„Az ÉS hecclapnak indult, az 56-os forradalom oroszok általi leverése után, a korai Kádár-féle kemény diktatúra művileg ácsolt felépítményeként. Amint a hetilap régi tipográfiájával, az írások színvonalával sem volt baj. Csak éppen a tartalmukkal” – emlékezett vissza az Élet és Irodalom egyik neves publicistája, Frank János a cseppet sem daliás indulásra.

„Az ÉS hecclapnak indult, az 56-os forradalom oroszok általi leverése után, a korai Kádár-féle kemény diktatúra művileg ácsolt felépítményeként. Amint a hetilap régi tipográfiájával, az írások színvonalával sem volt baj. Csak éppen a tartalmukkal” – emlékezett vissza az Élet és Irodalom egyik neves publicistája, Frank János a cseppet sem daliás indulásra. Majd másfél évtizedig az újság címfeje (kopfja) a finoman elegáns Garamond antikvákkal mondta fel a lap címét. Majd a főszerkesztő megunta a kínos múltra emlékeztető – amúgy tetszetős – dizájnt, és felkérték a „betű pápáját”, Papp Gábort az új címfejre. A kipróbált grafikus tervezte meg azt a konstruktivista hangulatú, fekete keretbe foglalt, vörös (majd fekete) pettyel ellátott kopfot, ami ma is díszíti a hetilap címoldalát. Bár a nagyméretű klasszikus újságformátum sosem a magazinos vizualitással kérkedett, az Élet és Irodalom grafikai rovata mindig fontos képzőművészeti fórumnak számított. Egészen haláláig, 1978-ig szerkesztette a költő Nagy László. Az ő grafikái is láthatók voltak – a kopfról szóló rövid elmélkedés mellett – a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán, ahol a múzeumhoz hasonlóan szintén ötvenesztendős Élet és Irodalom grafikai múltjából (és jelenéből) kaphattunk egy kis ízelítőt. Az ötvenes évek végéről és a hatvanas évek elejéről többek között Barcsay Jenő, Csernus Tibor, Kondor Béla és Lakner László, a hetvenes évekből Banga Ferenc, efZámbó István, Klimó Károly, Schéner Mihály és Szabados Árpád, a nyolcvanas évtizedből Szabó Tamás és Wahorn András művei, a kilencvenes évektől napjainkig pedig például Arnulf Rainer, El Kazovszkij, drMáriás, Gaál József, Kovács Péter, Nádler István, Roskó Gábor, Szikszai Károly, Szotyory László és Szurcsik József egy-egy grafikája volt látható. A válogatásból kirajzolódott a rangos értelmiségi fórum képzőművészeti arculata: a sokféleségében is a korszellemet követő grafikatörténeti elbeszélés. Persze erre a kiállításrendezés is rásegített. Szeifert Judit különösen azokra az alkotókra koncentrált, akik nem tartoztak a korszak dédelgetett kedvencei közé. Így kerültek be például Lakner vagy Csernus (nem túl avantgárd) rajzai, vagy Keserü Ilona irodalmárokról készített arcképsorozatából egy darab.