előtt. A félig perui származású világcsavargó kalandos életet tudhatott maga mögött: volt tőzsdealkusz, matróz, ásta a csatornát Panamában, állított ki az impresszionistákkal és jól megkergette egyszer a feldühödött Van Gogh is Arles-ban. A bennszülött vademberek archaikus boldogsága után loholva költözött Tahitire 1891-ben, ahol örök harcot folytatott a bennszülötteket elnyomó francia hatóságok ellen. (Miközben gyereklány kedvesével éldegélt kunyhójában.) Az állami korrupció és az örök pénztelenség űzte egyik helyről a másikra. Így jutott el végül a festői szépségű Marquises-szigetekre (Tahititól 1300 km-re!), ahol 1903-ban utolérte a halál. Öregen, betegen és koldusszegényen hunyt el, egy közeli domb alá temették.
Szerző: Rieder Gábor