Munkácsy kálváriája, avagy a védetté nyilvánítási eljárás

Popper Viktória

Hatalmas port kavart a hazai sajtóban egy nemrég elindított védettségi eljárás. Pontos értesülések híján nehéz az állásfoglalás, ezért először is nézzük meg, mi a jogi helyzet: hogy rendelkezik az egyes műtárgyak védelméről a törvény, milyen fázisai vannak az eljárásnak és kik dönthetnek ezekben az ügyekben.

 
Enteriőrkép a debreceni Déri Múzeum Munkácsy Trilógia termében, © Déri Múzeum, Debrecen © Fotó: Lukács Tihamér
 
Munkácsy Mihály hányatott sorsú Krisztus- trilógiájának izgalmas fordulatokkal teli története néhány héttel ezelőtt újabb fejezetéhez érkezett. A múltbeli események a következőképpen foglalhatók össze: 1995-től 2014 nyaráig a három festmény – a Krisztus Pilatus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce Homo (1896) – a debreceni Déri Múzeumban volt együttesen megtekinthető. Az Ecce Homo esetében nincs is ebben semmi különös: abban a múzeumban van kiállítva, aminek hivatalos nyilvántartásában szerepel. Azonban az első kép tulajdonosa a közelmúltig a kanadai Hamilton Galéria volt, és a festményt évi ötvenezer dollárért bérelte az intézménytől a magyar állam, mígnem 2014-ben lejárt a bérleti szerződés, így a galéria kérésére vissza kellett szállítani Kanadába. A magyar kormány nemrég úgy döntött, szeretné teljesen magáénak (mármint a magyar államénak) tudni a képet, így 5,7 millió dollárért megvásárolta a Magyar Nemzeti Bank, aminek köszönhetően vissza is került Debrecenbe. A trilógia harmadik darabja, a Golgota vélhetőleg Pákh Imre tulajdonát képezi, aki mint Amerikában élő magyar származású műgyűjtő kölcsönözte a képet Debrecennek, mostanáig. A magyar állam hatmillió dollárt fizetett volna a képért, a műkereskedő azonban kilencmillió alatt nem hajlandó azt eladni. A tárgyalások ezen a ponton rekedtek meg, Pákh kijelentette, hogy elviszi Debrecenből a festményt, erre a Miniszterelnökség válasza az volt, hogy kezdeményezte a Golgota védetté nyilvánítási eljárását, amely megakadályozza őt abban, hogy ezt megtegye – pontosabban csak belföldön szállíthatja, külföldre már csak külön ideiglenes kiviteli engedéllyel. A történet jelenleg itt tart, pontosabban ott, hogy Pákh elhalasztotta a kép elszállítását, sajtóbeli nyilatkozata szerint mintegy haladékot adva az államnak.
 
De mit is jelent mindez, mi az a védetté nyilvánítási eljárás és milyen következményekkel jár a műtárgyra, illetve annak tulajdonosára nézve? A védési eljárást alapvetően a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, az EMMI 57/2013 (VIII. 7.) számú rendelete a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól, valamint – lévén a védés közigazgatási eljárás – háttérjogszabályként a közigazgatási eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szabályozza. Az eljárás lefolytatására az országban elsőfokú hatóságként kizárólag a – 2012 szeptemberében történt hivatali változások következtében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal [KÖH] helyébe lépő – Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája jogosult, amely a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő szakigazgatási szerv. (Az intézmény névadója Forster Gyula báró (1846–1932) jogi és művészeti szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke volt.)
 
A Forster Központ ott járhat el, ahol joghatósága van a magyar államnak, vagyis a Magyarország területén levő műtárgyak kapcsán, függetlenül attól, hogy annak tulajdonosa magyar vagy külföldi. Külföldön nem tud a magyar állam védést érvényesíteni, mert ott nincs joghatósága a hazai szerveknek. A hatályos európai uniós szabályozás szerint a kulturális javak esetében a kivitel korlátozása a nemzeti örökség védelme érdekében tagállami hatáskör. Jelenleg az EU tagállamaiban, a tagállamok közigazgatási határain belül többféle szabályozás van érvényben. Az európai országok között nálunk a kulturális örökség védelmének meglehetősen szigorú szabályrendszere működik, mely a közösség érdekére hivatkozva erősen korlátozza a magántulajdonnal való rendelkezés jogát. A kulturális örökség védelméről szóló törvény kimondja, hogy a kulturális örökség védelme közérdek, megvalósítása közreműködési jogosultságot és együttműködési kötelezettséget jelent, így a műtárgy tulajdonosának magántulajdonhoz való jogosultságának korlátozását is.

A múzeumok, könyvtárak és levéltárak gyűjteményi darabjai a törvény erejénél fogva védettséget élveznek, a védetté nyilvánított műtárgyállomány az azon kívül eső tárgyakat öleli fel. Ezek általában magánszemélyek, cégek tulajdonában vannak, további jelentős része egyházak, történelmi felekezetek liturgikus tárgyaiból áll össze, illetve állami, önkormányzati és különböző intézményi tulajdonlás is előfordul. Jelenleg körülbelül 48 ezer védetté nyilvánított műtárgyunk van. A védett állomány meghatározó részét a 19. század végének hazai nagyjai és festészeti irányzatai (Munkácsy, Paál László, Szinyei, Benczúr vagy a nagybányaiak), majd a 20. század elejének, első felének modern irányzatai, avantgárd alkotók, művésztelepek, iskolák alkotják. Az egyes művészek, életművek tekintetében vannak a nemzetnek olyan kitüntetett alkotói, akik mintegy reprezentatív szerepet képviselnek (így pl. Munkácsy, Csontváry, Gulácsy Lajos stb.), ezért a védett tárgyak között történő megjelenésükön nagyobb a hangsúly. A védési eljárás lefolytatására egy műtárgy kapcsán bárki tehet javaslatot, ez alapján indíthatja meg az eljárást a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája, amennyiben azt indokoltnak tartja. Az eljárás megindításáról a szerv végzésben határoz, amelyet elküld minden érintettnek, így a műtárgy tulajdonosának, birtokosának, illetve kezelőjének is. Az eljárás megindítása egyúttal automatikusan a műtárgy ideiglenes védettségének megkezdődését is jelenti (ez történt most a Golgotaval), amelynek ugyanazok a jogkövetkezményei, mint a már tényleges védetté nyilvánításnak.

Ahhoz, hogy egy műtárgy védetté nyilvánítható legyen, a tárgynak a kulturális javak körbe kell tartoznia, továbbá a törvény szövege szerint pótolhatatlannak és kiemelkedő jelentőségűnek kell lennie, amelyet az eljárás során megkért szakvéleménynek kell bizonyítania. A művészi kvalitás mellett olyan szempontok is meghatározóak, mint a mű provenienciája vagy a mű alkotójának a magyar művészeti életre gyakorolt jelentős, illetve meghatározó hatása, a műnek az életművön vagy egy adott korszakon belül betöltött szerepe és egyéb művészettörténeti szempontból különleges vagy egyedi jellemzői. A kulturális örökség védelméről szóló törvény alapvető célkitűzése „a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség megőrzése”. Ugyanakkor a törvény további, nem örökségvédelmi szempontokat is figyelembe véve korlátozza a védetté nyilvánítható kulturális javak körét, kizárva a védési eljárásokból a magyar kultúrtörténeti vonatkozással nem rendelkező, a tulajdonos által bizonyítottan 50 évnél nem régebben az ország területére került kulturális javakat, valamint azokat a műtárgyakat, amelyeket visszaviteli kötelezettséggel hoztak be az országba. (Ha rendelkezik magyar kultúrtörténeti értékkel, nem vonatkozik rá az 50 év.)

A Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája mindezek alapján megvizsgálja a műtárgyat, szemléket tart, dokumentációt készít. Ezenfelül szakértő kirendelése is kötelező az eljárás során (képzőművészeti alkotás esetében ez a Szépművészeti Múzeum). A szakvéleménynek tartalmaznia kell azt, hogy az adott műtárgy egy korszakon belül mennyire tekinthető kiemelkedőnek, meg kell ítélnie a tárgy ritkaságát, pótolhatatlanságát.  Miután elkészül a szakvélemény, azt megvizsgálja a Kulturális Javak Bizottsága. A KJB egy kilenctagú szakmai tanácsadó testület, amely a kulturális javakkal kapcsolatos egyes elsőfokú hatósági, illetve egyéb szakmai döntések előkészítésében működik közre, feladata többek között a szakvélemény helyénvalóságának vizsgálata. A bizottság tagságát a két akadémia (a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia), a négy nagy közgyűjtemény (a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár), valamint a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének képviselője alkotja, akiket a Központ elnöke kér fel két évre. A Forster Központ ezenfelül egy saját jelöltet is felkérhet. A testület idén bővült kilencedik tagként a Miniszterelnökség képviselőjével, mivel az örökségvédelem területe a tavalyi kormányátalakítás óta a Miniszterelnökség alá tartozik. (A KJB tagjai jelenleg: a Magyar Tudományos Akadémiától dr. Tatai Erzsébet, a Magyar Művészeti Akadémiától dr. Keserü Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeumtól dr. Torbágyi Melinda, az Országos Széchényi Könyvtártól Farkas Gábor Farkas, a Szépművészeti Múzeumtól dr. Tátrai Vilmos, a Magyar Országos Levéltártól Nyulásziné dr. Straub Éva, a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségétől Einspach Gábor, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodától dr. Király Erzsébet, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tagjelölése és felkérése folyamatban van.)

A végső döntés a szakvélemény, a bizottsági állásfoglalás és a hatóság által lefolytatott szemle alapján születik meg. A határozatot végső soron a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hozza meg, amely tartalmazhat a szakértő vagy a bizottság állásfoglalásától eltérő döntést is, ám azt minden esetben indokolnia kell. Az eljárás három hónapos határidővel működik. A védetté nyilvánításnak számos – többnyire negatív – jogkövetkezménye van a műtárgy tulajdonosára nézve. A védés egyrészt végleges kiviteli tilalommal jár, ami azt jelenti, hogy a tulajdonos nem viheti ki az ország területéről a védett művet, illetve csak a Műtárgyfelügyeleti Iroda engedélyével, amely engedély viszont kizárólag ideiglenes lehet, tehát visszahozatali kötelezettséggel jár. Bejelentési kötelezettséget is von maga után a védetté nyilvánítás: ez azt jelenti, hogy nyilvántartásba veszik a tulajdonos adatait, a műtárgy őrzési helyét, illetve annak esetleges változását is. Az államnak továbbá elővásárlási joga is fennáll a műre, tehát ha azt a tulajdonos el kívánja adni, és erről már van egy konkrét adásvételi szerződése valakivel, az állam a szerződésben leírt feltételekkel és vételáron tizenöt napon belül a potenciális vevő helyébe léphet. Ha ez nem történik meg és a képet másnak adja el a tulajdonos, kivinni akkor sem lehet az országból. (Ha a tulajdonos át kívánja ruházni a műtárgyat, tehát ellenérték fejében történik a tulajdonátruházás, az minden esetben csak írásban történhet.) 

Amennyiben a műtárgy tulajdonosa nem tartja be a védetté nyilvánításhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket, az állam ezt ún. örökségvédelmi bírsággal büntetheti, amelyet az örökségvédelmi törvényben található szabályok megszegéséért szabhatnak ki. Továbbá van olyan jogsértés, amelyet már a Büntető törvénykönyv is szankcionál, ilyen például a műtárgy engedély nélküli kivitele az országból (visszaélés védett kulturális javakkal) vagy a rongálás. A védetté nyilvánítási eljárás során a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája államigazgatási határozatot hoz. A védési eljárás végén hozott határozat ellen van lehetőség jogorvoslatra, valamint a tulajdonos az eljárás befejezése után kérheti a védetté nyilvánítás megszüntetését is. Ebben az esetben a másodfokú döntést a Forster Központ elnöke hozza meg, amely ellen harmadfokon bírósághoz lehet fordulni. A tulajdonos bírósághoz fordulhat, ha a meghozott határozat nem felel meg a jogszabályoknak. (Az első és másodfok szakmai szervezet: a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája, illetve a Központ elnöke, a közigazgatási bíróság a harmadfok, ide már csak jogszabálysértés miatt lehet fordulni, a bíróság szakmai szempontokat nem mérlegel.) Ha a tulajdonosnak a védési eljárás jogsértő volta miatt kára keletkezik, elvileg igényt tarthat kártérítésre, de ez a valóságban nem szokott előfordulni. Egy mű védetté nyilvánítása és az ezzel járó korlátozások többnyire visszavetik a tárgy forgalomképességét, műtárgypiacon való érvényesülése problematikusabbá válik, így az eljárás értékcsökkentő hatással bírhat a műkereskedők álláspontja szerint. A műtárgy árcsökkenésére ugyanakkor nem létezik semmilyen kompenzáció, ellentételezés a tulajdonos számára. A kiviteli tilalom és a bejelentési kötelezettség jelentősen megnehezíti a műtárggyal való kereskedést, így van olyan műkereskedő, aki egyáltalán nem hajlandó védett képpel foglalkozni. Mindemellett a védettség rangot is jelent, és biztosítékot ad arra, hogy a műalkotás valóban eredeti, hiszen azt maga az állam is elismeri. A védetté nyilvánításnak tehát vannak előnyei és hátrányai is, de a korlátozások általában többet nyomnak a latban, így talán kijelenthető, hogy a tulajdonosra nézve annak végső mérlege inkább negatív.
 
Még nem lehet tudni, hogy mi lesz a Golgota-történet vége, hiszen az eljárás jelenleg is folyamatban van. A trilógia mindenesetre egyelőre még egyben van, úgyhogy a legjobb, amit tehetünk az ügy kapcsán, hogy elmegyünk a Déri Múzeumba, megnézzük és eldöntjük, tetszik-e – függetlenül attól, hogy kié volt vagy lesz.