Minták, mintázatok

A Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása

Winkler Nóra

Nagymamám, nyugdíjas éveiben egy belvárosi szalon előkelő nőinek varrt. És nekünk, lányunokáknak is, gyakorlatilag bármit, amit csak elképzeltünk. Gombok csörgése, anyagok vásárlása, tapintgatása, minták egymáshoz illesztgetése, gőzölős vasalás mindennapi program volt. Anyám textilmérnök, és munkatársa volt annak a csapatnak, akik az Óbudai Textilgyár utódvállalatát, az Innovatextet vitték. Így aztán van persze bennem elfogultság a Goldberger Textilmúzeum iránt, de igazából nincs szükség családi szálakra, hogy az ember rajongóvá váljon.

 
Goldberger Leó, aki világsikert csinált az óbudai gyárból. Magyar Nemzeti Múzeum, 1941
 
„Minek Párizsba mászkálni a divat után, ha idehaza itt van nekünk minden?” – tette fel Goldberger Leó a kérdést, joggal büszkén tekintve végig a gyárban készült, selymesen omló, százféle mintában elérhető „Parisette” anyagokon valamikor a harmincas években. Átfordítanám ezt magára a múzeumra, de remélhetőleg fogunk még Párizsba járni kiállításokat nézni, sőt ruháért is, csak azért, mert az óbudai intézmény abszolút világszínvonalon teszi a dolgát.
   Belépéskor jól kialakított pult fogad, jegyek mellett múzeumi ajándéktárgyakkal. Bent a termekben a 18. századtól, a zsidó család letelepedésétől, az óbudai Arany-hegy elnevezés átfordításából jövő családnévtől indulunk. Kereskedőként kezdték, felvidéki kelmegyártó mesterek műhelyeit látogatták áruért, később saját kékfestő üzemet alapítottak, és elkezdtek gyártani. Állandó bódéik voltak nagy vásárhelyeken, ahol a magyarok fehér mintást, a szomszédos népek viszont sárga, kék, zöld motívumosokat kerestek. Mi terítőket, nyomómintákat, fogasra akasztott ruhákat nézegethetünk itt, fotókat és festményeket, ahol kékbe öltözött inasok dolgoznak a dézsák körül.
 
Az 1936-os BNV-pavilonra emlékeztető monumentális elem — az eredeti tervezői Falus Elek és Staudhammer Károly —, amit sokan dekoratív falnak vélnek, holott átjáró, amin túl további termek sora nyílik
 
   A manufaktúrából a nagypolgáriasan telt testalkatú Goldberger Sámuel innovatív vezetése alatt lett gyár. Új technológiákkal új kelméket gyártottak, egyre komolyabb résztvevői voltak a hazai ipart pártoló mozgalmaknak, és teljes mellszélességgel, sőt, a hitközség javainak felajánlásával is támogatták az 1848-as szabadságharcot. Itt emlékeznék meg a sikeres férfi mögött álló feleségről, Adler Erzsébetről, aki nemcsak tizenhét (!) gyereket szült, de amikor férje korán meghalt, fiaival át is vette a cégvezetést. Hogy közülük ki milyen tisztséget vállalt, úgy tudhatjuk meg, ha e terem falának kis dobozait felnyitjuk és keresztneveik mögött elolvassuk, melyik volt főkönyvelő és ki felelt az anyagbeszerzésért. Újonnan megrendelt textilnyomó gépeikkel tízszeres hatékonysággal ment a termelés, részt vettek a legelső Iparkiállításon, kliensük volt Kossuth Lajos, Ferenc József meg nemcsak felkereste a gyárat, de kisvártatva nemesi címet adományozott nekik. Egyre újabb Goldbergerek nőttek fel, akik egyre modernebb technológiákat hoztak, a gyár 1900-ra már az ötödik legnagyobb volt Pesten.
   A fasori Evangélikus Gimnázium után Lipcsében jogot tanuló Goldberger Leó 1913-ban lett vezérigazgató, és ’45-ig tartó vezetése alatt a magyarországi tündöklésből világsiker lett.
 
Szamócák, szirmok és szárnyak a '30-as, '40-es évek textíliáin
 
   A múzeum legszínesebb anyaga ebből a korszakból való. Kézzel festett terveken nyíló virágok és színes papagájok csáboskodnak mindenfelől, az üvegtárlókban régi mintakönyvek, sok-sok beragasztott motívummal és személyes tervezői jegyzetekkel. Az, hogy legyenek saját designerek, központi kérdés volt, a sok előrelátó vezetői döntés egyike, a piaci előremenetel záloga. Eredetileg utazóügynököktől vagy külföldi tervezőcégektől szerezték be a mintákat, de alapítottak egy ösztöndíjat, és 1905-ben egyéves párizsi tanulmányútra küldték vele Lakatos Artúrt. Aki hazatérve megszervezte az első textilművészeti szakosztályt az Iparrajziskolában, ettől kezdve a gyár tanoncai is ide jártak. A gyár központi műtermében pedig később olyan nagynevű grafikusok dolgoztak, mint Zala Tibor, P. Szabó Éva vagy Foreth Gyula. A Goldberger abszolút sikertörténete a Parisette textil volt. A német Bemberg műselyem fonal hazai gyártásának jogát vették meg, és azt továbbfejlesztve dobták piacra a gyorsan hisztérikus sikert hozó anyagot, ami fényes volt, mint a selyem és tartós, mint a pamut. Hangos reklámkampányába színésznőket is fotóztak, Dayka Margit például azt mondta, csak első vígszínházbeli szerepe okozott ahhoz fogható örömet, mint amit egy ilyen ruha viselése. Parisette-be öltözött karcsú modellek képeit láthatjuk a múzeumban, a terem egy külön bokszában villannak fel, miközben korabeli híradóhang mesél a Corvin áruházban, jazz-zenekarral kísért divatbemutatóról, ahol – a férfi kommentátor szerint – minden elképzelhető női igényt kielégítő szabás és minta felvonult.
 
  
Textil-fal, praktikus mosási útmutató a Parisette-hez, egy korabeli marketingérzékeny szlogenpályázat és egy pamutipari kalandergép makettje
 
   1937-ben kizárólag a Goldberger gyár képviseli a magyar ipart a Párizsi Világkiállításon. Egyrészt megnyerik a nagydíjat, másrészt Falus Elek tervezett egy csodálatos, szalonként berendezett pavilont nekik, aminek híre Az Est beszámolója szerint futótűzként terjedt a ruhákra kiéhezett francia, német, angol és amerikai nők között, akik valósággal megszállva tartották az épületet. Aztán Magyarország ’44-es megszállásakor Goldberger Leót Mauthausenbe viszik, a koncentrációs táborban hal meg a következő évben. Pedig előrelátó volt. A harmincas évektől erősödő szélsőjobbos támadásokat befolyásos képviselők igazgatóságba hívásával ellensúlyozta, később vezetőket és tisztségviselőket nyugdíjazott, hogy a zsidótörvények nyomását csökkentse, sőt maga is lemondott fizetéséről. Elszántan készült a háború utáni évekre, fejlesztette az üzemet, amikor ’42-ben bombatámadás miatt sok gépük megsemmisült, újakat rendelt és közben a helyreállítást felügyelte. Ahogy Richter Gedeon ez idő alatt pár kerülettel arrébb, egy másik világhírű gyár létrehozójaként, ő is biztosra vette, egy nagyra becsült, jó kapcsolatrendszert ápoló, hazai gyáriparossal ez az egész egyszerűen nem fordulhat elő.
 
Karcsú nőegylet - Divatrajzok a nyári szezon plakátjairól, 1930-as évek
 
   Fontos, hogy a világsikerből pár lépéssel Mauthausenbe vezető út sokkja átélhető a kiállításon, nem sima történeti adatként megyünk el mellette. Jövünk ugye a jaj-most-is-de-hordanám színes anyagmintáktól, a nagyvárosi jó élettől, külföldi diadalt harsogó híradófilmektől, és egy vékonyka falon túl már be is ájulunk a holokausztra emlékező kis szobába.
   Innen kikeveredve az államosítás, ötéves tervek, privatizáció, eladósodás és gyárbezárás jön. Nem nagyon vizuális témák, mégis mozgalmas ez a blokk is – ablakként nyíló info-táblákkal, kubai küldöttségek baráti látogatásával, dolgozókkal forgatott, visszaemlékező kisfilmekkel, műszálas, de korhangulatos textilmintákkal, érthető, világos grafikonokkal.
   Érzékekre ható, jó múzeum a Goldberger, sok fogható, nyitható, kipróbálható elemmel, multimédiás platformmal, hangzóanyaggal, reflektorfénybe rendezett csorgó színnel. Megmutatja e történet releváns síkjait, családfát, vállalkozói érzéket, hagyományos technikát és állandó megújulást, művészi színvonalat, nemzetközi léptéket, provinciát, kelet-európai történelmet.
   Sose láttam még előtte molettát, de itt, a textilipart építő, asszimilálódott zsidó család történetét bemutató kiállításban külön szépnek tartom, hogy a formája, pont, mint egy tóratekercsnek.
 
Az 1950-es állománytábla | Óbudai Múzeum – GTGY
 
Dinamikus, ívelt pavilonbelső az 1935-ös BNV-n | Forrás: Építészeti Múzeum
 
Fogható, nyitható felületek, érdekességeket, információkat rejtő ablakok a kiállítóterek falain
 
A 60-70-es évek anyagait zömmel az egykori dolgozók vitték be és adták oda a kiállításra készülő múzeumnak, amikor kurátorai meglevő tárgyi emlékek után kutattak
 
Kurátor: Népessy Noémi
 
Rendezték: Bíró Hajnalka, Benyóné Dr. Mojzsis Dóra, Perjéssy Révész Antónia, Révész Nándor, Urbán Franciska, Viszket Zoltán
 
A kiállítás látványterve és az installáció tervezése: Narmer Építészeti Stúdió