Összetett látkép

Winkler Nóra

10 éves az Artmagazin – ezt talán említettük már –, és idén nemcsak hogy tíz lapszámot jelentetünk meg a korábbi hat helyett – talán ezt is említettük már –, de még egy új fejezetet nyitottunk; március végén ugyanis elindult az új, önálló felületként működő artmagazin.hu oldal. Miközben az online magazin kreatívan tudja hasznosítani a lap kincset érő, tízévadnyi tartalmát, önálló arculata, hangvétele, céljai és tervei is vannak. Somogyi Hajnalkát, az online lap szerkesztőjét kértem, hogy meséljen ezekről.


WN: Földrajzilag és jellegében is sokféle munka tapasztalatával, mi az alapmondat, elképzelés, cél benned erről a feladatról és felületről?
SH: Szeretném előásni és bemutatni a magyar kortárs képzőművészeti színtérben rejlő lehetőségeket.

 
WN: És ha több mondattá bővíthető?
SH: Akkor úgy folytatnám, hogy ehhez párbeszéd kell, problémák és vágyak megfogalmazása, nemzetközi példák értelmezése. Ez a munka legalább két fronton zajlik: egyrészt a szakmán belül, mert sok minden tisztázásra szorul, ha javítani szeretnénk a kultúrában jelenleg kialakult áldatlan állapotokon. Továbbá szükséges, hogy tovább nőjön a kortárs képzőművészetet szeretők, figyelemmel kísérők száma.

 
WN: Szerkesztőségi vacsorákon mindig téma és örömujjongás tárgya, hányan csatlakoztak a Facebook oldalunkhoz. semmi like-préselő akciót nem csináltunk, vagyis joggal gondoljuk, ez a több mint háromezer ember valódi kíváncsiságból olvas, kommentel vagy oszt meg tőlünk cikkeket és híreket.
SH: Ha egyre többen nyitottak a művészet befogadására, az nagyon jó, és az is növeli a társadalmi bázisát, ha érthetőbbé válik, hogyan működik a színtér. Mi mozgatja a résztvevőket, a szakembereket, mi a tétje ennek a működésnek, illetve a működés mikéntjének.

 
WN: Az érthetőség a lap nyelvezetében is kimondottan konkrét cél. Szerintem sokan hálásak, hogy (általában) csak olyan szövegeket közlünk, amelyeket könnyű olvasni, követni, élvezni. Ez érvényes az online-ra is, de túl az evidenciákon – gyorsabban tud reagálni helyzetekre, frissebb – az online változat miben lesz más a fizikai Artmagazinhoz képest?
SH: A fókusza szűkebb. Csak a kortárs művészeti élettel foglalkozik, azon belül is – a fenti célok érdekében – kiemelten a magyar színtér eseményeivel és szereplőivel. Eredményesebben tudunk kommunikálni, ha behatároljuk az érdeklődési körét.

 
WN: A magazin re-designját az Artmagazin grafikusa, Szmolka Zoltán, strukturális átalakítását a Webstation csinálta, akik sok más kulturális szereplő – sziget, budapest100, Drámafesztivál, Szépírók Társasága, Aegon Művészeti Díj – webes partnerei. Kortárs képzőművészetben meg kifejezetten erős ügyfélkörük van, lásd Ludwig Múzeum, Artmarket Budapest, Acb Galéria vagy a Leopold Bloom Díj. Az Artmagazin-oldalhoz milyen briefet kaptak, milyen fogalmakat, hangulatot?
SH: Tiszta, áttekinthető weboldalt szerettem volna, amely a tartalomra helyezi a hangsúlyt. De ez egy művészeti lap, tehát fontos, hogy lehetőséget adjon sok és sokféle vizuális anyag megjelenítésére. Szeretném, ha a cikkek műleírásaihoz jó reprodukciók, az interjúalanyokhoz portrék társulnának. Kiállításokat is bemutatunk majd rövid videókkal, amelyekben meg is szólaltatjuk az adott tárlat művészét, kurátorát. Még egészen friss az indulás, jelenleg is dolgozunk az összképen.

 
WN: Milyen online művészeti lapokat nézel rendszeresen?
SH: A magyarok mellett, mint az Exindex vagy a Nemma.noblogs.org, természetesen olvasom a legnagyobb magazinokat, mint pl. az Artforum.com vagy a Frieze Magazine. A Mousse Magazine online oldalát azért szeretem, mert kreatívan állnak az újságíráshoz, és nagyon közel mennek a művészekhez; az Art Margins pedig rengeteg anyagot közöl a közép-európai kortárs művészetről. Fontos online források vannak videó formátumban is: ilyen pl. a Vernissage.tv vagy a cseh kezdeményezésű Artyčok.tv, amelynek magyar anyagai is vannak.

 
WN: Sokévnyi kurátori tapasztalat, írás, intézményes és független munkák után mit mondanál, mi a legtöbb, amit a képzőművészet ad?
SH: Olyan gondolkodási formának és kifejezésmódnak tartom, amely alkalmas a világban zajló társadalmi, politikai, kulturális folyamatok megragadására, értelmezésére és alakítására. Zsigeri és intellektuális élmény egyszerre: képes kiemelni a megszokott gondolkodási rutinokból, zavarba hozni, véleményt provokálni, embereket összehozni vagy éppen összeugrasztani. Persze sok a blöff, a gyenge próbálkozás, de számomra ettől izgalmas ez a pálya: mert ha találsz egy igazán jó művet, azzal személyes viszonyod lesz, ami nagyon sokat tud adni.

 
WN: Pont ezt, hogy nemcsak szórakoztató és látványra szép, de van benne politika, kultúra, jelenkori érzetek és a történelem is (elképesztően sűrítve), szóval ezt most különösen jól. Lehet használni. Valahogy úgy, hogy hellóóóóóó, ez nem valami furi szakma még furibb kis belügye egy szobában. Hogy ami a kortársban és körülötte létrejön, jó művek, észrevételek, gondolatok, része annak, amit közügynek hívunk, amit ma naponta ezerszer mondunk, írunk, olvasunk.
SH: Igen, egyetértek. Annak például, hogy Bencsik Barnabás vagy bárki más miként vezeti az ország legnagyobb gyűjteményező kortárs művészeti intézményét, a Ludwig Múzeumot, mit vásárol a gyűjteménybe, milyen nemzetközi kapcsolatokat épít, milyen oktatási programokat szervez például a gyerekeknek, nagyon messzeható következményei vannak az ország nemzetközi megítélése vagy akár mentális jólléte szempontjából. És persze nemcsak egy-egy csúcsintézményen, hanem valamennyi szereplő összjátékán múlik a siker. Ezek legelsősorban szakmai, és nem pedig politikai kérdések, mára azonban fájdalmasan egyértelművé vált, hogy ez a szakmaiság, a szakma autonómiája nem adott. Tenni kell érte. Én úgy látom, hogy ma a kultúrában dolgozók és az azt szerető emberek leghatékonyabb eszköze az önrendelkezés és a sokszínű művészet megerősítésében az, ha megfogalmazzák a véleményüket, a szempontjaikat, az elvárásaikat, és megpróbálnak valamiféle konszenzusra jutni, amelyet aztán a döntéshozók felé lehet és kell kommunikálni.

 
WN: Ezek mellett ez egy naponta frissülő felület, ajánlókkal, eseményekkel, személyes kedvencekkel.
SH: Persze. A hosszabb interjúk, elemzések és vélemények mellett jönnek a hírek és a kiállításokon készült videók is. A sok ezer elemes archívumot is használjuk: előveszünk korábbi írásokat, amelyek kapcsolódnak az aktuális tartalomhoz. Például az említett Bencsik Barnabás-interjú mellé odatettük a 2011-es beszélgetést a Műcsarnok éléről akkor távozó Petrányi Zsolttal. Az Ajánlóba pedig csak olyasmi kerül, amiről meggyőződéssel, tapasztalatból mondjuk, hogy érdemes megnézni.


Somogyi Hajnalka
© Fotó: Szentirmai Zsolt