Értékes szabadság – Az idő legújabb cáfolata. Kortárs magyar művészet az Irokéz Gyűjteményből 1988–2008

Dékei Kriszta

Bátran állítható, hogy Pajor Zsolt és Pados Gábor gyűjteményének kiállítása az év legfontosabb magyar képzőművészeti eseménye. A kollekció nemcsak egészen egyedi hangú, „markáns, merész és motivált”, hanem megkerülhetetlen a kortárs művészeti törekvések bármilyen áttekintő és reprezentatív bemutatásakor. Ez még akkor is így van, ha a két szombathelyi üzletember nem törekedett a teljességre, hanem bátran vállalták egyéni szimpátiáikat, és szabadon, külső segítség nélkül választottak alkotókat és műveket.

Bodó Sándor - Horváth Tibor: Magyarán (Dante), 2002, színes fotó

Kezdetben a személyes ismeretség és a barátság határozta meg a gyűjtési kört: a törzsanyagot az Újlak Csoporthoz kapcsolódó művészek adták, akik egy ideig szabályosan titkolták mások elől a gyűjtők kilétét. Talán ez is elősegítette, hogy Szarka Péter vagy Ravasz András életművének nagy része nem hányódott el, hanem megmaradt az utókornak – de ugyanez elmondható például Braun András eddigi munkásságáról is. A gyűjtési kör nem korlátozódott a szokásos műfajokra, hiszen Padosék abban az időben nyitottak az installáció, a számítógépes printek vagy a videoművek felé, amikor ez még meglepő merészségnek számított.

A 2001-ben a Műcsarnokban, illetve a Szombathelyi Képtárban bemutatott gyűjtemény sikere nyomán a kollekció karakterének kiterjesztésére fókuszáltak. Ekkortól kezdve kerültek be az anyagba Varga Ferenc, Szűcs Attila és Várnai Gyula életművének igen fontos darabjai vagy Szentjóby Tamás 1992-es művének (A szabadság lelkének szobra) dokumentációja. Emellett számos pályakezdőtől is vásároltak. Így most a nagyközönség is láthatja azt a lovagi páncélt (és annak fotogramját), melyben 2003-ban Karácsonyi László megvédte a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomamunkáját.

A szakmai életrajza szerint már ötévesen performance-okat előadó Karácsonyi („tollseprűtánc sámánakció egy kemenesaljai falu házának tornácán”) munkái mellett a gyűjtemény jelentős műveket tartalmaz Kovách Gergőtől (az amorf méhviasz szobrok árnyékaiból összeálló játékkacsák vagy a Kezes Róka), de megtalálható benne a Szájjal és Aggyal Festő művészek (SZAF) és Szalay Péter egy-egy munkája, Tarr Hajnalka 1400 apró gipszbárányból álló Instant nyája vagy Halász Péter Fakabátja. A gyűjtemény harmadik vonulatába azok a művészek tartoznak, akik kívül esnek a meghatározó „irányzatokon”, mégis fontos értéket képviselnek: Korodi János, Uglár Csaba, Ferenczi Róbert vagy Mátrai Erik.

A mára már közel félezer darabra duzzadt anyag körülbelül fele látható a Budavári Palota A épületében. A Százados László által rendezett kitűnő kiállítás egyik hatalmas erénye, hogy felülírja a volt Munkásmozgalmi Múzeum reprezentatív s egyben nyomasztó monumentalitását: a sötétségbe borult, csak a művek által megvilágított aula leginkább egy technoparty helyszínére emlékeztet. Nem is csoda, hiszen az Újlak Csoport kilencvenes évekbeli művészete számos szállal kötődött a hang- és képfragmentumokból építkező DJ-k és VJ-k világához, a rap és a techno alternatív zenei közegéhez.

Uglár Csaba: Szőrős lány, 2003, vegyes technika

S talán e rendezés is okozza, hogy a mostanában idejétmúltnak tűnő, főként az emeleti termekben bemutatott technorealista művek életre kelnek, s történeti értékük mellett meglepően frissnek hatnak. Az aulában látható Várnai Gyula Jorge Luis Borgesre utaló, lenyűgöző installációja, amelynek címe megegyezik a kiállítás címével (Az idő legújabb cáfolata). A kölcsönzött mondat nem más, mint a kollekció minőségén alapuló igény bejelentése, azaz annak deklarálása, hogy a gyűjtemény új referenciapontokat, interpretációs lehetőségeket kínál az utóbbi két évtized magyar művészetének értékeléshez – például az Andrási Gábor által „rossz festőknek” nevezett, kánonokat tagadó, szándékosan egymásnak ellentmondó technikákat alkalmazó, a személyes kézjegyet elvető művészek esetében.

A rendezés maga is hat, bár egymástól mereven nem elkülönülő megközelítési módot, műtárgycsoportot mutat be. Az aulában és melléktereiben a „fény és sötétség határán” elhelyezkedő művek láthatók: Várnai idei, erre a kiállításra megszerzett neonfényű installációja (Békét a világnak) mellett Halász Péter hatalmas, „diszkófényben” csillogó pisztolya, Uglár Csaba szemkápráztató, UV fényben tündöklő játékgépei (Vesztesek és szépek) és sarokba állított szörnykislánya (Szőrös lány), továbbá egy szintén félelmetes dinoszaurusz Trófea Karácsonyi Lászlótól.

A második egységben („virtuális és modellezett valóságok – szerepjátékok, önreflexiók”) digitális művek (például Komoróczky Tamás, Németh Hajnal munkái) és humoros, neodada alkotások kerültek – köztük Előd Ágnes Pókembere, Csáki László óriási, intarziából kirakott, labdafejű emberekből összeálló focicsapata (Jó Labdaérzék Sport Klub), Bodó Sándor és Horváth Tibor zsíros kenyérből készült portréi, Kovách Gergő alufólia-borítású álszakálla.

A harmadik rész „a spirituális létmód letisztult közege”, melynek legfőbb érdekessége kétségkívül Varga Ferenc minimalista konceptualizmusa. A Kődoboz, a kőből készült kontaktlencse vagy az Évgyűrűkert objektek mellett látható két óriási, japán papírra rajzolt munkája is (nem beszélve a hiperrealista, később tudatosan elpusztított szobormásról készült fotódokumentációról) – fontos áttekintést nyújtva az ezredforduló óta Kiotóban dolgozó/élő szobrász életművéből. Van külön „zeneszoba” és a „hagyományos festészetet” bemutató térrész, a hatodik műcsoportba pedig a térviszonyokra reflektáló, azokat szűkítő/tágító munkák kerültek.

A kiállítás alcíme – Párhuzamos történetek – nyomán azonban bátran összeállíthatók más, alternatív műcsoportok is: például a keresztény ikonográfia típusait humorosan feldolgozó művek. Ilyen a Karácsonyi bumfordi és nagy fatévéjében futó, Hugo van der Goes Bűnbeesés című festményén alapuló rövid és aktualizált átirat (Ádám és Éva és Margit néni), Ferenczi Róbert mosogatókefével és kenyérszelettel „felszerelt” Pszeudo ereklyetartója vagy Komoróczky Tamás komputernyomata – melyen a művész a sírba tett Megváltó pózában fekszik, miközben alatta a glory és a hallelujah szavak olvashatók.

De a keresztre feszítés sem marad ki: Mátrai Erik növényi tövisekből állítja össze az emberiség bűneit magára vállaló férfi felsőtestét, a SZAF többségükben a kereszt motívumával kapcsolatos ötletcéduláiból pedig egy kitárt karú emberalak rajzolódik ki – az INRI felirat helyére azonban az ÍRNI szó kerül.

A kiállított művekből összeállítható mondjuk olyan minitárlat is, mint imaginárius terek, állatábrázolás vagy portrétípusok a kortárs magyar művészetben. Szabadon választhatunk új és új történetek, leágazások és útvonalak között – s mindezt annak köszönhetjük, hogy az Irokéz gyűjtemény alapítóinak személyisége szerencsére nyitott az értékes művészetre.

Szarka Péter: Tavaszi olvadás



Artmagazin 2008/5. 65-69. o.