Artmagazin a Budapest Art Fair-en

Kilenc ezer látogató, reményekkel teli hazai és külföldi galeristák, kincsek után kutató műgyűjtők, lelkes szervezők lehettek részesei a 2010-es Budapest Art Fair-nek. Az idei rendezvényt a számos új, kiegészítő program mellett, mint a The Age of Optimism – Rodchenko és kortársai kísérőkiállítás, a Heroes Corner, a Wamp + BAF = Special Edition, a premier filmvetítések és a szubjektív tárlatvezetések, az Artmagazin is igazi különlegességekkel várta az érdeklődőket.

 

A már hagyományosnak számító Artmagazin Fórumon két rendkívül aktuális témát boncolgattak a meghívott vendégek. A művészeti mecenatúra új formái című beszélgetés résztvevői konkrét számadatokkal kápráztatták el a hallgatóságot, míg Az igazi Robert Capa fórum témáját a korábban megjelent, nagy port kavaró Artmagazin cikk (szerző: Mórocz Csaba) adta meg. Az Artmagazin Fórumainak teljes tartalma hamarosan olvasható lesz a honlapon.

Az Artmagazin idén megalapította a 'Legszebb stand díját', melyet a Kisterem nyert el. A magazin munkatársai számára ugyanis ennek a galériának volt a legvonzóbb elrendezésű, a műveket legjobban bemutató standja. A Kisterem a szakmai elismerésen kívül, megbecsülésképp visszakapta a részvételi díjának felét a vásárszervezőtől.

A magazin standját megtekintő látogatókat ismét elkápráztatták a frappáns, olykor agyafúrt TOTÓ-k, az eddigi összes megjelent kiadvány és a Winkler Nóra által válogatott,  egzakt kortárs képzőművészeti alkotásokra utaló iparművészeti tárgyak az Artmagazin Mini kiállításán.

 

Full 001317 Jpg
Full 001318 Jpg
Full 001319 Jpg
Full 001320
Full 001321
Full 001322