A Taschen új minikötetében Gerhard Richter műtermének egykori titkára, Dietmar Elger kalauzolja az olvasót az absztrakt festészet birodalmában.

Ahogy azt Richter titkárától el is várjuk – maximális kompetenciával és magabiztos témaismerettel. Nem a máig nyúló teljes nonfiguratív hagyományfolyamot elemzi, csak az 1913-as párhuzamos kezdéstől (amikor is Kandinszkij, Malevics, Delaunay és Kupka egyaránt kacérkodni kezdett a témával) az absztrakció ötvenes évekbeli nagy kiteljesedéséig. Elger helyére teszi a tényeket, például hogy Kandinszkij valójában csak később alkotta, majd visszadatálta 1910-re első absztrakt akvarelljét, vagy hogy Hans Arp fő ihletője geometrikus mintákkal dolgozó textiltervező felesége volt. A bevezető tanulmányt követő képelemzésekből kibomlanak a csak nagyon távolról nézvést egységes „absztrakt iskola” teljesen különböző, egyénre szabott módszerei és pályaívei. Mondrian például a fatörzsekből és a New York-i városképből redukálta sajátos rácsszerkezeteit, Mathieu a lélek kiáradását festette meg drámai performance-ai során, El Liszickij prounjai az új valóságot voltak hivatva megteremteni, Malevics az antik háromszögformát váltotta fel a modernizmust szimbolizáló négyzettel, Doesburg valamiféle egyetemes nyelv nyomában járt, Rothko szobabelsőbe installált színélményeket tervezett, Kline pedig pennsylvaniai gyerekkorának állított fekete-fehér emlékeket. Nincs üdvözítő elmélet, ahány absztrakt festő, annyi megközelítés. Elger a részletes elemzésekhez pár sokkoló idézetet is válogatott a művészektől, Volantes például mondott néha ijesztőt („Festeni minden korábban létező dolog lerombolását jelenti.”), Frank Stella viszont tömör volt és frappáns: „Amit látsz, az az, amit látsz.”

Dietmar Elger: Absztrakt művészet. Taschen–Vince, Budapest, 2009, 96 oldal, 2275 Ft