MŰGYŰJTŐ

 

A PLUG kiállítás a jó irányba tett fontos lépés. Az Antik Enteriőr hagyományosan nagy látogatottsága nyilván biztonságot adott a szervezőknek, ha esetleg attól tartottak, hogy egy kortárs magyar művészeti panoráma nem vonzaná elegendő látogatót. Ez egyébként paranoia: a kortárs művészetnek annyi híve van, amennyi értesül az eseményről. A PLUG-sátor rendkívül nehéz megközelíthetősége ellenére (a Műcsarnokból elképesztően eldugott féreglyukak vezettek a modern művészet más tér-időbeni sátrába) állandó volt a vendégek körforgása. Ez jó jel. A potenciális vásárlók is most néztek körbe.

 

Ami rettenetesen hiányzik: a magyar kortárs művészet nemzetközi referenciák közé helyezése. Ha nem hívjuk meg Budapestre a nemzetközi - legalábbis az európai - kortársakat, akkor hogyan vessük össze a mi művészeinket a többiekkel? Mint kortárs műgyűjtőnek, számomra rendkívüli szomorúságot okoz, hogy Prágának már két biennáléja is létezik (íme, a testvérharc nemzetközi perspektívában gyümölcsöző is lehet), Berlint, Bécset, Velencét már nem is említem. Jövőre miért ne rendezhetne a Műcsarnok PLUG IN EUROPE címmel nemzetközi kortárs seregszemlét? Ha a mai kortárs művek nem tükröződhetnek egymásban, a műgyűjtők is sokkal óvatosabbá válnak. Minél több a tükröződés, annál könnyebb a befektetői döntés.

 

 

PARNERS 2000 KFT.

 

A tavalyi kortárs terem sikerén felbátorodva kezdtük a Plug névre keresztelt kortárs vásár szervezését. A galériák nagyon rövid idő alatt reagáltak, ezúton is köszönet illeti őket az irántunk megnyilvánuló bizalomért. Volt néhány galéria, amely különböző okok miatt hiányzott, jövőre még több résztvevővel még teljesebb képet szeretnénk adni a kortárs képzőművészetről, és nem csak a magyarról. A következő vásárra szeretnénk zsűrit is bevezetni az antik és kortárs részen egyaránt, ez reményeink szerint a színvonal további emelkedését és egy egységesebb arculatot eredményez majd.

 

Ez a vásár egyelőre nem hasonlítható a FIAC-hoz, vagy az Art Cologne-hoz, hiszen a magyar piac sem hasonlítható a francia vagy német piachoz, de elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek legsikeresebb hazai kortárs művészeti rendezvénye volt, főleg ha a kereskedelmi jellegű eseményeket nézzük. A kiállítás 14 000 látogatójának legalább a fele végignézte a Felvonulási térre felállított sátor anyagát, ez az arány jobb szervezéssel jövőre még javítható.

 

 

MISSIONART GALÉRIA

 

A PLUG elsősorban nem kiállítás, hanem vásár volt. Remélem ez az öntudatlan elszólás nem válik majd egy önmagát beteljesítő jóslattá. Azt sem gondolom, hogy egy ilyen vásár képes lenne valami nagyon bonyolult dolgot tükrözni, és ha színvonalon valamiféle összképet, vagy legalábbis metszetet értünk, azt semmiképpen. Ez a vásár olyan pici volt, hogy akár így a gép előtt ülve, fejben is újra végig tudom járni és nézegetni a standokat és a képeket, akár álló-, akár mozgóképben. (Csak Kováts Lajos fejben festett képeit nem látom, mert most, amikor írok, már elég késő van és szerintem már alszik.) 

Szóval a PLUG inkább egy mozaik volt, viszonylag kis standokkal, kis reményekkel, kis eladásokkal, bár ez utóbbiról nincsenek korrekt információim. Mint szemle, még a kortárs magyar műkereskedelmet sem igen volt képes reprezentálni (pedig az is elég kicsi), nemhogy a kortárs magyar művészetet úgy általában. Volt egy szűrő - szerintem feleslegesen -, hogy csak külföldi vásárokon már szerepelt galériák állíthattak ki, ez aztán sokakat eleve elzárt a részvételtől, bár nem tudom, kik jöttek volna. (A Godot például biztosan.) Külföldi összehasonlításokat pedig nem érdemes tenni, mert azok szinte mind teljesen más léptékű vásárok, és nemcsak azért, mert nemzetközi a mezőny, hanem mert teljesen más a befogadó kulturális közeg. Itt ez az egész még kicsit olyan csodabogárféle, hiányzik egy erős bázis, a nézelődők mellett sok-sok elszánt és tudatos vevő, gazdag kortárs múzeumok, effélék. Mindegy, csinálni kell. És új helyszín is kell és nemzetköziség is, és még sok magyar galéria. Az Artmagazin leültethetné egy nagyobb asztalhoz a kiállítókat a későbbi potenciális résztvevőkkel és a vásár szervezőivel, esetleg a helyszínt adó intézmény(ek) vezetőivel, volna miről beszélni.

 

 

KARTON GALÉRIA

 

A Műcsarnok eredeti funkciója a kortárs művészet bemutatása volt. Így kicsinyt vicces, hogy a nagy antik vásár árnyékában jelent meg a kortárs művészet. Ennek ellenére, fontosnak tartom, hogy az egyszeri antik-rajongót is behozta egy kortárs művészeti eseményre - már ha betalált. Jó merítés volt, de csak kiskanállal. Például Londonban a Frieze Art Fairen is kb. 15 000 látogató volt. Itt is. Ott 40 millió font összértékben vásároltak. Itt kb. 4 millió forintért.

 

Ha összehasonlítom azzal, hogy egy európai ország mennyit költ a kultúrára, és, hogy Magyarország mennyit, akkor kijelenthetem: eredményes volt. Ha összehasonlítom azzal, hogy a nemzetközi kortárs piac milyen hagyományokra tekint vissza és hogy a honi milyenre, úgy még optimistább vagyok.

 

 

BUDAPEST ART EXPO ALAPÍTVÁNY

 

A PLUG Kortárs Művészeti Vásár kifejezi a kortárs művészettel foglalkozó galériák igényét, hogy évente egyszer reprezentatív módon, közösen jelenjenek meg a közönség előtt. A sajátos magyar műkereskedelmi szituáció és a vizuális ízlés nehezen változó, tradicionálisan konzervatív jellege magyarázza, hogy a kortárs művészeti rendezvények szponzori támogatás nélkül, önerőből nem tudnak jelentőségüknek megfelelően érvényesülni. Valószínűleg ezért alakult úgy, hogy a tőkeerős „antik" szférához csatlakozva volt lehetőség a kortárs vásár megrendezésére. Érthető az árukapcsolás, de valójában nem szerencsés. Az antik vásárok közönsége nem feltétlenül azonos a modern művészet iránt érdeklődő közönséggel. Ezt egyébként az idei vásár is bizonyította. A PLUGra látogatók legtöbbje - megfigyelésem szerint - véletlenszerűen került a „sátorba", ahol a tétova nézelődés bizonytalansága jellemezte. Ugyanakkor sokan nem jöttek el a rendezvényre, mert az antik kínálat iránt nem érdeklődnek, a kortárs vásár és az Antik Enteriőr azonos helyszíne pedig a reklámok ellenére sem kerülhetett még be a köztudatba. A kortárs művészeti vásárokon - ahogy Nyugat-Európában is - olyan, 20. századi művészettel foglalkozó galériáknak kellene a kortárs galériákkal együtt (közös térben) megjelenniük, amelyek a klasszikus modern művészet reprezentálásával komolyan átvezetnek a kortárs művészeti irányzatokhoz és nyilvánvalóvá teszik a potenciális vásárlók előtt, hogy érdemes befektetni, mert a jó kortárs művészet a jövőben hasonló módon értékálló, klasszikus modern művészet lesz. Fontos lenne a nemzetközi jelenlét, a környező országok és a jó nyugati galériák részvétele, mert ez emelné a rendezvény rangját, sajátos karaktert adna a budapesti rendezvénynek és talán nemzetközi közönséget is vonzaná. Ez azonban csak meghívásos alapon történhetne, hiszen a korlátozott kortárs piac miatt illúzió azt gondolni, hogy a rangos külföldi galériák vállalják a megjelenés nem kevés költségét a bizonytalan üzleti lehetőségek kockázatával. Ehhez viszont igen jelentős szponzori támogatás szükséges még elég hosszú ideig. A korábbi kortárs vásárok (lásd 15 éves a BAE Alapítvány, Artmagazin 2005/5.) kudarca is alapvetően ebből a sajátos műkereskedelmi szituációból adódott.

 

 

GALERIE LUTZ&THALMANN, ZÜRICH

 

Magyarországgal a kapcsolatot elsősorban Király András személye jelenti, akit a svájci piacon mi képviselünk. Galériánkban idén júliusban volt önálló kiállítása, melynek életrehívásában a Várfok Galéria, illetve Szalóky Károly személye megkerülhetetlen. Az, hogy idén meghívást kaptunk és bemutatkozunk a Plug-on, szintén neki köszönhető. Két éve kerültünk kapcsolatba Maria Rudolph Schmidt asszonnyal, aki kortársat is gyűjt, és vásárolt tőlünk egy Király-képet. Az azóta kialakult ismeretség folyamán aztán több ízben keresett meg ő maga, illetve alapítványa. Ezen kívül bemutatjuk Christina Fessler azon munkáit, melyeket tavalyi, egyéves itt tartózkodása alatt festett.

 

A pár nap alatt, melyet itt töltöttünk felvettünk a kapcsolatot múzeumokkal és a Svájci Nagykövetség kulturális osztályával a későbbi esetleges együttműködés céljából. A kiállító galériások közül megismerkedtem Deák Erikával, lehet, hogy 2006-ban kiállítást rendezünk Budapesten közösen a Várfok Galériával - tehát összességében nagyon pozitív tapasztalatokkal térek haza.

 

Elképzelhető, hogy jövő évben is kiállítunk, azonban ezt társammal, Frau Thalmannal döntjük majd el közösen, aki sajnos nem lehetett itt, mivel kisbabája született. Monika Rudolf-Schmidt asszony vezetett be annak idején a magyar kortárs művészeti világba, lévén ő maga is támogatója a kortárs törekvéseknek, Rudolf asszony a budapesti Szépművészeti Múzeum nemzetközi kiállításait segítő alapítvány elnöke, 2004-ben - többek között - személyes közbenjárásának köszönhetően valósult meg az Alberto Giacometti-kiállítás.

 

 

GALERIE PANIJEL, PARIS

 

Nem jöttem határozott elvárásokkal Budapestre, a művészek, akiket képviselek, ismeretlenek Magyarországon, így természetesen bizalmatlanabb a közönség. Francoise Gilot, akinek kiállítottam képeit a PLUGon is, a Várfok Galériában már látható volt idén, egy Rozsda Endrével közös tárlaton. Új ismeretségeket kötöttem: Deák Erikával, illetve aVintage Galéria vezetőjével, Pőcze Attilával. Elégedett vagyok a visszajelzésekkel, mind a közönség, mind a kiállító galériások részéről.

 

 

DEÁK ERIKA GALÉRIA

 

Jó a kezdeményezés és a sátorötletet kifejezetten jónak tartom. De azért nem voltunk híján a gyerekbetegségeknek. Véleményem szerint a legkomolyabb ezek között a Plug bejáratának problémája. Sokan panaszkodtak arra, hogy nem egyértelmű az átmenet a Műcsarnokból a sátorba. Jövőre, ha lesz ismétlés, a sátorba tenném a bejáratot, de mindenképp konzultálnék egy szakemberrel, mondjuk egy kereskedelem technológussal, aki a bevásárlóközpontokban is megtervezi a körüljárhatóság útvonalait.

 

Sokat megmutattunk a kortársból, de természetesen nem mindent. Ahhoz, hogy az is megtörténhessen, több galéria kéne, de ez egy másik, nem a vásár szervezésének problémája. Minden esetre a fiatal művészek szép számmal voltak jelen.

 

A többi vásárral összehasonlítva a szervezésben látok hiányosságokat, több megjelenés a vizuális és nyomtatott médiában jót tenne, különösen egy kezdő vásár esetében.

 

 

BUMBUM ART CONSULTING

 

Az Antik Enteriőr a műkereskedelmi szakma legnagyobb és talán egyetlen seregszemléje Budapesten. Az elfogulatlan bámészkodó számára évről évre a legjobb lehetőség a piac állapotának felmérésére. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben sokat hallott lendület a műkereskedelmet is utolérte. A gazdasági változásokra ez a szakma rendkívül érzékeny, ha megy a bicikli és van optimizmus, a forgalom gyorsan megugrik. Ha általános bizonytalanság, illetve bizalmatlanság van, akkor a befektetések egy része átáramlik a műkereskedelembe, itt keres a tőke biztonságos búvóhelyet. Tehát, akár rossz a helyzet, akár jó, a műkereskedelem prosperál. Gond csak akkor van, ha nincs szabad pénz, ami átáramoljon. Ennél már csak az lehet rosszabb, ha egyszer csak kiderül, hogy az sincs, amibe át szeretne áramlani az elszabadult tőke, ami persze rossz szokása szerint, luxusprofitot keres.

 

Szóval lendületben vagyunk. Ezzel egyetértek különösen a látottak alapján.

 

Furcsa ez a szlogen. Jól hangzik, de ha a jelentését próbálom megfejteni, legalábbis saját tapasztalataim alapján, furcsa következtetésekre is juthatok. Próbáltak már egy gödörből, lendületből felkapaszkodni a csúcsra? Talán vannak emlékeik, hogy ez csak zihálva, mászva nyögve, prüszkölve megy, azaz szerintem a lendület nem jellemzi jól a helyzetet. A lejtő, az viszont egészen más. Ott tényleg csak úgy repít a lendület, egyre gyorsuló tempóban. LEFELE. Elég, ha így télvíz idején végignézünk egy roppant izgalmas bobközvetítést a televízióban és máris valós fogalmat alkothatunk a lendület mibenlétéről.

 

Nem is az a probléma, hogy lendületben vagyunk - ha már az előbb a bobo-sokat említettem - hanem az, hogy a lejtő végén meg kéne állni.

 

Úgy látom, a magyar műkereskedelem közeledik annak a bizonyos lejtőnek a végéhez, ideje lenne fékezni.

 

Kicsit talán nyers, de gyors összefoglaló a látottakról. A leghangsúlyosabb helyen a két nagy aukciós ház látható. Szerintem nem is kéne galériának nevezni őket, mert hogy nem azok. Ők helyzetüknél, vagy talán saját csapda-helyzetüknél fogva reprezentálni jönnek. Azaz, nem kereskedni, ami enyhén szólva anomália egy vásár esetén. Mindenesetre legalább látványosak és emelik a színvonalat. Jelen helyzetben biztos, hogy sokkal szegényesebb lenne az esemény nélkülük. Normális körülmények között azonban egy aukciósház legfeljebb egy információs pulttal kellene, hogy képviselje magát egy vásáron.

 

Galéria, ha jól emlékszem, már csak kettő volt. Műtárgy, már bocsánat, egy sem. Legalább is az én és, úgy tűnik, a komoly vevők értékrendje szerint sem.

 

Igazi profi műkereskedelemmel az Enteriőrön utoljára Nudelmann László próbálkozott, még a kilencvenes évek végén, de sajnos gyorsan feladta. Kár. Legalább mércének megmaradhatott volna, de hát ő is csak kereskedő és nem pedagógus.

 

A helyzet engem a balatoni szezonra emlékeztet. Nem megyünk a Balatonra júniusban, mert minden zárva, illetve fordítva: „Nem nyitunk ki, mert úgysincs vendég".

 

Ugyanez „Antik Enteriőrül": nem hozunk drága színvonalas árut, mert úgysincs rá vevő, a másik oldal pedig: „Nem megyek a Műcsarnokba, mert ott csak csetreszt árulnak."

 

Ahogy a balatoni szezon se lesz hosszabb, ha nem lesz teljes üzem júniusban, az Antik Enteriőr is bukásra van ítélve, ha a kereskedők nem veszik komolyan.

 

Egy ilyen esemény, akár ciki akár nem, a gazdagok szórakozása, a szerényebb jövedelműek csak a szájukat szeretnék tátani. Nos, itt egyik se teljesül. Kiutat, azaz nagyobb forgalmat, csak a kövér pénztárcák célbavételével lehetne elérni. Ezért egy fűtött „ecseri" nem lehet a cél.

 

A vevő viszont mára kikupálódott és járja a nagyvilágot. Van összehasonlítási alapja az árak és a minőség tekintetében egyaránt. Azaz, egyféleképpen lehet vásárlásra bírni, ha jó minőséget vehet jó áron. A külföldi kereskedők, gyűjtők, már el sem jönnek. Egyelőre úgy tűnik, kitörölték noteszukból ezt a programot. Nincs áru - mondják erre sokan. Azt láttuk mindannyian, de miért nincs?

 

A galériák egyik feladata lenne a piacra bevezethető, a közönség számára eddig ismeretlen életművek felkutatása és „megcsinálása". Erre láthattunk jó példát a Kálmán Makláry Fine Arts standján. Számomra felüdülés volt a francia galéria jelenléte is. Miért kéne csak magyar festészetet kínálni? Ilyen árak mellett ismert európai művészek jó kvalitású művei is elérhetőek. Továbbá, senki ne gondolja, hogy itthon nincsenek elzárt, ismeretlen életművek, amelyekről ma még nem tudunk semmit. A magyar galériák tizenöt éve javarészt ugyanazt az árut tologatják-jobbra, balra. Sajnos, ez egy idő után unalmassá válik a közönségnek is.

 

A műtárgypiacnak mostanra új kihívásokkal kell szembenézni.

 

A nyugdíjas, egykor szebb napokat látott polgárok javarészét már kirámolták, vagyis a könnyű préda, a gyors pénz már csak álom. A helyzetből adódó előnyök elfogytak. Most már kereskedni kéne, úgy istenigazából. Csak az nem olyan egyszerű dolog, ha a partner is hozzáértő, nem pedig védtelen nyugdíjas. No meg tőke sem ártana, meg egy kis bátorság is kéne a kockázatvállaláshoz. Azaz, van áru, csak nem biztos, hogy itt nálunk. Hanem például Európában. A kilencvenes évek közepéig kamionszámra hordták el tőlünk a jó tárgyakat a német, osztrák, olasz kereskedők. Most vissza lehet hordani. Csak mersz és szakértelem kell hozzá. A botcsinálta, nem hozzáértő, beugró műkereskedelemnek csöngettek. Előbb-utóbb csak a profik tudnak majd talpon maradni. Profivá válni pedig általában egyvalaki csak egy-egy területen tud. Csodálattal hallgatom a sosem látott arcokat, akik szőnyegtől a festményig mindenhez értenek. Bátor nemzet vagyunk, az biztos. Ebből az önbizalomból aztán szép kis ócskás boltok lesznek, melyek viszont nem biztos, hogy a Műcsarnokban kell hogy parádézzanak.

 

És még valami, az ízléstelen kacathalmazok egyáltalán nem vonzók. Aki nem tud egy standot „kitalálni" és berendezni, alkalmazzon ehhez értő szakembereket. Ez csak nálunk szégyen, vagy nem megszokott, a világ más tájain eredményesen működik. Meg kell teremteni a kiállított tárgyak számára a megfelelő környezetet, hogy életre keljenek, hogy megmutathassák igazi szépségüket. Legyen élmény akár csak megcsodálni őket. Bizonyos helyzetekben a kevesebb sokkal több. A szokásos spéttel nálunk is elkezdett hódítani a minimalizmus. A zsúfolt, makartenteriőr nem igazán trendi. A standok közt a múlt dohos szele fújdogál. Pedig az antik tárgyak is részei lehetnek egy mai modern lakásnak, ha megfelelő ízléssel válogatva kerülnek a helyükre. Jó lenne látni ilyen koncepció szerint berendezett standokat. Egy art deco tér volt talán az egyetlen, amelyet ízlésesen, visszafogott eleganciával rendezett be a tulajdonosa.

 

A vásár szervezőinek jövőre elkerülhetetlenül be kell vezetniük valamiféle szakmai kontrollt. Egyrészt, hogy egy bizonyos szint alatt ne lehessen kiállítani, másrészt az oly kínos és viharokat kavaró hamisítások egyszer és mindenkorra távol legyenek tartva a kiállítástól. Az Antik Enteriőr, mint intézmény reputációját is veszélyezteti, ha falain belül hamis képeket lehet kínálni, szabadon, akár a sokmilliós árkategóriában is. A súgás-búgást is csak így lehetne megállítani. Ha a szakmai kontroll azt mondta egy képre, hogy rendben, akkor nincs vádaskodásra ok, sem alkalom, hiszen rajta az eredetiség pecsétje. Ez esetben, egymás lejáratására újabb technikákat kell kidolgozni, de nem félek, ebben találékonyak vagyunk.

 

Egyébként nagyon jól éreztem magam. Mint kiállító, egy új művészeti könyvsorozatot igyekeztünk bevezetni. A hangulat tökéletes volt, csak az ember egy telhetetlen állatfaj, aki mindig jobbra vágyik, mint ami van. Lendületben vagyunk, de ha sikerül megállni, innen viszonylag könnyű lesz a felkapaszkodás, feltéve, ha hajlandók vagyunk megpróbálni és hiszünk saját magunkban. Másokra úgysem számíthatunk ebben a kérdésben. Vagy előbb utóbb jönnek a külföldi kereskedők, mi meg tanulhatunk angolul, ne adj isten németül. Vifíl minimum miszter? ahogy a művelt kereskedő mondaná.

 

 

VINTAGE GALÉRIA

 

Az első PLUG talán legfőbb erénye - azonkívül, hogy létrejött - a fiatal- és középgenerációs művészek hangsúlyos jelenléte. Ez a trend néhány nemzetközi vásárra is jellemző az utóbbi években. A rendezvény két „arca" (Antik Enteriőr és PLUG) jól kiegészítik egymást. Jövőre ugyanitt!

 

 

OCTOGON MAGAZIN

 

Örömmel és várakozással tekintettem a PLUG eseménye elé, és nem csalódtam. Nagyjából ennyit és ezt vártam. Magyarország üzleti szempontból elviselhetetlenül kicsi és különösen vizuális kultúráját tekintve nagyon alulfejlett. Kortárs művészetünk sem számít éppen a legmeghatározóbbnak a földön. Ez a piac következésképpen abból a néhány száz emberből áll, akit minden szereplő ismer. Nagy csodákra tehát nem lehetett számítani, nem volt érdemes várni. Kicsikre azonban igen. Ilyennek tekintem a képregény-grafika és a széles határterületeiről származó művészet hazai emancipálódását. És önmagában csoda az is, hogy a szakma, amely tisztában van a piac korlátozott feltételeivel, hajlandó volt kilépni a megszokott mindennapokból, és részt vett egy ünnepen. A PLUG-ot, ahogyan az Antik Enteriőrt is, inkább ünnepnek, semmint szakvásárnak tekintem. A szakma talán számított is arra, hogy nem a PLUG alatt keresi meg a működéséhez, fejlődéséhez, továbblépéséhez szükséges összeget, mégis fölismerte: van olyan alkalom, amely távlatosan fontosabb a napokra bontott, visszaosztott bevételnél.

 

 

ACB GALÉRIA

 

A kortárs vásárok egyik funkciója az, hogy a standokat kibérlő galériák koncentráltan nagy mennyiségű művet tesznek láthatóvá; lehetőleg friss termést; főleg azok számára, akik vásárolnak/gyűjtenek s remélhetőleg nagy számban tekintik meg a kínálatot. Másik funkciója a galériák számára az érdeklődők és a média nyilvánossága előtti jelenlét. Mindkettő szerepkör miatt a standok megerősítik az adott galéria identitását, karakterét, profilját. A PLUG 2005-ben az egyetlen vásár Magyarországon, ahol galériák szerepelhettek, ezért az előzetes szelekción átesett és a négyzetméterárak alapján meghatározott bérleti árakat kifizető galériák e két funkció miatt természetszerűen éltek a lehetőséggel. Mint kiállítás, a PLUG egyrészt szükségszerűen heterogén volt, másrészt a „magyar kortárs művészet" jelenlegi színvonalát nem képviselte, mivel a galériák kis száma - amely összefügg a felvevőpiac kicsinységével - nem fedheti le a jóval gazdagabb kortárs termést. A kínálat nagy része a jelenlegi magángyűjtő kör már meglévő preferenciáit tükrözte. Ez a „gyűjthető és gyűjtendő" kategória műfaji és technikai értelemben az utóbbi években már tágabb határok között mozog, ennek köszönhetően látható volt digitális print és videó is. Összehasonlítva nemzetközi vásárokkal a legnagyobb különbség abban mutatkozott meg, hogy - bár részt vettek nem hazaiak is, és számos hazai galéria kiállított nem hazai művésztől alkotásokat - a galériák már meglévő gyűjtőkörüket nem tudták érezhető módon, például külföldi kapcsolatokkal bővíteni, erről az eladások kicsiny száma is tanúskodik.

 

FESTŐMŰVÉSZ

 

Sikeres kiállítás volt, mert sok ember megnézte. Az Antik Enteriőr és a kortárs bemutató összekapcsolása, előnyösnek tűnik. Úgy látom, évről évre fejlődik és jó úton halad ez az ügy. Mindezt jó szívvel leírhatom. De a feltett kérdés elgondolkoztat: egy kiállításról mondjak itt most véleményt, vagy egy vásárról? Vagy egyre menne? Vajon mit akartak a Plug szervezői, kiállítást vagy inkább vásárt? Vagy egy ideális kompromisszumot a kettő között? El lehetne egyszer filozofálni azon, mi a különbség kiállítás és vásár között, és hogy miért illúzió az „ideális kompromisszum". De lehet, hogy most erre az illúzióra van szükségünk.

 

A színvonal nagyon jó volt, talán egy kicsit túl jó is.

 

A nemzetközi vásárok általában fésületlenebbeknek tűnnek, amitől rögtön érdekesebbek is. Persze ez elsősorban azon múlik, hogy nagyobbak. Úgy könnyű. Még az is a különbség, hogy a külföldi vásárokon nagyobb hangsúly esik az eladásra és a vásárlásra. Szerintem az lenne jó, ha a jövőben szélesedne a vásár kínálata és nem lenne a hagyományos táblakép ilyen túlsúlyban, ha a galériák és művészek befogadásának határvonala érdekesebben, akár meglepően alakulna, és ha a felkínált műtárgyak egy része olyan olcsó lenne, hogy spontán vásárlásra ingerelné az érdeklődőket.

 

 

KÉPZŐMŰVÉSZ

 

Az alábbi válaszokkal tudok szolgálni: a) az ötlet jó, hogy az antik filiásokat a kortárs művészet potenciális gyűjtőivel együtt kezelik; b) mennyiben tükrözi a kortárs művészet színvonalát a kortárs műkereskedelem?; c) a vásárok a piacról szólnak, piac = vásárlóerő plusz kínálat. Szigorú államkapitalista invenció híján a társadalmi mobilitással arányos önfejlődés sebességének mutatója a bemutató.

 

 

VÁRFOK GALÉRIA

 

Ez a kiállítás kellemes emlékeket idézett bennem, ugyanis nagyon hasonlított az 1998-ban megrendezett 25. párizsi FIAC-ra. Ez volt az első olyan külföldi vásár, amelynek a Várfok Galéria is résztvevője lehetett. A vásároknak addig otthont adó Grand Palais-t ideiglenesen bezárták, és hogy a vásárok fonala ne szakadjon meg, az Eiffel-torony mellett felépítettek egy óriási sátrat, ahol kétszáz galéria kapott bemutatkozási lehetőséget. A kiállítók által képviselt rengeteg mű, a sok látnivaló, az utcákkal, pihenőterekkel, vendéglátóegységekkel kialakított valódi standváros, mind-mind azt a célt szolgálta, hogy feledtesse a résztvevőkkel a sátor iránt érzett viszolygásukat.

 

Az Antik Enteriőr szárnyai alatt megszülető, az antik és a kortárs közötti kapcsolatot létrehozó PLUG nekem egy emléktöredékeket felidéző kis FIAC volt. Igaz itt nem kétszáz galéria állított ki, hanem csak 11, látogató sem 120 ezer volt, hanem csak 14 ezer, de úgy gondolom, hogy ez kezdetnek nem is olyan rossz.

 

Tavaly a Várfok Galéria másik három galériával együtt kísérletképpen az „antikosok" között állított ki, így mint kuriózum, kortárs „csodabogár", nagyon jelentős figyelmet kaphatott. Bár az idén ezt a figyelmet meg kellett osztanunk a többi részt vevő galériával, mégis azt gondolom, hogy ez a helyes és járható út. A sok sikertelen próbálkozás után úgy tűnik végre megszületett egy olyan kortárs művészeti vásár, ahol a galériák koncentrált jelenlétükkel demonstrálnak, ahol szép számmal van látogató is, és néha bizony létrejön egy-egy üzlet is.

 

A szervezők meghívtak több külföldi galériát is, kettő el is jött, ami az éledező kortárs műtárgypiac iránti bizalmat is jelentheti. És persze a reményt is, hogy hátha sikerül a saját művészeiket a magyar közönségnek bemutatni, műveiket eladni.

 

A szervezők azoknak a galériának teremtették meg a részvétel lehetőségét, akik már valamilyen külföldi művészeti vásáron szerepeltek, képviselték művészeiket, sok esetben nem kevés áldozatot vállalva. Ez a kiválasztási elv egyúttal a döntés felelősségét is áthárította a külföldi vásárok grémiumaira, garantálva ezzel többek közt a látogató számára nyújtott egyfajta tájékozódási pontnak is elfogadható minőséget. Ugyanakkor mivel minden vásárnál más-más grémium dönt, elfogad vagy elutasít, minden vásárnak más-más az arculata, irányultsága. Mivel a PLUG-on több grémium döntése alapján kerülhettek be a galériák, a vásár sokszínűsége így megmaradhatott. Jól éreztük magunkat.