Liber Veritatis

Markó András vázlatkönyve Firenze elfeledett Markói | II. rész

Fehér Ildikó

A kisebbik Markó fiú vázlatkönyvét, a 17. századi nagy francia tájképfestő, Claude Lorrain azonos című grafikai sorozatára utalva, Liber Veritatis néven publikálták Olaszországban, de a mai napig feldolgozatlan maradt a magyar szakirodalomban. Pedig az oeuvre hiányzó tételeire is fényt deríthet, hiszen Markó András rajzgyűjteménye egyben pontos műtárgyjegyzék is volt, vázlatai hátoldalán a későbbi olajfestmények tulajdonosait névvel és címmel tüntette fel, amely akár a lappangó képek utáni nyomozásban is segítséget jelenthet.


Markó András: Liber Veritatis, 1865 | magántulajdon

„Andrea Markò ungherese”
A Markó András pályája és festői tevékenysége körüli bizonytalanságot jelzi, hogy még születésének és halálának évszámai is eltérően szerepelnek az olasz és a magyar nyelvű művészettörténeti irodalomban.1 Idősebb Markó Károly másodszülött fia mindenesetre valamikor az 1820-as évek közepén született Bécsben és 1890 körül Firenzében halt meg. Életrajzát itthon a legutóbbi, 2011-es nagy Markó-kiállítás katalógusában Bellák Gábor ismertette a művész magyarországi kapcsolataira, festményeinek stílusára és a milánói Liccioli-gyűjteményben lévő műveinek történetére koncentrálva.2 Aktív alkotói időszakának nagy része ugyan Toszkánához kötődik, de a korabeli firenzei festőiskolák ‒ Scuola di Staggia, Macchiaioli-csoport ‒ képviselői között is voltak nála jóval meghatározóbb művészegyéniségek. A firenzei művészeti levéltárakban fellelhető korabeli „Andrea Markò ungherese” megjelölések alapján lehet azonban, hogy mégiscsak a hazai 19. századi festészettörténet egy megíratlan fejezetéről van szó.


Markó András: Liber Veritatis, 1865 | magántulajdon
 

A Liber Veritatis
Markó András leszármazottainak tulajdonában fennmaradt a festő vázlatkönyve, melyet az olasz szakirodalom a Toszkán Ottocento festészetének fontos forrásaként tart számon.3 Jelentőségét jól példázza, hogy felbukkanása után, azaz pár évtizeddel ezelőtt Beatrice Paolozzi Strozzi, a Museo del Bargello későbbi igazgatója publikálta a firenzei Antichità Viva című folyóiratban.4 A vázlatkönyv minden oldaláról készült fotódokumentáció Carlo Del Bravo, a firenzei egyetem művészettörténet tanszékének professzora közvetítésével a tanszék könyvtárának fotótárába került, a Markó-család meglévő vagy lappangó firenzei munkáiról készült fényképek kartondobozába.5 Beatrice Paolozzi Strozzi kiváló érzékkel Liber Veritatis címmel adta közre Markó András rajzgyűjteményét, utalva Claude Lorrain 1635–36-ban elkezdett, azonos címet viselő grafikasorozatára, mely ma a British Múzeum gyűjteményében található. A címadás azért is találó, mert ha maga a szerző nem is értesült róla, a magyar nyelvű művészettörténet- írás a tájképfestő iskola alapítóját, id. Markó Károlyt jellemezte időnként „a magyar Claude Lorrain”-ként, és fia, Markó András is minden bizonnyal tisztelte francia barokk elődjét, hiszen másolta is egyik festményét, amit a Galéria régi nyilvántartásaiból tudunk.6
   Markó András Liber Veritatisa azonban ‒ az olaszországi publikációk és említések ellenére ‒ a hazai szakirodalom és a nagyközönség számára egyaránt ismeretlen maradt. A Markó-család kutatói közül Bodnár Éva ugyan látta a rajzokról készült fotókat, de ez csak a hagyatékában fennmaradt feljegyzésekből derül ki.7


Markó András: Liber Veritatis, 1865 | magántulajdon

Műtárgyjegyzék a tulajdonosok címlistájával
Ahhoz képest, hogy a Markó-iskola mennyire ismert volt Firenzében az 1850‒60- as években, kevésnek tűnhet a firenzei közgyűjteményekben ma tőlük fellelhető olajfestmények száma. A kortárs Adriano Cecioni visszaemlékezéseiben leírja, hogy a Markó-család elsősorban a tehetős polgári réteg számára dolgozott, így munkáik nagyobbik része magán- és nem állami gyűjteményekbe került.8 Ha az olajfestményeket vizsgáljuk, a Palazzo Pitti épületében található Galleria d’arte moderna ‒ a legutóbbi szakkatalógusa alapján ‒ tizenhárom Markó András-festményt őriz, kizárólag az 1860–70-es évekből.9 Ezzel szemben igen kevés információnk van arról, hogy itáliai magángyűjteményekben hány és milyen jellegű munkái lehetnek a művésznek vagy a Markó-család többi tagjának, mivel a kutatás ezt a kérdéskört még alig érintette. Éppen ebben rejlik Markó András Liber Veritatisának jelentősége: a Liber Veritatis azon grafikái, melyeknek a felületére a festő négyzethálót szerkesztett, ugyanis minden bizonnyal olyan kompozíciós vázlatok, melyek nagyobb méretű, feltehetően olajképhez készültek. Ráadásul körülbelül negyven rajz hátoldalán nevek és pontos címek találhatók házszámmal együtt, melyek azt jelzik, hogy hova kerültek a művésztől a festmények. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy 1865-ben, amikor a rajzok készültek, Markó András munkái főleg milánói és római tulajdonosoknál kötöttek ki, egyegy padovai és castelfrancói kivétellel. A művész feltehetően emlékeztetőül saját munkáiról ‒ fotódokumentáció hiányában ‒ mintegy saját portfólióját állította össze ily módon. Amennyiben a számokat nézzük, igazat kell adnunk Adriano Cecioninak: Markó András festményeinek legnagyobb része ebben az időben magángyűjteményekbe került. Rajzainak másik izgalmas csoportja olyan jelmezes figuratípusokat, karaktereket ábrázol, ami alapján gyanítható, hogy a művész színpadi látvány- vagy jelmeztervek készítésében is közreműködhetett. Ezeknek a rajzoknak a legtöbbje gyors vázlat, sőt Markó a papírlapot forgatva, egymáshoz nem kapcsolódó figurarészletekkel töltötte ki a felületet. Némelyiken pár soros olasz vagy német nyelvű szöveg is szerepel, talán éppen abból a műből való részlet, amihez a jelmeztervek is készültek.10
   Nyilvánvaló, hogy a Liber Veritatis egy olyan, sokat ígérő Markó András-kutatás kezdőpontja lehetne, amely jelenleg az olasz és a hazai művészettörténet-írásban egyaránt fehér foltnak számító témát érintene.


Markó András: Liber Veritatis, 1865 | magántulajdon

A Scuola di Staggia
Markó András eddig ismert olajfestményeinek stílusa szorosan kapcsolódik a Firenze környéki, 1854-ben alakult macchiaioli, vagyis „foltfestők” csoportjához. (Bővebben lásd: Fehér Ildikó: Markó fiúk, Markó lányok. Firenze elfeledett Markói I. rész, Artmagazin 82, 2015/8. 6–13. o.) A Palazzo Pitti képtárában is az olasz egység létrejöttének művészetét (1859–70) és a macchiaioli festőket bemutató termekben találkozunk munkáival. A század közepén néhány helyi festő ‒ Markó András és Károly, Serafino Da Tivoli, Carlo Ademollo, Lorenzo Gelati, Saverio Altamura ‒ a lankás dombjairól és vörösborairól is híres Chianti vidékén található Staggia település közelében, a szabad ég alatt kezdett tájképeket festeni.11 Ez a társaság később Scuola di Staggia néven került be a szakirodalomba, és működésük a Markó fiúk pályájának is meghatározó állomása volt. A festőtárs Telemaco Signorini azonban pár évvel később, 1867- ben nem túl hízelgően emlékszik vissza Markó András munkáira: „örökké csak ugyanazokat a kompozíciókat ismételgette, mindig ugyanazon a módon. (…) Minden alkalommal, amikor egy újabb képét megnéztük, ez volt az első benyomásunk róla: De szép kép! És milyen kár, hogy ezt mindig ugyanígy festi meg.”12 Ezzel a véleménnyel alapvetően a hazai és az olaszországi kutatók is egyetértenek: Markó András festészete témaválasztás és technika tekintetében sem mutatott nagy ívű fejlődést vagy komolyabb változást az 1850–60-as években.13
   A Promotrice di Belle Arti főként kiállításokat szervező firenzei szervezetének munkájába apja mellett (aki alapító tagja volt a Promotricének) 1844-től András is bekapcsolódott. A Promotrice kiállításainak katalógusaiból tudjuk, hogy ő maga is rendszeresen szerepelt a tárlatokon: tájképeket vagy állatos tájképeket mutatott be szinte minden évben. Markó András ma már nem ismert, különböző gyűjteményekben szétszóródott festményeinek címeit, témáját ezekből a jegyzékekből követhetjük vissza. Az 1854-es katalógusban például a Scuola di Staggia művészcsoport tevékenységéről is olvashatunk beszámolót, melyben Markó András néhány tájképe is szerepel címével együtt. De kiemelhetjük például a következő évtizedből a Promotrice 21. kiállítását is. Tíz kép szerepel a katalógusban az eladási árakkal együtt: Mugellói motívum, Szénagyűjtés – mugellói motívum, Idomított állatbemutató fináléja, A San Miniato székesegyház látképe, Tájkép pihenő állatokkal, A castrói szikla állatokkal, Maremmani csikósok, Vadászat dámszarvasra, Gabona őrlés, Hegyek Stazzemában.14 Sajnos azonban mindössze alig néhányat ismerünk olaszországi magángyűjteménybe került munkái közül. Ezek közé tartoznak a leszármazottak tulajdonában fennmaradt művek ‒ akvarellek, grafikák ‒, melyek fotódokumentációját a firenzei egyetem könyvtárának korábban említett gyűjteménye őrzi.


Markó András: II. Viktor Emánuel megpihen vadászat közben, 1860 körül, olaj, vászon, 43 × 64 cm, Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, Firenze. A festmény befejezetlen, a háttér facsoportja ceruzával van megrajzolva

A Palazzo Pitti
A Palazzo Pitti épületében lévő képtár, a Galleria d’arte moderna rendelkezik a 18. század végétől nagyjából az első világháborúig tartó időszak toszkán művészetének legfontosabb gyűjteményével. Alapítását általában I. Lipót Toszkána nagyhercegének nevéhez kötik (ugyanő 1790-től II. Lipót néven magyar király és német-római császár), aki 1784-ben átalakítva a firenzei festőakadémiát megalapította a modern képtárat. Az alapítást követő évtizedekben a gyűjtemény számos, a firenzei akadémia tanárainak és az akadémián végzett művészek, köztük a Markó-család tagjainak munkáival gyarapodott. II. Viktor Emánuel uralkodása idején, 1861- ben az egységes Olaszország megszületése alkalmából Firenzében nagyszabású kiállítást rendeztek. A Prima Esposizione Nazionale újabb lehetőséget jelentett a gyűjtemény bővítésére, a dokumentumok szerint több Markó-festmény akkor került a képtárba. A bemutatót id. Markó Károly ugyan már nem élhette meg, de festészetét tizenkét munkája képviselte.15 Ifjabb Markó Károlyhoz hasonlóan András is három képet állított ki, köztük például a Szénégetők és a Gázló című festményeket, amelyek jelenleg is szerepelnek a Pitti Képtár állandó kiállításán.16
   Alig valamivel korábban, a Risorgimento, azaz az olasz állam ’újjászerveződése’ vége felé, 1859. szeptember 23-án az ideiglenes állami vezetés pályázatot hirdetett különféle művészeti kategóriákban, melynek témája a hazafiasság ábrázolása volt. A téma kifejtésére II. Viktor Emánuel és III. Napóleon életnagyságú bronz lovas szobrain kívül a festészetben igen sok csatakép és történelmi jelenet született. A szervezők külön kategóriát hirdettek meg a tájképfestészetnek, melyen a Promotrice ajánlásával szerepeltek Markó András képei: több állatos tájkép és néhány Pisa környékét bemutató festmény. Elképzelhető, hogy erre a pályázati felhívásra kezdett bele Markó András 1860 körül a II. Viktor Emánuel megpihen vadászat közben című olajképének festésébe, ami egyébként elég szokatlan témaválasztás a festő eddig ismert képeihez viszonyítva.17 A festmény befejezetlenül maradt (ezért a kiállításon sem szerepelt) és 1982-ig Markó András leszármazottainak tulajdonában volt. A képet E. L. Pierazzi Hampt (Haupt?) adta el a Galleria d’arte modernának több más Markó András-festménnyel együtt 1982- ben, mint például a Tájkép lovakkal, Tengeri tájkép vagy a Tengeri táj a viareggiói mólóval. Ugyanekkor került az örökösök tulajdonából a Pitti Képtár gyűjteményébe Markó András portréja is, amit a felirata alapján Firenzében festett róla Than Mór 1887-ben.18 A táj- és állatmotívumok festőjeként a portré vagy az önportré Markó Andrást sosem foglalkoztatta19, ám így legalább Than Mór 1887-ben Firenzében festett képe megőrizte a második Markó fiú arcvonásait az utókornak.

• • •

1 Markó András életét 1826 és 1890 közé helyezi az olasz nyelvű szakirodalom: Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, catalogo generale, tomo 2, szerk. C. Sisi, A. Salvador, 2008, 1348‒1351. o.; Ottocento italiano opere e mercato di pittori e scultori, 2. szerk. M. Agnellini, Milano, 1995, 200‒201. o.; 1826-ban született a kortárs Adriano Cecioni szerint is: Scritti e Ricordi, szerk. G. Uzielli, Firenze, 1905, 444. o.; valamint B. P. Strozzinál is evvel a dátummal találkozunk: Un Liber Veritatis dell’Ottocento, Antichità Viva, XVI, 1977, N. 1. 48. o. A hazai irodalom hagyománya alapján a festő életrajzát összefoglaló Bellák Gábor 1824 és 1895 között helyezi el a művész pályáját: A Markó-iskola. Markó Károly gyermekei és tanítványai, in: Markó Károly és köre, mítosztól a képig, MNG, kiállítási katalógus, szerk. Bellák G., Dragon Z., Hessky O., Budapest, 2011, 81‒83. o.
2 Bellák, i. m.
3 Strozzi, i. m. 48–56. o.
4 Strozzi, i. m.
5 Università degli Studi di Firenze, Biblioteca Umanistica Storia dell’Arte, Fototeca. Ez annak a tanszéknek a könyvtára, melynek tanszékvezetője hosszú éveken át Boskovits Miklós volt.
6 Bellák, i. m. 81. o.
7 Bodnár Éva-hagyaték, MNG Adattár, 25176/2015/16.
8 A. Cecioni: Scritti e Ricordi, több kiadásban: szerk. G. Uzielli, Firenze, 1905, 300, 315, 444. o. (a Markó családról); A. Cecioni: Opere e scritti, szerk. E. Somarè, Milano, 1932, 223. o.
9 Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, catalogo generale, tomo 2, 2008, i. m. 1348‒1351. o.
10 „Ein andermal ging Liese zur schön beblümten Wiese mit ihren Kinderlein hinaus. Die weißen Lämmchen grasen dort auf dem grünen Rasen nicht weit von Lieses Haus. Seht, sprach die fromme Liese, sehtKinderlein (…)“ A német nyelvű versrészlet átírásáért Frau Eleonore Ransböcknek tartozom köszönettel.
11 E. Spalletti: Gli anni del Caffè Michelangelo (1848‒1861), Firenze, 1985, 81‒83. o.
12 T. Signorini: L’Esposizione di Belle Arti della Società d’incoraggiamento di Firenze, Gazzettino delle Arti del Disegno, 5, 1867. február 16.
13 Bellák, i. m. 81‒83. o.; Spalletti, i. m. 84. o.
14 Catalogo delle opere ammesse alla ventunesima esposizione solenne della Sicietà Promotrice delle Belle Arti in Firenze nell’anno 1865, kiállítási kat., Firenze, 1865.
15 Spalletti, i. m. 229. o.
16 Spalletti, i. m. 230. o.; Cultura toscana dell’unità (1859‒70) e primi cenacoli dei Macchiaioli, in: Quartiere Borbonico o Nuovo Palatino, szerk. C. Sisi, Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, Firenze, 1976, kat. 22; Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, catalogo generale, 2, i. m. 1349. o.
17 Galleria d’arte moderna di Palazzo Pitti, catalogo generale, 2, i. m. 1351. o.
18 A festmény jobb felső sarkában lévő felirat: „Than M. Firenze / 1887”.
19 Ahogyan apja, id. Markó Károly is csak egyetlen önarcképet festett, de az 1887-ben, amikor Than Mór Firenzében járt, már az Uffizi Képtár állandó kiállításán szerepelt.