„Tudja, résen kell lenni, ha az ember boldogulni akar a műkereskedelemben. Pár éve még hűtőgépeket és mosógépeket árultam. Ma Dalí-képeket árusítok. Most mondja meg nekem őszintén, mi a különbség egy Dalí-kép és egy mosógép között? Semmi. Az üzlet az üzlet, az alku az alku. De először adjon még pénzt!” Így hangzik Stan Lauryssens ars poeticája, aki több mint egy évtizeden át kereskedett Salvador Dalí műveivel.

Hamis Dalí-képek eladása miatt börtönbe csukták, majd szabadulása után bűnügyi regényeket kezdett írni. A Dalí és én című önéletrajzi ihletésű regényében vall Dalíhoz fűződő kapcsolatáról. Ezek a tények. Ám a történet többi része a valóság és a fikció papírvékony határán egyensúlyoz, és Lauryssens az olvasóra bízza, hogy ebből mit hisz el. Amikor a kalandor természetű Lauryssens mindenféle előismeret nélkül belép a műkereskedelem világába, csupán annyit tud, hogy minden, amihez Dalí hozzáér, arannyá változik. A könyvből kiderül, hogy ennyi információra is lehet sikeres karriert alapozni. Lauryssens könnyed, olvasmányos stílusban, egyfajta (ál)dokumentumregényként írja le azt az izgalmas időszakot, amikor egész élete a szürrealista zseni körül forgott. Bemutatja Dalí őrült és zseniális világát, teletűzdelve szaftos sztorikkal, pletykákkal és leleplező anekdotákkal: a szürrealizmus születéséről, a művész magánéletéről és szexuális szokásairól, a híres-hírhedt Dalí-bajuszról, illetve a 679-féle Dalí-szignatúráról. Ám azzal, hogy Lauryssens feltárja és leleplezi ezeket a titkokat, legendaként tovább élteti őket. Mindehhez a műkereskedelem csillogó és botrányos világát adja kulisszának: ahogy egyre alacsonyabb színvonalú műveket egyre magasabb árért értékesít, és egyre jobban beletanul a nagy társasjáték (műkereskedelem) piszkos szabályaiba (átverni a nagy gazembereket, akik vagyonukat csalással, lopással szerezték, nem bűn). 

Ráébred, hogy a piacon megforduló több ezer Dalí-mű képtelenség, hogy a művész saját kezű, eredeti alkotása legyen. Így tehát az eredetiség és saját kezűség fogalmát teljesen újra kell értelmezni Dalíval kapcsolatban. Egy ravasz „üzletember” például fából és vécépapírból készült, a gipsztől frissen csöpögő, saját gyártmányú szürrealista elefántszobrot akart hitelesíttetni (készpénz ellenében) Dalíval. Ő ezt persze nem tette meg, mire az üzletember azt kérdezte, mit változtatna a szobron, erre a mester dühödten formázni kezdte a szobrot, a lágy gipszbe nyomva az ujjait, majd hozzávágta az elefántot az üzletemberhez, aki az egész műveletet lefényképezte – egy későbbi hitelesítéshez. Ezután egy híres Dalí-kép szignóját nyomatta rá az elefántra, majd bronzba öntette, végül pedig darabonként tízezer dolláros áron sikeresen értékesítette, már „Dalí-szobrokként”. Dalí nem tehetett semmit, mivel az ujjlenyomatai ott voltak az öntőformán és a fotók is bizonyították a műtárgy eredetiségét. Ám a könyv rávilágít, hogy a legtöbb hamis Dalí-műalkotás a művész tudtával, beleegyezésével és eredeti vagy hamis aláírásával került a piacra, arról már nem is beszélve, hogy a hamisítványok értékesítésével dollármilliók vándoroltak főleg Dalí, de mindazok zsebébe is, akik Dalí-képekkel foglalkoztak. Függetlenül attól, mennyi Lauryssens történetének valóságtartalma, a könyv két fontos tanulsággal szolgál: semmi sem az, aminek látszik, illetve hogy a nagy horderejű műkereskedelmi csalások ellenére az átverések legnagyobb mestere még mindig Salvador Dalí, a szürrealizmus legzseniálisabb képviselője, akinek élete a szemfényvesztés iskolapéldája és munkásságával még mindig mindenkit át tud verni. Hacsak ez a könyv is nem egy újabb, Lauryssens-féle hamisítvány!? (A könyvből film is készül, melyben Al Pacino játssza majd Dalít.)

Stan Lauryssens: Dalí és én. Alexandra, 2009, 204 oldal, 2999 Ft