Az olajfesték felfedezői

Bámijáni Buddhák

2001-ben nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor az afganisztáni tálibok rakétavetőkkel, tankokkal és dinamitkötegekkel megsemmisítették Bámiján-völgy hatalmas Buddha-szobrait. A radikális iszlám milicisták az emberábrázolást tiltó Korán soraira hivatkozva robbantották fel a 6. századi kolosszusokat. De nem csak az óriási szobrokat tették tönkre, a Buddhák monumentális fülkéi mögött húzódó barlangrendszer falképeit is súlyosan károsították. Pedig egy nemzetközi kutatócsoport nemrég megállapította, hogy ezek a világ legrégebbi olajfestményei!

 

Jan van der Straet: Festő műhelye, fametszet. A 16. századi festőműhelyben zajlik az élet: miközben a mester egy Szent-György kompozíciók készít, a tanítványai rajzolnak vagy portrét festenek, egy segéd az előtérben színeket kever, míg ketten jobbra hátul olajat dolgoznak össze pigmentekkel.

A 19. századig tartotta magát az a nézet, hogy az olajfestés technikáját a későgótikus németalföldi művészet legnagyobb alakja, Jan van Eyck fedezte fel. A közhiedelem forrása Giorgio Vasari volt, aki A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című monumentális munkájában írta le az esetet. A 16. század közepén (azaz van Eyck pályája után közel másfél évszázaddal) lejegyzett történet szerint a németalföldi festő évekre bezárkózott műhelyébe, ahol alkimista hókuszpókuszok között kísérletezett a színekkel. Az északi piktorok titkát – ismét csak Vasari szerint – Antonello da Messina leste el és ő terjesztette el Itáliában, ahol korábban csak a tompább fényű és gyorsan száradó tojástempera volt használatban.

A tudomány- és művészettörténészek azóta megcáfolták Vasari romantikus történetét. Már az ókorban is használtak olajfestéket például a hajók, a zászlók vagy az időjárás viszontagságainak kitett feliratok esetében. A növényi olajok (len-, mák- vagy dióolaj) hozzáadásával ugyanis a száraz festékpor nemcsak könnyen kenhető lesz, hanem a víz okozta ártalmaknak is jobban ellenáll, mint a tojással vagy gumiarábikummal megkötött tempera. A tudomány mai állása szerint a van Eyck-fivérek vagy elsőként alkalmazták táblaképen, vagy csak tovább fejlesztették a szűk körben ismert technikát. De az bizonyos, hogy az olajképek szédítő európai karrierje a 15. században indult el Németalföldről!

Az olajfesték művészettörténetéhez viszont most hozzá kell írni egy bevezető fejezetet! Francia, japán és amerikai kutatócsoportok ugyanis olajat találtak a Bámiján-völgy barlangfestményeiben. A nemrégiben publikált tudományos elemzés szerint az afganisztáni pigmenteket mogyoró- vagy mákolaj kötötte meg. Vagyis a Selyemúton utazó, ismeretlen 7. századi vándorfestő, jó nyolcszáz évvel a van Eyck-fivérek előtt már olajfestékkel dolgozott. Igaz, nem fatáblákra, hanem a buddhista szerzetesek barlangjainak falaira. A 12 alagútban felfedezett korai „freskók” különböző színes köpenybe burkolt, lótuszülésben trónoló Buddhákat ábrázolnak.

 

 

A Bámiján-völgy barlangrendszereiben található, olajfestékkel készített falképek. A talibán harcosok kaparták le a Buddhák fejeit, súlyosan megkárosítva az olajfestés technikájának 7. századi emlékeit.



Szerző: Rieder Gábor