A GRAFIKA OTTHONA

A Dürer Terem története

Révész Emese

Hogyan képzelték a hatvanas években a művészet demokratizálását, és ez milyen műfajok fellendülését hozta magával, milyen kis szigeteket teremtett még a felülről vezérelt művészeti termelés korában is. Avagy adalékok a hazai pszeudó-műkereskedelem történetéhez.

A Dürer Termet a grafika barátai a mai napig úgy emlegetik, mint az egykor volt aranykor legszebb fejezetét, a magyar grafika „otthonát”. Működése valóban egybeesett a hazai sokszorosított grafika hatvanas években kibontakozó fellendülésével, amelynek kiteljesedésében némi része is volt azáltal, hogy a frissen készült műveket méltó keretben tárta a közönség elé. A Dürer Terem első formájában 1963 szeptemberétől 1971 decemberéig működött a Bajcsy-Zsilinszky út 52. szám alatt. Duray Lászlóné (vagy ahogy a művészek és gyűjtők ismerték: Lia néni) vezetése alatt a kis galéria körülbelül 60 kiállítást rendezett, köztük több mint 50 magyar művész önálló tárlatát. Visszatekintve is imponáló adatok ezek, amelyek némi magyarázatot adnak a hely kultikus tiszteletére. Működésének jellege és programja nehezen értelmezhető a Kádár-kori állami művészetpolitika és műkereskedelem háttere nélkül. A Dürer Terem ugyanis egy nagyobb, jól kidolgozott vállalatrendszer része volt, a Képcsarnok Vállalat boltjainak egyike. Történetének gyökerei 1949-re nyúlnak vissza, amikor vagy fél tucat magán-műkereskedés államosításával létrejött a Művészeti Alkotások Vállalat. A magánvállalkozások felszámolásával azok ingatlanjai és árukészlete is állami tulajdonba került, így az új konstrukció bázisát olyan nagynevű és jól bejáratott üzletek képezték, mint a Szalmássy Galéria Kossuth utcai üzlete, a Sólymosi Galéria Múzeum körúti boltja, a Braun-féle képszalon festmény- és grafikai árukészlete, az Erdélyi cég Izabella utcai művészellátó boltja, valamint a művészek által kedvelt Hoffmann képkeretező üzlete. A vállalat első éveiben főként vándorkiállításokat rendezett és a profiltisztítással volt elfoglalva (leválasztva magáról például az időközben hozzácsapott zászlókészítő és dekorációs üzemrészt). 1952-ben (a kiadói, iparművészeti és kivitelező vállalattal együtt) beolvasztották az újonnan létrejött Képzőművészeti Alapba, és 1954-től már Képcsarnok Vállalat néven a gigantikus szerveződés egyik vállalataként működött tovább.1 Ekkor megfogalmazott programja szerint feladata volt: „Képző- és ipar- és népművészeti alkotások vásárlása, elosztása, minőségi márkázása, sokszorosítása, terjesztése és értékesítése, beleértve a kiadói tevékenységet is. Művészeti kellékek és alapanyagok beszerzése és értékesítése. Keretkészítés és képkeretezés elvégzése. Művészeti kiállításokon az értékesítés lebonyolítása, ilyen célból művészeti kiállítások rendezése. Egyedi művészeti alkotások bizományi forgalmazása.”2 A kereskedelmi vállalat működésének ideológiája szerint hivatása a művészet népszerűsítése és demokratikus hozzáférésének biztosítása volt, felvállalva azt a missziót, hogy (a giccs elleni kultúrharc jegyében) nívós műalkotásokat juttasson el az alsóbb társadalmi rétegek és vidéki lakosság otthonaiba is. Működése ennélfogva a művészet széles spektrumára kiterjedt, amennyiben gondoskodott az Alap által megrendelt művek kivitelezéséről és forgalmazásáról.

Screenshot 2020 02 21 at 19.36.13

A Dürer Terem biankó plakátját Csanády András tervezte, itt Szenes Zsuzsa 1969. áprilisi kiállítását hirdeti

A Képcsarnok Vállalat egyedi festmények, akvarellek és kézrajzok mellett kezdettől fogva foglalkozott sokszorosított grafikák kereskedelmével is. Az állami kultúrpolitikát a nyomtatott grafika művészi lehetőségein túl, mint a kulturális-ideológiai propaganda eszköze érdekelte, hiszen egy rézkarc nagy példányszámban sokszorosítható, könnyen szállítható és viszonylag olcsón árusítható művészeti alkotás volt. A nyomtatott grafika (elsősorban rézkarcok) iránt mutatkozó egyre nagyobb igényt a vállalat 1957 őszén felállított rézkarcnyomdája elégítette ki, amely kezdetben egy préssel és két nyomdász szakemberrel kezdte meg a munkát a Lehel téren.3 1962 tavaszán készült el a Dózsa György úti korszerű grafikai műhely (Grafikai Műterem), amely négy nyomdász közreműködésével már a minőségi rézkarcokra, színes linómetszetekre, a tömeges és művészi nyomatokra vonatkozó igényt egyaránt ki tudta elégíteni, és ahol már nemesgrafikai eljárással kivitele- zett (színes) üdvözlőlapok is készülhettek. A grafikai műhely számszerű teljesítménye lehengerlő volt: az új műhelyben az első évben több mint 50 ezer fekete-fehér rézkarcot és több mint 6 ezer színes rézkarcot nyomtattak.4 A sokszorosított kép „fegyvere” azonban visszafelé is elsülhetett, így kereskedelmi forgalomba csak a grafikai zsűri által jóváhagyott művek kerülhettek. A zsűri a művészi színvonal és témaválasztás mérlegelése után engedélyezte a sokszorosítást és tett javaslatot az alkotó tiszteletdíjára, valamint a nyomtatás példányszámára.5 A lemezre a forgalmazási jogokat megvásárló Képzőművészeti Alap tarthatott igényt, ugyanő határozta meg a művek eladási árát is.6 A Képcsarnok Vállalat eladásai több színtéren folytak: kiterjedt bolthálózatot üzemeltetett a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban, de ügynökhálózata révén a vidéki falvakba is eljuttatta műveit, az üzemek, gyárak részéről pedig tömeges megrendeléseket szerzett, miközben vásárlóinak részletfizetési lehetőséget biztosított. Ennek köszönhetően 1963-ban 3 800 000 forint értékben 40 ezer rézkarcot adtak el, 1969-ig másfél évtized alatt mintegy 525 ezer rézkarcot értékesítettek.7

Screenshot 2020 02 21 at 19.37.13

Gross Arnold kiállítását Kondor Béla nyitotta meg 1970. március 4-én

A nagy példányszámú (150-200) nyomatokat üzemekben, gyárakban, közületek számára vagy turisztikai céllal forgalmazták. Sok művész e jól jövedelmező, hivatalos megrendelésekkel „váltotta meg” anyagilag a szabadságát.8 A kis példányszámú (ún. épreuve d’artiste) E. A. nyomatokat kiállítási célra készítették a művészek, ezekből vásároltak a múzeumok, a minisztérium és a gyűjtők. A Dürer Termet a minőségi, kis példányszámú, művészi grafika támogatásának igénye hívta életre. „A szaküzlet a grafikai ritkaságok boltja lesz, mert a bemutatásra kerülő egy-egy rézkarcból, fa- és linómetszetből csupán 50 számozott példány kerül forgalomba” – adta hírül a vállalat saját lapja.9 Vezetését Duray Lászlóné és Szilárd Vilmos közösen látták el. Utóbbi művészeti tanácsadóként nyilván nagy szerepet játszott a kiállítási program alakításában. Szilárd a háború előtt is működő műkereskedőműgyűjtő generáció tagjaként tudásával és kapcsolatrendszerével segítette a boltot.10 Az üzlet 1963. szeptember 27-én történt megnyitását Varga Nándor Lajos mívesen rézkarcolt meghívója adta hírül, amelyen régi korokat idéző, rézkarcpréssel dolgozó mester jelent meg munka közben. Ezt a formátumot a későbbi meghívók is megtartották. Szintén a nyitásra adták ki Fery Antal fametszetes szórólapját, amely így jellemezte az új bolt profilját: „A Dürer teremben XX. századi mestereink egyedi alkotásait, rajzait, akvarelljeit, valamint kispéldányszámban nyomott rézkarcait, fa- és linómetszeteit, ex-libriseit és a Kisgrafika Barátok Körének művészi kiadványait találhatja.” A bolt tehát nem foglalkozott antikvár jellegű, 18–19. századi nyomatok forgalmazásával, profilja a kortárs grafika, azon belül az egyedi rajz, akvarell és sokszorosított grafika értékesítése volt. Kötődést a magyar gra- fika klasszikus, nagy generációjához nemcsak Varga Nándor Lajos személye jelentett, hanem az is, hogy a nyitásra a vállalat az 1960-ban elhunyt Szőnyi István hagyatékának 92 rézlemezéről 50 példányos új levonatokat készíttetett, és ebből albumot állított össze. A bolt legfőbb hivatása (missziója) tehát a kis példányszámú (ún. I. kategóriájú) grafikák bemutatásával és forgalmazásával, a kortárs művészi grafika speciális gyűjtőrétegének megteremtése volt. „1964-től pár éven át működött az ún. »kiemelt grafika« kategória, amelynek zsűrije a nem megrendelt, igazi műveket 50 példányos sokszorosításra fogadta el. Ezek a számozott grafikák nem tűntek el a süllyesztőben, gyűjtőkhöz kerültek, a Dürer Teremben, rendes galéria-környezetben árusították őket. Itt adtam el a főiskolai diplomamunkáimat, amikre nem kaptam diplomát” – emlékezett vissza Maurer Dóra.11

Screenshot 2020 02 21 at 19.37.58

Pásztor Gábor Kompozíció című rézkarca szerepel a Dürer Terem 1967. májusi meghívóján és Raszler Károly Festőállvány, galamb című rézkarca az 1965. januári kiállítás meghívóján

A Dürer Terem a Képcsarnok Vállalat kiterjedt bolthálózatának részeként jött létre. Vele párhuzamosan, a hatvanas években a vállalat a fővárosban működtette a Mednyánszky Termet, Derkovits Termet, Paál László Termet, Csók Galériát és a Vörösmarty téri, új székházban megnyitott Csontváry Termet.12 Noha grafika árusításával és olykor kiállításával valamennyi foglalkozott, kizárólagosan csak grafikát bemutató és forgalmazó helyként egyedül a Dürer Terem működött. Alapítása és fenntartása e tekintetben a vállalat részéről is egyedi kísérlet volt. A bolt kereskedelmi tevékenysége, árukészlete ma már nehezen rekonstruálható, a magyar grafika története szempontjából leginkább az ott rendezett kiállítások jelentősek. A helyiség szűkös volta ellenére – optimálisan maximum 30-40 nagyobb grafika fért el a falakon – a Dürer Terem a magyar grafika legfontosabb kiállítóhelye lett; az ott rendezett tárlatokon a magyar minden tárlatot a sajtó élénk érdeklődése kísért.13 Az őszi nyitást követően, az első tárlat a magyar modernizmus jelentős alakja, az ötvenes években Békásmegyerre visszavonult Gadányi Jenő rajzaiból, akvarelljeiből mutatott be válogatást. Az évet a bolt a fiatal grafikusnemzedék egyik legjobbja, Würtz Ádám tárlatával zárta. Már ekkor hagyománnyá vált, hogy a Dürer Terem meghívóit a kiállító művészek egyedi, általában rézkarcolt grafikái kísérték. Olykor egy mester kiállításának meghívója két különböző kompozícióként is megjelent (pl. Gadányi, Kondor, Feledy stb.). A tipográfiailag is művészi megoldású meghívók önmagukban gyűjtői darabok lettek.14 Az egyedi meghívókhoz egyedi plakátok kapcsolódtak. A plakátok fejlécén Dürer rajzoló mesterének alakja jelent meg, az alatta hagyott üres térbe a művészek kézzel vagy nyomtatva helyezhették el a rájuk jellemző képet. Ily módon a kis példányszámú plakátok úgyszintén unikális darabokká váltak. Mindezeknek köszönhetően a Bajcsy-Zsilinszky úti kiállítótér rövid idő alatt a kortárs művészet fontos színtere lett. „Alig egy éve nyílt meg e kis kiállítóterem, a kortárs grafikus művészek alkotásait bemutató Dürer-terem, és máris rangos helyet vívott ki magának. Minőség és sokrétűség — ez jellemzi az itt rendezett tárlatokat” – értékelte működését 1964 őszén Németh Lajos.15 A Dürer Terem az első két évben havi rendszerességgel rendezett tárlatokat, 1966-tól már csak kéthavonta nyitott új kiállítást. A tárlatok nagy része egyéni bemutató volt, de évente akadt egy-egy csoportos tárlat is, így például 1964-ben a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen rendezett Madách-emlékkiállítás, ahol Az ember tragédiájának kortárs grafikai illusztrációi jelentek meg, a Kisgrafika Baráti Körének bemutatói vagy 1966-ban pécsi grafikusok csoporttárlata. Annak dacára, hogy a kiállítások mögött üzleti megfontolások is álltak, áttekintésük- kor a magyar grafika gazdag és nívós összképét kapjuk. A kiállítók között ott voltak a nagy generáció képviselői (Hincz Gyula, Martyn Ferenc, Beron Gyula, Aszódi-Weil Erzsébet) és a legfiatalabb tehetségek is (Szász Endre, Kass János, Reich Károly, Kondor Béla, Stettner Béla, Maurer Dóra, Gyulai Líviusz, Pásztor Gábor, Gácsi Mihály, Gross Arnold, Ágotha Margit), a sokszorosított grafikák mellett akadt egyedi kézrajzokat bemutató tárlat is (Borsos Miklós, Barcsay Jenő, Szántó Piroska).

Screenshot 2020 02 21 at 19.38.49

Kass János rézkarca az 1964. november havi kiállításnak egyik meghívóján

Screenshot 2020 02 21 at 19.39.35

Duray Lászlóné az irodájában és Würz Ádám a Dürer Terem előtt, 1965 Fotó: FORTEPAN / Hunyady József

A szakmailag kiváló program ellenére azonban a bolt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A belvárosi bevásárlónegyeden kívül eső elhelyezkedése miatt csak kevesen találhattak rá, a célközönség körébe tartozó turisták kevésbé. Bár Supka Magdolna 1970-ben még derűlátóan azt írta, hogy a Dürer Terem működésének köszönhetően a grafika felébredt Hamupipőke-álmából, és immár a fiatal, kevéssé fizetőképes vásárlók körében is kedveltté vált, a kortárs grafika kiemelkedő színvonala ellenére sem tudta megtalálni az utat a szélesebb közönséghez.16 Az 1968 után kibontakozó új gazdasági mechanizmus a Képcsarnok Vállalatot is új üzletpolitikára kényszerítette, a grafika viszonylag alacsony árszintje pedig hosszú távon nem finanszírozta egy önálló bolthelyiség fenntartásának költségeit. A Dürer Terem teljesítménye a hatvanas évek végén negatívba fordult, így 1971-ben a vállalat a bolt bezárása mellett döntött.

Screenshot 2020 02 21 at 19.40.34

Gross Arnold: Művészek kertje, 60-as évek vége, színes rézkarc, papír A Jászi Galéria jóvoltából

Utolsó kiállítását, Zala Tibor grafikáinak bemutatóját 1971. november 3-án Supka Magdolna, a grafika egyik legértőbb támogatója, a grafikai zsűri állandó tagja nyitotta meg. A bolt helyén 1972- ben Stúdió Galéria néven a Fiatal Művészek Stúdiójának galériája nyílt meg.17 A Dürer Terem újraélesztésére egy évtized múltán történt kísérlet: az új üzlet azonos néven 1983 decemberében a korábbinál lényegesen jobb helyen, a Váci utca 16. szám alatt nyitotta meg kapuit.18 Elődjéhez hasonlóan ez a bolt is rendszeresen rendezett tárlatokat. Első kiállítását Gross Arnold biztos közönségsikert ígérő műveiből állította össze. Újdonság volt, hogy az új Dürer Terem profilját grafika és kisplasztika közösen alkotta, így a tárlatokon gyakori volt szobrász és grafikus közös bemutatkozása. Kiállítói között a magyar grafika nagy generációjának olyan klasszikus mesterei szerepeltek, mint Rékassy Csaba, Würtz Ádám és Gyulai Líviusz, a fiatalabbak közül pedig Banga Ferenc, Stefanovits Péter és Almásy Aladár. Mint oly sok más kisgalériát, a rendszerváltás diktálta új gazdasági gondolkodás az új Dürer Termet is elsodorta. 1991-es bezárásával a magyar grafika második virágkora zárult le. A belvárosban azóta sincs olyan kiállítótér, amely programszerűen bemutatkozási lehetőséget biztosítana a magyar grafika nagy mestereinek és fiatal alkotóinak. Így egyelőre csak egy párhuzamos valóságban létezik egy belvárosi grafikai galéria, egy otthonos kis hely, ahol a falakon kiállítás, a mappákban válogatottan jó művek, a polcokon pedig magyar grafikusok katalógusai és monográfiái várják az érdeklődőket, a hátsó traktusban jól felszerelt műhellyel, ahol rézkarcolni is lehet, vagy pólót szitázni... Ez lehetne a magyar grafika otthona.

Screenshot 2020 02 21 at 19.41.17

Gross Arnold 1970 márciusában rendezett kiállításán Barcsay Jenő vizsgálódik a nagyítóval

| 1 A Képzőművészeti Alap és a korszak kulturális intézményrendszerének mélyreható történeti analízisét nyújtotta Horváth György A művészek bevonulása. A képzőművészet politikai irányításának és igazgatásának története 1945–1992 (Corvina, Budapest, 2015) című kötetében. E cikkhez nyújtott segítségét ezúton is köszönöm Horváth Györgynek, Marsó Dianának és Csanády Andrásnak. | 2 Török Béla: 20 év. Paletta, 1969/1, 3–8. o. | 3 Rozgonyi Ernő: Ötéves a rézkarcnyomda. Paletta, 1962/3, o. n. | 4 Az új műhelyben 1962-ben 50 505 fekete-fehér rézkarc, 6 248 színes rézkarc, 86 784 üdvözlőlap, a próbanyomatokkal együtt összesen 145 737 karc készült. – Amíg a kép eljut a vevőhöz. A grafikai műteremben. Paletta, 1964/10–11, 2–3. o. | 5 G. O.: Amíg a kép eljut a vevőig. Paletta, 1963/4, 7. o. | 6 Uo.; A vállalat belső terjesztésű Paletta című folyóiratának 1962-ben készült riportja szerint a grafikai zsűri tagjai a Képcsarnok Vállalat képviseletében Bokor Vilmos művészeti vezető, lektora Bényi Lászlóné Supka Magdolna és két grafikus művész voltak. A vidéki zsűrik helyi képcsarnoki és alkotói képviselőkkel bővültek ki. Ekkor a fővárosban heti 20-25 grafika bírálatára került sor. Minden beérkezett műről nyilvántartó karton készült. A tiszteletdíjat a Képzőművészeti Alapon keresztül kapta meg az alkotó. | 7 Paletta, 1964/7, 1. o. | 8 Maurer Dóra erről így vallott: „Rézkarc megrendelésekből éltem. A Képcsarnok Vállalat a végzett grafikusokat megbízásokkal látta el, például rézkarcot kellett készíteni a soproni Bányász Múzeumnak vagy valamelyik nagyüzemnek, például Szőnyben, az olajfinomítónak. Ezeket a megrendeléseket ügynökhálózat cserkészte be. A 30x40 cm-es fekete-fehér rézkarc elkészítése nem vett el túl sok időt, szórakoztató is volt, stoppal beutaztam az országot, és mellette békésen foglalkozhattam a saját munkáimmal. Évente három-négy megrendelésből jól meg lehetett élni, még arra is telt, hogy külföldre utazzam. 1963-ban több hónapon át körbearaszoltam Olaszországot és Görögországot.” – Bacskai Sándor: A fotogramnak az a lényege, hogy minden kép igaz. Beszélgetés Maurer Dóra képzőművésszel, egyetemi tanárral. Fotóművészet, 2014/4, 3–15. o. | 9 Grafikai bolt nyílik szeptemberben... Paletta, 1963/1, 2. o. | 10 Szilárd Vilmos a háború előtt a Mária Valéria utcában működtette műkereskedését, ő volt az 1927–1931 között kiadott A műgyűjtő című folyóirat főszerkesztője, jelentős keleti magángyűjteménye volt. A háború után – Fränkel Józseffel együtt – tagja volt az Ernst aukciósházat működtető konzorciumnak, majd a BÁV műtárgyszakértőjeként működött. – Lásd még: Gréczi Emőke: Szürke évtizedek, páratlan gazdagság. Adalékok a Bizományi történetéhez. Műértő, 2013. szeptember, 13. o. | 11 Topor Tünde: Mindig tisztább formákkal dolgozik az ember, nem összemaszatolva... Interjú Maurer Dórával. Artmagazin, 2017/2, 8–17. o. | 12 Az egykori virágzó bolthálózat mára megszűnt, egyedül a Derkovits Terem működik eredeti funkciójában, a Forrás Galéria kiállítótermeként. – A folyamatról: Feledy Balázs: Megszűnő galériák – születő galériák. Kórkép – korkép a kortárs képzőművészet bemutatási lehetőségeiről. Kortárs, 2012/11, 72–76. o. | 13 A Képzőművészeti Alap hozzávetőleg kétezer tagjából a hatvanas években mintegy 300 grafikus volt (1962: 329, 1963: 352, 1964: 362). – Horváth György i. m. CD-melléklet adatai. | 14 A Dürer-terem plakátjai. Paletta, 1864/1, 17. o. | 15 Németh Lajos: Bencze László grafikái a Dürer-teremben. Kortárs, 1964/11, 1143. o. | 16 Supka Magdolna: A Dürer-terem és a magyar grafika. Műgyűjtő, 1970/62, 37–38. o. | 17 A Stúdió Galéria 1994-ig működött ezen a helyen. Az épület ma irodaház, az egykori kiállítótérben bank üzemel. | 18 Soós Imre: Az új Dürer terem kiállításairól. Kisgrafika, 1985/2, 8–10. o.