E bemutatók még tovább osztályozhatók piaci vagy szakmai jellegük szerint. Minthogy az alábbi cikk témája egy nonprofit biennále, a Manifesta, ezért itt ezt a kétévente megrendezésre kerülő, kifejezetten a fiatal művészetről szóló fórumot fogjuk rendszerbe helyezni, annak apropóján, hogy idén ötödik alkalommal nyitja kapuit az Európa mindig más városában helyet kapó kiállítás.

 

Az időről időre újra megrendezésre kerülő bemutatók megsokasodtak az utóbbi években. Hazánkban még nem érezni, de a kortárs művészeti események szervezése megfelelő nagyságrend mellett üzletté vált, ahol a rendezők és a fogadó helyszín, a mára már pontosan definiálható kulturturizmus célpontjává tesznek egy régiót. Tíz év alatt a biennálék száma ezért látványosan nőtt, több európai és Európán kívüli város megakiállításokkal szól hozzá a művészet alakulásához. Ezek közt kiemelhetjük a Velencében, Sydneyben, Sao Paolóban, Yokohamában (Triennálé), és Isztambulban rendezett kiállításokat, de meg kell említenünk néhány kisebb vállalkozást is, mint a prágai vagy a tiranai biennále.

 

E kezdeményezések mintáját a két legnagyobb hagyományú nonprofit esemény jelenti, a több mint száz éves Velencei Biennále és a majd' ötven éves - Kasselban újabban ötévente

megrendezésre kerülő szakmai fórum - Documenta. Ezek azért is fontosak, mert struktúrájuk és változásaik, illetve az őket ért kritika volt az egyik forrása annak, hogy többen kedvet kaptak hasonló vállalkozások kezdeményezésére. Míg Velence a különböző országok pavilonjainak köszönhetően hivatalos összképet ad a nemzetek legjobbnak tartott művészeiről, addig a Documentán egy aktuális, elemző összefoglalót láthattunk arról, mi is történt a kortárs művészetek színterén az elmúlt öt évben. A két esemény, a protokolláris és a szakmai, sok évtizeden keresztül egészítette ki egymást nagy sikerrel.

 

A változás első szelét akkor tapasztalhattuk, amikor Velencében megjelent az alternatív fórum, a többezer négyzetméter alapterületű sólepárló üzemben rendezett „Aperto", a fiatal, még kevéssé ismert, de érdekesnek tartott művészek kiállítása.

 

A Manifestát is a fiatal művészet bemutatásának gondolata szülte, de kitalálói olyan példamutató struktúrát kívántak létrehozni, amely szemben állt az addigi biennálék hagyományőrző, helyhez között adminisztrációjával. Alapítói szándéka szerint 1994-ben egy olyan fórumot hoztak létre, amely politikától mentes, amit azzal is bizonyít, hogy Európán belül vándorló, nomád intézmény. Lebonyolítója a Manifesta Alapítvány, de megrendezői változó csoportok, akik csak az adott időszakra kapják megbízatásukat. A korábbi Manifesták szervezőiből létrejött „board" hivatott a következő kiállítás kurátorait is kiválasztani, akik a felkészülést átfogó kutatási időszaknak tekintik s a kontinens minden zugában keresik a fiatal tehetségeket.

 

Az idei kiállítás is hasonlatos a korábbiakhoz, most is egy „csomagról", beszélgetésekből, workshopokból, utcákon, tereken és kiállítótermekben megjelenő tárlatból álló együttesről beszélhetünk. A kiállítások tematikus meghatározása igen fontossá vált az elmúlt évtizedben, mert ez az a rés, amelyen keresztül a kurátor kommunikálhat egy tágabb közönséggel, azt állítván üzenetével, hogy a művészet érdeklődése egyáltalán nem tér el a világtól magától: épp a művészek azok, akik a mindannyiunkat foglalkoztató aktuálpolitikai, tudományos és egyéb kérdéskörökben alternatív válaszaikkal gondolkodásunk felfrissítői lehetnek. Ezért az óriáskiállítások mindig bírnak alcímmel vagy hívószóval, tavaly a Velencei Biennále az „Álmok és konfliktusok" címet viselte. A téma irányt szab és lehatárol, összeköti a művészeket és indokolja a válogatást.

 

E rendszertől a Manifesta némiképp eltér, rendszerint nem rendelkezik külön mottóval, témáját ugyanis létrehozatalának célja, szervezeti felépítése és vándorló attitűdje határozza meg. Azáltal, hogy kétévente más városba költözik, új és új régiókat von be a művészet látómezejébe, más intézményeknek és kulturális szervezeteknek adva meg a lehetőséget a részvételre, illetve az anyagi támogatásra. Az új helyszínek váltják ki, hogy a Manifesta Európa változó karakteréről, a benne élő népek eltérő problémáiról, etnikai konfliktusokról és személyes sorsokról ejtsen szót. Ez teszi lehetővé, hogy az aktuális kurátorok (5-3, jelenleg 2) mindig friss érdeklődésük szerint gyűjtsék anyagaikat, koncepciójuk a helyzetre adoptált kérdésekkel foglalkozik.

 

Így a Manifesta karakterét fiatal művészetet bemutató jellege és működési módja jelenti és teszi egyedivé, a manifesztum kifejezése a benne rejlő újszerű meghatározása. Első alkalommal, 1996-ban, Rotterdamban, másodjára Luxemburgban rendezték. A 2000-es ljubljanai a harmadik, aktuális geopolitikai kérdések hangsúlyozását tűzte ki céljául, ezért kivételesen a „Boarderline Syndrome" alcímet kapta. A helyszínválasztás jelezte, hogy a kurátorok az akkori Európa határain kívülre, a közép-kelet-európai régióra koncentráltak. Nagy szomorúságunk, hogy a rendezők eredetileg Budapestnek szánták a szervezés jogát, de az aktuális kultúrpolitika nem reagált időben a megkeresésre.

 

2002-ben Frankfurt am Main adott otthont a rendezvénynek, a jelenleginek pedig egy kisváros, San Sebastian. E helyválasztásokban a művészet decentrizálásának szándékát fedezhetjük fel, mert a kiállítások így nem egy-egy nagy és kedvelt központhoz kötődnek.

 

A kurátorok kiválasztásának elve, hogy különböző területekről érkezve saját ismereteiket és őket jellemző kérdéseiket hozzák. A kortárs művészet területén dolgozók nagy megtiszteltetésnek tartották, hogy Néray Katalin is kurátora volt az első Manifestának.

 

E kiállítások magyar részvétele sajnos véletlenszerű. Rotterdamban El Hassan Róza és Sugár János, Luxemburgban Benczúr Emese, Frankfurtban pedig Lakner László szerepeltek különböző projektjeikkel. Sem Ljubjanában sem az idei San Sebastian-beli anyagban sincs magyar művész.

 

Az összképhez kritikai megjegyzés is tartozik. Egy fiatal művészeket bemutató, aktuális tendenciákat hangoztató válogatás minden esetben kockázatos vállalkozás. Főleg, ha több szervező igyekszik kifejezni benne saját esztétikai ítéletét. Ekkora volumenű rendezvény esetében a sokszínűség fényét legtöbbször a túl sokféle karakter széteső jellege árnyékolja be. A néző sokszor talajtalan: nem érti a válogatás indokát és tartalmát, úgy érezheti, hogy a kurátorok nem adnak elég támpontot az újszerűség megértéshez.

 

Mindezekkel együtt a Manifesta jelentős megnyilvánulás, amit épp az tesz kiemelkedővé, hogy „forrásként" működik, nem a hírnév, hanem a figyelemreméltóan induló pálya indokolja a választást. Idén tehát San Sebastian az, ahol a jövő művészetének hírnökeit, az új neveket egymáshoz viszonyítva ismerheti meg a nagyérdemű. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a felfedezőtúrát.