MŰVÉSZI VIDEÓJÁTÉKOK?

A technológia és a művészet fúziójaként is tekinthetünk a videójátékokra, legalábbis a Victoria & Albert Museum új kiállítása ezt sugallja. A kortárs játéktervezés új generációjának munkásságába nyerhetünk betekintést, ahol manapság a független tervezők számos más kreatív tudományággal – például újmédia művészekkel és kortárs zeneszerzőkkel – együttműködve dolgoznak. A felsorakoztatott játékarzenálon megfigyelhetjük, hogy a tervezői attitűd változásával miként alakult a játékok dizájnja a 2000-es évek közepe óta, illetve hogy a művészet mely területei inspirálták leginkább tervezőiket. René Magritte képünkön is szereplő Le Blanc Seing című műve például a Kentucky Route Zero számítógépes játék egyik jelenetének előképe. A festményen egy nő lovagol keresztül az erdőn, és a körülötte lévő fák váltakozva, hol előtte, hol mögötte jelennek meg. Az alkotáson látható illúzió hatott a mágikus, 3D grafikai trükkel alakított jelenetre, interaktív homage-t hozva létre. A realista kalandjáték tervezői egyébként is széles tárházból merítettek, a játékra szabták a brutalista építészet stílusjegyeit, Arthur Miller klasszikusának, Az ügynök halálának díszleteit, sőt William Faulkner regényeinek groteszk karaktereit is. (L. Zs.)

Videogames: Design/Play/Disrupt, Victoria & Albert Museum, London, 2019. február 4-ig. 

SKÓT KOCKA ÉS MOLYLEPKÉK

Anthea Hamilton skót kockába öltöztette a bécsi Secession központi kiállítóterét. A terem építészeti megoldásainak szabályosságára, a természetes fényt beeresztő plafonablakokon végigfutó négyzetrácsra válaszoló skót kockás burkolatot és tapétát csak fényes fekete próbababa-szobrok, hatalmas plüsslepkék és fémkeresztek törik meg. Hamilton 2016-ban a nyugati művészeti világ egyik legnevesebb díja, a Turner Prize jelöltje volt – most első bécsi egyéni kiállításán a divatvilág iránti vonzalmát, valamint a transzformációk iránti érdeklődését fogalmazta bele a stílusosan a teljes kiállítóteret átalakító, kifejezetten erre a helyszínre készített totális installációba. Az intenzív színek és csíkok, kockák lüktető ritmusa garantálja a pszichedelikus térélményt, amelyben majdnem természetesnek tűnnek a hanyagul szétszórt óriáslepkék, teknősbékák és arctalan divatbábok, köztük például a fekete lebernyeget viselő alak, akinek a lábánál lila káposzta hever. Mintha egy olyan darab díszletében járnánk, aminek a története még elmondásra vár. A Secession épületébe lépve a bejárattal szemközti üvegablakokon keresztül rögtön a skót kockás terembe látunk, ezért biztosan kevesen vannak, akik az intézmény párhuzamosan futó tárlatai közül nem ezt járják be először. (Sz. R. T.)

Anthea Hamilton: The New Life, Secession, Bécs, 2018. november 4-ig.

VÉRSZEGÉNY MÚZSÁK?

Negyven éve rendeztek utoljára kiállítást a Tate-ben a britek viktoriánus kedvencének, Edward Burne-Jonesnak, úgyhogy októbertől várhatóan hosszú sorok kígyóznak majd a bejáratnál, hogy a több mint száz mű között olyan híres sorozatokat láthassanak együtt, mint Csipkerózsika vagy Perszeusz története. Ez utóbbi monumentális sorozat egyébként az egykori miniszterelnök (később külügyminiszter) Arthur James Balfour megbízására készült, aki saját rezidenciáján ablakokat falaztatott be és ajtókat cserélt, hogy elférjen a tíz festmény. Becses kincseit a Downing Street 10.-be is magával vitte, de egyes kormánytagok tiltakoztak az ellen, hogy ilyen

„vérszegény, férfiatlan” alakok között kelljen a búr háború eseményeit és az oktatási reformot megvitatniuk. Ez azonban mit sem ártott a sorozat népszerűségének. Képünkön a győztes Perszeusz egy ügyes csellel a kútban tükröződve mutatja meg Andromédának a levágott Medúzafőt, nehogy kővé változzon a rátekintő lány. Aranykorok idilli ötvözete, ahogy az antikvitás híres szerelmespárját egy középkori édenkert veszi körül, az elmaradhatatlan almafával. Burne-Jones preraffaelita festőbarátaihoz hasonlóan idegenkedett az ipari forradalom szép új világától, magát és rajongóit középkori legendák és mitológiai történetek mesevilágának újrateremtésével kárpótolta. Hogy eszképizmusa mennyire aktuális ma is, azt lemérhetjük azon, hogy a Trónok harca vagy A Gyűrűk Ura képi világa milyen sokat köszönhet Burne-Jones hallatlan precizitással kidolgozott fantáziabirodalmának. (Sz. R.)

Edward Burne-Jones, Tate Britain, 2018. október 24. – 2019. február 24.

RÓMÁT LÁTNI

A Római Magyar Akadémia a Triesztben működő Poetriconart start up software house-zal együttműködésben olyan háromnyelvű (magyar, olasz, angol) „virtuális útikönyvet” készít elő, amely a több évszázados római magyar jelenlét ma is látható vagy éppen már láthatatlan nyomait fedi fel a városba látogatók előtt. Hogy minden út Rómába vezet, ezt évszázadok óta tudjuk mi magyarok is, nemhiába igyekezett művészeink színe-java is élete során legalább egyszer, de inkább többször eljutni Rómába. Akár az antik romok, akár a reneszánsz művészet vagy egyszerűen csak a dolce vita vonzotta őket: Rómát látni, megtapasztalni hozzátartozott és remélhetőleg még ma is hozzátartozik a klasszikus műveltséghez. A jövő év tavaszától elérhető mobilalkalmazás ingyenes hozzáférést kínál majd egy speciális várostérképhez, amin könnyen beazonosíthatók a magyar vonakozású római emlék(hely)ek. A két ország közös kulturális értékei iránt érdeklődő turistáknak csak regisztrálniuk kell, hogy aktiválhassák a navigációs útvonalakat és hozzáférhessenek az adott helyekre vonatkozó történelmi információkhoz, illetve multimédiás tartalmakhoz. (Sz. R.)